Egy ​helyben 4 csillagozás

Urbán Ákos: Egy helyben

Urbán Ákos első novelláskötetének olvasóját hamar bűvkörébe vonhatja az a szokatlan elbeszélői hang, mely van, mikor himnikusan emelkedett, máskor pedig a hétköznapok józanságát sugározza. Bibliai tájak, sosemvolt, vagy épp nagyon is valóságos magyar falvak képei montírozódnak egymásra ezekben a lírai szövegekben: egy helyben lenni egyet jelenthet a teljes mozdulatlansággal, a tehetetlenséggel, de a nyugalommal is.

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: JAK-füzetek

>!
József Attila Kör / PRAE.HU, Budapest, 2015
88 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155070419

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Kuszma>!
Urbán Ákos: Egy helyben

Zsengék még kicsit. Urbán Ákos elbeszéléseiben azt a fiatal prózaírók által gyakran elkövetett típushibát vélem felfedezni, hogy bár saját szubjektív tapasztalásait elég fontosnak érzi ahhoz, hogy az olvasó elé tárja, de azzal kapcsolatban nincsen határozott elképzelése, hogy ezt miképpen is tegye. A szubjektív tapasztalattal meg az a helyzet, hogy mindenkinek van, úgyhogy önmagában nem túl nagy vaszisztdasz a dolog. Ahhoz, hogy erős irodalmi szöveg legyen belőle, meg kell tölteni őket valamivel – leginkább egyéni hangütéssel. Nos, Urbán is próbálkozik ezzel, de igazából nem nagyon találja meg a hozzá passzoló stílust. Van egy kis költői máz, egy kis mágikus gyerekkor, falusi hangulat, biblikus íz, egy kis belső monológ, de egyik mellett sem dönt, és nincs semmi, amire azt tudnám mondani: igen, ez Urbán. Lesz ez még jobb is, sőt: van jobb is, amire fényes bizonyság az utolsó két történet, köztük is leginkább a Faiskola, ami már egyértelműen erős, hatásos szöveg. Le van metszve róla minden tétova téblábolás a kortárs irodalom kifejezési módszereiben: egyértelmű, tiszta novella, ami kemény és egyéni kisvilágot teremt. Ha ezt a vonalat sikerül Urbánnak megragadnia, fontos novellistává nőheti ki magát.

5 hozzászólás

Népszerű idézetek

Kuszma>!

Itt mindenki harminc-negyven éves kori arcával él, onnantól veszi magára az alkoholizmus pompáját, amely haláláig kitart, csakúgy, mint a kék munkásruha vagy a zöld vadászmellény.

16. oldal Falu


Hasonló könyvek címkék alapján

Bächer Iván: Utóíz
Fehér Judit: Asszonyok
Gubcsi Lajos (szerk.): A szabadság népe
Trauzál Andrea: Egyszervolt pillanat
Török Miklós: Rendzavar
Kontra Ferenc (szerk.): Az év novellái 2014
Lugosi Lou: Végrendelet
Horváth Dezső: A muraközi ló
Forgács Zsuzsa Bruria – Gordon Agáta – Bódis Kriszta (szerk.): Éjszakai állatkert
Marilyn Miller: Az egyetlen