Újvérűek (A vége után 2.) 34 csillagozás

Urbánszki László: Újvérűek

A Végső Háború után kétszáz évvel nomádok, rabszolgatartók, technokraták, emberevő mutánsok élnek a hajdani Magyarországon. A Föld veszélyes hellyé vált, a napfény halálra perzsel és megvakít, az erdőket ellepik a karmosok, és észak fenevadja, a rozsomák az emberek mellett harcol. A szolnoki veteránok utódai uralkodni kívánnak a megújult világban. Engedelmes rabszolgák helyett azonban végsőkig harcoló túlélőket találnak. A technika és a kiképzés segíti az elitkatonákat, az embertelenül kemény világ az új-középkoriakat.
Csak az egyikük maradhat.

Eredeti megjelenés éve: 2019

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
336 oldal · ISBN: 9786155859793
>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
336 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155859717

Enciklopédia 1


Kedvencelte 3

Most olvassa 2

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

fekiyeti79 P>!
Urbánszki László: Újvérűek

Az Újvérűek gyakorlatilag ott folytatódik, ahol a Sápadtak véget ért, – mondjuk ez nem is meglepő annak tudatában, hogy az 'A Vége Után'-duológia EGY regény, két részben, – ezért túl részletes ismertetőbe nem bocsátkoznék. A lényeg az elkerülhetetlen találkozás: a föld alatt rekedt, XXI. századi emberek leszármazottai és a felszínen élő, a középkor szintjére visszaesett nép közötti konfliktus végkifejletét tárja elénk ez a kötet.

A REGÉNY Újvérűek című részének egyik előnye, hogy már nem ölel fel akkora időintervallumot (200 év), mint az első, s ennek okán jóval nagyobb teret kapnak a „jelen” eseményei. Persze a könyv bő első harmadában itt is találkozunk életképekkel, főként az egyik kulcsszereplő, a szürkék* között élő Réka –, valamint néhány magasabb kasztban élő ember szemszögéből nyerünk bepillantást a föld alatti életbe, és „hatalmi harcokba”. A felszínen eközben, Várkony és tsai az előző rész elvarratlan szálait igyekeznek lezárni, sok érdekes, és humoros momentummal tarkítva.

A dolgok akkor kezdenek igazán érdekfeszítővé válni, amikor a sápadtak és az újvérűek útjai összefonódnak. Onnan megkezdődik a felkészülés az elkerülhetetlen fullkontaktra, majd a kirobbanó háború teszi ki a könyv bő utolsó harmadát.
Sajnos a kisebb időintervallumból adódó „nagyobb tér"/több lehetőség ellenére, még mindig voltak olyan részei a történetnek, amik bővebb kifejtést igényeltek volna. Szerintem. Így, ebben a formában egy kicsit filmszerű az egész, viszont – talán éppen ezért – kellően lendületes, szórakoztató, néhol humoros, ahol kell, ott véresen komoly. Urbánszki László tökéletes leírást adott arról, mi lenne a mai, "civilizáltságában” túlságosan elbizakodott, technológiai fölénye miatt önmagát már-már isteni hatalommal felruházó emberrel, ha visszacsöppenne a középkorba, s hogyan is nézne ki két, ennyire eltérő világ találkozása.
Úgy érzem van még ebben a sztoriban potenciál! Félreértés ne essék; lezárt, kerek történetről van szó, viszont ott lóg a háttérben egy (esetleg több) folytatás lehetősége. Nekem ez nagyon tetszett, és én szeretnék is még olvasni a jövőben László posztapokaliptikus Magyarországáról!

*szürkék – a föld alatt kialakult társadalmi hierarchia legalsó rétegében élő emberek (szolgák).

Mj.: Mivel voltam katona, jót mosolyogtam azon a lábjegyzeten, amiben Laci bá' felhívja az olvasó figyelmét, hogy tisztában van a fegyver elsütőbillentyű nevű részével, de mivel a ravasz az elterjettebb kifejezés, ő is ezt a szót használja. (Meg rövidebb is! Ezt csak én teszem hozzá.) :)

1 hozzászólás
marschlako P>!
Urbánszki László: Újvérűek

Akibe azt sulykolták bele, hogy különb másoknál, az sohasem fog békében élni.

Az első kötetben megismerhettük mindkét – a föld alatti és a föld feletti – világot, s láthattuk, hogy bár gyakori és kölcsönös portyázásokkal, de a felszín lakói megtanultak egymás mellett élni. A sápadtakról azonban tudni lehetett, hogy nem fognak ebbe beleilleszkedni, így a fenti idézet számomra a Vége után mottója is lett.

A regény ugyanis – amit a címek is hűen tükröznek – két teljesen különböző világ szembenállását mutatja be. Maga a történet, a kaland is kifejezetten izgalmas, eseménydús, de engem mindig érdekel, mit mond el egy történet az emberről. Az újvérűek és a sápadtak egészen más elvek alapján működnek, ami elkerülhetetlenné teszi a két világ feloldhatatlan konfliktusát. A különbség nem is a fenti és a lenti világ keménységében van, hiszen a felszínen sem maradhattak életben a „széplelkek”, a környezet keménysége óhatatlanul megköveteli a belső keménységet is, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a felszíni világban nyoma sem maradt a XX. század emberi jogi mozgalmainak, s nem találunk a ma oly divatos, különleges elvek mentén gondolkodókat sem, hiszen a katasztrófa után az egyetlen megmaradt vezérlő elv az életben maradás kényszere lett. Ennek ellenére Urbánszki László a Mad Max könyörtelen világánál valami sokkal emberségesebbet hozott létre a felszínen (miközben a mad max-i könyörtelenséget meghagyta a sápadtaknak): a középkorivá visszavedlett világban a közösség összetartó ereje felülírja a farkastörvényeket. A bugaciak képesek egymásért, otthonaikért küzdeni, de sosem akarnak többet a szükségesnél és az elegendőnél (ami a régi világot romba döntötte), s így kapunk egy „utopisztikus” középkori világot, ami egyáltalán nem olyan sötét, mint amilyennek a középkort szokás látni (és láttatni). Ahogy Kim Stanley Robinson is a kisebb közösségek összetartásában látja a jövőt több regényében is, úgy az újvérűek is fontosnak tartják a közösséget, míg a sápadtak a szürkékben csak eszközöket látnak, s ez a különbség sokat jelent majd akkor, amikor a két világ végleg összecsap. A jó és rossz adott tehát (ugyanakkor sem a bugaciak nem teljesen fehérek, sem a sápadtak nem teljesen feketék – mert ott vannak a szürkékspoiler), s nem csupán „erkölcsi fölényük”, társadalmi berendezkedésük miatt szorítunk az újvérűeknek, hanem azért is, mert a dabasiak hoznak emberi színt, no meg egy kis magyar virtust a történetbe. Egyet hiányoltam csak a fenti világ ábrázolásából: a technokratákról szívesen olvastam volna egy kicsit többet is.

A fenti világ, minden keménysége ellenére ugyanakkor kicsit idillikus is. Ki nem szeretne időnként kiszabadulni a mai rohanó világból, kis időre mentességet szerezni a világháló és a kütyük rabságából. Én például ezért szeretek Fekete Istvánt olvasni, megállni a nagy rohanásban, s elmerülni egy olyan világban, ahol még nem a technikai eszközök jelentik az alapvető környezetet, ami a gyermekkori számháborúkat idézi a környező erdőben. Valahogy ilyen Várkonyék világa is, ahol felszabadultan barangolhat kedvenc rozsomákjával, Bocsival, a cuki gyilkossal, igaz, bármikor karmosokba vagy szolnoki rabszolgavadászokba botolhat, amikor az életéért kell küzdenie.

Az utószót, ahol Urbánszki László a megírás motivációiról beszél, akárcsak az előző részben, most is érdemes elolvasni: ez is megerősített abban, hogy jól tettem, hogy az előző kötet tapasztalatai alapján most nem is annyira vérbeli sci-fire, hanem két különböző fejlettségű (és értékrendű) civilizáció találkozását bemutató, középkort (ami mindig is a kedvenc korszakom volt) idéző regényre vágyva vágtam bele az Újvérűekbe. Ahogy az előző kötetnél is felemlegettem ifjúkorom kedvenc könyveit, melyeknek hangulatát a Sápadtak megidézte bennem, úgy most is megemlítenék egy morzsát, ami egy kicsit visszavitt az időben: a dabasiak támadása a sápadtak sáncai ellen a nemrégiben újraolvasott A világűr Robinsonjai egyik jelenetét idézte meg, csak míg Carsac regényében a tudomány sietett a gyengébbek segítségére az állig felfegyverzett gengszterekkel szemben, addig itt a helyismeret és a helyi flórát, faunát jól ismerők leleményessége állt a dabasiak mellé.

Figyelmesen olvasva a szórakoztató történet mögött időről-időre a mai világra reflektáló gondolatokkal is találkozhatunk, melyek szervesen illeszkednek a regény világába. Kritikaként is legfeljebb ugyanazt tudnám kiemelni, amit az előző kötettel kapcsolatban is megemlítettem, hogy párbeszédei az ifjúsági regényeket idézik, ami persze egyáltalán nem baj – még ha nekem most kicsit soknak is tűntek az altesti poénok –, ezek sokkal jobban illenek az atomkatasztrófa utáni világ szereplőihez, mintha Várkony pl. a Háború és béke Pierre Bezuhov grófjának nyelvén szólalna meg. Éppen a vicces párbeszédek, ironikus leírások adnak különleges színezetet a regénynek, Bökény és Várkony párbeszédeiben pl. Lars, Ariel és Don beszélgetései bukkantak elő a múltból (csak hogy egy másik fiatalkori emléket hozzak). Szerencsére @fekiyeti79 nem volt olyan lusta, mint én, s többet idézett is ezekből a párbeszédekből.

Befejezésül szeretném megköszönni Urbánszki Lászlónak a megtisztelő felkérést, hogy írjak a könyvéről, valamint a Metropolis Médiának, hogy elküldte azt nekem.

WerWolf >!
Urbánszki László: Újvérűek

A Sápadtak folytatása már kisebb időintervallumot ölel fel, mint az első kötet, azaz pár hónapba sűríti az eseményeket, ami a felderítők útjától a két világ összeütközésének végéig tart. Az események is kisebb területre koncentrálódnak, és szinte el sem hagyjuk a Dabasi félnomádok birodalmát.
Az első száz oldal leginkább életképekből tevődik össze, ahol bepillantást nyerhetünk a felszín és a bunkerlakók mindennapjaiban. Az események nem összefüggőek, és sokszor egymástól igen távol történnek.
A valódi események akkor kezdenek beindulni, amikor Komáromi őrmesternek sikerül visszatérnie a bunker bejáratához és lépésre sarkalnia a dicsőségesek vezetőit, hogy törjenek ki a föld alól.
Ha a két kötetet egyben vizsgáljuk, akkor műfajilag a sci-fi zsánerbe tartozik, hiszen egy posztapokaliptikus világ eseményeit tárja elénk. De a második kötet inkább egy történelmi regényre hasonlít, ahol a fejlettebb fegyverekkel rendelkezők egy csoportja megpróbálja elfoglalni a primitív, törzsi kultúrában élő emberektől a földet.
A történetről és a szereplőkről jut eszembe…Az Újvérűekben sajnos, a kezdeti életképek után a hangsúly az összecsapásokon van, és maguk a szereplők háttérbe szorulnak. A harci modor és a technikák veszik át a vezető szerepet, miközben a két táborban élők egyre jobban a háttérbe szorulnak és csak díszletként funkcionálnak.
Összességében érdekes, izgalmas és olvasmányos a regény. Nem unatkoztam egy pillanatig sem. Csak azt sajnálom, hogy a szereplőkről inkább az eseményekre terelődött a hangsúly. Jó, tudom, itt két világ összecsapásáról van szó, így nem is csoda, ha az ütközetek vannak a középpontban. De milyen jó lett volna, ha ezeket az ütközeteket egy-egy szereplő szemén keresztül láthattuk volna.
Urbánszki László kötet nem létezhet humor nélkül! Az Újvérűekben is megtalálható, igaz módjával, szofisztikáltabban, mégis a legjobb helyeken elhelyezve, hogy oldja a feszültséget és mosolyt csaljon az olvasó arcára.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/12/urbanszki-laszlo-ujveruek/

jehuka P>!
Urbánszki László: Újvérűek

Mivel eddig csak a szerző történelmi regényeivel találkoztam – amiket nagyon szerettem, – nagy érdeklődéssel vetettem bele magam a sorok közé, nagyon kíváncsi voltam, mit alkot kilépve az eddigi komfort zónájából. Ugyanakkor nemcsak Urbánszki Lászlónak, de nekem is újdonság ez a műfaj. Nem szeretem igazán ezeket a civilizáció megszűnését követően játszódó Mad Max-féle világokat, így eddig el is kerültem a hasonló olvasmányokat. Ebből adódóan nincs összehasonlítási alapom más hasonló témában írt művekkel, véleményemet kizárólag az olvasáskor megélt élmény faktorra alapozom. Ugyanakkor ki ne gondolkodott volna már el azon, hová fut ki az emberiség történelme? Vajon mely társadalmi berendezkedések képesek túlélni egy világkatasztrófát? Kik lesznek a túlélők, és hogyan tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? Milyen problémákkal, élethelyzetekkel kell megküzdeniük nap, mint nap? Hasonló kérdéseket vet fel ez a regény is. Nemcsak szórakoztató, elgondolkodtató is volt (…)
A regényt – mint a szerző korábbi műveit – végigkíséri a rá oly jellemző ízes-zamatos szókincs, és a kacagtató humor. Nagy rajongója vagyok ennek a stílusnak, így különösebben nem zavart, hogy ez most kevésbé passzolt a témához. A történet mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és kellőképpen olvasmányos is volt ahhoz, hogy a témával szembeni enyhe viszolygásomat kompenzálja. El tudta érni, hogy ne érdekeljenek a kisebb hibák és csúsztatások, hogy ne azon gondolkodjak, miért nem lehet ez vagy az úgy, ahogy le lett írva. Egyszerűen csak jól szórakoztam olvasás közben.
A teljes értékelés elérhető itt:
https://konyvesmas.blogspot.com/2020/03/hisztorik-urban…

Vác_nembéli_István_fia_istván>!
Urbánszki László: Újvérűek

Először is köszönöm Metropolis Media -nak és @Urbánszki_László -nak, hogy megkaptam ajándékba az Újvérűeket, hogy elolvassam és írjak róla .
Szóval Újvérűek ott folytatódik, ahol a Sápadtak véget ért talán ez nem meglepő mivel folytatás egy regény két részben.
A fenti világ továbbra is kemény, durva, szolidaritás létezik, de csak sajátjaik számára de csak addig amíg az illető hasznot hozz a közösség számára nincs mellé beszélés, nincs lazsálás most érvényes igazán aki nem dolgozik ne is egyék mondás. Posztapokaliptikus Magyarországon ahol a Dabasi félnomádok, a Szolnoki rabszolgatartók, a pesti technokraták persze ott vannak még a leleményes mutánsok és minden fajta vadak, ők uralják a felszínt, míg a föld alatt a XXI. századi emberek leszármazottai éppen azon vannak, hogy újra felszínre jöjjenek és ott uralkodjanak a vadak és barbárok felett pedig már kaptak 1-2 leckét, hogy milyen is a felszín . A föld alatti világ sem különb kevesek uralkodnak a sokaság felett, tökéletes példája hova is silányul az ember ha hatalma van és mire is képes, hogy azt megtartsa , főleg egy zárt helyen ahol az élelem és a hely korlátozott a régiek dolgai lassan tönkre mennek.
Összességében egy jó kis két részes regény lett szomorú de várható és elképzelhető múlttal és nem egy túl barátságos jövő képpel.
Minden képen meg kell említenem a két legjobb szereplőt Kerecse fia Várkony és kis medvéje, Bocsi-t. Hatalmas pacsi a szerzőnek , hogy megalkotta őket.

Vanessa20 P>!
Urbánszki László: Újvérűek

Személy szerint imádtam a második részt is. A történet folytatása izgalmasra, érdekesre sikerült, a nyelvezetért továbbra is hálás vagyok, szívmelengető ilyen szép leírásokat olvasni (minden tájleírást, csataleírást, kinézetleírást teljesen el lehetett képzelni) nincsenek fölösleges szavak, a történet csak úgy magával ragad és csak olvasod és olvasod. A végéhez annyit fűznék, hogy ha egyszer kedvet kapna az Író, én simán el tudnék képzelni egy harmadik részt is. Kiváncsi lennék kivel mi történik az Író szerint.
Várkony és Bocsi továbbra is kedvencek, csak azt sajnálom, hogy Bocsi a végén kicsit eltűnt. Pedig tuti, hogy ott harapdált valahol.
Köszönöm Urbánszki Úrnak az élményt , hogy bepillantást nyerhettem egy reális jövőképbe, ami remélem sosem fog bekövetkezni.

1 hozzászólás
Vhrai P>!
Urbánszki László: Újvérűek

Urbánszki László a történelmi regényei után immár másodszor zsánert váltott, egyáltalán nem rosszul. Csakúgy, mint az első részben, itt is egy jó adag fekete humorral átitatva meséli el nekünk A Végső Háború utáni Magyarország mindennapjait. Leginkább a társadalmi változásokra, a lehetséges buktatókra helyezi a hangsúlyt. Egyáltalán nem bonyolódik mindenféle nyakatekert tudományos magyarázatba. Rendkívül szórakoztató, de bőven akad a mögöttes tartalom a sorok között, ami talán számunkra is útmutatásul szolgálhat. A szereplők rendkívül szerethetők, egyszerű, esendő figurák, akik meg sem próbálják megváltani a világot.

https://libellum.blog.hu/2020/03/21/urbanszki_laszlo_uj…

BBetti86 >!
Urbánszki László: Újvérűek

Az előző rész megjelenése sem volt olyan régen, aki olvasta, könnyeden emlékezhet, mi történt korábban. Urbánszki olyan emlékezetes szereplőket teremtett, hogy most nem volt gondom azzal, hogy visszaemlékezzek rájuk. Ennek ellenére a kötet elejére betett korábbi események összefoglalása és a szereplők összeírása üdvözölendő toldalék. Nem tudja pótolni a Sápadtak olvasását, de visszahozza az emlékeket és megalapozza a most következőket.
Mivel már ismerjük a csoportok történetét, most nem osztott idősíkot kapunk. A szerző párhuzamosan meséli el a bunkerben zajló eseményeket, és közben mit tesznek a dabasiak odafent.
Talán nem éreztem olyan eseménydúsnak a kezdést, mint korábban, de ebben a kötetben volt más, amit szerettem. Ahogy ez a posztapokaliptikus világ működik. Ki vannak találva a szokások, a gazdaságtól kezdve a családok működésén át a katonai hierarchiáig. Itt látszik meg, hogy a szerző történelmi regényeket írt eddig, mert tudott meríteni a múlt formáiból, amelyeket átültetett egy jövőbeli, újraépülő világba. Egy keményebb, erőszakosabb berendezkedés volt ez, de életképesebb is. Az egyik legjobb jelenet, amikor a dabasiak szembenéznek az elnyomott szürkékkel a bunkerben, és igyekeznek őket rávenni arra, hogy cselekedjenek végre. A tettek és a szavak emberei néznek egymással szemet, és fogalmazhatjuk meg magunkban a mi korunk rákfenéjét. Mert sok csodát hoztunk létre, de ráléptünk arra az útra, ami a Wall-E emberei felé sodor minket. A kényelem, az aktív cselekvéseket kiváltó eszközök, egy modern gyávaság. Réka meg is fogalmazza magában az ítéletet. Kicsit ébresztő ez az olvasónak is: ha harcolnod kellene magadért, mire lennél képes?
A történet második felére már egy harci helyzetbe csöppenünk. Akciódúsabb, másként izgalmas. Korábban az agyam dolgozott, itt simán sodródtam az eseményekkel, és szorítottam a szereplőkért.
Várkony továbbra is ideális fő karakter. Benne megvan az új középkori emberek keménysége, de még annyira fiatal is, hogy nem keményedett meg a szíve. Amikor egyszer ki meri mutatni a gyengeségét, és kimondja azokat Rékának, akkor látszik igazán, hogy miért is ő a hős. Vannak kétségei, a határait feszegeti, de a nagyobb célért megteszi és helytáll. Harcos, de mellette ember is.
Réka karaktere pedig azért volt izgalmas, mert ő a szavak kultúrájában nő fel. Egy modern rabszolga, aki menekül a folyosókon az őrök elől, akinek csapolják a vérét, mint az áldozati birkának. De Várkonyon keresztül megismer egy más világot, és képes változni, hogy abban is helytálljon. Ő az erejére talál, és egy életképes, bátor fiatal nő válik a félénk lányból. Ő a remény arra, hogy van remény. Hogy az ember képes alkalmazkodni és etikai értelemben jónak maradni a túlélés mellett.
Ha már Várkony és Réka – azt is díjaztam, hogy a szerelmi szál mennyire a háttérben marad. Akinek van rá igénye, a sorok között ott van, de ez nem romantikus regény.
Most talán a többiek jobban háttérbe szorulnak, de egy-egy villanásra akadnak pillanatai Benének és Bocsinak is. Bocsi különben nagy arc, még mindig. Az új, keményebb világ keményebb kutyákat is igényel, és Bocsi lehetne az etalon.
A szerző stílusa is olvastatja magát. Megtaláltam benne az érzelmi oldalt, de kellően tárgyilagos, hogy hiteles legyen tőle egy társadalmi hierarchia felépítése is.
Másként jó, mint az előző kötet, de szerettem ezt is. Érdemes volt elolvasni.

Inmelius_Mudri_Jolcsi>!
Urbánszki László: Újvérűek

A dabasi félnomádok megvédik magukat, területüket és javaikat: itt is. Kerecse fia Várkony és kismedvéje, Bocsi, új kalandokra indul, vagy inkább folytatja az elkezdetteket.

A régi emberek diktatórikus berendezkés alatt nyögnek és várnak a kirajzás időpontjának meghatározására, ami egyre közelebbnek látszik. Megígérték nekik, hogy övék lesz az Új Föld, és ők hisznek ebben. De mit szól mindehhez az Újvérűek csapata, Újdabas népével együtt?

A mű fontos tanulságokat feszeget a ma embere számára. Urbánszki Lászlónál a fekete fekete, a fehér fehér, és ha mégis szürke, annak mások által is át és belátható, nyomós oka van. Mert ha nem, akkor azért fizetni kell, élettel, marhával, munkával, amivel lehet. Elénk hoz egy olyan világot, ahol nincs áram, nincs internet, az élet nehéz és kegyetlen. Társadalmi szolidaritás létezik, de csak sajátjaik számára, azt sem elvtelenül és főleg nem olyan egyének számára, akik hátráltatva okvetlenkedők, szemtelenül ügyeskedők vagy rosszindulattól csöpögők. Aki nem dolgozik, bár tudna és volna is mit, az ott a közösség által összegürcölt kenyérből nem eszik. Ezeket a nehéz témákat ugratásokkal, leleményességek leírásával, tájak elénk vetítésével és rengeteg helyzetkomikum kihasználásával oldja (de még hogy!). Ahol torkokat harapnak át, ott valósan létező kegyetlenségeket vetít az olvasó elé, nem ő tehet róla, hogy elpuhult világban élünk, ahol a legtöbb ember kénytelenül menne inkább a halálba, mint eredményesen védekezzen – ezért ezek leírása sérti a tapasztalatlan orrot, szemet, egyént. Készüljünk, sugallja a szerző, ne legyünk ostobák, akkor is készüljünk fel, ha amúgy semmi jele annak, hogy holnaptól már nem lesz a jól ismert világ.

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2019/11/20/cel_az_uj_fold_me…

2 hozzászólás
Bányai_D_Ilona>!
Urbánszki László: Újvérűek

Végre kijött már a Sápadtak második része! Így lett kerek egész a történet. Úgy végződik, mintha az író lezárta volna, de benne van azért a folytatás reménye. Szívesen olvasnám!


Népszerű idézetek

fekiyeti79 P>!

(…)
[Bökény] – Gúnyolódsz velem?
[Várkony] – A barátom vagy, miért tenném?
    – Mert érzéketlen barom vagy?
    – Ne mondj ilyeneket, mert leváglak!
    – Azzal a játékszerrel, amivel hadonászni szoktál?
    – Vívni tanulok, nem hadonászok!
    – Bocsánat, azt hittem, a bolhák zavarnak, azért ugrálsz!
    – Leváglak, rongy, mutáns állat!
    – Mitől lennék mutáns?
    – Valami ocsmány gaz nőtt az arcodon!
    – Irigyelt szakállamra gondoltál?
    – Hah! – zárta le a beszélgetést Várkony, akinek eszébe sem jutott Bökény kétféle fülét megemlíteni, pedig nagyon feltűnő volt. (…)

39-40. oldal

5 hozzászólás
fekiyeti79 P>!

    Bocsit Bene nevezte ki tizedessé, és először parancsba adta, hogy két ember adagját kapja, ne legyen rákényszerülve, hogy dögöket egyen. Bocsi megette a dupla adagot, mellé behabzsolta az összes elérhető dögöt is. Olyanná vált, mint egy kis hordó. Száz méter futás után már lihegett, így Bene kénytelen volt visszavonni a dupla adagot, hogy a kis harcos bele ne haljon a túletetésbe.

41. oldal

6 hozzászólás
fekiyeti79 P>!

(…) Amikor Bökény, a mintakatona jelentéstétel helyett csak bólintott, Bene föladta a harcot. Dühös mordulással a szekérhez vágtatott, ahol nagyot nyelve hallotta meg Somocska gyöngyöző kacagását, és látta a puszit, amit Öcsény kopaszodó feje búbjára nyomott.
    – Mi ez? – bömbölt, amikor odaért. – Házaséletet élnek a szekér bakján? Megy már a szekérhajtás, vagy annyira elfoglalja a bajtársa fejének nyalogatása, hogy megfeledkezett az egészről? Az orrát nem akarja méretre harapdálni?
    Öcsény, akinek a szaglószerve hatalmasra nőtt, ráadásul úgy görbült, mint a karvaly csőre, lehajolva, hang nélkül röhögött. Tudta, miért kötözködik Bene, és miért puszilgatja őt a lány.
    – Hgrm, hgrm! – krákogott, hogy elrejtse nevetését. – Egy órája indultunk el, uram, de határozottan fejlődik…
    – A nyalogatása? – kérdezte ordítva Bene, és a mindentudóan mosolygó lányra nézett. – Te meg mit vigyorogsz, katona? Valami tréfásat találtál a pofámon? Tán olyan csinos orrom nőtt, mint a tanítódnak?
    Somocska arcán egy pillanatig nevetőráncok keltek életre, amit gyorsan megfékezett, aztán jelentett. (…)

42-43. oldal

3 hozzászólás
marschlako P>!

Akibe azt sulykolták bele, hogy különb másoknál, az sohasem fog békében élni.

291. oldal

fekiyeti79 P>!

["Vámtiszt"] – A főutakat, főtereket sárga rombuszok jelzik, azokról letérni tilos. A rombusz egy sarkára állított négyzet. (…) A főváros régészeti munkatársai sárga süveget, sárga övet és sárga karszalagot viselnek.
    – Sárga cipő nincs? – tréfált Várkony, de a tiszt komolyan vette.
    – Koszolódik, bizonytalan a színmeghatározás. Haladjanak tovább!

62. oldal

fekiyeti79 P>!

[Várkony] – Köszönöm, atyám, hogy rám akarod bízni a lándzsádat, de köszönettel elhárítom magamtól, mert kellően fel vagyok fegyverkezve. A szolnokiaktól szerzett íjam erős, az új kardom is megállja a helyét…
    – Akarja a fene rád bízni a lándzsámat. Sokba került ám, és nem vagy megbízható. A kardod azonban mit sem ér pajzs nélkül! – szakította félbe az apja, Kerecse.
    – Felderíteni megyek, apám, nem háborúba! Ha átcsörömpölök az erdőn, az ott lakók belehalnak a röhögésbe!
    – Végre, hogy rendesen beszélsz! Azt a „köszönettel elhárítom magamtól”-t, meg az „atyám”-at Bökény vagy te találtad ki?
    – Közös munka volt, tisztelettel akarunk beszélni a szüléinkkel…
    – Szüleinkkel! – javította ki Kerecse.
    – Nem, atyám! A régi, az igazi szó a szüléink, ami az évszázadok során korcsosult szüleinkre. A szülék, utal a szülés…
    – Mikor ültél ki a tűz mellé, a régiek bolondságait hallgatni?
    – Tegnap, de nem volt bolondság, a régiek előtti korról szólt, ami olyan, mint a mienké!
    – A mienkét is ott tanultad?
    – Nem, ezt én találtam ki, mert jobban hangzik, mint a miénk!
    – Öregisten, ne hagyj el! Felderítés közben inkább beszélj úgy, ahogy szoktunk, mert ha bolondnak néznek, bezárnak valahová! Amúgy meg annyit beszélsz, hogy megfájdul a fejem! Indulnod kellene, mert rád esteledik.
    – Igenis, atyám!
    – Kapsz egy fülest!

117-118. oldal

marschlako P>!

Ez esetben – folytatta a férfi – Fidel Castróról mesélek neked, aki tisztes polgári családból származott, mégis a munkások vezére lett, és forradalmár. Gondolom, lázadó alkat volt, hiszen polgárból harcos munkásvezérré vált. Csak érdekességként említem, hogy lázadó munkások is próbáltak gazdag polgárokká válni, de nagyon kevésnek sikerült. A lázadás, ilyen értelemben, egyirányú. A jó öreg Fidel és barátja, a sapkás plakáthős, Che Guevara, aki életmentő orvosból vált életkioltó harcossá, együtt kezdték a forradalmár szakmát. Nagyon gyorsan megöltek egy csomó embert az ellenség köreiből, hogy megteremtsék a munkások mennyországát. Még teremtés közben Che elhagyta Fidelt, mert inkább a harcba szerelmesedett bele, míg barátja a nem túl békés jövőépítésbe. Így aztán Fidel egyedül vágott neki a mennyországteremtésnek, miközben a saját híveiből még többet megölt, mint ellenségeiből. Kicsit zavaros a dolog, ugyanis Che barátja volt a harcos, akinek reszortja az ölés, de az is lehet, hogy Fidel az ellenség és a saját embereinek irtását nem harcnak tekintette, hanem békés építésnek. Che harc közben esett el, mert túl sok ellenséget szedett össze. Fidel életben maradt, mert a békés építés olyan hatékonynak bizonyult, hogy nem maradt, aki őt megölje. A forradalom és nép atyjává vált, bár ez ellen is sokan tiltakoztak, amíg éltek, viszont nem sokáig éltek, akik tiltakoztak. Ő volt az a politikai vezető, akit a világon legtöbbször akartak megölni. Összesen 638 merényletet kíséreltek meg ellene. Mégis „ágyban, párnák közt” halt meg, hogy egy nagy költőnket idézzem…

98-99. oldal

EfeF>!

Le kéne mosni az arcát, nehogy rosszabbodjon a seb. Van pálinkája?
– Honnan lenne, drága dolog az, édes fiam!
– A bor is jó, bár nem annyira!
– Az sincs nekem, nem vagyok gazdag ember!
– Maga tudja! – válaszolta Várkony, aki hallott már a mutánsok fukarságáról. – Először be fog dagadni az arca, ami nagyon fáj, de feleannyira se, mint amikor rohadni kezd, meg leválni a csontjairól. A legtöbben annyira ordítanak, hogy elmegy a hangjuk örökre… bár ez nem számít, hisz nem sokkal később úgyis meghalnak.
– Talán akad egy kis borocskám a tömlő alján, amit rááldozok a szerencsés megmenekülésemre! – nyöszörögte az elöljáró, majd elővett egy jókora tömlőt, alaposan meghúzta, és megkérdezte: – Mennyi kell, mert annyit hagyok meg?
– Köszönöm, én nem kérek, túl fiatal vagyok még hozzá, az arcára meg kell vagy egy liter, hogy jól kimossuk.
– Ilyen sok?
– Elég egy gyűszűnyi is, legfeljebb lerohad a bőr arról a kapzsi képéről! Még magától is sajnálja az orvosságot?

135-136. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Gabriel Wolf: War of the Sungod
Vancsó Éva (szerk.): Ajtók és átjárók
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Alaya Dawn Johnson: Nyárherceg
Stephen King: Végítélet
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu
Körmendi Zoltán: Krisztina Amerikában
Félix J. Palma: Az idő térképe
Pokoli teremtmények, ördögi szerkezetek
Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei