Nagy lelkesedéssel vágtam bele a könyvbe, ami kb. a harmadáig tartott.
Sajnos, nem igazán sikerült megmutatni, mitől legenda Nopcsa.
A leírt akciók inkább egy nagyon önfejű, öntörvényű (amiben persze van erkölcsi tartás, meg még pár pozitív dolog) valaki, aki egyrészt nem igazán méri fel a valós veszélyeket (amivel csak önmagának árt, tehát tkp. magánügye, amiről meg lehet a véleménye másnak, de akkor is az ő dolga), de nem igazán jön le az sem, hogy (pláne az adott kor és terepviszonyok közti) kommunikációval mennyire hasznos információkat szerezhetett….
Tényleg az jött le, hogy az osztrákok sokszor tkp. helyén kezelik őt, a hőzöngő, önfejű magyart (persze nyilván más a birodalmi érdek és egy erdélyi magyar érdeke, ezért ezt most még ide sem veszem)
Egy idő után szintén idegesítő és sematikus is a román-magyar ellentétről olvasni, mivel ennek bemutatása is elég sematikus lett. Oké, a román paraszt/kisember azért utálja a magyarokat, mert a román notabilitások uszították ellene…. no, de miért? Nem ugyanezt csinálja-e Nopcsa, amikor a háznépe előtt leszőröslábúzza őket) Igaz, áttételesen kiderül, hogy meg vannak tévesztve a románok, de nem fordítható-e ez meg ránk is?
Ha ez ember kicsit kizoomol a magyar nézőpontból, tényleg halálos vétek, hogy ugyanolyan jogot formálnak Erdélyre, mint mi? Kinek a történelmi joga Erdély felügyelete?
Pláne egy olyan korban, ami a történelem folyamán először nem királyok felügyelete alatti területekről, hanem nemzeti alapon szerveződő államokról szól (NEKÜNK is, csak mi valamiféle ilyet elértünk a Habsburgoknál, míg a saját nemzetiségeink ilyen igényét nem, hogy nem értettük meg, de meghallani sem voltunk hajlandóak)
Érdekes egy helyzet, talán megoldás sem lett volna rá, de annak, hogy ez egy kétirányú dolog, nem csak magyar kérdés, nyoma nincs a könyvben (ami önmagában persze megint nem feltétlen baj, csak így ponyvás és kissé irredenta felhangokkal teli lesz. Komolyan azon mosolyogtam, hogy no, ez a könyv tuti nem lesz siker Romániában, akkor sem, ha véletlen valahogy kijönne románul :-D
Sajnos így Nopcsa kalandjai egy idő után l`art pour l`art jellegűek lesznek, és ezzel az olvasó ráér azok laposságán gondolkozni. Mekkora ötlet már, hogy kémkedni menjen az ember, nem hogy mindenféle iratok nélkül, de mindenféle terv nélkül arra, hogy ezeket az iratokat valahonnan valahogy megszerezze? Mit lát egy hónapokig a hegyekben juhászkodó ember / egy laktanya körül kódorgó ember mondjuk egy igazán profi kémhez képest (olyanhoz, akinek kiépített álcája van, amivel beépülhet és jóval többet láthat, többet hallhat, mint egy kódorgó törvényen kívüli?)
A könyv ráadásul úgy ér véget, hogy semmiféle tájékoztatással nem szolgál (még utószóként vagy függelékként sem) Nopcsa további életéről 1933-ig, ami nekem azt erősítette meg, hogy ez a könyv egy idealizált alakról, nem egy kalandos életű, érdekes*, de mégis csak egy nem hibátlan és tévedhetetlen hús-vér emberről született….
*kár, hogy ez minimálisan derül ki, lévén, ahogy írtam, a kalandok veszélyesek ugyan, de az olvasónak sokszor az az érzése, hogy átgondolatlanság, tervezetlenség miatt, nem sima „munkahelyi ártalom” miatt és sokszor olyan célokért folynak, amik nemesek ugyan, de az adott módon alig segíthetők (másként mondva, más módszerekkel, azaz gondosabb tervezéssel, átgondoltsággal sokkal sikeresebben véghez vihető lenne)