Sápadtak (A vége után 1.) 61 csillagozás

Urbánszki László: Sápadtak

A végső háború után, a két teljes éven át tartó nukleáris tél alatt, amikor a milliótonnányi lebegő por eltakarta a napot, a földet vastag hó borította. A háború túlélői között aratott a halál. Megfagytak, éhen haltak, vagy egymást ölték a konzervekért, a hó alól kiásott tetemekért. Ha emberé volt, talán nem ették meg, de nem mindenki válogatott ennyire. A hatodik esztendőben tisztult ki végleg a levegő, hullottak le az utolsó porszemek. Beköszöntött az ultraibolya tavasz, és rettenetes erővel felragyogott a nap. A lilásvörös, szemeket kioltó, a bőrt húsig perzselő, gyilkos nap.

Az élet több évtizedes vajúdás után alkalmazkodott, megújult, ugyanúgy, mint az emberek, ám ennek nagy ára volt…

>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
330 oldal · ISBN: 9786155859571
>!
Metropolis Media, Budapest, 2019
330 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155859526

Enciklopédia 1

Szereplők népszerűség szerint

Bocsi (a rozsomák)


Kedvencelte 5

Most olvassa 2

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 49

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

fekiyeti79 P>!
Urbánszki László: Sápadtak

Nagyon ritkán olvasok történelmi regényt, így Urbánszki László munkáihoz eddig nem volt szerencsém. Na ő meg nem írt még fantasztikumot, úgyhogy kvittek vagyunk! :)
Kíváncsian vágtam bele a kötetbe, elsősorban a posztapokaliptikus Magyarország keltette fel az érdeklődésemet, valamint a kérdés: mit tud alkotni egy történelmen „szakosodott” író a spekulatív irodalomban.
(Mint később kiderült, olvasott ő keményvonalas sci-fit, úgyhogy nem volt neki teljesen ismeretlen a terep.)
Ugyan a „minden kezdet nehéz” nevű közhely érződik rajta, mégis azt gondolom, László sikeresen vette az akadályokat, én pedig egy határozottan kellemes élménnyel lettem gazdagabb!

A cselekmény két szálon fut.
Egyfelől ott vannak a címadó Sápadtak, akik a mai magyarok (főleg a hadsereg kötelékéből), és a Végső háború idején lemenekülnek egy óriási atombunkerbe, ott vészelve át magát a háborút és az azt követő, generációkon átívelő 200 éves korszakot.* Sajnos ez a szál elbírt volna egy külön regényt; a hosszú időszak rengeteg szereplőt mozgat meg, nagyon sok minden történik ennyi év alatt, és ebben a megvalósításban – csupán a regény cca. fele – eléggé felüleletesre, elnagyoltra sikeredett.

A másik szál a jelen, vagyis a világégés utáni 200. év, ami a megváltozott, középkori szintre visszaesett ország idején játszódik. Itt mutatkozik meg László igazi erőssége: a történelem. (Mutánsokkal megspékelve.) Ez a szál sokkal jobban ki is van dolgozva, ami köszönhető annak is, hogy jóval kevesebb a szereplő – itt már van egy főszereplőnek tekinthető karakter, Várkony, egy fiatal és talpraesett felderítőpalánta személyében –, akiknek így nagyobb tér jut a kibontakozásra a megismerésükre. Rövidebb a cselekmény ideje is, ami még jobban elősegíti a „kiteljesedést”. Azonban érzéseim szerint ez is elbírt volna egy picivel többet.**

Minden esetre a regény pörgős, izgalmas, a fejezetenkénti váltás az idősíkok között nem hagyja unatkozni az olvasót. Néha humoros is, amiben nem kevés érdeme van Várkony társának, Bocsinak a háziasított rozsomáknak, aki a Disney rajzfilmek „mellékszereplő állataival” simán felveszi a versenyt. :)

A könyv furcsa elegye a posztapokaliptikus spekulatív fikciónak és a történelmi kalandnak.
A hiányosságok ellenére tetszett és jó szívvel ajánlom mindkét „zsáner” kedvelőinek.

* Ezen a szálon felfedeztem egy kis anomáliát: a világégés idején kezdődik, ami 2020-ra van datálva, azonban a következő neki szánt fejezet már 2120-ban folytatódik, holott a kettő között egy nap telik el.
Az atombunkerben felhalmozott készletek alapján – leginkább a fegyverek miatt – az első dátumot gondolom helyesnek, a második nyomdahiba lehet.

** László elmodja az utószóban: ahogy íródott a regény, úgy bővült, ezért is egyeztek meg a kiadóval, hogy két részre szedik. Gondolom a második rész, miután szépen összeértek a szálak, több lehetőséget fog adni a részletességnek. (No azért a legtöbb szál el van varrva, szóval önállóan is megállja a helyét.)

4 hozzászólás
Oriente>!
Urbánszki László: Sápadtak

Van ebben a könyvben egy egészen érdekes szórakoztatónak ígérkező alapötlet. A szokásos posztapokaliptikus témát helyezzük nagyon lokális, nagyon magyar környezetbe: irtsuk ki nagyjából az ország egész lakosságát, hagyjunk meg csak néhány elszigetelt csoportot, és nézzük meg mit kezdenek magukkal azon a bizonyos Ugaron – hogyan őrzik meg vagy éppen építik fel magukat újra egy ilyen szélsőséges helyzetben.
Eleinte egészen jól működött a történet, különösen a sugárzásfertőzött, majd magára hagyott természet feléledéséről és átalakulásáról, például az új állatfajok kialakulásáról szóló részeket olvastam szívesen, idővel azonban egyre szaporodtak a zavaró motívumok. A könyv befejeztével már átfogóan is meg tudom fogalmazni azokat a kritikus pontokat, amik aláásták az olvasmányélményemet.

A szerző összeszedi az utószóban, mely pontokon csúsztatott a hitelesség kárára, egyúttal a fantasztikum javára, ami igazán őszinte gesztus, ám annál inkább szembetűnő, hogy nem tekinti problematikusnak a következőket.
A dabasi félnomádok neo-ősmagyar hangulatú közössége, ahol hőseink egytől egyik zamatos-veretes nevekre hallgatnak (pl. Várkony, Kölcse, Csengele), továbbá tökéletesen tisztában vannak a kora középkori eszközök és technológiák elnevezéseivel – miközben a mai olvasót lábjegyzetek segítik ebben –, legfeljebb abban az esetben volna életszerű, ha feltennénk, hogy a környező vidék komplett lakossága kihalt az atomkatasztrófában, kivéve egy eldugott művelődési ház kissé zakkant hagyományőrző csoportját, akik önként és boldogan felejtik el mindazt, ami a honfoglalás utáni röpke évezredben kulturálisan rájuk tapadt.
Az sem tűnik nagyon életszerűnek, hogy többféle, egymástól elszigetelt csoport társadalmi újrarendeződése ennyire egyöntetűen szexista és patriarchális berendezkedést eredményez – hiszen az új időszámítás nem a 19. század közepén indult, és nem is valami istenhátamögötti, nőgyűlölő diktatúrában. Csak remélni merem, hogy ez az elég látványos motívum nem a szerző megkérdőjelezhetetlen értékrendjét tükrözi (miszerint a nők végeredményben a férfiak tulajdonát képező két lábon járó méhek), hanem inkább valamiféle általános fantáziátlanságot. Nem látom be ugyanis, hogy a technológiai visszaesés miért járna szükségszerűen együtt bizonyos társadalmi fejlődések, kiegyensúlyozottabb nemi szerepek visszafejlődésével is. (Utóbbira csak részben adhat választ a bunkerlakók alapvetően militarista berendezkedése. A többi csoport esetében nem világos, hogy a szerepek miért ilyen egyértelműen sztereotipikusak. Nem a jövőbe vetített társadalmi modellekkel van tehát problémám, hanem a motiváltság látványos hiányával.)
Általában is az volt az érzésem, hogy a regényt áthatja a történelmi romantika. Ez persze nem teljesen meglepő Urbánszki korábbi, történelmi regényei ismeretében, de ha már a kísérletezés esete forog itt fenn egy új zsáner felé, a szerző megpróbálhatott volna átlépni a saját árnyékán. Így ugyanis az a benyomásom, hogy nem sci-fit akart írni, hanem saját kedvére megrajzolni egy olyan ideális magyar társadalmat, amit fantasztikus elemek nélkül nem tehetett volna meg egy, mondjuk így, hagyományos történelmi regényben – legalábbis a történelmi tények sérülése, vagy az adatok spekulatív kiszínezése nélkül. Akármennyire is ötletesnek tűnik a sápadtak degenerálódott földalatti berendezkedése, vagy akár a Jehova Tanúinak iszlám-hibrid rabszolgatartó államalakulata, nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy mindezekre alapvetően csak a statiszta szerepe jut egy természetközeli, ugyanakkor merész és tisztaszívű, ideális magyarság megálmodásának támogatásához.

Zavart egy sajátos írástechnikai „megoldás” is: amikor a szerző nem tudta kellőképpen egymásra kötni a jeleneteket, nemes egyszerűséggel betördelt pár üres sort a bekezdések közé. Ez a szerkesztésmód az egész kötetet áthatja, és leginkább egy letisztázatlan piszkozat benyomását kelti a kritikus helyeken. Mivel tapasztalt, sokkönyves íróval állunk szemben, nehezen toleráltam ezt a fajta lusta töredezettséget, amit aligha lehet tudatos, irodalmi eszköznek tekinteni. Egy jó utószerkesztés ilyen szempontból sokat javíthatott volna a szövegminőségen.

Kevésbé szőrszálhasogatóknak azért működhet a könyv, mint fantasztikumba oltott kalandregény, előttem már sokan kifejezetten pozitívan nyilatkoztak róla. (És a rozsomák tényleg cuki :)) Nekem ez sajnos minden szempontból kevés volt.

31 hozzászólás
WerWolf>!
Urbánszki László: Sápadtak

Aki ismeri Urbánszki László munkásságát, az leginkább a történelmi regényeivel került kapcsolatba, hiszen ezidáig csak ebben a műfajban alkotott. Most azonban gondolt egyet és új vizekre evezett. Úgy döntött, hogy próbára teszi tehetségét és ír egy sci-fi, pontosabban poszt-apokaliptikus történetet.
200 évvel a Végső Háború után járunk. A magas-légköri atombombák okozta EMP tönkre vágta az elektronikákat, az atomháború pedig elhozta a nukleáris telet. A népesség egy része a föld alá menekült, atombiztos bunkerekbe, egy másik része pedig barlangokban, pincékben keresett menedéket. Nagy részük nem élte meg a nukleáris tél végét. Az ismert civilizáció megszűnt létezni, és a romjain kezdett kialakulni az új társadalom.
Kíváncsian kezdtem bele a kötet olvasásába, mert érdekelt, hogy mit tud kihozni a történetből az író. Kicsit féltem attól, hogy egy új-középkori történetet kapok, ahol előfordul némi hivatkozás a régiekre, de semmi más hatást nem fog kifejteni a letűnt civilizáció, a sugárfertőzött mutánsokat kivéve.
Őszintén szólva, az első 70 oldalig nem tudtam eldönteni, hogy hová is akar kifutni a történet. Kaptam egy kicsit ebből is, és abból is, de valahogy minden a levegőben függött és nem volt egy pont, amit elkapva, azt mondhattam volna, hogy “igen, erről van szó, és erre tart a történet”. Majd egyszer csak azt vettem észre, hogy elkezdett érdekelni, és egyre több információ kezdett el csordogálni a felszín feletti és alatti világot illetően. Észre sem vettem, és ott lovagoltam Várkonyékkal a pusztán, Abony felé, majd a másik pillanatban már a bunkerben voltam és forrt a vérem, látva, hogy miként alakul át a menekültek világa…
Az ereje a történetnek leginkább abban van, ahogy a két világot párhuzamba állítja (a régit és az újat).
A Sápadtak regény egy igazán érdekes, izgalmas, elgondolkodtató, humoros és kalandos történet. Jól szórakoztam olvasás közben, annak ellenére, hogy egy kicsit nehezen rázódtam bele. A vége felé szinte faltam a sorokat, és az utolsó fejezethez érve már csak azt sajnáltam, hogy legalább fél évet kell még várnom a folytatásra.
Urbánszki László egy új oldaláról, új műfajban mutatta meg a tehetségét. Mondhatom úgy is, hogy egy kívülálló szemén keresztül mutatta be azt a világot, amit mi sci-fi rajongók úgy hittünk, hogy ismerünk. Más perspektívából közelítette meg az eseményeket, és ennek köszönhetően más oldaláról ismerhettük meg az emberiséget. A könnyed feldolgozásnak köszönhetően pedig jól szórakozhatunk olvasás közben, még akkor is, amikor igen kegyetlen jelenetek szakítják meg a dabasiak történetét.

Bővebben: http://www.letya.hu/2019/05/urbanszki-laszlo-sapadtak/

2 hozzászólás
ViraMors P>!
Urbánszki László: Sápadtak

”Bocsi repült is, zúzódott is, de a rozsomák addig harcol, amíg él, meg még utána is egy kicsit.”

Igen, megtaláltam a regény leglényegesebb mondatát :D
Eléggé szkeptikus voltam, mielőtt belekezdtem, eléggé igazolva látom a kételyeimet most, hogy a végére értem. A Sápadtak egy posztapokaliptikus Magyarországra kalauzol bennünket, két szálat – leginkább két gondolatkísérletet – követhetünk a túlélőkről, a föld alatt tengődőket és a föld fölöttieket. A világ alapvetően a helyén volt szerintem, bár éreztem fura ellentmondásokat, spoiler
Míg a föld alatt kisebb-nagyobb ugrásokkal megkapjuk 200 év teljes történetét, addig a felszínen már elve 200 évvel a háború után indítunk, és a kalandozó magyarokról klónozott Dabas törzs pár tagjának egy-két kalandját ismerhetjük meg, ezzel is egyre bővülő képet kapva a világról.
Visszanézve kicsit alibiregénynek érzem, amit kaptam, csak azt nem tudom eldönteni, hogy a világ volt alibi egy (két) olyan történethez, amit nem kötnek a történelmi tények, vagy a történet(ek) ahhoz, hogy a szerző eljátszadozhasson a világgal. Lehet, hogy mindkettő.
A végeredmény részemről egy könnyen, akár este félálomban is jó tempóban olvasható kaland sci-fi, ami nem volt túl mély, de ha másért nem is, a rozsomákért, érdekel a folytatás. Mert a rozsomák, a vérgőzős cukiságfaktor helyi képviseletében abszolút kedvenc lett.

spoiler

2 hozzászólás
Noro>!
Urbánszki László: Sápadtak

Amikor kinyitottam a könyvet, első pillantásom a belső borítót kitöltő képre esett, ahol ez díszelgett nagy betűkkel Magyarország közigazgatási térképére nyomtatva: Szolnoki rabszolgatartók. Ez pedig azonnal visszavitt 15-20 évvel az időben, legszebb szerepjátékos éveimbe, amikor én is nagy lelkesedéssel firkáltam össze mindenféle térképeket, hogy házi poszt-apokaliptikus settingekké varázsoljam a mit sem sejtő tájegységeket a mecseki uránbányáktól a fonyódi lápvidékig. A Sápadtak világa ettől kezdve ismeretlenül is ismerős volt számomra: jellegzetes példája azoknak az amatőr fantasztikus világoknak, amelyekben rengeteget barangoltam annak idején. Akárcsak a mi régi játékaink színhelyei, ez a regény sem nevezhető precízen felépített, mindenben következetes sci-finek, ellenben jól megragadja a poszt-apokaliptikus hangulat lényegét. Engem pedig úgy vágott fejbe, mint egy tonna nosztalgia, ami jelen értékelésben is megjelenik.
A regény világa azt az irányzatot követi, amelyet talán az „elveszett aranykort keresőnek” nevezhetnénk. Az előbbi kifejezést persze most találtam ki, de a jelenség létezik minden olyan poszt-apokaliptikus világban, amelynek lakói a múltba menekülnek és kultúrájukat egy vélt vagy valós „hőskorszakra” próbálják alapozni. Ilyenek Japánban a szamurájok, Nyugat-Európában a lovagkor, Amerikában a vadnyugat, nálunk pedig a csikós ősmagyarok. Az elképzelés, hogy a túlélők újjáépítsék ezt az „aranykort”, nem nélkülöz bizonyos naivitást, de szerintem van pszichológiai alapja. Ha a modern világot nem lehet újraépíteni, előkerül a nosztalgia egy egyszerűbb, ugyanakkor részben óhatatlanul félreértett korszak iránt. Amelynek primitív berendezkedése nem egyszer valóban alkalmasabb is a kezdetleges viszonyok túlélésére, mint a kifinomultabb, de nehézkes modern világrend. Persze az új világ nem egyezhet meg minden részletében a történelmi valósággal, hiszen a túlélők (többnyire) nem történészekből és hagyományőrzőkből állnak. Ezért a figyelmes szerzőnek szándékos hibákat is el kell rejtenie a háttérben.

Hogyan jelenik meg mindez a regényben? A történet alapja a felszínlakók és az óvóhelyen rekedtek konfliktusa. Az előbbi kategóriába tartozók a fent leírtakat követve hoztak létre különféle kvázi-ősmagyar közösségeket, amelyek bizony történelmileg túlságosan is hitelesre sikerültek. Igaz, helyenként tanúbizonyságot tesznek arról, hogy emlékeznek a modern világra, de túlságosan is elkülönül bennük az ősi és a modern tudás. Ennek a kettőnek jobban el kéne vegyülnie, hogy igazán világvége utáninak tűnjenek, ne pedig időutazóknak. Ugyanakkor abszolút megértem a törekvést, mert ahogy már jeleztem, ez a fajta anakronizmus szerves része a „poszt-apokaliptikus aranykor” stílusának. Ami hagyományosan nem is igazi sci-fi, inkább egyfajta science-fantasy irányzat, ennek megfelelő írói szabadsággal.
A másik oldalon egy olyan társadalom áll, amely kétszáz évet töltött a föld alatt – természetesen ők a „sápadtak” –, és ennek megfelelően el is korcsosult. Itt a szerző abszolút következetesen használja ki a társadalmi SF eszköztárát, amikor az elszigetelődött kultúra (vissza)fejlődését mutatja be. Az óvóhely mikrovilága nemzedékről nemzedékre csúszik egyre disztópikusabb viszonyok közé, nem egyszer az abszurd határán egyensúlyozva, de mindenképpen hihetően.
A történet maga tulajdonképpen elég egyszerű. Felszínlakó hőseink a felbukkanó sápadtak után nyomozva kerülnek különféle kalandokba, miközben az óvóhely történetét flashbackek során keresztül ismerjük meg. A két sztori a megfelelő pontokon „érinti” egymást, de egyelőre nem fonódik össze, az bizonyára a második kötet feladata lesz. (Jelzem, egy lazán tördelt 320 oldalról van szó, így ha ez a cselekmény fele, akkor a kettévágás abszolúte fölösleges volt.)

Visszacsatolva értékelésem elejére, ez a fajta bátran amatőr világépítés engem elsősorban talán azért fogott meg, mert fiatalkori önmagam szerepjátékos trükkjeit, „kockás füzetbe” írt ötleteit láttam viszont benne. Élek a gyanúval, hogy más környezetbe helyezve az egész történet hidegen hagyott volna. Így viszont eltölthettem egy meleg nyári napot régi kalandozásaim helyszínén, és ez nekem abszolút megérte.

1 hozzászólás
jehuka P>!
Urbánszki László: Sápadtak

Mivel eddig csak a szerző történelmi regényeivel találkoztam – amiket nagyon szerettem, – nagy érdeklődéssel vetettem bele magam a sorok közé, nagyon kíváncsi voltam, mit alkot kilépve az eddigi komfort zónájából. Ugyanakkor nemcsak Urbánszki Lászlónak, de nekem is újdonság ez a műfaj. Nem szeretem igazán ezeket a civilizáció megszűnését követően játszódó Mad Max-féle világokat, így eddig el is kerültem a hasonló olvasmányokat. Ebből adódóan nincs összehasonlítási alapom más hasonló témában írt művekkel, véleményemet kizárólag az olvasáskor megélt élmény faktorra alapozom. Ugyanakkor ki ne gondolkodott volna már el azon, hová fut ki az emberiség történelme? Vajon mely társadalmi berendezkedések képesek túlélni egy világkatasztrófát? Kik lesznek a túlélők, és hogyan tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez? Milyen problémákkal, élethelyzetekkel kell megküzdeniük nap, mint nap? Hasonló kérdéseket vet fel ez a regény is. Nemcsak szórakoztató, elgondolkodtató is volt (…)
A regényt – mint a szerző korábbi műveit – végigkíséri a rá oly jellemző ízes-zamatos szókincs, és a kacagtató humor. Nagy rajongója vagyok ennek a stílusnak, így különösebben nem zavart, hogy ez most kevésbé passzolt a témához. A történet mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet és kellőképpen olvasmányos is volt ahhoz, hogy a témával szembeni enyhe viszolygásomat kompenzálja. El tudta érni, hogy ne érdekeljenek a kisebb hibák és csúsztatások, hogy ne azon gondolkodjak, miért nem lehet ez vagy az úgy, ahogy le lett írva. Egyszerűen csak jól szórakoztam olvasás közben.
A teljes értékelés elérhető itt:
https://konyvesmas.blogspot.com/2020/03/hisztorik-urban…

Vhrai P>!
Urbánszki László: Sápadtak

Egyáltalán nem csalódtam a regényben, Urbánszki László otthonosan mozog ebben a műfajban is. Kifejezetten tetszett, ahogy a posztapokaliptikus Magyarország egy részét bemutatta számunkra. Viszont az nagyon érződik hogy ez egy bevezető kötet. A háttér felvázolása elvonta az “időt” a történetttől és a karakterektől. Ettől függetlenül zseniális húzás a két főbb, időben eltérő történetszál folyamatos egymáshoz való közelítése. Egyértelműen a jelenbeli idősík fogott meg jobban, ott bontakozott ki az az Urbánszki László, akit megszokhattunk – főképp a humorra tekintettel.

https://libellum.blog.hu/9999/12/31/urbanszki_laszlo_sa…

B_Petra>!
Urbánszki László: Sápadtak

Pusztai paraszt posztapokaliptika, most komolyan. Először azt hittem, hogy nem fog tetszeni, 101 ilyet olvastam, azt gondoltam magamban,olyan mint a filmsorozat a 100-ak, tele marhákkal, korcsokkal, neo hunokkal, van bunker is, szecska is és mégis nagyon jó volt.
Nagyon meg vagyok elégedve. Amint beszerzem a folytatást el is fogyasztom.

FélszipókásŐsmoly >!
Urbánszki László: Sápadtak

Posztapokaliptikus pusztapolitikus mutánsmese, neo-ősmagyar túlélősci-fi, ami remekül vegyíti a történelmi kaland és a jövőbeli disztópia hangulatát. Két, fejezetenként egymást váltogató idősíkon játszódik, az egyik inkább a világégés utáni társadalmat mutatja be, tágabb fókusszal, nagyobb léptékekkel; a másik pedig személyközpontúbb, szűkebb keretekkel. A hangulat történelmi, illetve jövős oldala tetszett (van színes térkép is az előzéken!), viszont úgy egészében nehezen kapcsolódtam hozzá. Főként a barbárivá vált emberi viszonyok ábrázolása miatt. Érdekes, hogy tele van lábjegyzetekkel, hogy a mai olvasó értse azt, ami a jövő elvadult emberének alapdolog (@Oriente szépen összefoglalta ezeket a furcsaságokat: link).

A magyar vonatkozásokon túl a borítókép és a keményfedeles formátum vonzott felé – de valójában ez egy mű két kötetbe szedve, túl kényelmesen nagy betűmérettel, lazább sorközökkel gyarapítva az oldalak számát. Drága kivitel, olcsó húzás. De legalább könnyen és gyorsan olvasható, amihez hozzájárul a cselekmény pörgőssége is. Bocsi, a rozsomák csatlós jelenetei miatt viszont mindenképp érdemes volt elolvasni, és sorra kerítem egyszer a befejezést is, de annyira nem lelkesített.

Első regényem volt a szerzőtől.

2 hozzászólás
Inmelius_Mudri_Jolcsi>!
Urbánszki László: Sápadtak

A Végső Háború után 200 évvel a Dabasiak élik mindennapi életüket, ami nem is olyan egyszerű dolog. Valahogy minden nagyobb, mint 200 évvel azelőtt, a fák, a ragadozók, minden. A szabadban nem is tartózkodhatnak mások, mint életerős, egészséges emberek, mert az élet errefelé kegyetlen valóságában tenyészik: aki nem elég ügyes, az hamar éhesre ábrándozhatja magát, sőt, hamar meg is halhat. Ez azért nem semmi szelekció szempontjából, el kell ismerni.
Várkony, Kerecse fia az Urbi nemzetségből, újember, süldő kamasz a férfivá érés előtt 2 perccel. Éli a közösség megszokott életét, amely tele van ügyességet, erőt és találékonyságot követelő helyzetekkel (Urbi nemzetség.. na jól van…). A törzs megélhetése marhacsordáikból függ, hozzáértésükön áll vagy bukik, hogy milyen évet zárnak. A marhák jóléte saját helyzetük kulcsa. Ezentúl a csordát és határt is vigyázni kell, sok éhenkórásznak és csirkefogónak fáj a foga marhapecsenyére munka nélkül.

A műben csattannak a pofonok, életre kelnek az ugratások, éles nyelvek köszörülnek mindenen, bármin, amin nevetni lehet, ami az ügyesség próbája lehet. Ha elhajtják a csordát, ők visszahajtják, ha valamelyik szomszédos törzs elszemtelenedik, móresre tanítják, ha nagyobb erőre van szükség, alkalmi szövetségeket kötnek. Így „morzsolgatják” az életet, amikor…

…amikor felbukkannak emberek, akik gondolkodás nélkül ölnek, rabolnak – akik a régiek fegyvereivel jönnek, olyan ruhában, mint amilyenben a közösségi tudástárban fellelhető utolsó képeken vannak az akkori emberek. És nagyon sápadtak. Kik lehetnek ők? Mit akarnak? Honnan jöttek? Hogyan élték túl jelentős változás és átalakulás nélkül az apokalipszist?

Bővebben: https://kulturpara.blog.hu/2019/04/15/a_vegso_haboru_ut…


Népszerű idézetek

fekiyeti79 P>!

A Dabas törzs szálláshelyén a felnőttek hajnalhasadtakor keltek, és indultak a dolgukra. Legkorábban a kondás hajtotta ki a disznókat. Még sötét volt, amikor megfújta a kanásztülköt, de alaposan ám, nehogy valaki azt higgye, hogy a kondás elaludt. Meg is cifrázta a beste lélek, csak addig hagyva abba, amíg az álmosan előtántorgó asszonyoknak udvarolt.
– Hely, de szép piros az orcád, lelkem-galambom! – rikoltotta a törzsfő hatvanéves öreganyjának, akinek annyi színe se volt, mint az egy hete vízben ázó tésztának.

24. oldal

EfeF>!

A lilásvörös nap fénye beragyogta a két nagy folyó közti földet. A folyóóriásokat újra körülszőtték a mocsarak, a szőke Tisza megint úgy kanyargott, mint egy újszülött kígyó, amikor rácsodálkozik a világra. Sötétzöld erdőt, virágos rétet, áttetszően tiszta, kék vizet látott az odafönt keringő sas, a levegő királya. A gépek uralma véget ért, újra a dermesztő szemű gyilkosé volt az ég. Nem pöfögött, nem dübörgött semmi, csend volt ott, hol hajdan ezrek tülekedtek.

(első mondat)

EfeF>!

Lobogott, majd parázsba omlott az apró tüzecske. Magas, vékony fiúárny piszkálgatta álmodozva a zsarátnokot, hollófekete haja elnyelte a fényt, aranybarna bőre tompán ragyogott a félhomályban. Vérengző, kegyetlen vadállata, nem emberi, áldozatkész barátja karikába gömbölyödve szunyókált. Kis időközönként fölemelte a fejét, beleszimatolt, belefülelt az éjszakába. Semmit sem hallott, pedig halványan remélte, hogy visszajönnek a kisszörnyek, mert tudott volna már enni.

73. oldal

EfeF>!

Félrecsapta a lándzsát, ugrott. A levegőben nyársalta föl két lándzsa. Még élt, amikor a megtámadott póklábú szörnyember elvágta a torkát. A szuronyos altisztek szembeszálltak a lándzsásokkal, fegyverük azonban nehéz és rövid volt a harchoz. Ha meg tudják bontani a támadók sorát, ha félreütik a hosszú lándzsákat, lett volna esélyük, ezt azonban a mutánsok is tudták, szorosan összezárkóztak. Néhányan az erdő széléről nyílzáporral árasztották el a lassú mozgású idegeneket. Szöges bunkókkal, bárdokkal és furcsa vágófegyverekkel fölszerelt társaik futva közeledtek.

198. oldal

EfeF>!

A valamikori városok kormos romjait fakószürke-tisztára mosták az esők. Nem csörömpöltek a hajnali villamosok, nem kiabált a házmester, nem reszkettek hajléktalanok a Boráros téren. A növények terjeszkedő, mindent elborító zöldje megszépítette és eltakarta a hajdani maradványokat. A halottak testét eltemették a romok, széthordták a dögevők, vagy elmállasztotta a nap. A lilásvörös, szemeket kioltó, a bőrt húsig perzselő, gyilkos nap.

9. oldal

FélszipókásŐsmoly >!

Bocsi egyfolytában a tarisznyát nézte, és a gyomra korogni kezdett.
– Rád fér egy kis fogyókúra, dagadt vagy!
Bocsi megvetően szusszantott. Az ő világában, aki egészséges, az kövér, a beteg pedig sovány.
– Indulunk, majd fogsz útközben karmost!
– Jap, jap! – mondta Bocsi, és körberohant a környéken. Barátja állításával ellentétben semmiféle karmost nem talált, csak egy többéves agyonszáradt medencecsontot. Kivitte a sűrűből, majd Várkonytól távolabb jó étvággyal nekilátott. Óvatosságból maradt távol, nehogy értékes táplálékát is eltartalékolja a barátja.

75. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bocsi (a rozsomák)
1 hozzászólás
HolCol>!

a sekélyesben lőtt két pontyot, mielőtt teljesen besötétedett. Bocsi érdeklődve figyelte a fél óráig vízben álldogáló vadászt, majd eltűnt. Kis idővel később egy hatalmas harcsával bukkant elő. Az, hogy a dög már jó pár napos volt, a kiváló szaglású kismedvét érdekelte a legkevésbé. Ledobta Várkony alvóhelye mellé, és nekilátott az evésnek. Megtehette volna ott is, ahol megtalálta, de a rozsomákok családi köteléke nagyon erős, szeretnek együtt enni. Ezért is nem értette, miért fintorog szeretett gazdája. Fejét ide-oda forgatva hallgatta az átkozódó Várkonyt, és az orrával felé lökdöste a hatalmas tetemet.
– Büdös! Nem érted? – suttogta dühösen a fiú. – Te is büdös vagy, de téged már megszoktalak! Itt akartam aludni, nézd meg, milyen szép egyenes a föld! Sehol egy torzsa, gödör vagy kő! Erre idejössz azzal az okádékszagú döggel, és kereshetek új helyet!
Bocsi a haragos hang miatt még közelebb görgette Várkonyhoz a harcsát, és lemondó szuszogással beleharapott Várkony féltett pontyába. Nem szívesen tette, mert jobban szerette az érett húst, de remélte, hogy a jóval nagyobb harcsa megbékíti barátját.

71. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Bocsi (a rozsomák)
HolCol>!

Adtam nekik azzal a sárga bőrkorbácsommal… tudod, amibe szép szalagokat fontam, a végébe meg drótot. Csak két szálat, de olyan mélyen sebezte őket, hogy megbántam. Persze attól besóztam a sebet meg a vizüket is, hogy ne énekeljenek annyit! Érted ugye? Akinek nincs nyál a pofájában, az nem zavarja a gazdája pihenőjét ordítozással.

93. oldal

HolCol>!

Egy hollófekete, tátott szájú, körmeit meresztő szörny-lény repült felé, amit gyönyörű ívben felnyársalt, majd messzire hajított. Hangosan nevetett, sikongatott a feszültségtől. Jól érezte magát. Elhajolt, a lábfejét marcangoló szörny felé döfött, hoppá, ez majdnem a lába volt! Bocsi körül már domb magaslott a karmos hullákból, amikor megzörrentek a bokrok, és vagy tíz újabb kisszörny rontott rájuk.
– Bocsi! – ordított Várkony – fussunk, menjünk! – Hátrált néhány lépést, amikor azonban látta, hogy hősködő barátja marad, visszatáncolt, ám ekkor már félelmében ordított:
– Féleszű, hősködő disznó vagy! Hallod? – karját már alig érezte, egyre többször csapott mellé. Bocsi bundáján is vér csillogott nem is egy helyen.

89. oldal


A sorozat következő kötete

A vége után sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen King: A Setét Torony – A hármak elhívatása
Suzanne Collins: Az éhezők viadala
Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 1.
Bán Mór: Az ezeréves háború
Gabriel Wolf: A napisten háborúja
Martin Kay: Eastern
Gabriel Wolf: War of the Sungod
Nnedi Okorafor: A halálmegvető
Alaya Dawn Johnson: Nyárherceg
N. K. Jemisin: Az obeliszkkapu