Egyébként ​is, mit akarhatott itt az őrgróf? 24 csillagozás

Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?

A kortárs magyar költő a francia forradalom szelleméről, Martinovics Ignác kivégzéséről, Setőfi Pándor politikai költészetéről ír. Leugrik a közértbe, és egy ellenzéki rapperbe botlik. A költőnek nincs más választása, mint játékká tenni a nagybetűs történelmet és politikát. Ez ad távolságot, rálátást, reflexiót. A szűk terek megnyílnak, és a viszonylagos tágasságban végre nevethetünk a helyzetünkön. Az évszázadok véres pillanatai között a jelen váratlanul mintha a helyére kerülne. Felszabadító, ahogy Vajna Ádám kötetét olvasva bagatellizálhatjuk az életünk minden pillanatát átható politikát. Felszabadító, ahogy tudatosítjuk.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Scolar L!ve Scolar

>!
Scolar, Budapest, 2022
96 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635095353

Enciklopédia 1


Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 13

Kívánságlistára tette 14


Kiemelt értékelések

Cukormalac P>!
Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?

Vajna Ádám költészetével és magával a szerzővel 2019-ben ismerkedtem meg, amikor is a székesfehérvári Vörösmarty színházban került megrendezésre a Hévíz folyóirat tavaszi lapszámának bemutatójára. Ez az esemény azért volt különleges, mert rajtam kívül egyetlen néző-hallgató sem ült a közönség soraiban (megjegyzem, a húsvét előtti hosszú hétvégét megelőző csütörtök délután voltunk, de akkor is, na… azért ez kicsit durva), így nem csak a versolvasásra felkért színművészekkel, de magukkal az alkotókkal is lehetőség nyílt beszélgetni közben, utána is. Ekkor nyomta kezembe Ádám a magával hozott kötetét, egyenesen 2018-ból, Oda címmel. Azóta már elolvastam egy párszor és kiemelt helye van a polcomon: hamar bebizonyosodott, mennyire tehetséges figura ő, amellett persze, hogy lelkes és elhivatott. Mondjuk, aki Nádasdy Professzornál tanult, az legyen is…

Pont ezért is sajnálom valamilyen szinten annyira, hogy nem tudtam előre ezen könyv megjelenéséről, bár így sokkal nagyobb volt a meglepetés: könyvesbolti böngészés alkalmával, teljesen véletlenül akadtunk rá Barátnőmmel, részemről pedig nem volt kérdés, hogy egyből beszerzésre is kerül. Míg az Oda verseit is végig tökéletesnek, görcsmentesnek ítéltem meg annak idején, s azóta is minden alkalommal, semmiféle töredezettséget nem érezve sem a koncepción, sem a szerkesztésen, úgy érzem, most sikerült az eddigiekre is rápakolni, nem csak egy lapáttal. Lám, ez történik, ha érik és fejlődik, folyamatosan próbál megújulni az ember – annak ellenére, hogy az úgymond modern versek közül nagyon kevés tud igazi élményt jelenteni és újat mutatni, mondani számomra, plusz sokkal jobban szeretem a rímes, klasszikus formákat, végig vitt magával az egész könyvecske, elkapott a flow-élmény. Ádám tud és kész: legyen szó akár a francia forradalomról, Petőfiről, napjainkra való reflektálásról vagy egy teljesen abszurd és képtelen benyomást keltő ötlet megvalósításáról, miszerint hogyan is válhat egy vers kultikussá (ez személyes kedvenc is lett), üresjárat nélküli és emlékezetes, sokszínű, összetett, röviden összefoglalva parádés gyűjteményt kaptunk ismét – csak így tovább, mert ez a mai eredetiség- és megvalósítás-deficites hazai líra világában üdítő és kivételes remekelés!

>!
Scolar, Budapest, 2022
96 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635095353
virezma>!
Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?

a vers szeretné úgy érezni magát,
mint Lovasi András szemüvege.

(…)

a vers szeretne összeházasodni
egy másik verssel,
talán egy Kolozsváron élő székely verssel,
és a krk-szigeti nászúton egy jachton
védekezés nélkül szeretne szexelni vele,
hogy aztán soha többé ne feküdjön le mással.

(…)

a vers úgy érzi magát,
mintha önmaga paródiája lenne,
bár nem tudja pontosan,
hogy ez mit is takar.

Véda P>!
Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?

Hát ez elég rafináltra sikerült. A kötet mottója, a játékosság adja a versek gerincét és hangulatát; játék az idővel, gondolati síkokkal, és hát ugye ott van eleve a cím is.
A játék és a játékosság, mint alapélmény miatt volt egy olyan érzésem, hogy Vajna verseiben az önfeledtség és a saját élmény képessége felértékelődik, tudatosan teret és helyet ad az olvasónak, akiben pedig marad pár megválaszolatlan kérdés a közélet-szerelem-alanyiság Bermuda-háromszögben. Már csak annak okán is, mert az általa feldobott, számomra nagyon szimpatikus ironikus, kicsit talán pimasz hangú reflexiók nem közvetlenül lefordíthatók. Szerencsére. Hát valahogy így kell játszani.

deaxx>!
Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?

Kreatív újragondolások, lehet ezt máshogyan, másképpen is szemlélni.

A kötet első fejezete a múlt (a történelem) és jelen egybejátszása, politikai felhangok, mimagyarok, langymeleg ismerősség. Számomra ez a legmaradandóbb fejezete a kötetnek, itt elég sok verset ki tudnék emelni: Ezékiel és az izzó fazék (tetszik ez a sok egybecsengés ebben a versben), egy nyári élményem, kohéziós alap, mezőváros, eltávolodási gyakorlat, politika. Ismerős, ismerős és értjük…

A második és a harmadik fejezet versei számomra kevésbé működtek, egy-egy verset emelnék ki mindkét fejezetből: a konfliktus egy késleltetésre kihegyezett leírás, de milyen leírás! Valamint az idependentisme català (függetlenedési gyakorlat), ami témájában talán még az első fejezet verseihez is illene.

Tetszenek a keretes szösszenetek is, ezek a mindennapok versei, amik az egész köteten végighúzódnak.
A kötetzáró epilógus pedig a kötet egyik legjobb verse, merész és izgalmas darab.

Működik ez a kötet, bevonzott, mégsem érzem maradandónak. Elég sok vers mellett elmentem, viszont vannak itt remek darabok is.

>!
Scolar, Budapest, 2022
96 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789635095353
JPityu I>!
Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?

ÚRISTEN!!4!nééégy!!!
Ez. Nagyon. Nagyon. Jó.
Nagyon elkapott, nagyon éltem, nagyon szerettem.
Az csak egy dolog, hogy 4 versben is szerepel a könyvtár szó.
Az a nagy dolog, hogy olvastam, és egyszer csak elkezdett mindenféle kép pörögni a fejemben. Verstöredékeim, amelyek összeálltak. Novellaötlet, amelynek lett eleje és vége.
Ez a kötet a barátom lett. Vajna Ádám is, csak nem tud róla.

16 hozzászólás
anesz P>!
Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?

borító: 5
tartalom: 4
stílus:4
líraiság: 3
élmény: 5
mondanivaló: 4

Távolról sem mondhatom azt, hogy mindent értettem és felfogtam ebből a verseskötetből, de jó élményként marad meg bennem, az biztos. A líra Merítés top 10-esei közül semmi nem volt benn a könyvtárunkban, így lemondtam az olvasásukról. Azonban ennek a címe és a borítója nagyon megragadta a figyelmemet, így megvettem. Abszolút nem bántam meg. Annyira sajátos a nézőpontja, úgy forgatja a látszólag egyértelmű, hétköznapi dolgokat a költő, hogy teljesen meghökkenti az olvasót vele. Valahol összefüggnek a költemények, valahol teljesen kilógnak a sorból. A keretes verseknek biztos külön jelentőségük van, bár én nem értettem, hogy mi!?
Szerintem újraolvasós lesz.

negoti P>!
Vajna Ádám: Egyébként is, mit akarhatott itt az őrgróf?

Vajna Ádámot eddig nem ismertem, de örülök, hogy most már igen. A versek témája érthető, a szerkezetük érdekes. Olvassatok Vajna Ádámot!

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

JPityu I>!

a vers azon gondolkodik
hogyan válhatna kultikussá

               „az egzisztencializmusról szóló
               wikipédia-cikk szerint inautentikus
               életet élsz, mondja angelina”
              (Audun Mortensen: angelina jolie)

a vers felébred és úgy érzi magát,
     mintha kirúgták volna,
     pedig sosem volt rendes állása.
a vers lemegy a közértbe,
     megáll a polc előtt
     és üres tekintettel bámulja a kenyereket.
a vers megpróbál véletlenszerűen
     választani egy kenyeret.
a vers ettől hihetetlenül
     kísérletezőnek érzi magát.
a vers azon gondolkodik,
     vajon különlegesnek érezheti-e magát attól,
     hogy nem száz százalékig biztos benne,
     milyen nap van.
a vers megpróbálja bebeszélni magának,
     hogy negyven százalékig biztos benne,
     milyen nap van, annak ellenére,
     hogy igazából kilencvenöt százalékig
     biztos benne.
a vers azon vacillál,
     vásároljon-e egy csomag óvszert,
     csak hogy megfigyelhesse
     a kasszás arckifejezését.
a vers szorongani kezd
     és meggondolja magát.
a vers azt ismételgeti,
     nëm félëk, nëm félëk.
a verset összezavarja,
     hogy tájszólásban gondolkodik,
     de úgy van vele, hogy shit happens,
     és kimegy a közértből,
     abban reménykedve,
     hogy amíg visszaér a szobájába
     és magára zárja az ajtót,
     nem találkozik senkivel.
a vers úgy érzi magát,
     mintha egy Billie Eilish-klipben lenne.
a vers szeretné úgy érezni magát,
     mint Lovasi András szemüvege.
a vers azon tűnődik,
     idegösszeomlást kap-e jövő héten
     a tanszéki könyvtárban.
a vers becsukja a szemét,
     és megpróbálja elképzelni,
     hogy végigstoppolja
Nyugat-Európát egy hátizsákkal.
a vers valójában egy e-mail
     a piszkozatok mappában.
a vers arra gondol,
     hogy csupa kisbetűt használ,
     vagy elhagyja a kérdőjeleket,
     mert az váratlan és out of character lenne.
a vers attól tart, hogy felületesnek fog tűnni.
a vers attól tart, hogy ez a kijelentés is
     felületesnek fog tűnni.
a vers szeretne ifjúsági irodalom lenni.
a vers azon gondolkodik,
     ne költözzön-e Erdélybe.
a vers Airbnb-n kiadó szobákat nézeget
     Kolozsváron
     ezer lej/hó körüli összegért.
a vers szeretne összeházasodni
     egy másik verssel,
     talán egy Kolozsváron élő székely verssel,
     és a krk-szigeti nászúton egy jachton
     védekezés nélkül szeretne szexelni vele,
     hogy aztán soha többé ne feküdjön le mással.
a vers szorongani kezd attól a gondolattól,
     hogy Kolozsvár nem Székelyföldön van.
a vers arról fantáziál, hogy egy polcon van
     a Máglyával (2014).
a vers arról fantáziál, hogy egy polcon van
     A funtineli boszorkánnyal (1959) is.
a vers létrehoz egy kamu Facebook-profilt.
a vers úgy érzi magát,
     mintha önmaga paródiája lenne,
     bár nem tudja pontosan,
     hogy ez mit is takar.
a vers talál négy Krasznahorkai Lászlót
     a Facebookon, abból kettő gyanús.
a vers azon gondolkodik,
     ne keressen-e rá inkább Michel Houellebecq-re,
     de túl kiábrándultnak érzi magát ahhoz,
     hogy bármit is csináljon ma még az
     interneten.
a vers azon gondolkodik, hogy túladagolja magát,
     aztán szorít, hogy kultikus státuszt érjen el.
a vers az Amélie csodálatos élete (2001)
     zenéjét hallgatja inspiráció gyanánt.
a vers rákeres Michel Houellebecq-re a Facebookon.

81-84. oldal

AeS P>!

country roads, take me home

amíg a metrókocsi előmelegített kárpitján számot vetsz
a társadalmi felzárkóztatás lehetőségeivel,
a melletted ülő néni átadja a helyét
a gipszelt lábú kismamának.
a Kossuth Lajos tér következik,
kapod el kétségbeesetten a konklúziót.

85. oldal (Scolar, 2022)

Mareszkaresz P>!

meg fogsz halni, és amire gondolsz,
az is.

kora reggel a generális-kaszálón (16.o)

1 hozzászólás
Natalie_Danaisz IP>!

politika

ez a kert itt az úristen
legszebbik tévedése,
ne hidd el, mert nem igaz, hogy
megtennél bármit érte.

ne hidd azt, hogy nem tennél meg
semmit se, mert nem igaz,
azt se hidd, hogy van középút,
illetve hidd, nem is az,

hanem az, hogy bármit tennél,
úgysem lenne igazad,
de leginkább azt ne hidd, hogy
aki nem hisz, kimarad.

33. oldal

virezma>!

hogy mennek a dolgaid, kérdi a közért előtt, akit valamikor szerettél, rocog a hó a lába alatt

bocsánatot kérsz tőle,
amiért nem ismered fel,
miközben a hátad mögött kilép
valaki az üzletből pontosan
ugyanolyan kabátban, mint a tied.

58. oldal

Véda P>!

legyőzheti-e a vadászkopót
simogató világoskék ruhás,
szőke grófkisasszonyról készült
meisseni porcelán letört feje
a giccset?

a forradalom rendezhetetlen:
örökké ugyanaz a körbetopogás.

a gróf üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a Királyi Országos Tébolyda színjátszói előadják Quentin Tarantino betanításában - részlet

AeS P>!

kohéziós alap

európai urak kelet-magyarországi
kastélyokban ágyaspálinkát isznak,
a díszteremben cigánybanda játszik.
lassul a szekér,
felzárkózik a legszebb út.
egy pénztárca az asztalon felejtődik.

szétfeszíti kereteit a plein air:
a búzaföldről betéved egy paraszt,
szunnyadó kalász illatát csapkodja a huzat,
valaki az istálló felől is kiált.
a piszoár felett bágyadó beruházások
veregetik egymás kitömött vállát.

a kapuban néptánccsoport várja a kisbuszt,
arcukon kiizzadt, zsíros hagyományokon
megcsillanó holdfény.
susog a sövény a főallé mentén,
nekicsattan a hajnal a keleti manzárdnak.
a szökőkútba kopaszodó németek hánynak.

27. oldal (Scolar, 2022)

Véda P>!

megcsonkított tuják egyengetik
a puskalövés bukdácsoló hangját,
letaposott kardlevelűek szegélyezte
labirintusba menekül a régi rend.

1789 -részlet-

AeS P>!

politika

ez a kert itt az úristen
    legszebbik tévedése,
ne hidd el, mert nem igaz, hogy
    megtennél bármit érte.

ne hidd azt, hogy nem tennél meg
    semmit se, mert nem igaz,
azt se hidd, hogy van középút,
    illetve hidd, nem is az,

hanem az, hogy bármit tennél,
    úgysem lenne igazad,
de leginkább azt ne hidd, hogy
    aki nem hisz, kimarad.

33. oldal (Scolar, 2022)

AeS P>!

konfliktus

levedző szőlő ágára akasztott
táskarádióból betévedő Kossuth rádió,
besárgult üveg alatt felhólyagosodott
katonafénykép, esküvői fotó, kisunoka,

ferde szegen katolikusnaptár, bekarikázott
névnapok, Gyula, Irén, András, Kevin,
Éva, Bence, Sándor, gumipókkal lekötött
hűtőládában kussolnak a szalonnák,

csipketerítőn kockás telefonos
füzet, Manci(közért), atya, Irén
mellett ötszázforintoson rosszul
összeadott két szám 385+542=

karóra formájú ketyegő falióra
alatt viaszosvásznon paprikáslé-pötty,
öreg Nokia, ökölbe szorult ujjak
ráncaiban megülő sárga zsír,

ártatlan kérdés, begyakorolt
válasz, apró görcs a szívben,
az orrban nokedlis csirkepörkölt,
a szájban a fehérbor savanyú.

45. oldal (Scolar, 2022)


Hasonló könyvek címkék alapján

Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Petri György: Összegyűjtött versek
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Röhrig Géza: Angyalvakond
Fodor Ákos: Gonghangok
Fodor Ákos: Még: mindig
Terék Anna: Háttal a napnak
Lelkünkből, szeretettel
Fodor Ákos: Dél után