Ördöglovas (A magyarok nyilaitól... 3.) 92% 36 csillagozás

Az idei év egyik legjobban várt megjelenése volt számomra Urbánszki László Ördöglovas című regénye, amely A magyarok nyilaitól… sorozat harmadik kötete. Mivel az első két rész nagy kedvencem volt, ezúttal is kapva kaptam a lehetőségen, hogy recenziós példányként mihamarabb belevessem magam Agacs és társai legújabb kalandjaiba, melyet szeretnék megköszönni a Szerzőnek és a Kiadónak!
Nagy elvárásokkal kezdtem neki az olvasásnak, mondhatni, elég magasan volt a léc. Szerencsére nem kellett csalódnom, sőt! Véleményem szerint egyértelműen ez volt eddig a legjobb rész. A cselekmény végig mozgalmas, a háttér alaposan kidolgozott, a stílusa sziporkázó, a hőn szeretett főbb karakterek pedig hozzák a tőlük elvárható furfangot. S bár a könyv elején kicsit belekeveredtem az események időbeliségének jelzés nélküli megbontásába, minden sorát élveztem.
A második rész kicsit lassabb tempója után igencsak felpörögnek az események. A történet színtere szinte teljes egészében áttevődik Bajor földre, az ellenséges vonalak mögé, mely az első oldalaktól kezdve megteremti a feszültséget. Ráadásul hőseink szokás szerint már a regény legelején galibába keverednek: összetűzésbe kerülnek a helyi rosszfiúkkal, Tillóval és bandájával. Persze ők még nem tudják, hogy az Álmoskönyv szerint semmi jót nem jelent keresztezni Agacs útját. Kettőt sem pisloghatnak, máris egy hírszerző hálózat részeként találják magukat a mogyeri fenegyerek irányítása alatt. És, hogy Kadosáék számára se legyen unalmas az élet, fegyelmezett katonákból gyepűvidéki gazemberekből álló csordává kell átlényegülniük, hogy így beszivárogva Lajos király seregébe, értékes információkat gyűjtsenek Tarkacsu nagyfejedelem számára. Mindebből kikövetkeztethető, hogy nem marad az olvasó híján a kalandoknak és izgalmaknak, miközben a szerelmi szálak is jól összekuszálódnak.
Egyértelműen állíthatom, hogy a három eddigi kötet közül ez a rész volt a leginkább történelmi jellegű (…)
A regényt jelen esetben is végigkíséri a szerzőtől már megszokott kacagtató humor. A számos komikus jelenet teszi az olvasást még élvezetesebbé, ugyanakkor úgy éreztem, egyes epizódszereplőknél alkalmazott jellemkomikum már-már kissé túlzás volt. Olykor a paródia határát súrolta egy-egy párbeszéd.
Mindezek után gondolom, senki sem lepődik meg azon, hogy 5 csillagot adok erre a regényre. Egyetlen kérdésem van csupán: mikor jön a folytatás?
A vágatlan rendezői változat itt:
https://konyvesmas.blogspot.hu/2018/05/hisztorik-urbans…

Tyűűűű….azt a leborult Öregistent is az égben, ez nem semmi volt az biztos. 370 oldal izgalom, kaland, furfang, átverés, bonyodalom, romantika és minden, ami kell. Urbánszki László ismét nagyot alkotott, és megint letette azt a bizonyost az asztalra. Nagyon kíváncsi voltam a folytatásra, főleg az előzmény befejezése miatt, és nem kellett csalódnom, sokkal többet kaptam, mint amit vártam.

A harmadik rész ott folytatódik, ahol a második véget ér, azonban itt most nincs bevezetés- átvezetés, egyből a dolgok közepébe csöppenünk. Nekem ez rész tetszett eddig a legjobban, mondhatni a három közül ez a kedvencem, de valamiért azt érzem, hogy a negyedik lesz a hab a tortán, vagy inkább a cseresznye a habon.

A cselekmény több szálon fut. Egyrészt bepillanthatunk Kadosáék életébe és, hogy miként élik mindennapjaikat a germán seregben, Agacs és kis csapata furfangos és kalandos hétköznapjaiba, ugyanakkor a nagyfejedelmi jurtába is bebocsátást kapunk. Továbbá bajorokhoz is ellátogatunk, kiváltképpen Arnulfhoz, aki -remélem nem köveznek meg- de a regény másik kulcsfigurája. A történet sokkal mozgalmasabb, dinamikusabb volt az elődjénél, gyorsabban olvastatta magát. Voltak olyan fejezetek, amelyek után szinte eszeveszetten lapoztam a következőhöz, mert annyi izgalommal, intrikával, csavarral és furfanggal volt tele.

Agacs megint tarolt, nemcsak a „versenyen” és a női szívek felségterületén, hanem mindenben, Harcban, ravaszságban….nem tudok egy hibát sem a rovására írni, mert ez a karakter regényről regényre egyre tökéletesebb. Számos bajba keveredik, és mászik ki ismét olyan megoldásokkal, hogy azon más elhasalna, mint egy banánhéjon. Bámulatos módon állítja maga mellé és győzi meg az embereket. Hihetetlen logikával és ésszel van megáldva. Megérdemelné, hogy a fejeledelem jobbján üljön, nekem bizonyított. Az utolsó nagy alakítás volt a „pont az i-re”. Rettentő merész húzásával saját életét tette kockára, vállalva minden következményt. De ugye nem lehet mindenben sikeres az ember, és a szerelem eddig valahogy nem Agacs asztala, terepe volt. Kökénnyel ebben a részben fokozatosan távolodnak el egymástól. És hát milyen a férfi, a 1000 évvel ezelőtt meg még inkább milyen, aki jóképű, fiatal, eszes, képzett harcos….ott keresi meg a boldogságot, ahol megkapja és azt szívesen is adják. De nő létemre, én itt a fiatal tizedesnek adtam igazat, mert Kökény meglehetősen bután viselkedett. Ő saját maga tehet arról, ami kettejükkel történt. Értem én, hogy a nőt zavarta a korkülönbség, ráadásul abban a korszakban ez nem kis különbség volt, de folyton ezt szajkózni, ezért hibáztatni a másikat nem lehet. Saját idióta viselkedésével őrölte fel ezt a szerelmet. Úgy tűnik majdnem mindegyik részben valamelyik női szereplő kiveri nálam a biztosítékot. Az előző részben Inge, most, pedig Kökény. Előbbit szerfelett kedveltem ebben a történetben. Eddig is tudtam, hogy okos, és ezt ismét bebizonyította. A skalpjairól pedig inkább ne essék szó, jókat mosolyogtam egy kettőn, és hogy mit el nem tud érni a bájaival egy nő. Az egyik trófea különösen értékes lehetett. :D :)

Nem mehetek el szó nélkül Kadosa mellett sem, aki ebben a részben sokkal többet mutatott meg magából, mint az előző kettőben. Végre megismerhettük, milyen amikor neki is alkalmazkodnia kell egy másik világhoz. Az ellenséges vonalak mögé kémként bekerülni soha nem egyszerű, de az információért mindent meg kell tenni. Kivetkőzni egy kicsit önmagából ha az kell, hogy teljesítse a parancsot. Makár és Kadosa páros verhetetlen volt. Tetszett ez az új százados, de azért teljesen nem tudta önmagát meghazudtolni.

A fentiekből is látszik, hogy az író ismét inkább a kisemberek világába engedett betekintést, ugyanakkor Tarkcsau és a Gyermek Lajos jelentei sem maradhattak el.
Arnulf ismét az egyik központi figura, aki Agacs méltó ellenfele a taktikai játszmákban. A bajor herceg szintén kihasználja a lehetőségeit, és eltesz mindenkit az útból, akit kétesnek ítél meg. Hidegfejű intrikus, aki a céljai érdekében bármire képes. Agacs mellett a másik nagy kedvencem. Nagyon nagy játékos, úgy szövi a szálakat, hogy neki az jó legyen. Női szemmel megismerhettük azonban a férfit is, és úgy tűnik ezen a „csatatéren” is bonyolódnak még az események.

Mindenkit felsorolni képtelen vagyok, aki színesítette ezt a remek történetet. Mert ismét nem csak a fenti karakterek alakították a cselekményt így vagy úgy, hanem számos egyéb hős vagy éppen hitvány gazember. Tilló és bandája, Raban, Makár, Álmus, Helga, Halim, Anica. Mind-mind a maguk módján hozzájárultak a főhősök sorsának alakulásához.

Urbánszki László regényei kapcsán a humort mindig ki kell emelni, a komikus és a sírva nevezetős jelentek egy könyvéből sem hiányozhatnak, mint ahogy ebből sem. Az író sajátja ugyanakkor a nagy emberek történetének összemosása az átlagéval. Ez teszi Urbánszki stílusát olyan egyedivé, olyan „urbánszkissá”.

A borító és a belső rajzok ismét lélegzetelállítóak. A három kötet közül a külsőségek szempontjából is ez a favorit.

Szeretném még egyszer megköszönni a lehetőséget a @Urbánszki_László és a Szenzár Kiadónak a lehetőséget, hogy olvashattam a sorozat harmadik kötetét, hogy egy olyan utazáson vehettem részt, amely 910-be repített vissza, és egy olyan diadalmas csatáról szerezhettem tudomást, amelyet az iskolákban nem tanítanak, csak a 955-ös augsburgi vereséget, amely igen szomorú.

„Érted vagy üsselek?” A katonaélet sohasem volt a gyenge virágszálak műfaja, azonban a kalandozó magyarok idejében olyan kőkemény volt a mogyeri harcosok sorsa, hogy nem kevés humorérzék szükségeltetett a túléléshez, na és persze kellő vagányság. Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy jóízűen végigkacagom a könyvet, amelyben tarantinói szinten kerül bemutatásra ez a vérgőzös korszak, dúlnak a csaták a harcmezőn és a lelkekben, dráma és szerelem, érzelmek és számító politika együtt él ebben a rendkívül szórakoztató történelmi kalandregényben, amelyet azonban nem igazán ajánlanék a legfiatalabb korosztálynak, mert nemcsak az emberi testrészek szálldosnak benne számolatlanul, hanem a nem éppen szalonképes kifejezések is. Mindeközben egy izgalmas kémtörténet az egész, amelyből megismerhetjük a korszakot, a harcászati stratégiát, a nemesek és a közrendűek életét, a szövevényes politikai intrikákat, és egyáltalán nem utolsósorban végigszurkolhatunk egy nem túlságosan ismert csatát Augsburgnál, amit mi nyertünk meg 910-ben a bajor seregek ellen. Még én a törénelemmániámmal és az Árpádok korának szerelmeseként is végig azt hittem, hogy a 955-ös vereség lesz a végkifejlet, úgyhogy jól meglepődtem a végén. Persze feltűnhetett volna, hogy 910-ben járunk, de annyira magával ragadott a történet, hogy tényleg nem tudatosodott bennem, hogy ez az Augsburg valószínűleg nem az az Augsburg lesz, amiről annyit tanultunk az iskolában. A kalandozó magyarok koráról kevés regény íródik, ezért mindenképpen hiánypótló darabról van szó, azonban ezen túl egy eszementen nagy kaland, ami tévésorozat után kiált, aki szereti a Trónok harcát, annak biztosan be fog jönni ez a vérbő történelmi kalandregény, amely azonban egyáltalán nem epigon alkotás, nagyon is egyedi magyarosch ízzel íródott. Vigyázat, függőséget okoz!
A teljes kritika itt olvasható:
http://smokingbarrels.blog.hu/2018/05/22/konyvkritika_u…

Urbánszki László „A magyarok nyilaitól…” sorozata immáron a harmadik kötetéhez érkezett és az Öregistenre mondom, biza' eddig ez a legjobb! Legalábbis nekem eddig ez tetszett a legjobban.
A történet ott folytatódik, ahol abbamaradt. In medias res irány Passau, ahol Ingének, Kökénynek és Álmusnak rögtön sikerül bajba keveredni. Ékes példája ez annak, hogy a kémkedés több annál, hogy kérünk egy kumiszt (felrázva, nem keverve) és kétszer bemondjuk a nevünket. Ami gallyra mehet, az gallyra is megy (megmondta ezt már az ősbajor Herr Murphy is). Persze Agacs nem lenne Agacs, ha nem találna megoldást!
Kadosáék pedig mogyeri feláldozhatóakként a bajor sereg táborába szivárognak be. No, a regénynek ez a része képezi a legfőbb humorforrást. Rengeteg volt a helyzetkomikum és Urbánszki hozta a formáját. Könnyesre röhögtem magam többször is. Mindenesetre a hírszerzés dolgozik, az adatok halomba gyűlnek. Tarkacsu elégedett lesz. Lesz? No spoilers! :)
Az egész regényen érződik a gondosság (Gondoska szelleme!), a minél nagyobb hitelességre való törekvés. A szerző naprakész a legújabb elméletekből is, amit a történész szakma felállított, ahol pedig se forrás, se elmélet ott használja a józan eszét és saját tapasztalatait (Donauwörth, ugye?). Megsüvegelendő!
A szerző remekül belehelyezkedik karakterei fejébe, gondolataiba. Tarkacsuéba éppúgy, mint a legutolsó tíznagyéba. Mégis, érződik, hogy nem a főemberek históriása Ő, hanem a póroké. A miénk.
Összegezve: kapunk egy szép leírásokkal, vérbő humorral és akcióval megtűzdelt történelmi kalandregényt, ahogy azt csak Urbánszki tudja. Aki szerette az előző két kötetet, az a harmadikat is fogja. Aki szerint pedig minden folytatás gyengébb az előzőnél, az ettől a résztől újragondolja az álláspontját. :)
Huj, huj, hajrá!

Örültem, hogy nem kellett sokáig várni a következő részre! Most elmaradt a bevezetés, egyszerre az események sűrűjében találjuk magunkat. Nagyon izgalmas volt a történet, tetszett a korabeli hírszerzős megközelítés. A szereplők is csupa váratlan dolgot produkáltak, szerintem jelentős a karakterfejlődés. Felbukkannak új arcok is, Halim és Anica személyében. Személy szerint én az utóbbit nagyon megkedveltem, remélem többet is „hallok” még felőle. :)
De nekem Urbánszki László humora, ami még mindig a favorit. Az ominózus spoiler vitte a príme és a gúnydalok. Na, meg a bajorok jellegzetességei. Közvetlen közelről tapasztalom, hogy ez még 1100 év után sem változott.

Urbánszki László teljesen másként közelíti meg a történelmi eseményeket, mint ahogy azt megszoktam hasonló regényeknél. Könnyedebb és szórakoztató stílusban varázsolja elébünk a X. század emberét és környezetét. Nem finomkodik, sőt, néha igen alpári humorral ecseteli az eseményeket (természetesen “ízesen” körülírva). Az elején furcsa volt ez a hangnem, de lassan egyre jobban élveztem, ahogy beszippantott a történet.

Régen szórakoztam már ilyen jól olvasás közben.Igazi felüdülés volt egy kicsit elengedni magam, nem venni komolyan a dolgokat és hangosan felnevetni, ha olyan részhez értem. Igen, néha alpári a humora, de soha sem erőltetett, és nem is vitte túlzásba az író. A helyzetkomikumok, illetve a váratlan reakciók a szereplők részéről csak növelték a jó hangulatot. Persze itt sem maradhatott ki a szószátyár szereplő, akinek mindenről van véleménye és mindenhez hozzáfűzi a saját gondolatait, akár kérdezték tőle, akár nem. Ő nem más, mint Makár, az örök tizedes, akinek ha sikerül előrébb lépnie a ranglétrán, mindent megtesz, hogy lefokozzák.

Bővebben: http://www.letya.hu/2018/06/urbanszki-laszlo-ordoglovas/

És itt van már a harmadik kötet.
És milyen harmadik kötet lett?
Könnyű erre a válasz, talán eddig az egyik legjobb, legalábbis szerintem.
Inge, Kökény, Álmus kémnek áll természetesen mondanom sem kell, egyből bajba is kerülnek, de hát tudjuk ilyen az élet, de szerencsére ott van Agacs aki mindent megold , tuti kitalál valamit. Agacs igazán ért hozzá hogyan kell felbosszantani mindenkit főleg a nőket .
Kadosáék sem kapnak, könnyebb feladatott szivárogj, be az ellenséges táborba gratulálok igazán jó ötlet., de helyt álltak, a harci táboros részeket nagyon szeretem, nagy zsiványok a srácok. Érdekes volt látni milyen is lehetett egy ilyen tábor.
két új szereplő Halim és Anica sokat emeltek a regény színvonalán imádtam mind a két karaktert .
Urbánszki László hozza a formáját humor ötös, jó párszor néztem fel a könyvből úgy röhögtem, kapunk szép leírásokat, kellő mennyiségű akciót.
És itt meg kell említeném, hogy szégyen ide szégyen oda a 910-es Lech -mezei vagy Augsburgi csatáról nem is halottam , bezzeg a 955 -ben megesett csatát azt igen tanítják.

Életem első Urbánszki László regénye, de nem az utolsó.
Olvasmányos, cselekményekben gazdag, korhű regény, melyben a szerző nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy minél részletesebben mutassa be nekünk a kor jellegzetességeit, szereplőit. Bár izgalmas, eseménydús és kalandos volt, számomra a humor szál volt az, ami a legjobban megfogott.

Bővebben:
http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2018/05/urbanszki…

Egy picit lendületet vesztett ez a rész úgy éreztem, de aztán úgy a kétharmadánál ismét magával rántott. Tényleg nem sokan hallottak a Lech-mezei vagy hívhatjuk első Augsburgi csatáról 910-ből, én sem, pedig… a Pozsonyi-val pedig szintén nem büszkélkedünk, de azt legalább elismerik máshol és ha minden igaz tanítják is. Visszatérve Agacsékra, kicsit már kezdett sok lenni a furfang meg az ötlet, de ettől még tetszett és a humor ismét rendben volt. Az utószó mondanivalójával pedig csak egyetérteni tudok.

Személy szerint úgy gondolom, hogy nem mondhatunk le a minőségről az olyan műfajú regények esetében sem, amelyet naponta nem milliók olvasnak „csak” mondjuk tízezrek. Mondhatnám úgy is (a magyarok nevében), hogy: Urbánszki a mi Istenünk <3 Ha mindenki úgy írna történelmi regényt, ahogyan ő teszi akkor biztosan új dimenziókat hódítana meg ez a fajta regény típus! El sem tudom mondani mennyire hálás vagyok a termékenységéért! Azért, hogy csak fél évet kell várnom egy újabb letehetetlen kötetért. Ez az a könyv amit előbb vennék meg valakinek ajándékba, mintsem hogy kölcsönadjam :D Fantasztikus, hogy a harmadik rész alatt, a több ezer karakter megírása után sem lazul a szöveg, és csak egyre kíváncsibbá válunk. Komolyan mondom én László könyveinek olvasása előtt nem tartottam magam kíváncsi embernek, de most még attól is „megörültem” hogy megtudjam mit rejt az „orrtúrásos” jelenet a regényben. Van még olyan író aki képes ilyen jelenettel ennyi figyelmet kiváltani egy olvasóból?? Nem gondolom. Összegezve úgy gondolom Urbánszki újra megcsillogtatta tehetségét és valami maradandót alkotott! Elérte azt, hogy spoiler nélkül tudjak úgy beszélni a könyvről, hogy az másokat is felcsigázzon! Minden elismerésem! Örülök, hogy anno egy ismerősöm megismertetett az anno domini kötetével és azóta is nyomon követhetem munkásságát.
Egyetlen észrevételem lenne. Vegyék rá őt, hogy írjon más műfajban is (ne szűkítsük le tudását a történelmi kategóriákra), hogy még többen megismerhessék az Legendás Urbánszki csodát!