Az ​ismeretlen katona 25 csillagozás

Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Elindul ​egy kis nép kis serege, magukat nagy – és hódításra termett – nép hivatottjainak vélő tisztek parancsára, hazafiságot nacionalista önteltséggé dagasztó szólamviharban: hódítani. Évek múlva visszaérkezik a haza régi határára, aki megmaradt a kis seregből: abból a kis csapatból, amelyről ez a regény szól, alig néhány ember, és abból a kis csapatból, amelyben már a sereg indulásakor is alig akadt közkatona, tizedes, aki hőse akart volna lenni a háborúnak.
Az 1941–1944-es háború krónikája is ez a regény, esztendőké, amikor a finn hadsereg a német hódítók szövetségeseként hadat viselt a Szovjetunió ellen. Sokkal inkább krónikája azonban az ismeretlen katonák szenvedéseinek, félelmeinek, értelmetlen halálok sokaságának. Nagyralátó tisztek és csak békességben élni akaró névtelenek ellentéteinek. Szólamok és rettentő, halálos valóság ellentétének. Lázadó ismeretlenek gyötrelmeinek és halálának, törvényszerű elpusztításának leírásában kegyetlenül következetes.
A… (tovább)

Eredeti cím: Tuntematon sotilas

Eredeti megjelenés éve: 1954

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A finn irodalom könyvtára

>!
Magvető, Budapest, 1982
380 oldal · ISBN: 9632716485 · Fordította: Bereczki Gábor

Enciklopédia 2


Kedvencelte 2

Most olvassa 1

Várólistára tette 30

Kívánságlistára tette 20

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Nehezen állt össze nekem ez a könyv, de aztán beindult, és hurcolt magával a grabancomnál fogva. A kezdeti problémát alighanem az okozta, hogy Linna nem fecsérel időt szereplői bemutatására, és egyáltalán: semmiféle leírásra. Egész egyszerűen csak dobálja ránk ezeket a finn neveket*, hogy ki mit csinál, mit mond, hová megy, nem csoda, ha az ember az első ötven oldalon csak úgy csendben akklimatizálódik. Ahogy azonban helyükre rázódnak a dolgok, kiderülnek a technika vitathatatlan előnyei: a hihetetlen sodrás, a hiperrealista eseményábrázolás, no és ez a szinte intim közelség, mintha csak kézikamerás felvételt látnánk valami bevállalós operatőrtől, aki ott caplat a közlegények nyomában. Ez a módszer ismerős lehet azoknak, akik sok második világháborús könyvet olvastak a század harmadik harmadából, azoknak meg pláne, akik a háborús filmek rajongói, hiszen manapság már szinte minden rendező a csatajelenetekben ezt a szuperközeli, zaklatott, piszkosságot sugárzó megközelítést preferálja. Azonban amikor Linna színre lépett az ’50-es években, ez a látásmód még úttörőnek számított.

Másrészt Az ismeretlen katona azért is egyedülálló a maga műfajában, mert szimplán: finn. Ami nem pusztán azt jelenti, hogy olvasás közben kiélvezhetjük a karéliai táj nyújtotta örömöket** (amúgy azt is), hanem megismerkedhetünk a második világháború egy kevésbé ismert hadszínterével is, mégpedig értő tolmácsolásban: Linna ugyanis maga is szolgált frontkatonaként. Ehhez még hozzájön az a sajátosság, hogy a finnek sokáig fura szelektív amnéziában szenvedtek e történelmi eseménnyel kapcsolatban: volt ugye a hősies „téli háború”, amit az agresszor szovjetek ellen vívtak a hazájuk védelmében, és aminek emlékét szeretettel ápolták, és volt ’41-től a visszavágó, amikor a Wermacht-tal együttműködve betörtek Oroszországba, ezt viszont ’45 után érthetően nem nagyon emlegették. Nos, Linna pont ez utóbbi eseményt választja ki vizsgálódása tárgyául. Ráadásul a finnek szemében a hadsereg és Mannerheim marsall („A” Marsall, de akkora „A”-val, hogy a csúcsa sebesre karcolja a felhők pocakját) a becsület és szentség szinonímájaként funkcionáltak, Linna azonban nem habozott nekimenni a mítosznak. És ami a legkülönösebb: ez a múltat felhánytorgató, fájdalmas igazságokat felszínre hozó regény nem elsüllyedt csendesen a finn könyvpiacon, hanem minden idők egyik legnagyobb skandináv sikere lett. Fura egy ország az, én mondom.

*Apropó: csak én gondolom úgy, hogy nyelvrokonság ide vagy oda, egy európai nép személynevei nem annyira idegenek a magyar fülnek, mint a finneké? Amivel nem a török rokonság mellett kívánok kampányolni – ami azt illeti, egy Demet Altinyeleklioglu semmivel sem vonzó opció, mint egy Väinö Linna.
** Amely örömök egyébként nyilván csak a díványon heverve gyönyörködtetnek. A főszereplők nyilván elküldenének engem a felmenőimbe, ha ezekre a szépségekre felhívnám a figyelmüket.

5 hozzászólás
>!
Ákos_Tóth I
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Finnország második világháborús részvétele a nyilvánvalónál jóval több kérdést vet fel. A téli háború deklaráltan a hősiesség nemzetközi jelképévé vált, az apró ország maroknyi katonája bátran kelt birokra a szovjet medve hosszú, ám tompa körmökben végződő, koordinálatlanul csapkodó mancsával, és bár elvesztették a konfliktust, győzelemmel felérő békét erőszakoltak ki, nem mellesleg az egész világ szimpátiáját elnyerték. Ugyanez a szimpátia később elfeledtette a nemzetekkel, hogy a Barbarossa hadművelet után három nappal a finn csapatok hadműveleteket indítottak a szovjetek ellen, majd aktív szerepet vállaltak Leningrád véres és kegyetlen ostromában – a háború végnapjaiban aztán a finn fegyverek a Norvégia felé távozó német csapatok felé irányultak. A Szovjetunióval kötött különbékéjüket vagy nem bolygatják a nemzeti érzelmi történetírók, vagy szimplán csak elsiklanak fölötte – azok is, akik Románia különbékéjét még a XXI. században is árulásnak, nemtelen és megvetendő politikai aktusnak tartják.

Az ismeretlen katona pedig annak dacára vált a finn öntudat és irodalom egyik stabil alappillérévé, hogy a három nagy összecsapásból nem a leghősiesebbet, hanem a „minimum kérdésest”, a folytatólagos háborút tárgyalja*. Jelentősége egyébként közel felmérhetetlen: kötelező olvasmány, a szövegből szállóigék épültek be a finn nyelvbe, a filmfeldolgozások vetítésekor pedig az egész lakosság a tévé előtt ül. 2017-ig 800 000 példányt adtak el a könyvből, a regény pedig 60 kiadást élt meg, túlzás nélkül ő tehát a finnek Egri csillagokja, A Pál utcai fiúkja, és A funtineli boszorkánya egyszerre. Ennek fényében az egyetlen, ma már ritkaságszámba menő magyar kiadás igazán szegényes reprezentációnak tűnik – mentségünkre legyen viszont mondva, hogy a kevésbé kultikus, de világszerte ugyancsak ismert és keresett Talvisota, vagyis Antii Tuuri Téli háborúja is csak egy-két éve jelent meg idehaza.
A két könyv összehasonlítása kézenfekvő, már csak azért is, mert Tuuri kapcsán nem volt teljes az egyetértés a Molyon: a legtöbb értékelő ekézte stílusát (avagy stílustalanságát), lelketlen szövegezését, ugyanakkor riportszerű fiktív beszámolóként, egy gigantikus képzelt haditudósításként nagyon is megállta a helyét. Az ismeretlen katona bizonyos tekintetben igazolja ezt a pozitív hozzáállást, hiszen Linna regényében is sarkalatos pont a szikárság. Lehet, ez a skandináv vér miatt van, de mindkét regényre jellemző valamiféle befelé forduló, szófukar hozzáállás, a lelkiség teljes elrejtése, a szigorú és tartózkodó tárgyilagosság, az elmélyedés hiánya. Linnánál mindezt egy organikus, pörgős történetszövés kompenzálja, amit a szöveg 90 százalékában párbeszédek visznek előre, míg Tuurinál inkább a tömbösített, sűrű folyószöveg dominált – az összbenyomás hasonló, de esetünkben egyértelműen regényről van szó, nem pedig riportról. Mégis nagyon nehéz meghatározni, melyik jobb, melyik befogadhatóbb. Nekem személy szerint mindkét esetben elsősorban a szenvtelenség szúrt nagyon szemet – miként a Téli háború értékelésében írtam: Erre erősít rá egyrészt a finnes befordultság – hiszen elbeszélőnk tényleg úgy viszonyul a háborúhoz, mint Kimi Räikkönen egy rajt-cél győzelemhez a Hungaroringen –, másrészt egyértelmű hatásként az Ernst Jüngertől kölcsönzött hidegség és ridegség. Csakhogy Jünger könyvét szétfeszítették a hébe-hóba felszínre törő érzések, a rengeteg gondolat és mondanivaló. Az Acélzivatarban úgy mondott sok mindent a háborúról, hogy sokszor fájdalmasan hallgatag maradt (…), de Antti ezzel a lehetőséggel egyáltalán nem él, a leírás nyers és szókimondó naturalizmusán kívül semmivel sem próbál lelki szinten hatni a befogadójára… Mindezt szóról szóra tudom érvényesíteni Linna művére is, ebben a kérdésben nincs köztük eltérés, hacsak nem nézzük az olvasmányélményt, ami ezúttal kevésbé göcsörtös, lendületesebb, könnyebb, ugyanakkor hosszabb is.

Jó könyv Az ismeretlen katona? Naná! Egy ligában játszik a közismert, klasszikus háborús regényekkel? Nem venném biztosra. Az kétségtelen, hogy akit érdekel a finn és a hadiirodalom, a finn történelem, vagy a második világháború, annak mindkét regény kulcsfontosságú helyet érdemel a polcon. De a maguk műfaján belül mindkettő olyan hiányosságokkal küzd, amiket talán éppen a lelkületük, habitusuk és öntudatuk miatt a finn írok nem nagyon fognak kijavítani – nekik ugyanis vélhetően nincs szükségük változtatni ezen az összképen. Az mindenesetre érdekes motívum a fentiek fényében, hogy az ötvenes években Linna könyvét határozottan újító szándékú, pacifista, a megszokottnál nyíltabb és őszintébb hangvételű írásnak tekintették Finnországban, és népszerűsége ellenére nem kevés vitát is generált. Lassan érdemes volna keresni egy könyvet a finn hazafiságról – komolyan mondom, nem mindig értem őket, de egyre jobban érdekel a szellemiségük.

*Nagyon-nagyon off, de ha a ’45-ös események idején játszódó Kiskakukk című (amúgy nem finn, hanem orosz, de lényegében talán kicsit mégiscsak finn) filmnek lenne regényváltozata, már repülnék is rá…

>!
Magvető, Budapest, 1982
380 oldal · ISBN: 9632716485 · Fordította: Bereczki Gábor
6 hozzászólás
>!
ppeva P
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Tulajdonképpen nem szeretem a katonás-csatás-háborús könyveket, legalábbis általában. De ezt a könyvet már jó ideje ennek ellenére szerettem volna elolvasni.
És nem csalódtam. Olvasás közben nagyon gyorsan belekerül az ember az események sodrába, egy idő után szinte ott él, szorong, fut, bújik, reménykedik a szereplőkkel, körülvéve a finn tájjal. A szereplők pedig zseniálisak – sokfélék, emberiek, remekül megformázottak, jórészt szerethetők is a maguk bumfordiságában, paraszti ravaszságában, talpraesettségében, esendőségében, vagy akár Svejkes dilisségében. Személyes kedvencem Rokka volt, az antikatona és mintahős. :)
Azt hiszem, ha legközelebb találkozom az ismeretlen katona fogalmával, ezek az egyszerű, háborúba kényszerített, békéről ábrándozó emberek fognak eszembe jutni.
Sajnos, ez a könyv is a méltatlanul keveset olvasott, kevesek által ismert könyvek közé tartozik. Olvassátok.

>!
MortuusEst
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Kellemes csalódás. Halvány fogalmam sincs, hogy miért. Igazából semmi különös nincs benne:
„A háború rossz. Értem?” Erkölcsi tanulság nincs. Nincsenek jó fiúk, nincsenek rossz fiúk. Halottak vannak és túlélők.
Semmi olyan nincs benne, amit ne olvastam volna valahol máshol is.
A realista ábrázolás nem hökkent meg. Oké, robban, repül, vérzik, szakad, reped, szilánkosra, émelyeg, szédül etc. De mindegyiket láttuk már valahol.
A karakterek ismerősek. A csendes, rendíthetetlen katona. A nagypofájú. A vicces. A zöldfülű.( Aki persze tanulságként hal meg.) A s*ggfej, piperkőc tiszt Etc.
A paradoxon is ismerős: hogyan ábrázoljuk az értelmetlen erőszakot az erőszak mitizálása nélkül? Hiába nyilvánvaló, hogy a háború az értelmetlen pusztítás legnagyobb megnyilvánulása, mégis rokonszenvet alakít ki a szereplőkkel (és így nyilván az egyik harcoló féllel is.): "a mi seregünk, a finn katona, a vadon katonái etc.
Miért tetszett mégis? Nem tudom. Talán az arányok miatt. Mindenből kicsit adagolt. Ráadásul a természettel való kapcsolata is érdekes, nagyon megkapóan ábrázolja a regény. Egy eső. Egy havazás. Egy tisztás, ahol táboroznak. Egy erdő.

>!
lilijan
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

amilyen nehezen éreztem rá a száraz, tárgyilagos, hűvös, cinikus, 'finnes' stílusra, annyira véremmé vált a végére. egy-egy letisztult mondat ebben a regényben ugyanolyan érzelmi telítettségűvé vált számomra, mint latin nagyjaink egy-egy szenvedélyes, drámai mondatzuhataga. nem csapongunk órákat a szereplők fejében kielemezve a legutolsó apró érzelemfoszlányt is, mégis élesen kirajzolódnak a karakterek. a finnek kemények, szikárak, és rengeteg Ígéretet hordoznak, mint a fagyott föld – csak egy kicsit kell felengednie a táj zöldbe borulásához.

számomra, mint magyar számára azért is volt a sok egyéb politikai vonulaton kívül is érdekes, mert remekül kibontja a 'kis nép' problémát. sok szempontból testvérnép ez a finn. sajnos magyarország is a rossz lóra tett. csak mi nem kellettünk a nyugatnak. simán kötelező olvasmánnyá tenném, mert a párhuzamok miatt történelmi szempontból is fontos, bár örülnék, ha középiskolás olvasásélményekről is hallanék, mert lehet, hogy akkortájt ez még nehéz szöveg.

>!
Uhtred
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Talán a legjobb II. vh-s könyv, amit eddig olvastam. Mesterien mutatja be egy szakasz szemüvegén keresztül a háború kezdeti sikereit, majd a vészterhes hátrálást (finn-orosz szempontból). A szereplők sokszínűek és eredetiek. A könyv realista, nincsenek romantikus hősök, a sokszor könnyed stílus ellenére is gyakran esnek el főszereplők egyik pillanatról a másikra, ezáltal bepillantást engedve a kíméletlen háborús valóságba. Nagyon örülök, hogy rátaláltam. Csak ajánlani tudom.

>!
patakizs P
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Soha nem szerettem a háborús könyveket. Ezután sem fogom. Sírni tudnék a tehetetlenségtől, amikor arra gondolok, hogy íróasztal mögül döntenek emberek ezreinek, százezreinek a sorsáról, hogy embernek nevezzük magunkat, közben az állatoknál is sokkal rosszabbak vagyunk….Az író nagyon jól írja le a finn hadsereg közlegényeinek és altisztjeinek „mindennapjait” a 2. világháborúban. Számtalan egyéni hősi akciót, sikeres hadműveletet elevenít meg, az ember szíve vérzik, ahogy spoiler

>!
Nightingale
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Kivégeztem. Groteszk ezt mondani háborús regényről, de… egyszerűen nehéz máshogy nyilatkozni. Ezt követeli a téma, és a stílus. A téma miatt nehéz szeretni, és borzalmas dolog olvasni. A stílus megszeretteti a regény alakjait, ugyanakkor elmélyíti ezt az iszonyú irrealitását, amit a háború váltott ki, és hogy emberek vannak a frontvonal mögött. Emberek, akik harcolnak, mert harcolni kell, és rettegnek, mert minden percben farkasszemet néznek a halállal, és bohóckodva, viccelődve ugratják egymást, mert máshogy talán nem bírnák.
„Nem meghalni jöttünk ide, hanem ölni.”
És kegyetlenül groteszk, mert tele van gyönyörű tájleírásokkal, ugyanakkor igen-igen realistán ábrázol. Nem hatásvadász, csak pont annyi, amennyi kell. Amitől pontosan olyan borzasztó és nyomasztó lesz, hiszen… mindenki katonának neve van, és élete, származik valahonnan és vágyik valahova vissza, jött valahonnan egy jellemmel, mindenki más. És te megismered és megkedveled őket olvasás közben, majd egy sorban becsapódik egy gránát és elesnek. A haláluk pedig nem is nagy dolog, senkit sem emel patetikus magasságokba, nincs idő megrázkódni és összezuhanni, csak menni tovább, nehogy te is az ő sorsára juss. Te, mint olvasó.

>!
Magvető, Budapest, 1982
380 oldal · ISBN: 9632716485 · Fordította: Bereczki Gábor
>!
Fummie
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

Alapvetően nem szeretem a történelmi regényeket, úgyhogy féltem, hogy ez sem fog tetszeni, mégis érdekes volt az elején. Gyönyörű a leírás, érdekesek a karakterek, jók a gondolatok, és nem egy kiragadni való mondat van benne. Nem tudom, hol fogyott el a kezdeti lelkesedés, de a végére inkább már csak azért olvastam, hogy ne hagyjam félbe, és megtudjam, mi lesz a vége.

>!
Sytix
Väinö Linna: Az ismeretlen katona

A II. világháború finn-orosz eseményeiről – és úgy egyébként a finn történelemről – nem igazán tanultunk az iskolában, legfeljebb említés szintjén tértünk ki rá. Ez a könyv azonban megmutatta ennek a kissé elfeledett háborúnak a borzalmait, a katonák szenvedéseit és a szemükön keresztül láthattuk az eseményeket.


Népszerű idézetek

>!
ppeva P

– Maga elmebeteg?
– Jelentem, ilyen kérdésben sohasem a gyanúsított illetékes, hanem a környezet, a doktorok.

298. oldal

>!
Fummie

A halál nem gyönyörködik a tájban, és nem tart cigarettaszünetet.

264. oldal

>!
Nightingale

Vanhala kicsit habozott, aztán:
– De egy finn katona tíz orosszal felér – mondta. – Nem igaz?
– Lehet. De mit csinálsz, ha jön a tizenegyedik?

29. oldal

>!
Fummie

Az égben nem fenyeget halál,
nincs ottan könny, sem éjszaka.

95. oldal

>!
ppeva P

– Azt mondják, megszokja az ember a félelmet. Igaz ez?
– Szokja a fene – mondta Rokka. – Rossz kullancs az, mindig újra kell kitépdesni.

267. oldal

Kapcsolódó szócikkek: félelem
>!
Nightingale

Ablakomból néztem, hogy siklik a gőzhajó
az Aurajoki sima hátán.
Hogy siklik, hollahó,
az Aurajoki sima hátán.
S sej-de-de-de ne kakálj a szekérrúdra,
mert holnap reggel itt a vásár,
dülöngj erre, dülöngj arra,
hej, holnap reggel itt a vásár.

30. oldal

2 hozzászólás
>!
Nightingale

Nekiálltak cigarettát sodorni az elesett oroszok zsebében talált mahorkából. Eldőltek a fűben, beszélgetek. A világ olyan békésnek látszott, mintha nem is volna háború. Szép volt az elvadult falusi táj. A bevetetlen szántóföldek tarkán virágzottak, s a dús füvű kaszáló erős illatot árasztott. Élvezettel szívták a friss esti levegőt. Az égen nagy felhő közeledett, mintha zápor készülődne.

87. oldal

Kapcsolódó szócikkek: mahorka
>!
lilijan

Beszéd úgysem segít rajtunk. És ha elfogyott a puskapor, akkor pofa be. Most majd a kis népek jogairól fognak szónokolni, de azokra a kutya is pisál.

372. oldal

>!
Nightingale

Kaarna a századához sétált. – Tanuljanak meg várakozni, emberek. Ne erőltessék magukat. Minden pihenési lehetőséget ki kell használni. A köpeny a takaró, a szerelvény a párna: aludjanak.
– Várni? Ahhoz értünk – jegyezte meg Rahikainen, de ezt nem a kapitány fülének szánta. – Másfél éve várjuk, hogy leszereljenek.

32. oldal

>!
ppeva P

Fázni, éhezni, fáradtan virrasztani; már csak a félelem hiányzott abból a négy fő tényezőből, amely a háború lényegét adja.

32. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Veijo Meri: Manilakötél
Ulla-Lena Lundberg: A marcipánkatona
Antti Tuuri: A téli háború
Arto Paasilinna: A nyúl éve
Frans Eemil Sillanpää: Jámbor szegénység
Frans Eemil Sillanpää: Silja / Egy férfi útja / Emberek a nyári éjszakában
Frans Eemil Sillanpää: Egy férfi útja
Frans Eemil Sillanpää: Napsugaras élet
Frans Eemil Sillanpää: Silja
Frans Eemil Sillanpää: Hiltu és Ragnar