Eső ​a homokra 2 csillagozás

Váci Mihály: Eső a homokra

Váci Mihály ismert Kossuth-díjas költőnk legújabb – 1965 és 1968 között született – verseit tartalmazza kötetünk.

>!
Magvető, Budapest, 1968
160 oldal · Illusztrálta: Váci András

Enciklopédia 1


Várólistára tette 2


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Váci Mihály: Eső a homokra

Váci életében megjelent utolsó, különleges kötete ez. Bár költészetének a nagy témái itt újra föltűnnek: a néphűség, a szülőföld, az ősök és parasztemlékek versvariációival itt is egy sor írásban találkozhatunk. De nem egyszerű ismétlés ez: a Váci-vers megváltozott, megnőtt az előzőekhez képest. Sok az utazásélmény adta vers, teli állandó összehasonlító gesztussal a haza és az élmények átitatta táj között. Itt a mindenütt otthon korábbi zavartalan érzéséhez szinte mindenütt gondok társulnak. Legföltűnőbb és előzőektől elütő mozzanat, hogy a korábban mindenütt érzékelhető konok hűséget itt gyakran a fölrémlő magány, társtalanság érzése koszorúzza. S ez már tulajdonképp kissé abszurdnak tűnik: a közért élő ember a társadalomban, amely elméletileg a legközösségibb, a gyakorlattal, az élettel találkozva eljut a társtalanság, magánosság helyzeteihez. Lehet, ez ásta sírját…
E csalódások, kétes tapasztalatok nem gyöngítik azonban el végleg, s a prófétai költőből kihoznak még egy himnuszt, a lét örömhimnuszát: a Jó reggelt!(https://www.youtube.com/watch… ), amely nyomán méltán emlékezhetünk jó szívvel a példaadó életet a közösségért élő költő e kötetére is, bár e verseket nem gyakran idézik…


Népszerű idézetek

worsi P>!

AZ IGAZSÁG

Az igazság oly egyszerű,
mint hegyre vivő lábnyom.

De nem követi senki, mert
behordja szél, veri a nap,

s mert biztosabb a haladás
sárban, homokban – a lapályon.

47. oldal

Kapcsolódó szócikkek: igazság
worsi P>!

IDEGENBEN

A tulipánok hallgatóztak.
Nagy denevér-fülük figyelt.
Nem vette észre senki sem,
de így még szebb volt ez a kert.

Csörömpölve, az emberek
– elnyűtt piros villamosok –
kimért pályákon közlekedtek.
Csak egy lámpa panaszkodott.

Emberibbek lesznek a tárgyak
a gépi emberek között.
Több szava van hozzám e fának,
melynek csendben nekidőlök.

21. oldal

1 hozzászólás
csgabi P>!

Bőség

Én otthon hat duplát iszom.
Prágában ez másfél liter.
Ezt a bőséget még bizony
nálunk sokára érik el.

9. oldal

csgabi P>!

Ha érdemes – Ha nem

Ma sem volt könnyű élni.
Nem lesz könnyű sosem.
De érdemes volt! – s mindig
Érdemes lesz, – hiszem.

Nehéz – s el kell fogadni
ki szemben áll velünk,
s azokat elviselni,
kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,
hogy meg se tántorodj;
– a túloldal ne lássa
mint hull szét táborod.

Emelni, vinni vállon,
ki gyenge s már kidől;
s mert rá is jut erődből,
lefödne – úgy gyűlöl.

Naponként mosolyogni
kínban azok között,
kik összefenik szemük
egy jó szavad mögött.

Menni velük – már régen
nem értük! – Csak azért,
mert e sereg iránya
valami célt ígért.

Velük és ellenükre
annyi közt egyedül,
– vívni mégis azért, mi
csak együtt sikerül.

Mindez ma sem volt könnyű
– s nem lesz könnyű sosem
– de törvény s vállalt sors ez,
ha érdemes, – ha nem!

115. oldal

worsi P>!

ESŐ

Esik az eső, – én helyettem
kérleli az utcakövet.
Esik az eső, – én helyettem
veri az ablaküveget.

Mintha én sírnék, sírdogálnék
ily országos fájdalmasan,
mintha én járnék be egy földrészt,
panaszkodnék hatalmasan.

Mintha én járnék kinn az utcán
az esernyők fölött szipogva,
én cirógatnám hazám földjét,
szétfutva minden keréknyomban.

Mintha én bújnék a kazalba,
a boglyákba, nádereszekbe,
mintha én ivódnék a mélybe,
magok szívére kérezkedve.

Esik, mintha én indulnék el
járhatatlan utakra, sírni,
esik – akárha én akarnék
borongó felhővé kinyílni.

Esik – akárha én dobolnék
az ablakon, híreket hozva,
akárha sírásomban ázna
papírba vont sok égi rózsa.

Esik – akárha dudorásznék
egy dalt, amit mindenki ismer.
Esik, akárha én suttognám,
mit kimondani senki nem mer.

86-87. oldal

1 hozzászólás
worsi P>!

TOLLÁSZKODÓ CSILLAG

Véremen hintáztál,
szálltál szívemen.
Széllel kerítettelek: –
szabad voltál szerelmem.
Leveles ujjakkal
kerestem homlokod,
mint térdelő bodza
kérlel ablakot.
Gyökerek közt gyalogút,
hemperegtem érted,
porban, egek harmatában
kérleltem a térded.
Tördelt téli vaspatkó,
gyalult vihar éle,
– arcom kintről ráfagyott
ablakod jegére.
Lámpa voltál, vetkeztél:
tollászkodó csillag.
– Csókoltam forró sebét
levett szárnyaidnak.

75. oldal

worsi P>!

NEHÉZ A SZÍVÜNK

Az arcodat ne mutasd szomorúnak.
Ne lássa senki, mi az, amit eltűrt.
Jobban kellene szeretni magunkat,
hiszen mi már nagyon kiérdemeltük.

A szíveink egymásra fájva hulltak;
eggyé forrasztó sors zuhog felettünk.
Sebeinkért szeretjük már a múltat;
és a jövőt: – mert lesz mit emlegetnünk.

Most itt ülünk. Kedves, Te szomorú vagy.
Az arcom nem mutatja, amit eltűrt.
Nehéz a szívünk, mert nem könnyű búnak

ütése alatt ragyog a szerelmünk.
Egymást szeressük már – ne csak magunkat
Hiszen mi már nagyon megérdemeljük.

72. oldal

worsi P>!

NAPLEMENTE

Fácán ragyog a sötét földeken,
a szegények lecsavart lámpájának fénye
sugárzik a remegő nyakán.
Körbe a dombok torokhangu kékjén
széttárt farkát terítve lépeget a Nap,
a zománc mellű páva.
A gerleszín virágú lombok tollászkodnak.
Egylábon állva, szárny alá dugott fejjel,
már alszanak a jegenyék,
a borzolt tollu gólyák.
A láthatáron körben
a hegyek sóvár dallama lebeg.
Kiárad az este a parttalan világra,
mentőcsónakjába száll a képzelet.

28. oldal

worsi P>!

NYÍRSÉG

Barna csíkos tigrisként
akácok közt sompolyog,
forgószél farkát csóválva,
az ugrásra kész homok.

Utak sűrűn font korbácsa
suhint: – a homok nyüszít;
sunyi dombokként dorombol,
érrel nyalja talpait.

Négy gerle pár szárnyán lebeg
a határ. Az égen át
vadlibák hálója húzza
elvágyódók sóhaját.

Az ég figyel, mintha lentről
szólítaná valaki.
Semmi! – csak az én szívemtől
zengnek e táj halmai.

29. oldal

worsi P>!

LÁNG ÉS TÖVIS

A tetteim csak lábnyomok a hóban,
tévelygő és gyér, olvadó jelek,
alig rajzolják ki a téveteg
irányt, amerre lassu távozóban
a hófúvásos időn át, megyek.

Mint kerítésen át a labdarózsák,
kísérnek emlékező jószavak,
tiszta egem sistergő gyanuk zsongják,
s megyek magas izzásu áramok alatt.

Nyomomban széjjel taposott galóca:
lobban a pletyka: – hidd csak el!
A legendám kigyúl, mint csipkerózsa,
s kijön felém majd saruit leoldva,
szeresse lobogásom – töviseivel.

58. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Radnóti Miklós: Bori notesz
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós összes versei és műfordításai
Pilinszky János: Pilinszky János összes versei
Romhányi József: Nagy szamárfül
Fodor Ákos: Addig is
Radnóti Miklós: Radnóti Miklós válogatott versei
Fodor Ákos: Buddha Weimarban
Radnóti Miklós: Eclogák
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Radnóti Miklós: Válogatott versek / Ikrek hava