A ​nyughatatlan 88% 23 csillagozás

Nem tudom miért vártam történelmi regényt, a fülszöveg boszorgányossága – no meg persze az alcím is – árulkodó lehetett volna, de cseppet sem bántam, hogy egy kicsit a Vége után magyar tájaira emlékeztető varázsos világba csöppentem. Itt is valamikor a távoli jövőben járunk a Buda környéki magyar tájakon, a Vége utánnal ellentétben azonban nem egy pontosan körülhatárolt katasztrófát követően zajlanak az események, s így posztapokaliptikus sci-fi helyett ifjúsági fantasyt olvashatunk.

Bengedúz – idővel nem csak a világ, a nevek is kissé kifordultak önmagukból – éli a nomádok megszokott mindennapi életét az egykori főváros közelében, s úgy érzi, nem tud igazán kibontakozni családja körében, ezért egy nehéznek és fáradságosnak ígérkező próbatétel helyett – előrelátó turpisságának köszönhetően – inkább úgy dönt, hogy világot lát, s Buda felé veszi az irányt; ám ekkor még maga sem tudta, hogy sokkalta nagyobb fába vágta a fejszéjét, mint amilyen a „hazai terepen” zajló túlélő-próba lett volna.
Nem tűnik tehát bölcs döntésnek, de hát Bengedúz nem is a megfontoltságáról híres. A könyv egyik fő erőssége éppen a lázadó, hebrencs, önfejű kiskamasz, akit nehezen megfékezhető természete és meggondolatlansága igencsak veszélyes szituációkba sodor, de mégsem lehet rá haragudni (bár kétségtelen, ha saját gyereknek dobott volna hasonló temperamentumút a sors, bizony eléggé tanácstalan lennék, hogyan is kezeljem), mindvégig drukkoltam neki, miközben jókat mosolyogtam, különösképp, amikor a nagy pofára esések után önmagának is próbálta megmagyarázni a bizonyítványát, igyekezve a dolgok jó oldalát megtalálni, miközben nem volt rest beismerni tévedéseit sem, igaz, azokat újra elkövetni se.

A történet másik vidám színfoltja, Urbánszki László regényeinek elmaradhatatlan (legalábbis az általam eddig olvasottak alapján) szereplője, az állat-társ, jelen esetben Büdi, a görény volt, akinek Bengedúzzal folytatott beszélgetései folyamán rendre kiütköztek az ember- és görénylét (és gondolkodásmód) különbségei.*

De nem csupán a szereplők adnak egyfajta különös hangulatot a regénynek, a helyszín és a világ is érdekesre sikeredett: a kor fejlettségét tekintve akár valahol az ezredforduló környékén is járhatnánk, mindenesetre egy kora középkori világot idéz, ahol azonban a mágikus képességek egyáltalán nem számítanak ritkaságnak spoiler, s a boszorgányos varázsosok előszeretettel csoportosulnak a hatalmi központok – jelen esetben Buda vára – közelében. Bengedúz is egy olyan hatalmi játszma közepébe csöppen, ami úgy tűnik pillanatok alatt felmorzsolja a meggondolatlan és naiv fiatalembert, azonban ahogy a Vége utánban is láthattuk, a nomádok furfangos eszén nem olyan könnyű túljárni. Bengedúz ugyanis leleményességének, valamint a nomád harcmodorokban való jártasságának köszönhetően, úgy tűnik, nem esélytelenül veszi fel a harcot a veszélyes boszorgányos nagyurakkal.

A regény ifjúsági besorolást kapott, s a szerző is ifjúsági regényként hivatkozik rá, ennek következtében sokkal „békésebb”, mint a Sápadtak és az Újvérűek volt, sokkal inkább a Bengedúz-Büdi pároson van a hangsúly, még a harci jelenetek esetében is. A könyv nyelvezete is jóval ifjúság-kompatibilisabb, bár helyenként azért akadtak benne olyan részletek, ami miatt kisebb gyerekeknek nem feltétlenül ajánlanám, viszont a kiadói 12 éves besorolással teljesen egyet tudok érteni.

Összességében tehát egy izgalmas és sajátos világú könyvet vehet a kezébe az olvasó, melynek a vége azért hagyott bennem némi hiányérzetet, ugyanis rendkívül gyorsan fejeződtek be az események, pár oldalon hirtelen lettek elvarrva a szálak, szívesen olvastam volna egy kicsit részletesebben is erről, de talán majd egy folytatásban erre is sor kerülhet.

Végezetül szeretnék köszönetet mondani @Urbánszki_László-nak, hogy ismét gondolt rám, valamint a Főnix Nova Kiadónak a tiszteletpéldányért.

* Azóta két újabb Urbánszki regénnyel a hátam mögött (Karacs, Vérszerződés) egyértelműen azt mondhatom, hogy az ember-állat párosok egyfajta védjegyei is lehetnének a szerzőnek, s mindenképpen vidám színfoltot jelentenek az általában kemény, embert próbáló világban.

Nagyon különleges könyv – számomra, aki szinte sosem olvasok történelmi regényt… csakhogy ez nem pusztán történelmi, hanem posztapokaliptikus. Egy sötét, az élet szinte minden területén lezüllött és leromlott világban regéli el egy, a nomád élet keménységéhez és egyszerűségéhez szokott, ám a város fényűzően könnyed életére vágyó naív, mégis, a rideg és kemény neveltetésnek köszönhetően megedződött és életrevaló kiskölyök néhány, zaklatott élményekkel teli napjàt a fővárosban…
Számomra elég nehéz meghatározni ezt a történelmi posztapokaliptikus fantasy-kiskamasz mű műfaját – akár ez is lehetne… szívesen bennehagyom a kulcsfogalmakat, mert biztos sokunkat más-más szó ragad meg belőle.
Bizonyára sok, addigi megszokott életétől fellázadt tizenéves volt/van/lesz olyan helyzetben, mint főhősünk, Bengedúz (igen, jól olvastátok, nem jojózik a szemetek, ez is egyfajta megkülönböztető vonása a könyvnek: néhány szó, elnevezés kiferdítve jelenik meg) – hogy elég, innen menni kell – felköti az utilaput és hirtelen meggondolásból illa-berek-nádak-erek – csapot papot (de leginkább életét megkeserítő testvéreit és megbüdösítő bárányait) otthagyva elindul szerencsét próbálni. Így, szó szerint, mert útja során rengeteg megpróbáltatás és galiba éri. Ez a része igazán embertpróbáló még egy felnőttnek is – rengeteg gonoszság jön szembe vele, amelyet – ha kedves az élete – ki kell védenie – és ebben a küzdelemben csupán pusztai (harcra, fegyverforgatásra kész) edzettsége, talpraesettsége, szemfülessége, életrevalósága, bátorsága, ravaszsága, és nem kis szemtelensége érkezik segítségére (semmi esetre sem emberismerete vagy az éles esze). De utóbbiakat még nem is várhatjuk el egy 13-14 éves emberré formálódó gyerkőcből.
Rengeteg futás, menekülés, újratervezés kíséri el kalandjai során, hogy több-kevesebb sikerrel közömbösítse a felnőttek világából (főként Zolkán, Shakur) érkező álnokságot, gonoszságot, rosszindulatot, megalázást, támadást, szívtelenséget – kb. semmibe sem vették a regény idejében a gyerekeket. Mondjuk azt figyeltem meg, hogy főhősünk nem sokat szomorkodik ezeken, hiszen ideje sincs sokszor orrát lógatni, annyira a túlélésért megy a küzdelem.
Azt sem nagyon értettem a részéről – vagy egyszerűen lázadó énjének a számlájára tudom írni, hogy miért nem fogadja el egyből az öreg boszorgány, Martinusz pártfogását… de meglehet ez is egy Bengedúz jó időben érkező egészséges életösztöne…
Az emberek világából érkező veszélyek kiegészülnek még magából a környező világból érkező veszélyekkel – hát nem mondom, szegény anyja, a gyönyörű nevű Anusa, ha tudott volna ezekről a hajmeresztő helyzetekről, biztos idejekorán megőszült volna… – ezek félelemkeltő elemek a regényben, igazán kellemetlen és félemekkel teli környezetet teremtenek spoiler
Sokféle dolog nem volt számomra tiszta, pl. Martinusz szerepe, Bengedúz nem megfelelően működő képességei (hacsak nem a nehéz helyzetek viccel való feloldásaként szolgáltak vagy egyfajta túlélő-eszközként).
A sok embertpróbáló kaland közepette Büdi, a kis borz barátsága üde színfoltot, és kedves, megmosolyogtató perceket jelentett – szerettem olvasni az ő benyomásait kettejük kapcsolatáról, az emberek világáról; a kettejük közti spoilerbeszélgetés – fantasztikus ötlet – (Sándor Mátyást/Dr. Antekirtt-et idézte fel bennem) – „igazi” barátság fejlődött kettejük között.
Nagyon megkapó, hogy egy egészen különleges, elképesztően sokféle (és bonyolult) személyiségjegyekkel rendelkező szereplőkkel gazdagon berendezett világba helyezve mesélődött el ez a történet, amit viszont elképzelésem sincs, hogy a megcélzott korosztály hogyan fogadna. Én mindenestre nagyon kíváncsi vagyok, és szeretek szokatlan összetevőkkel rendelkező olvasnivalókat a gyerekek elé helyezni – mivel a felnőtt részlegen azt mondták, igen kedvelik a szerző könyveit, így mertem tervezi és beszerezni egy példányt a gyermekkönytárunk részére.

Hát nem tudom, van-e köztetek, akinek mond még valamit is az 1991-es Delicatessen c. francia film (rendezte: Jean-Pierre Jeunet és Marc Caro) – az olvasás közben nem tudtam az abban látottaktól szabadulni, pedig azt a filmet sem mostanában láttam – viszont A nyughatatlan igazán feszültségkeltő és éles képeket húzott elő belőle …
Nem ajánlom kisebbeknek, mint a főhős életkora (13-14 éves), vagy annak megfelelő osztályban tanulóknak (7-8. osztályosaknak).

Izgalmas volt, egyedi és varázslatos.
De nekem nagyon hiányoztak a részletek, még jó lett volna hozzá egy 100 oldal, ahol ki van fejtve a világ – amiről csak gyors benyomások érkeztek pl. a bajai küldöttséggel –, az élőlények szerepe – amiről talán egy oldal volt –, és Bengedúz meg a többi főszereplő motivációi. Büdit kivéve, neki elég világos indokai voltak, de mondjuk a hogy lehet, hogy ők ketten társak lettek témára jó lett volna kitérni.
Szóval ez egy őrült akciófilm volt, szórakoztató, de nekem hiányos, összecsapott.

csodálatos borítóról külön szólnom kell. Kertai Zalán keze munkáját dícséri, aki már a A magyarok nyilaitól… – szintén Urbánszki regények – fedőlapjai esetében is feledhetetlen alkotásokkal csábítja olvasásra a közönséget. Nem minden a borító és ritkán is vásárolok vizuális élmény hatására, de az biztos, hogy Zalán munkáin minden alkalommal megakad a szemem annyira igényes, annyira élő.

Bengedúznak, a nyughatatlan, lázadozó pusztai nomádfiúnak akkora arca van, amekkora csak egy kamasznak lehet. Tanulni lusta, a munka büdös (szó szerint, hisz birkákat őriz bátyjával, Nimróddal), így hát csak idő kérdése volt, apja mikor elégeli meg a láblógatást, felelősség alól való kikúszást. A szigorú atya nem is átall kiküldeni egy szál gatyában a semmi kellős közepére, hátha gyermeke szed magára némi fegyelmet, önállóságot és túlélési ösztönt. Főhősünket azonban olyan fából faragták, amin igencsak maradt még néhány görcs, így ahelyett, hogy békésen gyűjtögetve, íjat készítve kihúzná a rá kiszabott próba idejét, nekiindul a vakvilágnak.

Egészen pontosan Budának, ami telis-tele varázslényekkel. Nem is Bengedúz lenne, ha nem kerülne egyik kalamajkából a másikba, eközben ráébredve arra, hogy családjának talán mégis igaza volt, amikor erősen fogták őt. Nem egyszer menti meg az életét a kőkemény pusztai nevelés. Ábrándjai, miszerint a városba érve hamar gazdagságot szerez olyan gyorsan mennek a levesbe, mint ahogy frissen szerzett barátja, Büdi kapja el áldozatait. Büdi különben remek útitárs, görény létére remekül kijönnek Bengedúzzal, gondolat útján kommunikálnak egymással, folyamatos szópárbajuk aranyos vidámságot csempész az olykor hajmeresztő cselekménybe.

https://csakegypercre.hu/boszorganyok-marpedig-vannak-u…

Minden főbb benyomásom megmaradt, amit a Karacs esetében is tapasztaltam. A szerző fiatalos írói hangjához gördülékeny történetvezetés párosul, amit pazar humorával fűszerez meg, közben az ifjú főszereplőjét váratlan, embert próbáló kalandokba keveri, amiket csak úgy vészelhet át, ha megváltoztatja a gondolkodását, és lustálkodás helyett elkezdi kamatoztatni a „belé vert” képességeket. De mindenekelőtt a gyerekeknek is befogatható hangvétellel mesél el egy posztapokaliptikus jövőben játszódó, eléggé zord történetet.

A nyughatatlan összességében egy jól megírt ifjúsági regény kiváló karakterábrázolással és humorral. De különösen a világépítése miatt érdemes elolvasni. Viszont néhány dologban túlzásokba esik a szerző, ami egy kicsit ront az összképen.

Bővebben (A bejegyzés további része spoilert tartalmazhat!):
https://www.luthienkonyvvilaga.hu/2020/12/urbanszki-las…

Nyughatatlan! Valóban nem nyugodtam míg a könyv a bírtokomba nem került!Urbánszki_t már többen, többször ajánlották, hogy olvassam, mert az mellett hogy jól ír, humora is van. Sajnos eddig nem tudtam sort keríteni rá, de ahogy megláttam ezt a könyvet, tudtam ez a csoda kell nekem, én ezt olvasni akarom! Kerülgettem, osztottam, szoroztam, a végén büszke tulajdonosává váltam!Nagy boldogan vittem haza, hamarost el is kezdtem olvasni, talán kiszippant az olvasási válságomból.Mostanában nagyon kedvelem a történelmi regényírók ifjúsági könyveit, ugymint Bíró Szabolcs: Az elveszett csillag, Trux Béla:A torony titka, mindkettő nagy kedvenc, így nagy reményeket fűztem A nyughatatlanhoz is. Ééééés, beváltotta a belé vetett bizalmat!!

https://brigeri.blog.hu/2020/10/27/nyughatatlan-avagy_k…

@Urbánszki_László új regénye ifjúsági disztópia fantasy köntösben. Jó kérdés mit is várhatunk Lászlótól aki olvasott már tőle történelmi regényt azt tudja, hogy nem igazán gyerekeknek való maradjunk ennyiben. De azt is meg kell említeni, hogy a történelmi regényeiben én nagyon szeretem a gyerek szereplőket ízig vérig gyerekek voltak, szeretek játszani, szeretek bárkit bosszantani főleg ha azok felnőttek voltak,
Szóval úgy álltam na jó ültem neki az olvasásnak.
Bengedúz /végig Bendegúzt olvastam/ tizenhárom éves kis kamasz fő elfoglaltsága bosszantani idősebb fiú testvért lehetőleg a lehető legkevesebbet dolgozni jókat és sokat enni igazi kamasz. Mivel dolgozni kell, a drága testvérek rajta tesztelik erejük meg hát a pusztai élet igen kemény igy hát mit is tehet megszökik és irány Buda színes szagos kavalkád, sok kaland, egy igaz barát , egy kis mágia majd egy összeesküvésbe is bele keveredik.
Végeredmény nagyon szórakoztató kis regény lett, a szerzőre jellemző humor, kis akció ,egyedi látásmód szóval igy bátran tudom ajánlani minden korosztálynak

Urbánszki László különös világot épít A nyughatatlanban: ebben a disztópiában ugyanis nem a nagyjából szokásos világégés/extrém klímaváltozás következtében megszokott világ tárul elénk. Itt kérem, visszasüllyed nagyjából minden középkori szintre, még a nyelvfolytonosság is – ugyan némileg rontott alakban de – megmarad. A középkori világhoz aztán társul némi fantasy a különféle mutáns lényekkel és az adományokkal kapcsolatban. Hiányoltam, hogy mégcsak tipp sincs arra, hogy ezek minek következtében alakultak ki (atomrobbanás vagy egyéb vegyszerek sugárzása stb?). Így tulajdonképpen el van nevezve a jövőben játszódó disztópiának, de valójában fantasy elemekkel dúsított középkori történet.
A felütés igen erős: el is gondolkodtam rajta, hogy ki olvassa vajon tovább nettó 30-40 oldal birkaszarban fetrengés és gyerekverés elolvasása után. Az biztos, hogy már itt kiderül, hogy az olvasóközönség sorai közé nemigen illenek a lányok. Igaz is, egy kamaszfiú fejlődésregénye, úgyhogy jobb is, ha ebbe lányok nem ütik bele az orrukat. Az erőszakosság az egész regényre jellemző: így bár 13 éves a főhős, én 16-os karikát tettem rá. Egyszerűen sokszor már az erőszak kedvéért termelődik az erőszak az állatkínzástól a gyerekkínzáson át a különféle lények ölési szokásaiig. Nekem ez sok. Értem én, hogy ilyen volt a középkor, meg majd ilyen lesz az apokalipszis után is (ha túlélik páran), de akkor is: akkor ne adjuk el ifjúságinak. Oké, hogy egy random amerikai akciófilmben meg percenként kinyírnak valakit, és magasan van a mai fiatalok ingerküszöbe; de ettől még hadd ne támogassam ezt.
A cselekmény maga hol döcögött, hol egészen gyors ütemben csordogált; Bengedúz szerencsétlenkedéseit például, hogy visszamenjen-e, ne menjen-e megint a boszorgányhoz, nem igazán értettem, túl volt ragozva. Büdi stílusa is egyszer még vicces, esetleg kétszer, de negyvenedszer leírva szó szerint ugyanz a mondat, amit aztán rögtön Bengedúz is elismétel… A sztori végén a csavar első osztályú volt, és nagyon tetszett Bengedúz beszólása Nimródnak is. Abból az egy mondatból látszik, hogy mennyit fejlődött a kiskölyök a kalandok során. :-)

Nos, ez nem az én könyvem. Utáltam végig, nehezen is haladtam vele, pedig nem egy hosszú mű.
Teljesen felesleges volt a posztapokaliptikus jövő, mert végig a középkorban játszódott, bármennyire is le lett írva az elején, hogy márpedig itt most jövő van.
A fantasy részt viszont egy kicsit jobban körbe lehetett volna írni: a világot, a boszorgányokat, a lényeket. Martinuszról semmit nem tudunk, a motivációjáról sem, és Shakurral való viszonyáról sem. Sőt az sem derül ki, hogy mi lett a vége a palotabeli kalamajkának.
Bendegúz (nem szerettem a ferdített neveket) nem volt szimpatikus, és egy percig sem tudtam beleélni magam a dolgaiba. Erőszakos, buta, aki nem tanul a saját hibáiból (bár a legvégén legalább beismeri, hogy mindenütt jó, de legjobb otthon, és hát mégis csak kapott némi útravalót), nem érdekelte a saját képessége és nem is akarta kibontakoztatni. Gyakorlatilag megmaradt Büdi szintjén, a Maslow-piramis alja érdekelte csak.
Nekem sok minden hiányzott ebből a regényből, és nem az akció.

Bengedúz – igen, jól olvastátok, nem Bendegúz –, a jövő zord világában él, ahol már csak kevés város maradt éppen és az emberek törzsekbe verődve élnek a magyar pusztákon. A fiú bátyja, Nimród társaságában legelteti a birkákat és átkozottul unja már az életét és a folyamatos próbatételeket. Világot akar látni, ezért amikor próbatételre küldik a pusztába, ő úgy dönt, búcsút int keménykezű családjának és a kemény munkának, és Budára megy szerencsét próbálni. Amekkora lelkesedéssel és bátran vágott bele az kalandba, napokkal később kénytelen-keletlen rá kell jönnie, hogy egyedül túlélni egy olyan világban, ahol mindenki más is a túlélésért küzd, nem is annyira szórakoztató, és a nehézségek Budára érvén csak fokozódnak, amikor egy boszorgány fondorlatos tervébe keveredik.

Bár a célközönség inkább a fiatalabb korosztály, felnőttek is élvezettel olvashatják a sorokat. Sőt, egyes részletek és szövegek talán egy serdülő számára még feltörést is okozhatnak, de a lábjegyzetek mindig segítségül sietnek. Az esemény pergő, akcióból akcióba ugrunk, így a cirka kétszáz oldal alatt úgy érzi az olvasó, mintha legalább kétszer annyit olvasott volna. A világ egy fantasy világba oltott ősmagyar kalandregény, amelyben számos varázsos és új emberi faj létezik, akik színesebbé teszi országunk jövőbeli társadalmát.

Nekem örökös kedvencem, az Urbánszki által gyakran szerepeltetett állatkarakter volt, ezúttal egy kis vadászgörény lett főhősünk szorgalmas és bőbeszédű társa, aki Bengedúz minden csetléséhez-botlásához hozzáfűzte a saját velős véleményét gyakran alkalmazva a “jajkutya” és az “ölj, ölj, ölj!” kifejezéseket. És persze ő általa tudtam meg, hogy a görények nem büdösek, hanem csak büdik, mégpedig illatosan.

Teljes cikk: https://lenduletmagazin.hu/egy-lusta-kiskamasz-kalandja…