Bocsáss ​meg, Madárijesztő! 45 csillagozás

V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő! V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Szent Johannához méltó lelkierő lakozik a cingár, első pillantásra talán inkább visszataszító kamasz lányban. Gúnyolják: Madárijesztő!… Áruló-e ez a Lenka, vagy csupán barátján akart segíteni? S barátság-e ez a vonzalom, vagy már-már szerelemmé finomul a bántások közepette? Lehetséges-e, hogy ilyen inkvizítori durvasággal viselkedik egy átlagos osztályközösség, csupán mert nem mehetnek el a várva várt kirándulásra? Mind a könyv, mind a belőle készült film nagy nemzetközi sikere egyúttal elégtétel az emberi tisztességnek is.

Eredeti megjelenés éve: 1983

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

A következő kiadói sorozatokban jelent meg: Móra X Móra · Piknik könyvek Móra

>!
Móra, Budapest, 2004
220 oldal · ISBN: 9631179036 · Fordította: Harsányi Éva
>!
Móra, Budapest, 1987
238 oldal · puhatáblás · ISBN: 963115341X · Fordította: Harsányi Éva

Enciklopédia 2


Kedvencelte 5

Várólistára tette 21

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

graphoman IP>!
V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!

Hát-hát… elég gyorsan megértettem, miért tettem ezt a könyvet annak idején (emlékezetem szerint többször is) vissza a polcra, valahányszor a kezembe akadt a könyvtárban… Szóval ez a regény kegyetlen, legalább a kétharmadáig egyre kegyetlenebb. És el-elvesztem a főhős leányka megállíthatatlan érzelmei közepett is (mi váltott ki belőle mit?), DE jól van megírva spoiler, és valószínűleg a lélektani rajz is megalapozott, és katarzis is van a végén… és igazából azon vettem észre magam, hogy akarom olvasni, ami eléggé szembemegy azzal, amit az ilyenek esetében érzeni szoktam. Azt kell mondanom, hogy ha nem is könnyű, nagyon jó könyv ez.

Corvus_CoRex>!
V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!

Én ezt nagyon kicsike koromban láttam, de csak ennyire emlékeztem, hogy láttam és hogy olyan szomorú, és talán nyomasztó volt? Aztán most, mikor a könyvet olvastam ugrott be a bojkottos résznél, hogy tényleg, erre emlékszem, hogy mikor a filmben azzal szenvedtek, hogy bojkott-bojkott, gőzöm nem volt róla, mi az a bojkott… X)
Nagyon tetszett. Mindig is szerettem az ilyen „szenvedélyes” gyerekeket. Valahogy olyan kellemes nosztalgikus érzetem támad tőle, pedig ezekben az időkben én még nem is éltem. Vagy ki tudja… ha van reinkarnáció…
A lényeg, hogy nekem tetszett, könnyen, gyorsan is olvasható ráadásul, úgyhogy szívesen ajánlom másoknak is. :)

ChEebor>!
V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!

Nagyon tetszett a könyv, nyomasztó és kegyetlen, tökéletes tükröt mutat a társadalomnak és talán egy nagyon burkolt részleges rendszerkritika is megjelenik benne. Nagyon jól ábrázolja az érzelmeket, a motívumai felerősítik a mondanivalót, de mégsem válik szimbolistává, mi több, kifejezetten könnyed nyelvezettel bír, így jó olvasni. A vége nekem kicsit didaktikus, ennyire nagy katarzisnak szerintem nem szabad lezárnia egy ilyen eseménysort, de legalább illik a végére.

Lahara IP>!
V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!

Már huszonéves voltam, amikor olvastam, nem is egyszer, és nagyon tetszett, de volt benne valami lehangoló, talán az egyes diákok viselkedésében.

Vata>!
V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!

Hmm… Kalandos beszerzés útján olvasott, amolyan véletlen könyv. Mondhatni a véletlen kegyes volt, mert volt hogy ilyen alkalommal rossz könyv került a kezem közé.
A történet maga, érdekes, de szigorúan csak jókedvűek olvassák, mert eléggé lehangoló. De azért lehet benne, építő gondolatokat találni. Kedvenc könyv biztosan nem lesz, de nem bántam meg az olvasását!

Izabell_Malfoy>!
V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!

Juci, egyet értek veled, ez a kék borító ocsmány.
Nekem egy versenyre kellett elolvasnom. Nem volt kedvem hozzá, de aztán ahogy belekezdtem, megtetszett.:)
Nem tudja valaki az említett film címét?

2 hozzászólás
Juci P>!
V. K. Zseleznyikov: Bocsáss meg, Madárijesztő!

Juuuj, de szerettem! Kiskamaszkorom egyik kedvenc olvasmánya volt. Az új kiadás borítóját viszont gusztustalannak találom. Valahogy egyáltalán nem illik a könyv hangulatához.


Népszerű idézetek

Róka>!

Mire jó feleslegesen kínozni az embereket, mire jó csúfot űzni belőlük, és összevissza sebezni amúgy is gyenge lelküket, még ha bűnösek is. Megvetni, megbüntetni, segíteni – azt lehet, de kínozni helytelen az embert. Nem szabad kérges szívűnek lenni.

89. oldal (Móra, 2004)

Kapcsolódó szócikkek: kínzás
Róka>!

Borzalmas, amikor mindenki ellened fordul, még ha igazad van is.

107. oldal (Móra, 2004)

Róka>!

…ha valaki elbújik, mindig a legrosszabbkor tüsszent vagy köhög.

113. oldal (Móra, 2004)

>!

Igen, Máska megszólalásig hasonlított Lenkára: a vékonyka nyakon a feje, akár egy zsenge tavaszi virág. Védtelen, mégis derűs és nyílt.
Mindannyian szótlanul nézték a képet.
És mind erősebben és erősebben töltötte el szívüket a vágy, az elkeseredett vágy az emberi tisztaság, az önzetlen bátorság és nemesség iránt.

220. oldal - 14 (Móra, 2004)

Róka>!

Hát talán van ember, aki szereti az árulókat? Senki sem szereti őket. Senki. Az árulókat mindenki megveti.

87. oldal (Móra, 2004)

Róka>!

Nagyon kényelmes verekedni, ha az ellenfelet lefogják.

162. oldal (Móra, 2004)

Kapcsolódó szócikkek: verekedés
Róka>!

Minden ember tele van irigységgel. Legfeljebb az egyik beszél róla, a többi meg azt hazudja, hogy nem irigy.

25. oldal (Móra, 2004)

Róka>!

– Megszoktalak? Majd elszokom tőled…

35. oldal (Móra, 2004)


Hasonló könyvek címkék alapján

Nyikolaj Ognyev: K. R. naplója
Kate McCaffrey: Behálózva
Holly Black: The Cruel Prince – A kegyetlen herceg
Laurie Halse Anderson: Hadd mondjam el…
Nyikolaj Ognyev: Kosztya Rjabcev naplója
Wéber Anikó: Az osztály vesztese
Janne Teller: Minden
Szabó Magda: Abigél
J. K. Rowling: Harry Potter és a Főnix Rendje
Jean Webster: Nyakigláb Apó / Kedves Ellenségem!