Gallant 83% 615 csillagozás

”Miért kellene a halálnak meggátolnia minket abban, hogy éljük az életünket?”

A Gallant egy hihetetlenül olvasmányos, szinte letehetetlen misztikus történet, melyet átkok és szellemek népesítenek be. Könnyű elmélyedni a világában, miközben családról, összetartozásról és ártó erőkről olvasunk.

A néma, ghúlokat látó Olivia egy árvaházban, a szürke Merilance-ben él, egyetlen családi öröksége édesanyja naplója. Ám egy nap úgy tűnik, végre rámosolyog a szerencse, nagybátyja ugyanis leveled küld az intézménynek, mely szerint várják haza, hozzájuk tartozik. Így találja magát a lány Gallant-ban, bár anyja intelme szerint csak addig van biztonságban, míg távol marad a helytől. Egész életében csak egy házra, egy kertre, egy saját szobára és egy családra vágyott, úgy tűnik most mindez megadatik neki, ám az a nehézség, amivel érkezésekor szembe kell néznie, csupán a kezdet. A borzongató, komor hangulat ábrázolása és az árva főszereplő karaktere a regény erőssége, ám az olvasás élményéhez az illusztrált kiadás és a borító is jelentősen hozzátesz. Ez az első találkozásom a szerzővel, és korántsem gondoltam volna, hogy ez a dark fantasy ennyire a bűvkörébe von, és így izgulok majd az utolsó Priorokért.

Befejeztem a könyvet, és megértem a róla szóló ellentétes véleményeket, van aki imádja, és van aki szerint ez nagyon félresikerült. Igaz, hogy nem ez az írónő legjobb könyve, de engem mégis elvarázsolt a hangulatával, a szereplőivel. Olivia nagyon különleges kislány, akinek a némasága ellenére rengeteg a mondanivalója, amit a rajzaival közvetít a környezetének. Egy eltévedt levél segítségével megtalálja a családi fészket, Gallantot, a gyökereit, a rokonait, akik közül sok már csak szellemként létezik. A támogatásukkal még a Halállal is szembe száll az otthona védelmében és legyőzik az Árnyékokat. Misztikus történet az életről, a halálról, a családról és a szerelemről, és az árnyékokról, mert árnyéka mindennek van, még a világnak is amelyben élünk. Külön köszönet az @Agave_Könyvek kiadónak a gyönyörű borítóért és az illusztrációkért.

Az eleje nagyon berántott de ahogy haladtam vele úgy veszítettem el az érdeklődésem a történet iránt. Jó alapok vannak lefektetve a sztorinak csak valami még is hiányzott belőle nekem, a felét nem is értettem de lehet azért mert elveszítettem az érdeklődésem. A karakterek is rendben voltak valahogy mégsem talált el pedig tényleg azt hittem hogy az évem legjobb olvasása lesz.

Erős történet volt, erős alapokkal. Olyan hamisítatlan Schwabtól megszokott, nem tucat. Inkább egyedi és eléggé komor hangulattal, ami valahogy mégsem nyomasztó. Annyira szeretek tőle olvasni. Rövidebb könyv volt az eddigi könyveihez képest és gyorsabban is lehetett olvasni.
A történetet egy olyan fiatal, árva lány meséli el, aki nem tud beszélni. Szóval se családja, se hangja. Az egyetlen, ami a múltjából megmaradt, az egy, az édesanyja által hátrahagyott napló.
Olivia egy árvaházban nő fel, ahol mind a gyerekek, mind a tanárok részéről elszenvedte a zaklatást. Amikor levelet kap rég nem látott nagybátyjától, amelyben arra kéri, hogy menjen haza, Olivia végre azt reméli, hogy a dolgok hamarosan meg fognak változni. Amikor azonban megérkezik, azt tapasztalja, hogy senki sem várta őt.

Igazi gótikus regény a jobbak közül! Már értem a kiadót, hogy miért várakoztatott meg minket ennyi ideig, egy igazi őszi borzongatós olvasmány tele szellemekkel, árnyakkal és rémálmokkal.

Olivia Prior egész életében egy szürke nyomasztó hangulatú árvaházban él, nem tud beszélni és nem igazán vannak barátai, sőt látja a szellemeket, mindenhol. Nagybátyja levele végül megtalálja és hazahívja Gallantba, ahol szintén nem felhőtlen a fogadtatása, mégis úgy érzi hazatalált.

A regény története és hangulata nagyon jó, misztikus és félelmetes, de még az a fajta, amit (már aki) elalvás előtt elmersz olvasni. Nagyon tetszett Olivia alakja, a nehézségek ellenére felfedező, bátor és rendíthetetlen. A többi karakter is szimpatikus volt, örülök, hogy V. E. Schwab most így alkotta meg őket, mert a Viszállyal pont az volt a bajom, hogy senki nem volt szimpatikus.

A kevés szereplő ellenére egy pillanatra sem unatkoztam, gördülékeny és olvasmányos a regény. A történet alaphelyzete és kifutása számomra nem volt nagyon meglepő, nem sok újdonságot adott, mégis olyan atmoszférát teremtett az írónő, hogy élmény volt olvasni. A Gallant világa és a rajongói elbírnának még néhány hasonló történetet.

Nem én lennék, ha azt nem említeném meg, hogy a borító grafikája gyönyörű, csak sajnálom, hogy nem keménytáblás! (Annyira tetszett, hogy az angol változat megjelenésekor majdnem elcsábultam.)

Ajánlom azoknak, akik nem ijednek meg az árnyékoktól vagy szellemektől! Jó őszi, akár halloweeni olvasmány lehet, bekuckózva, gyertyafénnyel és egy jó forró rózsateával!

Nos, valószínűleg nem leszek népszerű ezzel az értékeléssel, de számomra ez a könyv csalódást okozott. Biztosan nagy elvárásokkal is indultam, az Addie LaRue lett ugyanis a tavalyi évem egyik kedvenc könyve, a Gallant viszont a kanyarban sincs ahhoz képest… Összességében amiért négy csillagot adtam: a gyönyörű kivitelezés, meg az, hogy tulajdonképpen kellemes volt olvasni spoiler, csak éppen nem nyújtott többet, mint egy elnagyolt, aranyos kis mese. Az ötlet jó, csak valahogy kidolgozatlan maradt. Hiába 310 oldalas a könyv, tele van teljesen üres, illetve csak 1-2 sort vagy egy rajzot tartalmazó oldalakkal, így a valós történet nem lehet több 150 oldalnál, és ez érződik is rajta minden szempontból. Se a karakterek nincsenek teljesen kidolgozva, se az a világ, ami a könyv lényegét adná. A vége is olyan kurta-furcsa, én teljesen meglepődtem, hogy már a köszönetnyilvánítás jön, mikor még olvastam volna tovább a történetet, mert egyáltalán nem éreztem lezártnak.

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2022/09/v-e-schwab-gall…

V. E . Schwab neve nem ismeretlen a magyar könyvpiacon. Több kiadó is felkarolta már egy-egy regényét vagy sorozatát, így eddig összesen tíz könyve érhető el hazánkban is. A megjelent kötetek közül a legnagyobb sikert az Addie LaRue láthatatlan élete című műve aratta, mely a tavalyi könyvhét egyik sztárja volt. Az Agave kiadó idén újabb ígéretes regénnyel örvendezteti meg az olvasókat az idei könyvfesztivál alkalmából, mely nem más, mint a Gallant. A korábbi tapasztalatok és a szemet kápráztató borítóterv által úgy vélem, a könyv iránti érdeklődés hasonló nagyságokat érhet el, mint a korábbi regénynél. De vajon képes hozni a kívánt szintet vagy esetleg még túl is szárnyalja azt?
A regény főszereplője Olivia Pior, az árva, fiatal lány, a szürke kisegér, akitől vele egykorúak tartanak, megvetik vagy épp sajnálják, de nem nagyon barátkoznak vele. Nem szeret a középpontba lenni, inkább csendben meghúzódik az események mezsgyéjén, s onnan szemlélve vonja le a konklúziót. Ettől függetlenül Olivia nem kirekesztett, csupán egy elhagyatott gyermek, akin hányattatott sorsa rajta hagyta a billogját. Szülők, család és otthon nélkül felcseperedni senkinek sem szabadna. Mindösszesen egy napló van a tulajdonában, amelyben az édesanyja jegyezte fel szétzilált gondolatait. Ennyi maradt neki, amely által egy kicsit közelebb érezheti magához az áhított személyt és ami emellett mementóként szolgál arra, miért hagyták el. Egyedül van mindaddig, míg levelet nem kap egy ismeretlen rokontól, hogy menjen haza Gallantba, ahonnan az édesanyja utolsó szavaival is óva intette. Van bárki is, aki inkább a firkász betűtengerre hallgatna és ellen tudna állni a család hívásának? Mire kettőt pislog, a lány már a hatalmas épület előtt áll, ahol sorsa megpecsételődik, ugyanis ez a hely a Piorok számára sokkal többet rejt, mintsem pár, az enyészetnek adott szobát.
A regény hangzásvilága rettentő módon különleges. Már maga a főszereplő is olyan tulajdonsággal rendelkezik, amely megkülönbözteti a könyves szféra szereplőinek zömétől. Olivia egyedi módon juttatja kifejezésre gondolatait, melyet a többség képtelen befogadni, így a regényben a valóság és a lány belső érzésvilága még élesebb kontrasztot fest, két külön világot alkot, hiszen e kettő között nem teljesen áll rendelkezésre a megfelelő kommunikációs csatorna, amely által egymásba tudna olvadni. Pont úgy, mint a borítón megjelenő két ház, melyek egymás tükörképei, ám alaposabb vizsgálódást követően észrevehető megannyi különbség is. S e két épület közötti határmezsgyén rozsdaette kerítésként állnak Olivia anyjának papírra vetett gondolatai. A naplóban megjelenő rövid bejegyzések erős törzsét alkotják a cselekménynek, melyeket a lány sokszor felidéz, újra elolvas, elismétel. A szavakat átszövő őrület pedig egyre inkább fokozódik, míg az olvasó számára is ki nem tisztul a kép és akkor újból értelmezve megbillen az oly szilárdnak vélt talaj a lába alatt. Több, általam olvasott könyvben is szerepeltek naplók, melyek szerves részei voltak az egésznek, de katarzis érzést még egyik sem tudott kiváltani belőlem – mostanáig. Ehhez természetesen a regény alaphangulata is sokat hozzátesz. A fogalmazásmód és a cselekményrendszer egymással összhangban árasztja magából ezt a baljós, néma, de mégis erőteljes hangulatot. Itt érzi igazán az olvasó, hogy a csendnek is mekkora ereje van. A szellemek és a regény mélyén megbújó titok körüli köd pedig, mint hangulatfokozó kellék érvényesül.
Gallant egy misztikus hely, ahol a valóság sosem volt szomorúbb, reménytelenebb és egyben színpompásabb, összetartóbb, mint bárhol máshol. Egy hely, ahol a jó és rossz ellentéte a levegő molekuláiban is jelen van, elektromos feszültséget hozva magával, s ahol egy család évszázadok óta példátlan összetartásról tanúskodik. V. E. Schwab sötét utazásra csábítja a kíváncsi olvasót, aki hamarabb éri el az utolsó pontot, minthogy elgondolkozzon azon, hogy talán tartania kellene egy kis szünetet.

V. E. S. újra igazolta, hogy miért szeretem az irodalmat, a szavak teremtette világokat. A mondataiból rengeteg szépség és varázslat árad, ami magával ragad és új valóságot teremt.
Már magát a könyvet is élmény kézbe venni, annyira gyönyörű. És akkor ott rejlik benne ez a nem minden napi történet, rengeteg gondolat és érzés, a szereplők, akik egyediek és különlegesek.
Lassan bele kell törődnöm, hogy V. E. S. egyediségéhez tartozik a nem klasszikus vég.
Hogy a történet csak akkor ér véget, amikor én lezárom azt magamban. off♥️

Èrdekes olvasmány volt, félelmetesebbre számítottam. A történetben sem a hely, sem az idő nincs megnevezve, de abból, hogy van már autó és bizonyos nevekből én arra tippelnék, hogy a múlt század közepének Angliája. Olivia egy rejtélyes kislány, aki nem tud beszélni, és a történet végéig nem is tudjuk meg, hogy miért, de akkor m8nden a helyére kattan. Adfig meg adott egy árva kislány, egy furcsa napló, egy undok unokatestvér egy romos udvarházzal, és rengeteg sötét titok.

Először is a könyv egy csoda! ♥ Imádom a borítót, a tapintását és az illusztrációkat! Ez is egy nagyon lebilincselő történet volt Schwab-tól. Végig a sötétben tapogatóztam Oliviával, tippem se volt, h mi fog majd történni! És ilyenek a jó könyvek! :D
Sok rejtély és titokzatosság volt, ami megfejtésre várt!
Kedveltem Oliviát! Sajnáltam, h kirekesztették, de örültem, h végre megtalálta az otthonát és a családjának egy icipici darabját is!
Nagyon érdekes világba csöppentünk! Gallant nem egy egyszerű hely! Tetszett ahogy leírta nekünk az író!
Matthewt is kedveltem! Nem szerepelt sokat és nem volt túl kedves sem, de azért sejtettem, h miért viselkedik így!
Nagyon tetszett ahogyan Olivia és Matthew kommunikáltak! Nem volt egyszerű dolguk, de mégis rájöttek a megoldásra :)
A könyv végével nem vagyok teljesen kibélülve, de igazából, Addie története után nem lepődtem meg, h így alakult!
Ennek ellenére biztos vagyok benne, h újraolvasós lesz! :)