A ​megérkezés (Honfoglalás 4.) 18 csillagozás

Urbánszki László: A megérkezés

893-at ​írnak a keresztény naptárak. A magyar törzsek úton vannak régi-új hazájuk felé. Pásztorok viaskodnak egymással a legelőkért, a gázlókért, ráadásul az áttelepülés minden közeli, távoli törzset megvadít. A besenyők betódulnak a hátrahagyott területre, és új ellenség is megjelenik: a bolgárok. Kihasználva a magyarok viszonylagos védtelenségét, többezres rablóseregek támadnak, rabolnak, gyilkolnak. Árpád és legidősebb fia, Tarkacsu irányítják a védelmet, sikerrel harcolnak a fosztogatókkal, de nem mindig ők kerekednek felül.
A magyarok leendő otthonában sincs békesség. Szvatopluk, a morvák legnagyobb uralkodója birodalmat akar építeni, dél felé terjeszkedik, az avar-magyar föld irányába. A magyarok Kurszán gyula vezetésével ezúttal a frank királyt, Arnulfot támogatják. Szövetség köttetik Bizánccal, sikeres hadjáratok következnek Bolgárföldön, ám ekkor színre lép I. Simeon, a bolgárok egyik legnagyobb uralkodója. Hatalmas haddal tör a Déli-Bug folyó melletti magyarjainkra,… (tovább)

>!
Lazi, Szeged, 2021
268 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789632675374

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

WerWolf>!
Urbánszki László: A megérkezés

A megérkezés a Honfoglalás-ciklus lezáró kötete, melyben végigkövethetjük a vándorló magyar törzsek hétköznapjait a megérkezésig. A kötet a 891-895 közötti időszakot meséli el, több nézőpontból megmutatva a vándorlás és megérkezés nehéz időszakát.
Ahogy azt már megszokhattuk a ciklus folyamán, Urbánszki László erőszeretettel veti papírra az emberek hétköznapjait és életképekkel mutatja be az adott kor viszontagságos világát. Erre a legjobb példa Cobor és barátai története, akik egy rablóbandában nevelkedtek. Csak azt tudták, hogy ki az anyjuk, de abban sem volt köszönet.
Humorból és trágárságból nincs hiány a kötetben, ahogy azt már megszokhattuk Viszont mindennek megvan a helye és az ideje, így nem érezzük feleslegesnek vagy erőltetettnek egyiket sem. Laci bá’tól már megszokhattuk, hogy kicsit szabatosabban fejezi ki magát, ízes magyar káromkodásokkal. Bár néha igyekszik élét venni a dolgoknak, hogy ne csússzon át vulgárisba.
Olykor azért hangosan felnevettem olvasás közben, és szinte végig jól szórakoztam. A hétköznapokat bemutató részek, és az egymás közötti civakodások megadták a hangulatát a kötetnek.
Urbánszki László igyekezett történelmileg hű maradni az eseményekhez, és a lyukakat a saját elképzelése szerint kitölteni. Az utószóban ismételten megemlíti azokat a “ferdítéseket” melyeket kénytelen volt igénybe venni a regény történeti folytonossága végett. Az egyszerű emberek hétköznapjainak bemutatásával kaptunk egy kis ízelítőt mindabból, amit elődeink át- és megélhettek a honfoglalás idején, ami nem lehetett egy könnyű séta.

Bővebben: http://www.letya.hu/2021/12/urbanszki-laszlo-a-megerkezes/

luthienlovemagic IP>!
Urbánszki László: A megérkezés

Nehezen írok erről a kötetről, mert a szerző alig egy hónappal a megjelenése után elhunyt, ami elég szomorúan érintett. Ezért is halogattam eddig a könyv olvasását, hogy amennyire tőlem telik, el tudjak vonatkoztatni ettől a körülménytől, és úgy értékelhessem a könyvet, mint bármilyen másikat. Érzésre nagyrészt sikerülni fog.

A megérkezés Urbánszki László legnagyobb írói vállalkozásának, a Honfoglalás-sorozatnak a negyedik, egyben lezáró kötete. Kíváncsi voltam erre a részre is, noha a harmadik már veszített a lendületéből az első kettőhöz képest, és elég nehezen sikerült végigolvasnom. Sajnos a negyedik is ezt a tendenciát követi, azzal a különbséggel, hogy több helyen villan fel egy-egy jobb jelenet, ami megidézi az előzők fénypontjait: a humor, a talpraesett gyerekszereplők és a szervezkedés, kalandok. Viszont az is elmondható, hogy a szerző nem találta el az arányokat. Ugyanis nem tudta eldönteni, hogy háborús intrikák vagy önfeledt kalandok legyenek-e a középpontban, ezért hol az egyikbe, hogy a másikba csúszik át, ezért iszonyúan ingatag az írói ígéret. Márpedig ez megtévesztheti az olvasókat.

A fiatal főszereplők, Jutocsa, Cobor, Tarksacsu és Kurszán négyese, illetve Főlegláb, a kutya, aki nem egy, de számtalan humoros pillanatot adott, és némileg oldotta a hatalmas iramot (habár nem eléggé). Ők vitték tehát a hátukon a kötetet, lenyúlva a rivaldafényt a nagy visszatérő öregek, Árpád és hadvezérei elől. Amivel alapvetően meg lehetett békélni, mert fiatalos ízt adtak a regénynek, ami nagyon ráfért, másrészt a hadmozdulataik is sokkal ötletesebbek voltak, mint az eddigi kötetek csatajelenetei, ami kölcsönzött némi frissességet az egymást szinte vég nélkül követő harcoknak.

A másik pozitívum a hiteles történeti háttér, már amennyire ez lehetséges a regény keretei között. Látszik, hogy Urbánszki a legapróbb részleteknek is utánanézett, beleérve a témához kapcsolódó legújabb tanulmányokat, ami csak úgy sütött a szövegből, olyan erős alapot teremtett neki. Bár azt is meg kell említenem, és erre a szerző maga is utalt a kötet utószavában, hogy a regény cselekménye érdekében történtek változtatások egyes tényeket nem pontosan úgy közölt, ahogy vélhetően történtek, vagy éppen kiegészített egyes részleteket, hogy a helyükre kerüljenek cselekményben. Ez azonban szükséges volt ahhoz, hogy a regény ténylegesen élvezhető legyen, és nem elvett, hanem inkább hozzáadott a szöveghez.

A megérkezés összességében minden hibája dacára méltó lezárás lett. Nem csak egy könyvsorozaté, hanem egy hosszú életműé is. Minden hibájával együtt örülök, hogy ezt a kötetet még kézbe vehettem, és lezárhattam én is ezt a nagy művet.

Bővebben: https://www.luthienkonyvvilaga.hu/2023/09/urbanszki-las…

Inmelius_Mudri_Jolcsi>!
Urbánszki László: A megérkezés

A történelmi kalandregény e része 891-től hozza az olvasó elé a történéseket. A magyarok végre tömegével meglódultak és irgalmatlan hosszú kilométerekre széthúzódva vonulnak a Kárpátok felé, emberekkel, vagyontárgyakkal, állatokkal és az új hazában szükséges egyéb holmikkal.

A vonuló magyarokra sok „dögevőnek” fáj a foga, szemfülesnek kell lenni, főleg a gázlóknál. Az előző részből megismert Kölked (immár tizedes) feladata a zavarkeltés, dezorientáció, védelem az őket tőrbe csalni igyekvő besenyők között. Hamarosan Jutocsa (fejedelemfi) is megérkezik embereivel, és Árpád konkrét tervével, amely bonyolult és kellő odafigyelés nélkül akár halálos is lehet. Mindenesetre a haditerv első része kiválóan teljesül: feldühítették a besenyőket… A Kárpátokban más apróbb hegyi népekkel is meg kell küzdeni a húsért (a nagy nyájak, gulyák, ménesek átterelése szinte megőrjítette ezeket az állandóan éhező népeket), mert „az odafent lakók ritkán laktak jól, az éhség pedig bátorságot teremt”.

Urbánszki merészen és ihletett kézzel nyúlt történelmi tényekhez, ugyanakkor élettel töltötte meg figuráit, színes-szagos táj- és helyzetleírásai emelik a történetek élvezeti értékét. Örömmel javaslom fiatalok és idősebbek figyelmébe is. Garantáltan jól fogják érezni magukat a Honfoglalás-tetralógia olvasása közben!

Bővebben: https://www.kulturpara.hu/2021/11/a-magyarok-honfoglala…

Petya15>!
Urbánszki László: A megérkezés

Ahogyan az előző kötet kapcsán említettem, nem sok és nem nagy elvárásokkal állattam neki a befejező kötet olvasásának. Sajnos igazam lett, bár több benne a nép régi hazájának visszafoglalásának taglalása, s elég életszerű, de sok benne a fölösleges rész, átmegy kalandregénybe, ami nem lenne baj, de ahogyan teszi, az a cselekmény rovására megy. No meg a karakterek jellemének fejlődése ebben a kötetben szinte nem is tapasztalható, max utalásból tudjuk, hogy kik lettek, mit tettek, amiért a vezérek felnéznek rájuk. S ebben a részben is jól megmutatkozik, amit már többi kötetnél is kifejtettem, hogy inkább egy novellás kötet keretében olvastam volna a „honfoglalásról”. Bármennyire is jó látni, hogy a szerző utánajárt, az új tanulmányokat is olvasta, ennek ellenére elköveti azt a hibát, hogy kalandozásoknak nevezi későbbi korszakot, ami egyértelműen nem kalandozás, hanem hadjáratok. A plusz csillag a szerző szándékának nemességéért és bátorságáért van, hogy ezen korszakot feldolgozta.

gizmo6 I>!
Urbánszki László: A megérkezés

Sok hiányossága, hibája van a kötetnek, mégis élvezhető olvasmány, sok kalanddal és egy nagyon szerethető kamasz hőssel. Ráadásul ezzel a kötettel lezárul az a nagyívű vállalkozás, melyet Urbánszki László magára vállalt, A megérkezéssel a magyarok révbe értek a Kárpát-medencében. Lezárult a nagy mű, az alkotó pedig megpihent, örökre. :(
Bővebben: http://cornandsoda.com/vegul-hont-foglaltunk-urbanszki-…

gizda>!
Urbánszki László: A megérkezés

A regény méltó folytatása a Honfoglalás sorozat előző köteteinek. Urbánszki ebben is a saját egyéni látásmódjával mutatja be, hogyan is történhettek (volna?) a dolgok. Sokan, sokszor írtak már erről, és ez a változat ugyanannyira lehet valós, mint bármelyik másik. Mindezt Urbánszki a témával eddig foglalkozókkal ellentétben nem (hamis) pátosszal, hanem a tőle megszokott sajátos humorral és emberszeretetével mutatja be.Kalandos, fordulatos, izgalmas, érdemes elolvasni, még annak is, aki esetleg az előző köteteket nem ismeri, hiszen önmagában is kerek történet.


Hasonló könyvek címkék alapján

Benkő László: Idegen tüzek
Hanczár János: Óperencia
Bán Mór: Angyal a kapuk felett
Orosz T. Csaba: Hun
Nemere István: Mohács – 1526
Bencsik Gábor: Az üldözöttek
Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa
Csikász Lajos: Haragvó liliomok
Karczag György: Idegen páncélban
Pusztai Andrea: A zöld szemű kígyó