Üvegművészet 9 csillagozás

Vadas József: Üvegművészet

Mint ​annyi más – az írástól a csillagászatig, az üvegkészítés is a keleti kultúra szülötte. De nem egyszerűen az ókori Kelet magas fokú kultúrája és művészete hívta életre, hanem egy sajátos adottság: a homok. A szilíciumot ugyanis, amely az üveg fő alkotórésze, mindmáig a sivatagos tájakon korlátlanul rendelkezésre álló tiszta homokból nyerik. A homokon kívül hamuzsír vagy szóda (kálium-, illetve nátrium-karbonát) szükséges az üvegkészítéshez. Hogy milyen úton-módon jöttek rá az üvegkészítés titkára, azt homály fedi. Plinius, a jeles római tudós-író, aki a Historia naturalis (Természettörténet) című munkájában egyszemélyes enciklopédiát nyújt kora ismereteiről, úgy tartja, hogy szíriai kereskedők figyelték meg a tengerparton tüzet rakva, amint a salétromos sziklák közül finom, vékony üvegszál kezdett csordogálni. Ez – így – bizonyosan legenda. Az üvegkészítés a szabad tűznél sokkal magasabb hőmérsékletet – ezerháromszáz-ezerötszáz Celsius-fokot – kíván. De az valószínű, hogy a… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kolibri könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 1989
62 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631165329

Várólistára tette 1


Kiemelt értékelések

negoti P>!
Vadas József: Üvegművészet

Az ókortól kezdve, nagy lépésekben mutatja be a kötet a különböző korok egy-egy érdekes és szép üvegtárgyait és ezen kívül szót ejt még a készítésük fejlődéséről is. Mivel ez egy zsebkönyv tényleg csak pár érdekesebb mű került a könyvbe. Én pl. nem tudtam, hogy Rippl- Rónai József tervezett üvegtárgyakat és üvegablakot is. Azt viszont igen, hogy a coca-colás üveg is (és száz év alatt sokat változott és formálódott, de az eredeti forma mégis megmaradt) mostanra művészeti alkotás lett.

serengeti>!
Vadas József: Üvegművészet

Flow élmény ("nembíromletenni" érzés): 5
Stílus (írói): 5
Ötlet (eredetiség): 5
Tartalom (mondanivaló): 5

Szakmailag és műfaját tekintve kifogástalan könyv. Érdekes, kissé nosztalgikus élmény egy 1989-ben íródott könyvben viszontlátni ifjúkorom modernnek titulált – mára már erősen retro stílusúnak mondható – műveit. Ugyanakkor nagyon jól esik végigtekinteni az üvegművészet és a témához kapcsolódó ipar- és népművészeti vonatkozások történetén ennek a kis könyvnek a segítségével. Érdekes, izgalmas időutazás a könyv végigolvasása. Külön figyelmet érdemelnek a gyönyörű illusztrációk.

Amethyst >!
Vadas József: Üvegművészet

Egy ideig foglalkoztam művészettörténettel, ebből kifolyólag egy csomó témába vágó kötet lapul odahaza, és néha szívesen lapozom fel őket, hogy felelevenítsem a tanultakat. Azt kell, hogy mondjam, jelen kötet szerény méretei ellenére is egy jól összeszedett ismeretterjesztő mű, mely végighalad a történelem fontosabb korszakain, lineárisan mutatja be az üvegművesség alakulását, kiforrását, a kedvelt témákat és újszerű ötvözeteket. A megszokott díszítőelemeken túl felvonultat másmilyen üvegalapú tárgyakat is, kezdve a coca-colás üvegtől, az üvegburkolatú monumentális épületeken át az egészen elvont iparművészeti alkotásokig.
Nem váltja meg a világot, de nem is ez volt a célja. Ez egy jó bevezető, kedvcsináló a témához, megalapozza a témát, hogy aztán az olvasó kedvet kapjon e művészeti ág elmélyítéséhez. E tekintetben tökéletesen teljesítette a célját.
off


Népszerű idézetek

Mariann_Czenema P>!

Annak tudata, hogy ami régi, az szép és értékes, viszonylag friss felismerése az egyetemes kultúrának.

34. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kákosy László: Ré fiai
Vágó Ádám: A Kárpát-medence ősi kincsei
Kákosy László: Az ókori Egyiptom története és kultúrája
F. Dózsa Katalin: Letűnt idők, eltűnt divatok 1867–1945
Carl Gustav Jung – Marie-Louise von Franz (szerk.): Az ember és szimbólumai
Németh Attila: Művészek és pszichopatológia
Farkas Zsuzsanna: Rippl-Rónai József
Winkler Gábor: Királyok, csaták, történelem
Szabolcsi Bence: Beethoven
Harsányi Zsuzsanna: Portréfestés pasztellel