Aranyfüst 0 csillagozás

Urbán Ernő: Aranyfüst Urbán Ernő: Aranyfüst

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​regény egy látszólag teljesen értelmetlen, végső kétségbeesésben elkövetett orgyilkosság okait, drámai körülményeit mondja el. Írója a mondanivalót a következőkben összegezi:
„A mű főalakja egy dunántúli »pógár«, egy élelmes, jó kiállású s alapjában véve jobb sorsra érdemes »aranyparaszt«, aki 1955 végén muszájból vállalja a Haladás Proletárszövetkezet reklámelnökségét, s aki egy ördögien okos, mindig a talpára eső üzletasszony szeretője és hovatovább engedelmes kiszolgálója lesz, majd az ellenforradalom alatt és után is oly ösztönös-ügyesen árulja el és teszi a kettejük pereputtyának szocialistaálcás vállalkozásává a Haladást, hogy gáncs helyett dícséretet kap, s az illetékes hatóságok személyét szabályt erősítő kivétel gyanánt emlegetik. Mikor azonban kevesek ügyéből közügy, igazi népmozgalom lesz – A Haladás ügye – anélkül, hogy aranyparasztunk leleplezését és felelősségre vonását bárki is hivatalosan napirendre tűzné – elbukik. Egyik napról a másikra s a mindent tudó,… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kincses Könyvek

>!
Szépirodalmi, Budapest, 1961
304 oldal

Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Mérő Vera: Lúg
Bucsi Mariann: Ébredés
Szaszkó Gabriella: Engedj el
Bihary Péter: Migránsok
B. E. Belle: Vallomások
Hugyec Anikó: Túl hosszú út
Pirisi Ákos: Azanyjaköcsögit!
Palotás Petra: Dacszövetség
R. Kelényi Angelika: Bécsi keringő
Diana Hunt: Őrület határán