Vihar ​Erdélyben 13 csillagozás

Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban
Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben

Vakulya ​Norbert az 1916-os erdélyi román betörést feldolgozó történelmi regényének főhőse a kalandos életű báró felsőszilvási Nopcsa Ferenc (1877–1933) geológus, paleontológus, albanológus, hírszerző, albán trónkövetelő és a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja. Nevéhez fűződik az első magyarországi dinoszauruszlelet tudományos leírása.

1914 és 1916 között a magyar hadseregben főhadnagyi rangot viselő Nopcsa több tudományos és diplomáciai utat is tett Romániába, melyek során világos lett számára, hogy Románia egyik elsődleges stratégiai célja a súlyos nemzetiségi problémákkal küzdő Erdély elcsatolása az Osztrák–Magyar Monarchiától.

Miután többször figyelmeztette a hadvezetést a román betörés veszélyére, előbb felettesei engedélyével, később azok határozott tiltása ellenére többször is álöltözetben, román pásztornak vagy az osztrák-magyar seregből dezertált román katonának kiadva magát figyelemmel kísérte a román csapatösszevonásokat és a hadvezetés szándékaira… (tovább)

>!
Gold Book, Debrecen, 2018
376 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634264620
>!
Gold Book, Debrecen, 2018
376 oldal · ISBN: 9789634264644

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Nopcsa Ferenc


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

Habók P>!
Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben

Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban

Ez nem történelmi regény, hanem történelmi ponyva. Túl. Túl kalandos spoiler, túl sok az álruha, minden túl sok, még a sablonok is spoiler.Pedig Nopcsa báró olyan ember volt, akiről lehetett volna jót is írni, hiszen tudós is, kalandor is, diplomata is. (És őslénytanul szitkozódik!!)

dpart>!
Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben

Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban

Lehet, fordított sorrendben kellett volna olvasnom a két Vakulya könyvet. Így ez egy kicsit felszínesebb élményt nyújtott. Pedig szerettem volna azonosulni Nopcsa báróval, de úgy érzem, a Trianon-ban ez jobban sikerült.

Dyta_Kostova IP>!
Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben

Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban

Báró Nopcsa Ferenc egy olyan figura, aki a századelőn már-már népmesei elemeket megszégyenítő módszerekkel igyekszik kifürkészni az ellenség szándékait, és próbálkozásai során, amelyekkel fáradhatatlanul igyekszik figyelmeztetni a magyar hadakat a rájuk váró veszedelemre, pontosan népmesébe illő véget is ér: szólt egyszer is, kétszer is, de nem hittek neki. Amikor viszont már igen, késő volt. Ennek ellenére a derék báró nem adta fel, hogy századeleji szuperhős legyen, számtalan egyéb kalandba keveredett, amiket maga is szívesen emleget fel egy vonatút során albán barátja, Bajazid társaságában. Merthogy a mi kedves bárónk nemcsak az Osztrák-Magyar Monarchia önkéntesen jelentkező kémje volt, hanem Albánia-kutató és őslénytudós is (hogy egyéb, kalandok során szerzett képességeiről ne is beszéljünk). Hazaszeretete, tiszta jelleme kiérződik a lapokból, ez pedig a szerző kiváló érzékét dicséri, amellyel ilyen élethűen megalkotta, közel hozta hozzánk a főhőst. Könnyű vele azonosulni. Az egyetlen olyan vonás, ami egyénenként más és más reakciót válthat ki az olvasókban, az a történeten belül többféle hangon megszólaló nacionalizmus, legyen az magyar vagy román. Az író nem átallotta belemártani szereplőit a kor trágárkodásába, szőröstalpú románozásba, „morézésébe”. Hiába egy szerethető, pozitív hős Nopcsa báró, azért érezzük benne a nemességgel magába szívott dölyföt, a megvetést az ellenséges románokkal, vagy épp az árulókkal szemben. Ez nem feltétlenül hiba, hiszen hozzá tartozik a kor atmoszférájához, a tízes évek szokásjogához, ugyanakkor érzékenyen érintheti a mai olvasói ízlést és irodalmi igényeket. Egy évszázad távlatából nézve sokan talán hajlandóak megbocsátani, és legyinteni, miszerint „ez már történelem”.

mariannkiss1980 P>!
Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben

Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban

Jó téma, borzalmas kivitelezés. Sosem gondoltam volna, hogy ennyi ideig olvasok egy 1. világháború alatt játszódó kémregény, ahol ráadásul a helyszínek és a szereplők sem mindennapiak. Ehhez képest a legizgalmassabb rész a báró visszaemlékezése volt, amikor eldöntötte, hogy mi szeretne lenni.

Roadway07 I>!
Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben

Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban

Bár néhol voltak benne bugyuta párbeszédek és több helyen is kissé unalomba fulladt a történet, ezt a történet hiteles tálalásának számlájára írom. Kissé kidolgozatlannak éreztem egy-két karaktert a regényben. Ennek ellenére élmény volt olvasni, hiszen kevés regény szól az első világháború magyarországi történéseiről és még kevesebb Erdély ezen szegletéből. A regény vége sejteti a folytatást. Lesz folytatás?

Krumplicsku>!
Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben

Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban

Nagy lelkesedéssel vágtam bele a könyvbe, ami kb. a harmadáig tartott.
Sajnos, nem igazán sikerült megmutatni, mitől legenda Nopcsa.
A leírt akciók inkább egy nagyon önfejű, öntörvényű (amiben persze van erkölcsi tartás, meg még pár pozitív dolog) valaki, aki egyrészt nem igazán méri fel a valós veszélyeket (amivel csak önmagának árt, tehát tkp. magánügye, amiről meg lehet a véleménye másnak, de akkor is az ő dolga), de nem igazán jön le az sem, hogy (pláne az adott kor és terepviszonyok közti) kommunikációval mennyire hasznos információkat szerezhetett….
Tényleg az jött le, hogy az osztrákok sokszor tkp. helyén kezelik őt, a hőzöngő, önfejű magyart (persze nyilván más a birodalmi érdek és egy erdélyi magyar érdeke, ezért ezt most még ide sem veszem)
Egy idő után szintén idegesítő és sematikus is a román-magyar ellentétről olvasni, mivel ennek bemutatása is elég sematikus lett. Oké, a román paraszt/kisember azért utálja a magyarokat, mert a román notabilitások uszították ellene…. no, de miért? Nem ugyanezt csinálja-e Nopcsa, amikor a háznépe előtt leszőröslábúzza őket) Igaz, áttételesen kiderül, hogy meg vannak tévesztve a románok, de nem fordítható-e ez meg ránk is?
Ha ez ember kicsit kizoomol a magyar nézőpontból, tényleg halálos vétek, hogy ugyanolyan jogot formálnak Erdélyre, mint mi? Kinek a történelmi joga Erdély felügyelete?
Pláne egy olyan korban, ami a történelem folyamán először nem királyok felügyelete alatti területekről, hanem nemzeti alapon szerveződő államokról szól (NEKÜNK is, csak mi valamiféle ilyet elértünk a Habsburgoknál, míg a saját nemzetiségeink ilyen igényét nem, hogy nem értettük meg, de meghallani sem voltunk hajlandóak)
Érdekes egy helyzet, talán megoldás sem lett volna rá, de annak, hogy ez egy kétirányú dolog, nem csak magyar kérdés, nyoma nincs a könyvben (ami önmagában persze megint nem feltétlen baj, csak így ponyvás és kissé irredenta felhangokkal teli lesz. Komolyan azon mosolyogtam, hogy no, ez a könyv tuti nem lesz siker Romániában, akkor sem, ha véletlen valahogy kijönne románul :-D
Sajnos így Nopcsa kalandjai egy idő után l`art pour l`art jellegűek lesznek, és ezzel az olvasó ráér azok laposságán gondolkozni. Mekkora ötlet már, hogy kémkedni menjen az ember, nem hogy mindenféle iratok nélkül, de mindenféle terv nélkül arra, hogy ezeket az iratokat valahonnan valahogy megszerezze? Mit lát egy hónapokig a hegyekben juhászkodó ember / egy laktanya körül kódorgó ember mondjuk egy igazán profi kémhez képest (olyanhoz, akinek kiépített álcája van, amivel beépülhet és jóval többet láthat, többet hallhat, mint egy kódorgó törvényen kívüli?)
A könyv ráadásul úgy ér véget, hogy semmiféle tájékoztatással nem szolgál (még utószóként vagy függelékként sem) Nopcsa további életéről 1933-ig, ami nekem azt erősítette meg, hogy ez a könyv egy idealizált alakról, nem egy kalandos életű, érdekes*, de mégis csak egy nem hibátlan és tévedhetetlen hús-vér emberről született….

*kár, hogy ez minimálisan derül ki, lévén, ahogy írtam, a kalandok veszélyesek ugyan, de az olvasónak sokszor az az érzése, hogy átgondolatlanság, tervezetlenség miatt, nem sima „munkahelyi ártalom” miatt és sokszor olyan célokért folynak, amik nemesek ugyan, de az adott módon alig segíthetők (másként mondva, más módszerekkel, azaz gondosabb tervezéssel, átgondoltsággal sokkal sikeresebben véghez vihető lenne)


Népszerű idézetek

Vakulya_Norbert I>!

Nopcsa Ferenc hosszasan várakozott a parlament folyosóján, fel-alá sétált, és azon gondolkodott, hogyan tudná elővezetni a mondandóját úgy, hogy sikerre vigye szándékait. Még ha nem is voltak közeli barátságban, ismerte és nagyra becsülte a miniszterelnököt. Tudta róla, milyen kérlelhetetlen a logikája, és mennyire határozottan kiáll amellett, amit igaznak vél. Úgy döntött hát, nem a szívére, hanem az eszére próbál hatni.
Kinyílt egy ajtó, és politikusok kezdtek szállingózni rajta. Nopcsa meglátta az elegáns férfit, aki annak ellenére megőrizte egyenes tartását, hogy ötvenéves is elmúlt. Eligazgatta magán tiszti egyenruháját, és odalépett hozzá.
– Mondja, báró uram, miben segíthetek? – kérdezte tőle a miniszterelnök, aki épp csak annyi ideig állt meg, hogy a kezét nyújtsa. – De gyorsan! Egy megbeszélésre igyekszem, és máris késésben vagyok.
– Érdeklődnék, uram, hogy van-e hír az erdélyi erősítésről?
Tisza átnézett kerek szemüvege kerete fölött. Megcsóválta a fejét és sóhajtott.
– Bécs hajthatatlan, és nem ismeri fel a veszélyt. Arra hivatkoznak, hogy a románok a szövetségeseink. Hogy nem kell tartani tőlük, hisz az elmúlt fél év során sem támadtak meg minket.
– Ez volt a helyzet az olaszokkal is, most pedig hadat üzentek nekünk.
– Hiába – vonta meg a vállát Tisza. – Bécs még csak arra sem hajlandó, hogy azt a kevés véderőnket a határig tolja. Azt ismételgetik, hogy a Maros vonala sokkal jobban védhető.
– Szóval… – mondta a báró gondterhelten – Erdély továbbra is őrizetlen.
– Nagyrészt igen. Eltekintve attól a kis haderőtől a Marosnál és a maroknyi csendőrtől a határokon. No de… nem hiszem, hogy csak azért várt volna rám, hogy ezt megkérdezze.
Nopcsa megvakarta a bajszát, melyet a szokásosnál hosszabbra hagyott.
– Arra gondoltam, miniszterelnök uram – kezdte –, át kellene menni a határon, hogy első kézből kapjunk híreket arról, mire készülnek az oláhok.
– Kémkedni?
Nopcsa bólintott.
– Arra ott a hírszerzés Nagyszebenben.
– Csatlakozni szeretnék hozzájuk.
– Maga? Miért tenné?
– Az albán hadműveleteimnek vége, s a főparancsnokság látszólag nem számol velem. Ráérő időmben tudományos cikkeket írok, de úgy érzem, máshol lenne a helyem. Erdély a szívügyem. Ott születtem, a védtelen Hátszegi-medencében, és ma is ott él a családom. Nem viselném el a tudatot, ha a románok bekebeleznék, miközben tehettem volna ellene.
– De maga főhadnagy. Seregeket vezet. Nem kém.
– Én… elég sok minden vagyok. Kém éppen még nem voltam, legalábbis nem hivatalosan, de emlékeztetem, miniszterelnök uram, hogy jártam már a határ túloldalán álruhában, hasonló indíttatásból.

Vakulya Norbert: Vihar Erdélyben Nopcsa báró kalandjai az I. világháborúban

Kapcsolódó szócikkek: Nopcsa Ferenc

Hasonló könyvek címkék alapján

Robin O'Wrightly: Emlékkönny
Silingi Terézia: Ómama nyaklánca
Erich Maria Remarque: Nyugaton a helyzet változatlan
Gárdos Péter: Hajnali láz
F. Várkonyi Zsuzsa: Férfiidők lányregénye
Gorka Eszter: Várni foglak
Kodolányi János: Futótűz
Tomcsik Nóra: Tél Berlinben
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Ariel Lawhon: Fedőneve Hélène