Újvérűek (A vége után 2.) 3 csillagozás

Urbánszki László: Újvérűek

A Végső Háború után kétszáz évvel nomádok, rabszolgatartók, technokraták, emberevő mutánsok élnek a hajdani Magyarországon. A Föld veszélyes hellyé vált, a napfény halálra perzsel és megvakít, az erdőket ellepik a karmosok, és észak fenevadja, a rozsomák az emberek mellett harcol. A szolnoki veteránok utódai uralkodni kívánnak a megújult világban. Engedelmes rabszolgák helyett azonban végsőkig harcoló túlélőket találnak. A technika és a kiképzés segíti az elitkatonákat, az embertelenül kemény világ az új-középkoriakat.
Csak az egyikük maradhat.

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
326 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155859717

Várólistára tette 12

Kívánságlistára tette 13

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
fekiyeti79 P
Urbánszki László: Újvérűek

Az Újvérűek gyakorlatilag ott folytatódik, ahol a Sápadtak véget ért, – mondjuk ez nem is meglepő annak tudatában, hogy az 'A Vége Után'-duológia EGY regény, két részben, – ezért túl részletes ismertetőbe nem bocsátkoznék. A lényeg az elkerülhetetlen találkozás: a föld alatt rekedt, XXI. századi emberek leszármazottai és a felszínen élő, a középkor szintjére visszaesett nép közötti konfliktus végkifejletét tárja elénk ez a kötet.

A REGÉNY Újvérűek című részének egyik előnye, hogy már nem ölel fel akkora időintervallumot (200 év), mint az első, s ennek okán jóval nagyobb teret kapnak a „jelen” eseményei. Persze a könyv bő első harmadában itt is találkozunk életképekkel, főként az egyik kulcsszereplő, a szürkék* között élő Réka –, valamint néhány magasabb kasztban élő ember szemszögéből nyerünk bepillantást a föld alatti életbe, és „hatalmi harcokba”. A felszínen eközben, Várkony és tsai az előző rész elvarratlan szálait igyekeznek lezárni, sok érdekes, és humoros momentummal tarkítva.

A dolgok akkor kezdenek igazán érdekfeszítővé válni, amikor a sápadtak és az újvérűek útjai összefonódnak. Onnan megkezdődik a felkészülés az elkerülhetetlen fullkontaktra, majd a kirobbanó háború teszi ki a könyv bő utolsó harmadát.
Sajnos a kisebb időintervallumból adódó „nagyobb tér"/több lehetőség ellenére, még mindig voltak olyan részei a történetnek, amik bővebb kifejtést igényeltek volna. Szerintem. Így, ebben a formában egy kicsit filmszerű az egész, viszont – talán éppen ezért – kellően lendületes, szórakoztató, néhol humoros, ahol kell, ott véresen komoly. Urbánszki László tökéletes leírást adott arról, mi lenne a mai, "civilizáltságában” túlságosan elbizakodott, technológiai fölénye miatt önmagát már-már isteni hatalommal felruházó emberrel, ha visszacsöppenne a középkorba, s hogyan is nézne ki két, ennyire eltérő világ találkozása.
Úgy érzem van még ebben a sztoriban potenciál! Félreértés ne essék; lezárt, kerek történetről van szó, viszont ott lóg a háttérben egy (esetleg több) folytatás lehetősége. Nekem ez nagyon tetszett, és én szeretnék is még olvasni a jövőben László posztapokaliptikus Magyarországáról!

*szürkék – a föld alatt kialakult társadalmi hierarchia legalsó rétegében élő emberek (szolgák).

Mj.: Mivel voltam katona, jót mosolyogtam azon a lábjegyzeten, amiben Laci bá' felhívja az olvasó figyelmét, hogy tisztában van a fegyver elsütőbillentyű nevű részével, de mivel a ravasz az elterjettebb kifejezés, ő is ezt a szót használja. (Meg rövidebb is! Ezt csak én teszem hozzá.) :)

>!
WerWolf
Urbánszki László: Újvérűek

A Sápadtak folytatása már kisebb időintervallumot ölel fel, mint az első kötet, azaz pár hónapba sűríti az eseményeket, ami a felderítők útjától a két világ összeütközésének végéig tart. Az események is kisebb területre koncentrálódnak, és szinte el sem hagyjuk a Dabasi félnomádok birodalmát.
Az első száz oldal leginkább életképekből tevődik össze, ahol bepillantást nyerhetünk a felszín és a bunkerlakók mindennapjaiban. Az események nem összefüggőek, és sokszor egymástól igen távol történnek.
A valódi események akkor kezdenek beindulni, amikor Komáromi őrmesternek sikerül visszatérnie a bunker bejáratához és lépésre sarkalnia a dicsőségesek vezetőit, hogy törjenek ki a föld alól.
Ha a két kötetet egyben vizsgáljuk, akkor műfajilag a sci-fi zsánerbe tartozik, hiszen egy posztapokaliptikus világ eseményeit tárja elénk. De a második kötet inkább egy történelmi regényre hasonlít, ahol a fejlettebb fegyverekkel rendelkezők egy csoportja megpróbálja elfoglalni a primitív, törzsi kultúrában élő emberektől a földet.
A történetről és a szereplőkről jut eszembe…Az Újvérűekben sajnos, a kezdeti életképek után a hangsúly az összecsapásokon van, és maguk a szereplők háttérbe szorulnak. A harci modor és a technikák veszik át a vezető szerepet, miközben a két táborban élők egyre jobban a háttérbe szorulnak és csak díszletként funkcionálnak.
Összességében érdekes, izgalmas és olvasmányos a regény. Nem unatkoztam egy pillanatig sem. Csak azt sajnálom, hogy a szereplőkről inkább az eseményekre terelődött a hangsúly. Jó, tudom, itt két világ összecsapásáról van szó, így nem is csoda, ha az ütközetek vannak a középpontban. De milyen jó lett volna, ha ezeket az ütközeteket egy-egy szereplő szemén keresztül láthattuk volna.
Urbánszki László kötet nem létezhet humor nélkül! Az Újvérűekben is megtalálható, igaz módjával, szofisztikáltabban, mégis a legjobb helyeken elhelyezve, hogy oldja a feszültséget és mosolyt csaljon az olvasó arcára.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/12/urbanszki-laszlo-ujveruek/

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi
Urbánszki László: Újvérűek

A dabasi félnomádok megvédik magukat, területüket és javaikat: itt is. Kerecse fia Várkony és kismedvéje, Bocsi, új kalandokra indul, vagy inkább folytatja az elkezdetteket.

A régi emberek diktatórikus berendezkés alatt nyögnek és várnak a kirajzás időpontjának meghatározására, ami egyre közelebbnek látszik. Megígérték nekik, hogy övék lesz az Új Föld, és ők hisznek ebben. De mit szól mindehhez az Újvérűek csapata, Újdabas népével együtt?

A mű fontos tanulságokat feszeget a ma embere számára. Urbánszki Lászlónál a fekete fekete, a fehér fehér, és ha mégis szürke, annak mások által is át és belátható, nyomós oka van. Mert ha nem, akkor azért fizetni kell, élettel, marhával, munkával, amivel lehet. Elénk hoz egy olyan világot, ahol nincs áram, nincs internet, az élet nehéz és kegyetlen. Társadalmi szolidaritás létezik, de csak sajátjaik számára, azt sem elvtelenül és főleg nem olyan egyének számára, akik hátráltatva okvetlenkedők, szemtelenül ügyeskedők vagy rosszindulattól csöpögők. Aki nem dolgozik, bár tudna és volna is mit, az ott a közösség által összegürcölt kenyérből nem eszik. Ezeket a nehéz témákat ugratásokkal, leleményességek leírásával, tájak elénk vetítésével és rengeteg helyzetkomikum kihasználásával oldja (de még hogy!). Ahol torkokat harapnak át, ott valósan létező kegyetlenségeket vetít az olvasó elé, nem ő tehet róla, hogy elpuhult világban élünk, ahol a legtöbb ember kénytelenül menne inkább a halálba, mint eredményesen védekezzen – ezért ezek leírása sérti a tapasztalatlan orrot, szemet, egyént. Készüljünk, sugallja a szerző, ne legyünk ostobák, akkor is készüljünk fel, ha amúgy semmi jele annak, hogy holnaptól már nem lesz a jól ismert világ.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2019/11/20/cel_az_uj_fold_me…

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
fekiyeti79 P

(…)
[Bökény] – Gúnyolódsz velem?
[Várkony] – A barátom vagy, miért tenném?
    – Mert érzéketlen barom vagy?
    – Ne mondj ilyeneket, mert leváglak!
    – Azzal a játékszerrel, amivel hadonászni szoktál?
    – Vívni tanulok, nem hadonászok!
    – Bocsánat, azt hittem, a bolhák zavarnak, azért ugrálsz!
    – Leváglak, rongy, mutáns állat!
    – Mitől lennék mutáns?
    – Valami ocsmány gaz nőtt az arcodon!
    – Irigyelt szakállamra gondoltál?
    – Hah! – zárta le a beszélgetést Várkony, akinek eszébe sem jutott Bökény kétféle fülét megemlíteni, pedig nagyon feltűnő volt. (…)

39-40. oldal

5 hozzászólás
>!
fekiyeti79 P

    Bocsit Bene nevezte ki tizedessé, és először parancsba adta, hogy két ember adagját kapja, ne legyen rákényszerülve, hogy dögöket egyen. Bocsi megette a dupla adagot, mellé behabzsolta az összes elérhető dögöt is. Olyanná vált, mint egy kis hordó. Száz méter futás után már lihegett, így Bene kénytelen volt visszavonni a dupla adagot, hogy a kis harcos bele ne haljon a túletetésbe.

41. oldal

6 hozzászólás
>!
fekiyeti79 P

(…) Amikor Bökény, a mintakatona jelentéstétel helyett csak bólintott, Bene föladta a harcot. Dühös mordulással a szekérhez vágtatott, ahol nagyot nyelve hallotta meg Somocska gyöngyöző kacagását, és látta a puszit, amit Öcsény kopaszodó feje búbjára nyomott.
    – Mi ez? – bömbölt, amikor odaért. – Házaséletet élnek a szekér bakján? Megy már a szekérhajtás, vagy annyira elfoglalja a bajtársa fejének nyalogatása, hogy megfeledkezett az egészről? Az orrát nem akarja méretre harapdálni?
    Öcsény, akinek a szaglószerve hatalmasra nőtt, ráadásul úgy görbült, mint a karvaly csőre, lehajolva, hang nélkül röhögött. Tudta, miért kötözködik Bene, és miért puszilgatja őt a lány.
    – Hgrm, hgrm! – krákogott, hogy elrejtse nevetését. – Egy órája indultunk el, uram, de határozottan fejlődik…
    – A nyalogatása? – kérdezte ordítva Bene, és a mindentudóan mosolygó lányra nézett. – Te meg mit vigyorogsz, katona? Valami tréfásat találtál a pofámon? Tán olyan csinos orrom nőtt, mint a tanítódnak?
    Somocska arcán egy pillanatig nevetőráncok keltek életre, amit gyorsan megfékezett, aztán jelentett. (…)

42-43. oldal

3 hozzászólás
>!
fekiyeti79 P

["Vámtiszt"] – A főutakat, főtereket sárga rombuszok jelzik, azokról letérni tilos. A rombusz egy sarkára állított négyzet. (…) A főváros régészeti munkatársai sárga süveget, sárga övet és sárga karszalagot viselnek.
    – Sárga cipő nincs? – tréfált Várkony, de a tiszt komolyan vette.
    – Koszolódik, bizonytalan a színmeghatározás. Haladjanak tovább!

62. oldal

>!
fekiyeti79 P

[Várkony] – Köszönöm, atyám, hogy rám akarod bízni a lándzsádat, de köszönettel elhárítom magamtól, mert kellően fel vagyok fegyverkezve. A szolnokiaktól szerzett íjam erős, az új kardom is megállja a helyét…
    – Akarja a fene rád bízni a lándzsámat. Sokba került ám, és nem vagy megbízható. A kardod azonban mit sem ér pajzs nélkül! – szakította félbe az apja, Kerecse.
    – Felderíteni megyek, apám, nem háborúba! Ha átcsörömpölök az erdőn, az ott lakók belehalnak a röhögésbe!
    – Végre, hogy rendesen beszélsz! Azt a „köszönettel elhárítom magamtól”-t, meg az „atyám”-at Bökény vagy te találtad ki?
    – Közös munka volt, tisztelettel akarunk beszélni a szüléinkkel…
    – Szüleinkkel! – javította ki Kerecse.
    – Nem, atyám! A régi, az igazi szó a szüléink, ami az évszázadok során korcsosult szüleinkre. A szülék, utal a szülés…
    – Mikor ültél ki a tűz mellé, a régiek bolondságait hallgatni?
    – Tegnap, de nem volt bolondság, a régiek előtti korról szólt, ami olyan, mint a mienké!
    – A mienkét is ott tanultad?
    – Nem, ezt én találtam ki, mert jobban hangzik, mint a miénk!
    – Öregisten, ne hagyj el! Felderítés közben inkább beszélj úgy, ahogy szoktunk, mert ha bolondnak néznek, bezárnak valahová! Amúgy meg annyit beszélsz, hogy megfájdul a fejem! Indulnod kellene, mert rád esteledik.
    – Igenis, atyám!
    – Kapsz egy fülest!

117-118. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriel Wolf: War of the Sungod
Vancsó Éva (szerk.): Ajtók és átjárók
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Alaya Dawn Johnson: Nyárherceg
Stephen King: Végítélet
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Körmendi Zoltán: Krisztina Amerikában
Félix J. Palma: Az idő térképe
Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei