Mindenekelőtt: külön öröm volt számomra, hogy a könyvben újra találkozhattam a szerző egyik korábbi regényének (Vihar Erdélyben) főszereplőjével, Nopcsa Ferenc báróval, és megismerhettem a világ első repülőgép-eltérítésének történetét, amit ez az elképesztően kalandos életű paleontológus professzor vitt véghez. :D
Bevallom, fenntartásokkal vettem kezembe a könyvet. A Trianon szó hallatán minden magyarban megmozdul valami negatív érzelem, és nehéz nem társítanunk hozzá aktuálpolitikai és társadalmi gondolati berögződéseket, ideológiánknak megfelelően. Ahogy azonban haladtam előre a történetben, egyre inkább meggyőződésemmé vált, hogy ha valahogy, akkor ehhez a témához így kell hozzányúlni. A történelem tanulása során, ha a száraz adatok, tények memorizálása helyett ilyen formában találkozna a diákság ezzel a – nem túl vidám – időszakkal, sokkal inkább megismerné, feldolgozná, és megértené akár az utána következő korszakokat is, az egészen a jelenünkbe nyúló összefüggéseket.
A regény egyik pozitívuma, hogy semmit sem veszít lendületéből egészen a végéig. A másik, hogy írója nem ítélkezik, objektív marad, miközben alakjai nagyon is szubjektívek, és emberiek.
Elgondolkodtam közben, hogy milyen sokféle nézőpont létezik, hogy minden meggyőződésnek megvan a maga igazsága, a maga szemszögéből. És most nem a Trianonnal kapcsolatos vélekedésről beszélek, hisz ahhoz fűződik egy kollektív szomorúság/keserűség, – hanem a (bel)politikai nézetek általi szétszabdaltságra, ami ma is kísért minket.
Vészterhes, belső feszültségekkel teli időszak volt. Egymást üldözték magyarok, előbb a Vörösterror, majd a Fehérterror égisze alatt. A hétköznapi emberek azonosultak hol egyik, hol másik ideológiával, miközben mindegyik hatalmas károkat idézett elő. És ezalatt hiába tudatosult a fenyegető külső veszély, a szomszédos országok területi igényeinek frusztráló valósága: hazánk politikusainak szintjén, a belső hatalmi harcok sűrűjében a legyőzött ország szerepében vergődve igazán senki nem volt képes kifelé érdekeket érvényesíteni…
És minden nézőpontba belepillantást nyújt a regény, miközben kalandos külső-és belső (lelki) harcokat, emberi sorsokat mutat be fordulatos, izgalmakkal átszőtt történeteken keresztül. Szereplői hétköznapi emberek éppúgy, mint az ország kulturális életének alakjai, avagy vezetői. A könyv varázsa épp ebben rejlik: szinte hallom a gondolataikat, átélem a benyomásaikat, érzéseiket. Közel vagyok hozzájuk, általuk részese leszek a történetnek, a korszaknak.
Szemeim előtt megelevenednek a korabeli Budapest és Szeged utcái, a vidék tájai éppúgy, mint az észak-olasz hegyláncok, avagy az Adria partjai…
Én egyáltalán nem szeretem ezt a korszakot, ezt most mégis – pozitív meglepetésként – érdeklődve olvastam. Számtalan gondolati síkot nyitott meg bennem, akár a konkrét témától elvonatkoztatva is. Észrevettem, hogy sokáig mélázom még a becsukott könyv fölött… Nos, ez a jó könyv ismérve: gondolatébresztő, érzelmeket, kapukat nyit meg benned. Nekem hozta. 5 csillag!