Törött ​emlékek (A tükörikrek 3.) 30 csillagozás

V. C. Andrews: Törött emlékek

Miután kiszabadult az emberrabló fogságából, Kaylee egészen új életet kezd: hogy könnyebben maga mögött hagyja az átélt borzalmakat, bentlakásos iskolába megy, ahol új élményekre és barátokra tesz szert. Megismerkedik egy fiúval is, és a jóképű, gazdag családból való, mégis visszahúzódó Troyról hamarosan kiderül, mi az a titok, ami rögtön egymáshoz vonzotta őket.
Haylee közben egy zárt intézetben gyógyul. Vajon ha rendbe jön, megbánja-e valaha is, amit tett? Lehetnek újra jó testvérek, ha többé a kívül-belül egyforma tükörikrek nem is?Édesanyjuk állapota lassan javul, és Kaylee elhatározza, esélyt ad egy olyan életnek, amelyben végre önálló egyéniségekként élhetnek.

Eredeti megjelenés éve: 2017

A következő kiadói sorozatban jelent meg: I.P.C. Mirror I.P.C.

>!
I.P.C., Budapest, 2019
384 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789636356941 · Fordította: Sinka Erika

Kedvencelte 2

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 9


Kiemelt értékelések

TCV P>!
V. C. Andrews: Törött emlékek

A könyv első háromnegyed része nagyon, de nagyon unalmas volt… Csak azért olvastam végig, mert vártam, hogy hátha lesz már végre benne valami bonyodalom és kíváncsi voltam, hogy az lesz-e a vége, amire gondoltam. Az volt.

BBetti86 >!
V. C. Andrews: Törött emlékek

Ebben a kötetben a kamasz- és a szerelmi szál volt az uralkodó. Kicsit sajnáltam is, hogy most nincs thriller benne, de a lányok sorsa érdekelt.
Andrews hamar elintézi, hogy Kaylee hogyan kezd gyógyulni. Szinte csak pár utalás, átugrott hónap és már haladunk is tovább.
Az új iskola sem az ő ötlete, de elmegy. Lesznek új barátai, és van egy rejtélyes fiú is, aki olyan érzelmeket kelt benne, amiről csak remélte, hogy még érezhet ilyesmit. Általában nem rajongok azért, ha egy könyvben eluralkodik a szerelmi szál, de itt határozottan Kaylee és Troy közös jelenetei és randijai voltak a kedvenceim. A fagyis, a pizzás, a városképes… ugyan a racionális felem azt mondatja velem, hogy lányregényesen gyorsan fejlődött a kapcsolatuk és a szerelmük, de itt legalább közös trauma az, ami összeköti őket. Mindketten egy olyan fájdalmat cipelnek, amit kívülállók nem igen tudnak megérteni, ők viszont egymásba tudnak kapaszkodni. Kicsit billegek is, hogy tényleg szerelmeseknek kell-e lenniük, vagy nagyon jó barátoknak – de helyesek együtt, drukkoltam nekik.
Haylee ebben a kötetben csak a végén van jelen, és nem változott semmit. Ugyanaz a manipulatív, egoista lány, aki korábban. Nem sajnálom, hogy csak a mellékszerep az övé.
Van benne kicsi konyhapszichológia, amit olykor érdekesnek, máskor bosszantónak találtam. Helyenként értelmes dolgok, máskor csak közhelyek.
A stílusa az írónőtől szokott, azért érezni, hogy messze van már a kamaszoktól. Ezt kicsit javítja, hogy mind Kaylee, mind Troy lényegesen érettebb a koránál.
Ez most a gyógyulásról szóló kötet volt, az újjáépített kapcsolatoké és az élni kezdésé. Ugyan a barátnős, csevegős részek eléggé gyerekesek voltak, és a Troy – Kaylee vonalnak is megvan a mesés szintje, azért lekötött a könyv.

halenka I>!
V. C. Andrews: Törött emlékek

Hát az előző részhez képest ez most csalódás. Nagyon vontatott volt, és esküszöm, a „gonosz” iker szemszöge jobban érdekelt volna.

nana1>!
V. C. Andrews: Törött emlékek

Az előzmények után valami többre vártam. Nem csak az állandó gondolkodásokra, önmarcangolásra. A könyv első fele elég unalmas volt. Olyan sete lett a vége is, habár meglepő.

LeZsu>!
V. C. Andrews: Törött emlékek

Bár néhol elég közhelyes és elnagyolt volt a szöveg, ettől függetlenül élveztem az olvasását, és valószínűleg újra is fogom olvasni a sorozatot. Sajnáltam, hogy a szerző nem folytatta írásmódjában a második kötet párhuzamosságát.

dynamail>!
V. C. Andrews: Törött emlékek

Összességében a 3 részből talán ez tetszett a legjobban, sötét volt, de kevésbé, most márcsak Haylee történetére, a miértekre lennék kiváncsi..

Lucy_Saint>!
V. C. Andrews: Törött emlékek

Ha az előző 2 kötet is ilyen lett volna akkor egy rossz szavam sincsen a sorozatra . -1 csillag : összecsapott a vége , mintha nem zárult volna le a történet. Végre beindul és vége a sorozatnak . Elbírt volna egy 4.kötetet.


Népszerű idézetek

Marcsi061>!

– Nem tudhatom, hogy Haylee tényleg megváltozott-e. De Marilyn Monroe mondott egyszer valamit, amit szeretek idézni. „Ha nem tudsz mit kezdeni velem a legrosszabb állapotomban, akkor nem érdemled meg a legjobb formámat sem.

316. oldal

BBetti86 >!

A jó dolgok lehet, hogy elmúlnak egyszer, de ez nem jelenti azt, hogy nem is voltak. Az emlékük velünk marad.

209. oldal

Marcsi061>!

– Én nem tartom sokra apámat, de egyszer mondott valami nagyon okosat.
– Mit? – kérdezte Marcy grimaszolva.
– Minél hétköznapibbá tesszük legbecsesebb dolgainkat, annál kevesebbek leszünk.

272. oldal

Marcsi061>!

Ha egyszer bedobunk egy hazugságot a pletyka tengerébe, ugyanúgy nem emelhetjük ki, ahogy egy bedobott vízcseppet sem.

127. oldal

_Horváth_Bernadett_ >!

Bennünket arra tanítottak, hogy osztozzunk mindenen, és hogy becsületesek legyünk.

_Horváth_Bernadett_ >!

Hisz a barátságok a bizalomra épülnek. A szerelemről már nem is beszélve.

_Horváth_Bernadett_ >!

– Az elvált szülők gyermekei több figyelmet kapnak, hiszen mindegyik szülő bizonyítani akarja, hogy ő szereti jobban.

_Horváth_Bernadett_ >!

Az ember pontosan abból tudja, ha valaki fontos neki, hogy úgy érzi, mellette nem kell köntörfalazni vagy féligazságokat mondani.

BBetti86 >!

– Tudod, mikor vagy teljesen meztelen? – kérdeztem Marcytól.
– Tükör nélkül is.
– Talán mégsem. Akkor vagy teljesen meztelen, ha nincsenek titkaid.

163. oldal

_Horváth_Bernadett_ >!

– Az igazság az, Kaylee, hogy nem lesz majd időd az önsajnálatra. Sok dolgod lesz, ha az édesanyád hazakerül. Tapasztalataim szerint pedig a legjobb gyógymód egy szenvedőnek, ha segíthet valakinek, aki még nála is jobban szenved.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ker Dukey – K. Webster: Pretty New Doll – Csinos új babácska
Diana Hunt: Őrület határán
Mario Puzo: A Keresztapa
Stephen King: A két halott lány
Karen Rose: Sikíts értem
Chris Whitaker: Ahol az égbolt véget ér
Jane Harper: Az elveszett férfi
Eva García Sáenz de Urturi: A fehér város csöndje
Dot Hutchison: Pillangók kertje
Diane Chamberlain: Egyetlen nővérem