Nemtelen ​nemesek 83% 65 csillagozás

Vigyázat! Nyilvános helyen történő olvasásának esetleges mellékhatása, hogy megbámulják az embert, min kacag olyan hangosan.
Számos történelmi regényt olvastam már az Anjou királyok korából, kifejezetten kedvelem ezt a korszakot, ezért nagyon megörültem a lehetőségnek, hogy elolvashatom a regény bővített és átdolgozott második kiadását. Mivel nem olvastam ez eredeti változatot, nem tudok összehasonlítást adni, miben javult, fejlődött a történet, de igyekszem összefoglalni, miért érdemes kézbe vennie az olvasóknak.
Előre kell bocsátanom, ez a regény nem történelmi regény. Szereplői egytől egyig kitalált karakterek, a cselekmény is teljes egészében az írói fantázia szüleménye. Ugyanakkor a környezet, amiben játszódik – leszámítva az utószóban is megemlített apróbb elrugaszkodásokat a valóságtól – kellőképpen korhű ahhoz, hogy úgy érezzük, akár meg is történhetett volna. Hőseink most nem a korszak nagyjai, királyok, hadvezérek, hanem a vidék tipikus, ám jelen esetben csöppet sem unalmas alakjai, így az események is a mindennapok köré szerveződnek. A fülszöveg alapján az Anjou korban játszódik, de, hogy nagyjából mikor, arra csak egy-egy Lajos királyra történő utalás ad támpontot. Igazából nincs is jelentősége, a történetet tulajdonképpen áthelyezhetnénk bármely más korba vagy helyszínre, az teljes mértékben időtlen.
A regény legnagyobb erőssége a szerzőre oly jellemző ízes-zamatos szókincs, és a kacagtató humor. Olvasás közben szinte megelevenedik a táj, életre kel az erdő, az ember már-már hallani véli a prédára éhes farkasok üvöltését, érzi a marhatrágyát az orrában és a savanyú lőrét a szájában. A hangulata, karaktere számomra Mikszáthot idézte fel. Nagyon könnyen bele tudtam feledkezni a sorokba, főleg, hogy a cselekmény tempója meglehetősen feszes, egymást követik az izgalmas epizódok. A szerző egy másodperc megállást sem engedélyez hőseinknek, egyik kalandból taszítja át őket a másikba. Ami kicsit soknak tűnt számomra, az a kártyaasztal mellett játszódó jelenetek voltak. Engem még nem kapott el a játék iránti szenvedély, így ezeket az epizódokat nem tudtam annyira élvezni.
A szereplőket egyszerűen nem lehet nem megkedvelni, remekül megformált karakterek egytől egyig. Személyiségük a népmese-hősökhöz hasonlóan kissé sarkított, ugyanakkor nem vesztik el hús-vér mivoltukat. Egyikük sem csak pozitív tulajdonságokkal bír, s éppen gyarlóságaik által lesznek igazán szerethetők, emberiek.
Hogy némi kritikát is megfogalmazzak: sokáig nem volt számomra világos merre tart, egyáltalán halad-e valahová a történet? Úgy éreztem, csupán életképek összefonódásáról van szó, hogy csak céltalanul sodródom akárcsak a főhős, Ladányfi Bene. Persze a végére összeállt a kép, keretet adva a cselekménynek, ráadásul meg is lepődtem a csattanón. Mégsem volt elég erősen felfűzve a történet egy vezérfonálra, nem alkottak eléggé egységes dramaturgiát az epizódok.
Mindent egybevetve remekül szórakoztam olvasás közben. Ajánlom mindenkinek, aki kedveli a régmúltban játszódó mozgalmas kalandregényeket. Általában nem szoktam egy könyvet a kinézete alapján megítélni, de most szeretném külön megdicsérni a kötet borítóját, ami Csikász Katalin munkája. Nagyon kifejező, teljességgel megragadja a regény esszenciáját. Ezen kívül szeretném megköszönni a bizalmat, a lehetőséget és a könyvet Urbánszki Lászlónak és a Historycum Könyvkiadónak.
Vágatlan, rendezői változat:
https://konyvesmas.blogspot.com/2018/10/hisztorik-urban…

Igazi szórakoztató történet. Nagyon jó humorral fűszerezve. Igaz, hogy nem korhű elemek is vannak benne, de végül is nem történelmi regény. A régi időket és a régi mesterségeket, a régi életet is felidézi, amik sajnos, lassan a feledés homályába merülnek. Kikapcsolódásnak tökéletes.

Ez egy igazán vérbő, lendületes magyar kalandregény, melyhez Benkő Laci írt előszót a hozzá oly méltó gyöngyszavakkal. Majd beleugrunk a történet velejébe. A szabadszájú betyár mindenségit de jó ízes-magyar kalandozós hangulatú történet ez! Remekbe szabott, élő karakterek, egyik főhősünk egy igazi kis csirkefogó (pont az úri fajtából), egy helyre kis bajszos Maverick. A szerethető hármas tagja még egy karakán kiskópé, és egyfélszeg vadász. A párbeszédek pedig csattognak, mint a karikásostor. Remek móka olvasni ezt a regényt. Tetszett a könnyedsége, a nyelvezete.
Na akkor indulok is beszerezni az íróúr többi könyvét is! :)

Az az igasság, hogy nekem még nem tűnt fel, hogy a mi gyönyörű Gerecsénk ilyen veszélyes hely lenne, pedig már 42 éve vigyázzák az álmomat a hegyei. Na persze, én jól nevelt úrilány vagyok, nem fogadókban töltöm az estéimet, nem kártyázom, és természetesen nem illegetem magam nem kicsit alulöltözve ittas egyének kiszolgálása közben, szóval az én hibám. Arról sem volt tudomásom, hogy ott, ahol mostanában túrázni szoktak a természetrajongók, évszázadokkal ezelőtt marhagulyákat hajtottak, és a magyar Vadnyugaton éltek eleink. Urbánszki László azonban felhomályosított arról, hogy miről maradtam le, és bár nem hiszem, hogy a megye történetében bérelt helye lesz a továbbiakban Ladányfi Benének, Urosnak és Szalárdnak, én nagyon megkedveltem őket, és remélem, olvashatok még a kalandjaikról. Az egyetlen bajom ezzel a könyvvel az volt, hogy már olvastam egy nemrégiben megjelent könyvet a szerzőtől, ez pedig még régebben íródott, és hiába lett felturbózva a mostani újrakiadásra, már tudom, hogy ennél többet is tud Urbánszki, sokat javult azóta történetszövésben és karakterírásban, de a mesélésben már akkor is verhetetlen volt. Számomra különösen kedvesek voltak a tájleírások, hiszen azon a környéken lakom, ahol az események zajlanak, és bizony azon kaptam magam többször is, hogy Esztergom, Ács, Neszmély és főleg Tata (ott van a telkünk, apukám ott született, ezért kicsit elfogult vagyok a hellyel) említésekor kiemelt figyelemmel lesem, hogy milyenek lehettek egykoron a ma jól ismert települések. A Gerecse még ma is ugyanolyan vadregényes hely, mint a regényben, télen viszont nem nagyon szoktam a hegyekben járni, ezért fogalmam sincs, hogy tényleg olyan hidegek-e az éjszakák, mint régen, és farkasok sem nagyon vannak mifelénk, de ettől még néhány évszázaddal ezelőtt simán lehettek, és én biztosan nem szálltam volna szembe velük olyan bátran, mint hőseink. Rendkívül szórakoztató történelmi kalandregényt kaptunk, amelyben csúcsra jár a macsóság és a tesztoszterin, hamar előkerülnek a kardok, íjak, ostorok és a puszta öklök, a kártyaasztaloknál vagyonok cserélnek gazdát, fogadóbeli szépasszonyoknak teszik a szépet a vándorok és a vendégek, zajlik az élet, peregnek az események. Tökéletes kikapcsolódás, de nem olyan imádni valóan mocskosan durva a történet, mint a szerző idei könyvében, és annak színvonalát nem éri el, mondhatnám Urbánszki light, de ettől még felejthetetlen élmény.
A teljes kritika itt olvasható:
https://smokingbarrels.blog.hu/2018/11/05/konyvkritika_…

Urbánszki Lászlóval én a „Magyarok nyilai” sorozatával ismerkedtem meg. A „Nemtelen nemesek” ahhoz képest jócskán az írói munkásság elején található, de amit szeret az ember egy Urbánszki regényben, azt itt is megkapja.
Gyönyörű tájleírások, vérbő zsivány karakterek, színes szagos és véres kalandok, történelem alulnézetből. Tényleg megelevenedik a XIV. század közepének Magyarországa a lapokon.
Mivel a történetben fontos szerepe van az ördög bibliájának, beható ismeretekre teszünk szert a kártyázás fortélyairól is. Pont emiatt motoszkált bennem néha, hogy bizony egy westernt olvasok (na jó, easternt…) és vártam, hogy egyszer csak belovagol balról Doc Holliday. :)
Összegezve: egy szórakoztató, néhol véres, néhol sikamlós kalandregényt kapunk remek karakterekkel és sírvaröhögős humorral. Aki szereti Urbánszkit, az ezzel a könyvével sem foghat mellé. Aki pedig ismerkedne a szerzővel, szintén bátran beszerezheti.

Az a igasság, hogy nincs igasság, csak a mesébe'… ott osztán mindenki me'kapja, ami jár neki.
A jó elébb-utóbb e'nyeri juta'mát, a rossz, szintúgy…akarom mondani büntetísit.
De így is van e jól, hamán az íletbe' sokszo' e'szúrja a' ember… legalább o'vasva lássa, tuggya meg, hogy a dó'gok csak-csak jórafordu'nak…csak ki ke' várni: ne kapkoggyá! – mondá Szabolcsunk is.
Dehát manapság ezek a városi nípek, de mán a falusi is, mind szaladnak, fitymá'ják a jó ennivalót…
bezzeg jó vóna a farkassült is, csak előtte nem kék enni vagy három napig! „Minden hús jó, amék nem büdös”. Meg jó a fakíregbűl, makkbúl sütött kenyír is – ezt a sok okosságot mind a könyvbű' szereztem. De mán még lehet megpróbá'kozok az íjjkíszitíssel is, mer' olyan jó' e'magyarázta Urbászki uram. Csakhát honnajt szerzek én tokhal hólyagjábú prése't enyvet?!
Úgy nízem, ezt egyelőre e'halasszuk… de mongyuk a botostáncot kipróbá'hatnám, bot a van, dögivel.
Na jó, még alszok rá egyet, oszt me'lássuk.

Az a igasság, hogy nem egy Dosztojevszkij, nem is valami posz'modern -vagy hogyishijják, de jól e'vihorásztam, e'szórakoztam o'vasás közbe. Akko' meg minek kötözkögyek?
Jó vót, pont elíg rövid ahho, hogy ne unnyam meg.

Hanem azír még Trencsénybe e'mennék evvel a bagázzsal! Ippeg én is „kíszü'tem szítnízni” arrafelé őskutatás céljábú…
Tán Urbánszki uram e'kalauzol oda is…

Nagyon sok izgalomban volt részem az olvasás során, hiszen egyik kaland jött a másik után. Jóformán fel sem ocsúdik az ember, megint történik valami. Elég sok erőszakos esemény történik, ami sajnos elképzelhető, hogy hitelesen van megírva. Akkoriban farkastörvények voltak, a gyenge hamar elhullott, főleg a nők és gyerekek voltak veszélyben. Sok újdonságot tanulhattam a történet olvasása közben, pl hogyan kell elkészíteni egy íjat (igaz, egy idő után már kezdett unalmas lenni a részletes leírás, de nem tartott addig, hogy megunjam), illetve hogyan lehet túlélni egy erdőben néhány napig. A kártyázás fortélyairól is bővebben olvashattam, hiszen központi szerepe volt, persze amellett, hogy szurkolhattam a főszereplőknek, hogy egyik kalamajkából a másik után újra és újra sikeresen kikeveredjenek. Leginkább az eszüket használva, de a közelharc sem volt ritka. A végén még olvastam volna egy keveset a szereplők további sorsáról, de szerencsére enélkül is lezártnak tekinthető a történet.

Aki szeretne megismerkedni Urbánszki László munkásságával, annak első osztályú választás ez a regény. Megmutatkoznak a szerző erősségei, a gyönyörű leírások és a felhőtlen humor. Persze az eseménydús kötetre vágyó olvasók sem fognak csalódni, igazi vadkeleti kalandokban lehet részük, megismerhetik a középkori Magyarország zord viszonyait. A cselekmény mozgalmas, mindig történik valami. Nekem kicsit kuszának, céltalannak tűntek olykor a dolgok. Ebbe az érzésbe azonban az is belejátszik, hogy olvastam az író későbbi munkáit, amik jóval kiforrottabbak. A karaktereket egyszerűen nem lehet nem kedvelni, mindegyikük érdekes figura. Az élelmesebb fehérnépeket azonban hiányoltam. Ajánlani tudom azoknak is ezt a kötetet, akik nem kedvelik a vérkomoly történelmi alkotásokat, kalandos, szórakoztató, mégis informatív alkotás.

Bevallom, én nagyon tartottam ettől a könyvtől: szeretem a történelmi könyveket, de megvannak a „bejáratott” íróim, akiktől olvasni szoktam. Hál' Istennek, hogy ki szoktam/tudok lépni a komfortzónából, vagy kedvelt íróim köréből, mert ez a könyv egy igazi csemege volt a könyvolvasó lelkemnek. Fergeteges kalandok, vagy inkább kalandhegyek, szimpatikus csibész főszereplők, akiknek nemcsak az esze csavaros, hanem a beszédük is, és még némi nemi új ismeretre is szert tettem. Mindemellett még szórakoztató is, egy-egy helyen jókat derültem a könyvön, máskor meg árgus szemekkel olvastam a sorokat, hogy hogyan keveredni ki a kalamajkából a szereplők.
Ha tehettem volna, egy ültő helyemben felfalom a könyvet, olyan izgalmas volt, annyira együtt éltem a történettel. Szívesen olvasnék még Bene, Uros és Szalard kalandjairól, úgy megszerettem őket. Bátran ajánlom, aki egy kis magyar virtuskodásra vágyik, és már szemezgetek a többi Urbánszki könyvből, hogy melyik legyen a következő.

Hát ööö – csalódás volt ez a könyv.
Terveztem már olvasni az írótól, valami egyedülállót gondoltam elsőre választani, de sajnos mellényúltam.
A fülszöveg alapján valami jó értelemben vett magyaros-népmesés-humoros-szórakoztató dologra számítottam, és ez helyenként meg is volt, olyankor jó volt olvasni.
Viszont zavaróan sok benne a – szerintem az esetek 90 %-ában fölösleges – trágárság, gusztustalan beszólások. A történet meg mintha nem is lenne, vannak események, összefüggéstelenül történik ez-az, hosszú leírások kártyacsatákról – untam, na.