Sápadtak (A vége után 1.) 4 csillagozás

Urbánszki László: Sápadtak

A végső háború után, a két teljes éven át tartó nukleáris tél alatt, amikor a milliótonnányi lebegő por eltakarta a napot, a földet vastag hó borította. A háború túlélői között aratott a halál. Megfagytak, éhen haltak, vagy egymást ölték a konzervekért, a hó alól kiásott tetemekért. Ha emberé volt, talán nem ették meg, de nem mindenki válogatott ennyire. A hatodik esztendőben tisztult ki végleg a levegő, hullottak le az utolsó porszemek. Beköszöntött az ultraibolya tavasz, és rettenetes erővel felragyogott a nap. A lilásvörös, szemeket kioltó, a bőrt húsig perzselő, gyilkos nap.

Az élet több évtizedes vajúdás után alkalmazkodott, megújult, ugyanúgy, mint az emberek, ám ennek nagy ára volt…

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
330 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155859526

Most olvassa 2

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 26

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

>!
fekiyeti79 P
Urbánszki László: Sápadtak

Nagyon ritkán olvasok történelmi regényt, így Urbánszki László munkáihoz eddig nem volt szerencsém. Na ő meg nem írt még fantasztikumot, úgyhogy kvittek vagyunk! :)
Kíváncsian vágtam bele a kötetbe, elsősorban a posztapokaliptikus Magyarország keltette fel az érdeklődésemet, valamint a kérdés: mit tud alkotni egy történelmen „szakosodott” író a spekulatív irodalomban.
(Mint később kiderült, olvasott ő keményvonalas sci-fit, úgyhogy nem volt neki teljesen ismeretlen a terep.)
Ugyan a „minden kezdet nehéz” nevű közhely érződik rajta, mégis azt gondolom, László sikeresen vette az akadályokat, én pedig egy határozottan kellemes élménnyel lettem gazdagabb!

A cselekmény két szálon fut.
Egyfelől ott vannak a címadó Sápadtak, akik a mai magyarok (főleg a hadsereg kötelékéből), és a Végső háború idején lemenekülnek egy óriási atombunkerbe, ott vészelve át magát a háborút és az azt követő, generációkon átívelő 200 éves korszakot.* Sajnos ez a szál elbírt volna egy külön regényt; a hosszú időszak rengeteg szereplőt mozgat meg, nagyon sok minden történik ennyi év alatt, és ebben a megvalósításban – csupán a regény cca. fele – eléggé felüleletesre, elnagyoltra sikeredett.

A másik szál a jelen, vagyis a világégés utáni 200. év, ami a megváltozott, középkori szintre visszaesett ország idején játszódik. Itt mutatkozik meg László igazi erőssége: a történelem. (Mutánsokkal megspékelve.) Ez a szál sokkal jobban ki is van dolgozva, ami köszönhető annak is, hogy jóval kevesebb a szereplő – itt már van egy főszereplőnek tekinthető karakter, Várkony, egy fiatal és talpraesett felderítőpalánta személyében –, akiknek így nagyobb tér jut a kibontakozásra a megismerésükre. Rövidebb a cselekmény ideje is, ami még jobban elősegíti a „kiteljesedést”. Azonban érzéseim szerint ez is elbírt volna egy picivel többet.**

Minden esetre a regény pörgős, izgalmas, a fejezetenkénti váltás az idősíkok között nem hagyja unatkozni az olvasót. Néha humoros is, amiben nem kevés érdeme van Várkony társának, Bocsinak a háziasított rozsomáknak, aki a Disney rajzfilmek „mellékszereplő állataival” simán felveszi a versenyt. :)

A könyv furcsa elegye a posztapokaliptikus spekulatív fikciónak és a történelmi kalandnak.
A hiányosságok ellenére tetszett és jó szívvel ajánlom mindkét „zsáner” kedvelőinek.

* Ezen a szálon felfedeztem egy kis anomáliát: a világégés idején kezdődik, ami 2020-ra van datálva, azonban a következő neki szánt fejezet már 2120-ban folytatódik, holott a kettő között egy nap telik el.
Az atombunkerben felhalmozott készletek alapján – leginkább a fegyverek miatt – az első dátumot gondolom helyesnek, a második nyomdahiba lehet.

** László elmodja az utószóban: ahogy íródott a regény, úgy bővült, ezért is egyeztek meg a kiadóval, hogy két részre szedik. Gondolom a második rész, miután szépen összeértek a szálak, több lehetőséget fog adni a részletességnek. (No azért a legtöbb szál el van varrva, szóval önállóan is megállja a helyét.)

3 hozzászólás
>!
WerWolf
Urbánszki László: Sápadtak

Aki ismeri Urbánszki László munkásságát, az leginkább a történelmi regényeivel került kapcsolatba, hiszen ezidáig csak ebben a műfajban alkotott. Most azonban gondolt egyet és új vizekre evezett. Úgy döntött, hogy próbára teszi tehetségét és ír egy sci-fi, pontosabban poszt-apokaliptikus történetet.
200 évvel a Végső Háború után járunk. A magas-légköri atombombák okozta EMP tönkre vágta az elektronikákat, az atomháború pedig elhozta a nukleáris telet. A népesség egy része a föld alá menekült, atombiztos bunkerekbe, egy másik része pedig barlangokban, pincékben keresett menedéket. Nagy részük nem élte meg a nukleáris tél végét. Az ismert civilizáció megszűnt létezni, és a romjain kezdett kialakulni az új társadalom.
Kíváncsian kezdtem bele a kötet olvasásába, mert érdekelt, hogy mit tud kihozni a történetből az író. Kicsit féltem attól, hogy egy új-középkori történetet kapok, ahol előfordul némi hivatkozás a régiekre, de semmi más hatást nem fog kifejteni a letűnt civilizáció, a sugárfertőzött mutánsokat kivéve.
Őszintén szólva, az első 70 oldalig nem tudtam eldönteni, hogy hová is akar kifutni a történet. Kaptam egy kicsit ebből is, és abból is, de valahogy minden a levegőben függött és nem volt egy pont, amit elkapva, azt mondhattam volna, hogy “igen, erről van szó, és erre tart a történet”. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdett érdekelni, és egyre több információ kezdett el csordogálni a felszín feletti és alatti világot illetően. Észre sem vettem, és ott lovagoltam Várkonyékkal a pusztán, Abony felé, majd a másik pillanatban már a bunkerben voltam és forrt a vérem, látva, hogy miként alakul át a menekültek világa…
Az ereje a történetnek leginkább abban van, ahogy a két világot párhuzamba állítja (a régit és az újat).
A Sápadtak regény egy igazán érdekes, izgalmas, elgondolkodtató, humoros és kalandos történet. Jól szórakoztam olvasás közben, annak ellenére, hogy egy kicsit nehezen rázódtam bele. A vége felé szinte faltam a sorokat, és az utolsó fejezethez érve már csak azt sajnáltam, hogy legalább fél évet kell még várnom a folytatásra.
Urbánszki László egy új oldaláról, új műfajban mutatta meg a tehetségét. Mondhatom úgy is, hogy egy kívülálló szemén keresztül mutatta be azt a világot, amit mi sci-fi rajongók úgy hittünk, hogy ismerünk. Más perspektívából közelítette meg az eseményeket, és ennek köszönhetően más oldaláról ismerhettük meg az emberiséget. A könnyed feldolgozásnak köszönhetően pedig jól szórakozhatunk olvasás közben, még akkor is, amikor igen kegyetlen jelenetek szakítják meg a dabasiak történetét.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/05/urbanszki-laszlo-sapadtak/

>!
Inmelius_Mudri_Jolcsi
Urbánszki László: Sápadtak

A Végső Háború után 200 évvel a Dabasiak élik mindennapi életüket, ami nem is olyan egyszerű dolog. Valahogy minden nagyobb, mint 200 évvel azelőtt, a fák, a ragadozók, minden. A szabadban nem is tartózkodhatnak mások, mint életerős, egészséges emberek, mert az élet errefelé kegyetlen valóságában tenyészik: aki nem elég ügyes, az hamar éhesre ábrándozhatja magát, sőt, hamar meg is halhat. Ez azért nem semmi szelekció szempontjából, el kell ismerni.
Várkony, Kerecse fia az Urbi nemzetségből, újember, süldő kamasz a férfivá érés előtt 2 perccel. Éli a közösség megszokott életét, amely tele van ügyességet, erőt és találékonyságot követelő helyzetekkel (Urbi nemzetség.. na jól van…). A törzs megélhetése marhacsordáikból függ, hozzáértésükön áll vagy bukik, hogy milyen évet zárnak. A marhák jóléte saját helyzetük kulcsa. Ezentúl a csordát és határt is vigyázni kell, sok éhenkórásznak és csirkefogónak fáj a foga marhapecsenyére munka nélkül.

A műben csattannak a pofonok, életre kelnek az ugratások, éles nyelvek köszörülnek mindenen, bármin, amin nevetni lehet, ami az ügyesség próbája lehet. Ha elhajtják a csordát, ők visszahajtják, ha valamelyik szomszédos törzs elszemtelenedik, móresre tanítják, ha nagyobb erőre van szükség, alkalmi szövetségeket kötnek. Így „morzsolgatják” az életet, amikor…

…amikor felbukkannak emberek, akik gondolkodás nélkül ölnek, rabolnak – akik a régiek fegyvereivel jönnek, olyan ruhában, mint amilyenben a közösségi tudástárban fellelhető utolsó képeken vannak az akkori emberek. És nagyon sápadtak. Kik lehetnek ők? Mit akarnak? Honnan jöttek? Hogyan élték túl jelentős változás és átalakulás nélkül az apokalipszist?

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2019/04/15/a_vegso_haboru_ut…


Népszerű idézetek

>!
fekiyeti79 P

A Dabas törzs szálláshelyén a felnőttek hajnalhasadtakor keltek, és indultak a dolgukra. Legkorábban a kondás hajtotta ki a disznókat. Még sötét volt, amikor megfújta a kanásztülköt, de alaposan ám, nehogy valaki azt higgye, hogy a kondás elaludt. Meg is cifrázta a beste lélek, csak addig hagyva abba, amíg az álmosan előtántorgó asszonyoknak udvarolt.
– Hely, de szép piros az orcád, lelkem-galambom! – rikoltotta a törzsfő hatvanéves öreganyjának, akinek annyi színe se volt, mint az egy hete vízben ázó tésztának.

24. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

J. Goldenlane: Csillagok szikrái
Gabriel Wolf: Pszichokalipszis
Vivien Holloway: Tolvajbecsület
Vivien Holloway: Végtelen horizont
Gabriel Wolf: A halhatatlanság hullámhosszán
Gabriel Wolf: Odalent
Kemese Fanni: A viharszívű Mya Mavis
Bán Mór: A jég és vér birodalma
Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 1.
Böszörményi Gyula: 6… 5… 4…