Viszály (Az elvetemültek 1.) 217 csillagozás

V. E. Schwab: Viszály

Lehetnek ​szuperképességeid, de attól még nem leszel jobb ember…

Victor és Eli két különc kollégiumi lakótárs, akiket nagyravágyásuk és átlagon felüli intellektusuk egyaránt összeköt. Diplomamunkájukhoz az adrenalin hatásait, és a halálközeli élményeket kutatják, egészen a nyugtalanító eredményig: megfelelő körülmények között bárki szert tehet emberfeletti képességekre. Amikor az elméletet gyakorlattá változtatják, az események nem várt, és borzalmas fordulatot vesznek.

Tíz évvel később Victor megszökik a börtönből, hogy esküdt ellenségévé vált egykori barátja nyomába eredjen. Segítője egy fiatal lány, aki zárkózottságával leplezi bámulatos képességeit. Eközben Eli semmilyen eszköztől nem riad vissza, hogy eltörölje a föld színéről a szuperképességekkel rendelkező egyéneket – kivéve társát, egy vasakarattal bíró, rejtélyes nőt. Az árulás és a veszteség fájdalmától hajtott ősellenségek mindkét oldalon emberfeletti erőkkel felfegyverkezve készülnek beteljesíteni… (tovább)

V. E. Schwab: Vicious

Eredeti mű

Eredeti megjelenés éve: 2013

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

Tartalomjegyzék

>!
Fumax, Budapest, 2018
392 oldal · ISBN: 9789634700388 · Fordította: Sepsi László
>!
Fumax, Budapest, 2018
392 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634700258 · Fordította: Sepsi László

Enciklopédia 23

Szereplők népszerűség szerint

Victor Vale · Sydney Clarke · Eliot Cardale (Eli) · Mitchell Turner (Mitch) · Angie Knight · Dominc Rusher · Serena Clarke

Helyszínek népszerűség szerint

Merit


Kedvencelte 49

Most olvassa 12

Várólistára tette 199

Kívánságlistára tette 210

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
V. E. Schwab: Viszály

A mágia árnyalatai után tartottam tőle, hogy Schwab kisasszony az aktuális „hájp” kedvező hullámain lovagolva újólag alibizett egy nagyot. Ám, lőn kedvező fordulat, és szerencsénkre a Viszály egy szép kerek, saját jogon elkövetett, szuperhősös bosszúregényként abszolválódott.
Korábban is megállapítottam már, hogy az írónő rendkívül tehetséges, ügyesen forgatja a pennát (esetleg táncolnak ujjai a billentyűzeten), de végre ezt meg is mutatta egy olyan alkotásban, ami nem fulladt a túlírtság és a terjedelmi követelmények dollárszagú, miazmás mocsarának dögunalmába.
Adott egy jelenkori, amerikai kutatólaboros alapvetés, amelynek tudományos magyarázata erősen dadog, viszont a félelem és fájdalom faktorok halálközeli élményekkel való összecsúsztatása legalább kifejezetten szórakoztató kiindulási pont. Szerencsés dramaturgia, hogy a későbbiek során az eredeti ötlethez képest, jóval több (bár ugyancsak meglehetősen bugyuta módon magyarázott) szuperképességet ismerünk meg, amelyeknek birtokosai az írónő akaratából így, vagy úgy, valamelyik főhős mellé igazodnak a kibékíthetetlen ellentétből fakadó (végső?) összecsapásban.
A cselekményszövéssel, a dialógusokkal, a karaktervezetéssel eddig sem volt gondja a szerzőnek, de ebben a regényben végre úgy tűnik, hogy érdemleges cél szolgálatába állítja mindezeket. A két, hasonlóképpen negatív főhős individuuma, jelleme a regényben tárgyalt tíz év távlatában erősen átalakul, érdekesen változik. Ez pedig óhatatlanul fenntartja az olvasó érdeklődését. Kifejezetten jót tesz a gördülékenységnek a váltott szemszög alkalmazása is, amelynek során úgy tűnik, mintha minden egyes újabb adalék elmesélésével az ellenfél sorsáról, a vele történtekről, az ő belső lelki-pszichikai változásairól tudnánk meg egyre többet, mintegy külsőleg narrálva a történetet. A cselekmény pörgős, fordulatos, a szerző frappánsan váltogatja a ”jelen” és a „tíz évvel korábban” idősíkjait.
Ügyesen összerakott sorozatindító regény, amelyben hál’ Istennek mindenki pszichotikus. Beteges küldetéstudatú, vallási felhangokkal spékelt messianisztikus félnótás ütközik a sértett, de nem kevésbé kattant, bosszúra szomjazó, elárult ex-baráttal.
Egynek jó, szórakoztató darab, az írónőt kedvelők számára valódi csemege, vagy éppen vízválasztó lehet, hiszen ezzel a regénnyel Victoria átlép a YA/pararomance-ból valami másba, ami szerintem sokkal jobban áll neki.
Szép fordítás, gondos, precíz szerkesztés, köszönet érte.

Naiva P>!
V. E. Schwab: Viszály

Olvastam már mást is az írónőtől, de ez is hihetetlenül tetszett. Csak a tőle megszokott módon bele kell lendülni a történetébe. Magyarán el kell jutni legalább a 100. oldalig és azután letehetetlenné válik a könyv. Utána nem kell sokat várni az izgalmas fordulatokra. Egyszerűen tudnom kellett, mi történik, miért történik, mi fog történni…etc.
Meglehet, néha úgy éreztem, (ha olvasni nem is, de) mintha láttam már hasonlót filmben. Csak néhány, ami kapásból az eszembe jutott. spoiler
Mégis eredetinek éreztem a történetet. Fogalmam sincs, honnan van az írónőnek ennyi ötlete, de a megvalósítás nagyon ügyes. Úgy ír, hogy az egész történet megelevenedik az olvasó előtt, akár egy film. Szerintem ahhoz kétség sem férhet, hogy V. E. Schwab nagyon ügyesen ír, de a fordítói munka is dicséretet érdemel. Nem győzöm hangoztatni, mennyire fontos egy könyvnél a szereplők szerethetősége. Nos, az itt, ennél a könyvnél elmaradt. Talán egyedül a kis Sydney-t és a látszatra nagy mamlasz Mitch-t kedveltem, pedig nem ők voltak a főszereplők.
A főszereplők ugyan nem voltak szerethetőek, de összetett, érdekes, árnyalt karakterek voltak, akik még az egyetemi éveikben a legjobb barátok voltak. Egészen addig, amíg egy szakdolgozati tanulmány ezt meg nem változtatta.
Eli olyan képességre tett szert, amely nem volt önmagán kívül senki másra nagy hatással, Victor képességre pedig bárkire veszélyt jelentett.
Az tetszett a legjobban, hogy ez a könyv nem szuperhősökről szólt. Ebben a könyvben nincsenek hősök, csak antihősök. Lényegében szuperhatalmú emberekről és azokról a morális szakadékról, amely elválasztotta őket – érzelmileg, erkölcsileg, lelkileg – a hétköznapi emberekétől. Victor és Eli a maguk módján lenyűgöző karakterek voltak, de még a mellékszereplők is. Egyedi, ámulatba ejtő képességeikkel olyan kapcsolatot sikerült teremteniük, hogy nem mostanában fogom őket elfelejteni.

1 hozzászólás
ggizi P>!
V. E. Schwab: Viszály

Ez a könyv teljesen megvett magának. Történetileg is és az író stílusa miatt is. Nem tudtam mire számítsak, mert még nem olvastam korábban Schwabtól, de olyan meggyőző volt a kiadó a könyvet illetően, hogy nem tudtam neki ellenállni. És abszolút nem bántam meg!

Két nagyratörő egyetemista áll a középpontban, akik bár nem terveznek sok energiát ölni szakdolgozatukba, egyiküknek mégis sikerül belenyúlni a darázsfészekbe. Kutatásuk témája (pontosabban Elijé, de az örökös versengés hatására Victornak is be kellett csatlakoznia) az RK-k (RendKívüliek) voltak, először csak létezésük bizonyítása, de aztán… Olyannyira túllőnek a célon, hogy barátokból halálos ellenségekké válnak.
Nagyon tetszett, ahogy a RendKívülieket érintő részt a szerző kidolgozta és ahogy teljességgel hihetővé tette a folyamatot és a különböző képességek kialakulását. A karakterek a maguk tökéletlenségével együtt voltak érdekesek és bár a két központi figura pont nem volt annyira kedvelhető, mégis mindig volt kinek és kiért szurkolni, akármilyen felállás is volt előtérben. A történet felépítése is végig fenntartotta a feszültséget, ahogy a múlt és a jelen között váltakozott.
A végjáték pedig szerintem zseniális volt. spoiler Nagyon kíváncsi vagyok mi lesz a folytatásban.

K_A_Hikari>!
V. E. Schwab: Viszály

„Számtalan ember volt szörnyűséges, és számtalan szörnyeteg ismerte meg a módját, hogyan viselkedjen emberként.”

Ritkán olvasok fantasy könyveket, olyanokat pedig még ritkábban találok, amikre azt mondom, hogy „aztabetyárjátmiértnemolvastameddig?”
Az írónőnek ezt (ismét) sikerült elérnie. Nem tudom, miért nem kértem kölcsön már hamarabb @Ashley_Redwood-tól, ugyanis ez a könyv minden várakozásomat felülmúlta.
(…)
Hasonló érzésem van, mint az írónő másik regényének befejezése után is: olvastam volna még. Mondjuk van folytatás, de ez nem vigasztal, mert magyar fordításról nincs még hír. Schwab elképesztően nagy repertoárral rendelkezik, ha új ötletek fantasztikus módon való megírásáról van szó.
Ebben a történetben pedig minden benne van, hogy ne lehessen letenni: izgalom, feszültség, titkok, vér.
Már csak egyetlen kérdésem maradt: körülöttünk ólálkodnak szörnyek, vagy bennünk?

Bővebben: http://irasaimtarhaza.blogspot.com/2018/09/v-e-schwab-v…

10 hozzászólás
Anarchia_Könyvblog>!
V. E. Schwab: Viszály

Remek, kivételes, lenyűgöző. Valamilyen szinten a Hősök sorozathoz, és az Egyenesen át című filmhez kapcsolnám, persze csak egy-két elem erejéig, hisz ez a könyv merőben más. Vérbeli Sci-fi thriller, amit nem lehet letenni. Teljes mértékben sablonmentes, felesleges klisék nélkül megíródott, sodró lendületű történet. Amit pedig egyszerűen imádtam, hogy a maga, sötét és komor stílusa mellett, olyan fekete humorral rendelkezett, hogy több esetben is hangosan röhögtem fel. A két idősíkkal nagyszerűen játszadozik az írónő, követhető, és nem zavaros. A könyv haladtával több karakter szemszögéből is olvashatunk egy-egy fejezetet, de ez szintén olyan jól sikerült, hogy nem érződött egy percig sem, az esetleges túlzás, vagy a túl sok érzés. Ha akarnék, se tudnék rosszat írni a Viszályról.

Egy elmélettel, egy feltevéssel kezdődött minden, később mindketten rájönnek, hogy jobb lett volna, ha itt meg is állnak. Hogyan tegyünk szert RendKívüli képességre. Így szól a kutatás. Victor megtalálja a módját, hogy mindketten RK-k legyenek, és ez nem csak a barátságuk végét jelentette, hanem Victor szabadságát is.

Teljes ajánló folytatása itt:
http://anarchiakonyvblog.cafeblog.hu/2018/06/19/v-e-sch…

Gothic01>!
V. E. Schwab: Viszály

V. E. Schwab történeteivel kapcsolatban ez volt a nyitótapasztalatom, de a Viszállyal nyújtott teljesítményét alapul véve is megalapozottnak tartom a feltételezésemet, miszerint az írónő is egy a RendKívüliek közül. Mi más is lehetne, ha képes volt megírni úgy egy szuperhősös könyvet, hogy nélkülözött belőle valamennyi olyan elemet, ami egy széles skálán mozogó mértékben, de egyaránt ellenérzéseket vált ki belőlem a szuperhősös sztorikban – többek között magukat a maszkokban parádézó megmentőket, a hősöket is beleértve?
Egy utópisztikus világban létezik a jó és a rossz, na meg az ő soha véget nem érő harcuk, ahol elvárhatóan a jónak kell felülkerekednie, a valós világban pedig van a rossz és a körülmények fényében, hozzá viszonyítottan kisebbik rossz… Eddig se képezte nálam mérlegelés tárgyát, hogy az antihősök a gyengéim, hogy bármikor boldogan és dalolva elcserélnék egyikükért tíz feddhetetlen, szentéletű, világmegváltó főszereplőt, a Viszály, vagyis pontosítva Victor Vale személyének tulajdonítható lenyűgözöttségem, pedig csak még erősebben az egekbe taszította a rájuk vonatkozó irodalmi éhségemet. Racionális, tervezőzseni antihősöket akarok mindenhová, minden könyvbe főszereplőként! Ez az olvasás olyan volt, mintha az írónő a szavaival leemelt volna a vállamról egy több tíz kilós terhet, aminek egészen addig fel sem tűnt a cipelése, annyira természetes, meghatározhatatlan kezdetű volt a jelenléte. Szabályszerűen felszabadult bennem valami attól, hogy a megjelenített világ véletlenül se akarta pepitában, az ezeréves végletek szerint láttatni magát és a lakóit, hogy a szereplőket nem térítették el minduntalan a megszokott, idegesítő érzelmi tényezők és más sallangok, így nem maradt másnak említésre méltó tér, csak az agyafúrt, precíz haditerveket összeállító szellemek összemérésének, annak, hogy a stratégiáját felhasználva melyik fél képes több lépéssel a másik előtt járni, módszeresen belerondítani az ő számításaiba. Lényegében a Viszályt nem is lehet másnak tekinteni, mint Victor és Eli kifulladásig űzött, kolosszális sakkjátszmájának, melyben a táblát Merit városa biztosítja, a figurákat pedig a többi RendKívüli, akiket a véletlen és a játékosok ennek az irányításuk alá vonására vonatkozó szándéka sodort a mezőkre. A kettőjük pezsdítő, a soron következő válaszreakciót megelőző várakozási szakaszban elképesztő izgalommal átitatott csatározásában az volt a kiváltképp kedvemre való, hogy mennyire élénk kontraszt rajzolódott ki az Eli és a Victor által alkalmazott módszerek között és, hogy ezek mennyire élénken idomultak az ő személyiségükhöz, ahhoz, hogy hogyan hidalták át a kisebb akadályokat, mielőtt ellenségekké váltak. Az egyik a találékonyságára támaszkodott, míg a másik a karizmájára, megfelelően hasznosítva pedig mind a kettő félelmetes hatékonyságú fegyverré válhat. A feszültséget, a Viszály kimenetelének kérdőjeleit, így nem is a szuperképességek erősségei határozták meg, azok valamelyest mellékesnek is tekinthetőek amivel az írónő újfent kiküszöbölt egyet a már említett, számomra zavaró kliséelemek sokaságából, hanem az, hogy ki fogja ügyesebben kiaknázni a rendelkezésére álló eszközöket; elvégre szorongathat valaki egy csőre töltött pisztolyt, ha nem tudja használni, akkor mire észbe kap zavartalanul földre küldik egy seprűnyéllel is. És, hogy ebben a felállásban kit lehet a kisebbik rosszként számon tartani, – mert, hogy az olvasó akaratlanul is érez egyfajta belső késztetést, hogy oldalt válasszon magának a cselekményben – amikor az összetűzésük miértjéhez mérten mindkét fél a maga nemében irreális pusztításokat végez, csak azért, mert megteheti, mert rendelkezésére állnak a megfelelő eszközök, avagy feljogosítva érzi magát erre? Ez mindössze nézőpontok és körülmények kérdése, amire a Viszály több ízben rá is mutat, mint ahogy arra is, amit már a fülszöveg is elárul; attól, hogy valaki szuperképességeket kap, még nem válik automatikusan jobb emberré. A magam részéről afelé hajlok, hogy egy dühöngő őrültnél még mindig jobb egy kérlelhetetlen hidegfejűséggel operáló, józan elvetemült és, hogy ha a kiválasztott-mítoszt ilyen merészen és elmésen ki tudta forgatni Schwab, akkor alig várom, mit csillogtat meg legközelebb. :D
Teljes értékelés a blogomon:
https://goodbye-agony.blogspot.com/2018/07/v-e-schwab-v…

1 hozzászólás
Noro >!
V. E. Schwab: Viszály

Az megvan, hogy ez tulajdonképpen egy Frankenstein parafrázis? Két megszállott tudós spoiler a tudomány felhasználásával szörnyeteget teremt, majd arra teszi fel az életét, hogy elpusztítsa azt. Csakhogy ezek a szörnyek ők maguk: egymásban, illetve az egymásnak adott különleges képességekben látják a természet megcsúfolását.
(A szerző twitter-oldalán tagadja ezt az értelmezést, de ez már az ő baja :D)

Akár tudományos, akár misztikus magyarázatot keresünk az eseményekre, a könyv középpontjában a különleges képességek pszichológiai következményei állnak. A Viszály arra a hipotézisre épül, hogy az ember testi és lelki állapota összefonódik: az első megváltoztatása elkerülhetetlenül a második eltorzulásához vezet. Ha a tested más szabályoknak kezd engedelmeskedni, eltávolodsz a közönséges emberektől, kívülállóvá válsz, rosszabb esetben szociopatává. Magyarázhatod ezt a hormonális egyensúly felbomlásával, az emberben kialakult ösztönök érvényt vesztésével, a hatalom korrumpáló hatásával, vagy azzal, hogy kiszakítottak egy darabot a lelkedből: a lényeg, hogy bolondokházában volna a helyed. Minderre a szerző egy következetes és izgalmas sztorit húzott fel.

4 hozzászólás
Molymacska P>!
V. E. Schwab: Viszály

Régen azt mondták nekem, ha egy könyv végére érsz, szomorú leszel, mert egy jó könyv esetében szívesebben olvastad volna még, és egy kis darabka belőled a könyv történetébe kívánkozik vissza. Egyrészt én is ezt érzem, de közben azt is, hogy végre vége, mert valahogy túl kevés volt számomra a történet.
Ennek talán az is lehet az oka, hogy kiadó (mind a magyar mind a külföldi) ezt egy nagyon erős FELNŐTT könyvként marketingeli, de minden leendőt olvasót el kell keserítsek, ez nem felnőtt, hanem NA spoiler. Erre most minden fantasy rajongó felhörrenhet, hogy de hát ez nem is romantikus mondjuk Victor és Eli harcáról valószínűsíthetően rengeteg fanfic nem így gondolkozik, de ez egy másik téma és igazuk is van, tényleg nem romantikus. Ellenben a történet a két barát egyetemei éveinél kezdődik, és a stílus, amivel Schwab dolgozik, szintén inkább ehhez közelít (ennek oka az is lehet, hogy Schwab alapvetően YA/ifjúsági író, ennek az írói készletét ismeri igazán, természetes, hogy ezzel dolgozik. Ellenben a könyvben pont emiatt éreztem azt, hogy egyszerűen nem felnőtt könyv, hogy a YA korlátait alig-alig ugorja meg, és mindig picit gyerekesebb, picit egyszerűbb receptet könnyebb követni, mint felnőtteknek szólóban újjal próbálkozni. Főleg, hogy a rajongói is valószínűleg a fiatalabb 16-30 korosztályból kerülnek ki).
Számomra a könyv első része teljes mértékben a NA korosztálybeli, barátok vagyunk, de közben jobb akarok lenni nálad versengős történet. Nem rossz, de elég langyi. Sőt. Igazából nagyon langyi. Ellenben ezt ellensúlyozza a háttérvilág az RK-k, és az emiatt fellelhető rengeteg lehetőség (igazán imádom az ilyen X-Menes sztorikat, mert ebben mindig több a potenciál, és mindig tudnak valami újat mutatni az ezer millió másik sztori mellett). A sztori elején felépítették a világot, a karaktereket, kicsit megismertük őket, és ennyi.
Aztán megtörtént a baj, és történet átcsap valami egészen másba: a két (magas intellektusú) fél elkezd csatázni, miközben az olvasó azon gondolkozik, hogy végül is, melyik a jó fél. Aztán jön Mitch, és azt mondja: egyik se. És igaza van (amúgy Mitch a kedvenc karakter, nem csak a könyvben, de alapvetően az összes fantasy között). Mitchnek pedig igaza van: mindkét félben vannak világmegváltó gondolatok, de közben nem a világért, sokkal inkább magukért a kis személyes dolgaik miatt csinálják, amit csinálnak. Ez nagyon jó volt a könyvben, hiszen az írónő megpróbálta úgy bemutatni a karaktereket, hogy árnyaltak legyenek, és ez nagyjából sikerült is. A két zseni toposzból lett egy őrült szuperhős, meg egy bosszúszomjas RK védelmező. Az ember olyan, hogy pozitív és negatív hőst is választani akar magának, de én józan ésszel a bemutatott tulajdonságaik alapján egyiket se tettem volna meg hősnek. (na jó, Elit kicsit antihősnek).
Ellenben a végefelé, amikor izgalmasnak kellett volna lennie a történetnek, kicsit úgy megült magában. Nem is ez a legjobb szó, hogy megült, inkább csak a lendület átalakult, valami egészen furcsa dologgá. Bejött néhány új karakter, új bonyodalom, és persze riogatások, spoiler. Utóbbi a végére már NAGYON sok volt, és kevesebb, de átgondoltabb akció számomra sokkal jobban tetszett volna. A vége egy nagy marék klisé, és nagyobb mennyiségű tétekben mernék fogadni, hogy a második (esetleg harmadik vagy negyedik) könyv arról fog szólni hogy spoiler.
A könyv nem volt rossz. Tetszett, hogy a főszereplő elmés, és hogy a motivációi egyértelműek voltak. Imádtam Victor karakterét, az RK háttérvilágot is. Ha lenne következő könyv, elolvasnám, de ha nem lesz, akkor bele tudok nyugodni, mert olvastam már sokkal jobb történeteket is a kiadó berkeiben.

10 hozzászólás
Wee IP>!
V. E. Schwab: Viszály

„Ebben a játszmában nincsenek jó emberek” – mondta Mitch, és igaza volt. Az legalábbis biztos, hogy a Viszály szereplői sok esetben nagyobb szörnyetegek, mint amik az Egy kegyetlen dalban vannak.
Eli és Victor két igazi antihős, meglehetősen kétes morális indításokkal. Nem egy megszokott történet, az biztos.
Tetszett, de elég nehéz áradozva írni róla. Ez nem az a fajta könyv.
Még mindig tartom, hogy Schwab az egyik legizgalmasabb szerző jelenleg. Ez a regénye teljesen más hangvételű, mint a többi, nem gondoltam volna, hogy ilyet is tud.
Egy biztos: bármit is ír ez a nő, nekem kell! Lehetőleg már tegnapra, ha nem gond.

3 hozzászólás
ViraMors P>!
V. E. Schwab: Viszály

– Ha senki sem ért, az általában azt jelenti, hogy tévedsz."*

Kicsit megkapargatva a felszínt arra jutottam, hogy Victor és Eli soha nem voltak barátok. Szobatársak, iskolatársak, ez vitathatatlan tény. Van még itt némi közös érdeklődés – személyes és tudományos egyaránt. Valamiféle elfuserált bajtársiasság… talán. Inkább igen, mint nem. De ezen túl…? Irigység, féltékenység, rivalizálás. Egészen biztos vagyok benne, hogy ők elhitték, hogy legjobb barátok, sőt a környezetük is bekajálta, mégsem voltak azok.
Soha.

Amikor két „veszélyesen intelligens”, ellenben nem túl komoly morális gátlással rendelkező fiatal hozzápiszkál egy meglehetősen érzékeny témához, ráadásul még az eszközöket is megszerezték ahhoz, hogy gondolatkísérletnél komolyabban foglalkozzanak vele, kétféle végeredmény jöhet szóba: optimális esetben díj- és kitüntetés eső közepén piedesztálra emelik őket. Kevésbé optimális esetben katasztrófa történik. Nem kell nagyon találgatni, hogy amikor hőseink eljátszanak a hogyan lesz a szuperhős? kérdéskörével, melyik következik be…?

Maga a történet nem túl bonyolult: kísérlet, sérelem, megtorlás. Sőt, az a vicc, hogy ez a felépítés belőlem minimum fintorgást, de nem ritkán a megtorlós/bosszúállós történetek szidalmazását szokta kiváltani, most mégis működik. Leginkább azért, mert spoiler

Markáns, sötét sztori. Némiképp elgondolkodtat hatalom, fanatizmus és kényszerképzetek témakörében, de túlzásokba azért nem esik – lehet, hogy ezt a kicsit is csak én magyarázom bele. A karaktereket ügyesen ábrázolja, beleértve a hasonlóságokat a különbségeket, és egész korrektül építgette a kapcsolatokat is köztük. A rövid fejezetekkel elég jól fenntartja a feszültséget, és nekem különösen tetszett, ahogy ide-oda bóklászott az idősíkok között. Mondjuk a végkifejlet hangyányi meglepetést sem okozott, szerintem, aki figyelt az elejétől, elég hamar összerakta, én legalábbis viszonylag hamar nagy összegű fogadásokat kötöttem volna az utolsó oldalakra.

Összességében a Viszály egy elég sötét és erős könyv. Meglehetősen agresszív. Nekem bejött. Várom szeretettel a folytatást.

*Vagy azt, hogy te vagy az egyetlen, akinek igaza van, de ez csak az én magánvéleményem.


Népszerű idézetek

Fumax KU>!

Victor megigazította a vállára vetett ásókat, majd óvatosan átlépett egy régi, félig a földbe süppedt sír felett. Ballonkabátja finoman hullámzott, végigsöpört a sírkövek tetején, ahogy Victor dudorászva keresztülvágott a Meriti Temetőn. A dallam szellőként szállt a sötétségben. Sydney beleborzongott, miközben túlságosan bő kabátjában, szivárványszínű leggingsében és téli csizmájában caplatott Victor mögött. Kísértetekként járták a sírkertet, mindketten szőkék voltak és szépek, ránézésre lehettek volna akár testvérek, vagy apa és lánya is. Nem voltak azok, de a hasonlóság jól jött, hiszen Victor mégsem mondhatta azt az embereknek, hogy egy esőáztatta út mentén szedte fel a lányt pár nappal korábban. Victor nem sokkal azelőtt szökött meg a börtönből. Sydneyt nem sokkal azelőtt lőtték meg. Mintha a végzet hozta volna őket össze. Valójában Victor egyedül Sydney miatt kezdett el hinni a végzetben.

11. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sydney Clarke · Victor Vale
Fumax KU>!

– Cellatársak voltunk – felelte Victor. – Rengeteg igazán rossz ember van a börtönökben, Syd, és nagyon kevés jó. Mitch volt az egyikük.
Puff.
Puff.
– Te a rosszak közé tartozol? – kérdezte Sydney. Tengerkék szemét pislogás nélkül meresztette Victorra. Nem volt benne biztos, hogy a válasznak lesz bármi tényleges jelentősége, de mégis úgy érezte, hogy tudnia kell.
– Egyesek oda sorolnának – felelte Victor.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mitchell Turner (Mitch) · Sydney Clarke · Victor Vale
>!

Mind halhatatlanok vagyunk, amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője.

36. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Victor Vale
Fumax KU>!

– A börtönnel kapcsolatban… szabadon engedtek? – kérdezte halkan Sydney.
Puff.
Victor beleállította az ásót a földbe, és felnézett a lányra. Majd elmosolyodott, amiről Sydneynek már feltűnt, milyen gyakran csinálja, mielőtt hazugság hagyná el a száját.
– Hát persze.

35. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sydney Clarke · Victor Vale
Blair92>!

– Nem Sydney – mondta. – Azt szeretném, ha itt maradnál.
– Miért? – kérdezett vissza a lány.
– Mert azt hiszed, én nem vagyok rossz ember – felelte Victor. – És ezen nem szeretnék változtatni.

238. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Sydney Clarke · Victor Vale
Lillsz P>!

– Minden a hittel kezdődik (…) – A vallásos meggyőződéssel.

30. oldal

Naiva P>!

Tíz év az hosszú idő. Egy évtized alatt átalakul az ember, minden megváltozhat benne.

94. oldal

Sylvanas_Windrunner>!

Ki ő, hogy ítélkezzen, hogy döntőbíró legyen, hogy adjon vagy elvegyen? Mert az, hogy képes rá, még nem jelenti azt, hogy joga is van hozzá.

162. oldal, 1. rész, 32. fejezet (Fumax Kiadó, 2018)

Kapcsolódó szócikkek: Sydney Clarke
manami P>!

– „Időt kell szánnod a fontos dolgokra – idézte –, azokra, amelyek meghatároznak téged: a szenvedélyedre, a fejlődésedre, a tolladra. Vedd a kezedbe, és írd a saját történetedet.”
Eli felvonta a szemöldökét, egy hosszúra nyúló pillanatig csak bámulta Victort.
– Ez borzalmas.

15. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Eliot Cardale (Eli) · Victor Vale
Blair92>!

– Honnan a pokolból került elő az a kutya? – kérdezte Mitch.
– Megtarthatom – mondta Sydney.
– Az ott vér?
– Agyonlőttem – mondta Victor, miközben a papírjai között keresgélt.
– Miért tennél ilyet? – csukta le Mitch a laptopot.
– Mert döglődött.
– Akkor meg miért nem döglött?
– Mert Sydney visszahozta.

180. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Mitchell Turner (Mitch) · Sydney Clarke · Victor Vale

Hasonló könyvek címkék alapján

Kathy Reichs: Virals – Kincsvadászok
Marisha Pessl: Örök ébredés
Manon Fargetton: A lista
Alexandra Bracken: Sötét örökség
Dan Wells: Nem akarlak megölni
Brandon Sanderson: Acélszív
Ransom Riggs: Lelkek könyvtára
Holly Black – Cassandra Clare: Az ezüstmaszk
Christine Lynn Herman: Az elemésztő homály
Stephen King: A Setét Torony – A harcos