Loana ​királynő titokzatos tüze 91 csillagozás

Képes regény
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

A ​kötet műfaja: képes regény. De a világhírű tudós mester legújabb, ötödik regénye nemcsak ebben más, mint az előzőek, hanem abban is, hogy az illusztrációk – valahai iskoláskönyv- és divatlap-képek, mozgósító plakátok és színes képregényfigurák minden mennyiségben, plusz balillaindulók és érzelmes slágerszövegek a múlt század harmincas és negyvenes éveiből – az eddigi legszemélyesebb Eco-regényhez, valóságos ifjúkori önportréhoz kínálnak kultúrhistóriai hátteret. A regény persze most is regény. Az elbeszélő (hatvanas antikvárius) egy szívrohamot követő kómából ébred, és semmire sem emlékszik, ami személyes. Fejből citálja a fél világirodalmat, tudja, ki volt Napóleon, tudja, hogyan kell autót vezetni és fogat mosni, de nem tudja magáról, hogy kicsoda. A válaszért meg kell dolgoznia; de fordított Proust-hősként ő – érzéki emlékek híján – nem az eltűnt idő, nem a kor, nem a szavak, hanem eltűnt érzéki önmaga nyomába kell hogy eredjen. Gyerekkorának helyszínére, egy vidéki házba… (tovább)

Eredeti cím: La misteriosa fiamma della regina Loana

Eredeti megjelenés éve: 2004

>!
Európa, Budapest, 2007
520 oldal · ISBN: 9789630781572 · Fordította: Barna Imre

Enciklopédia 2


Kedvencelte 4

Most olvassa 6

Várólistára tette 40

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

>!
tgorsy
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Fellini az Amarcordban ezt azért jobban csinálja.

>!
katacita I
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

képtelen voltam végigolvasni, annyira fárasztott. lehet, nem vagyok elég művelt, hogy megértsek mindenféle kis utalást, és elhiszem, hogy umberto eco iszonyat okos, de sajnos én földi halandó ezzel nem megyek sokra, ha mindezt így tálalja.

3 hozzászólás
>!
balagesh IP
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Mindvégig megbíztam Ecóban, hogy majd csak összeáll. De azért sajnáltam, hogy ezt nem lehet csak úgy élvezni. Ez egy erőfeszítést igénylő olvasmány (persze, anno a Kőszívű is az volt nekem). Össze is állt valami. Ám a végén mégiscsak a szégyenérzet maradt: az a bizonytalanság ült meg engem, hogy belenéztem a könyv alefjébe, és mindent láttam – és az nem volt sok. A rafinált bűvész levette kézfejéről a fekete selyemkendőt, s a kis fehér galamb elrepült…

>!
Csabi P
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Ahogy látom Eco könyve erősen megosztja az olvasókat és a kritikusokat is. Meg engem is. Az elejét élveztem, ahogy leírását adja egy amnéziás útkeresésének, gondolatvilágának. A középső rész is elég jól kezelhető, amolyan kis történelemkönyv 60-as nosztalgiázó olaszoknak. A harmadik rész azért már nekem is sok volt, 200 oldalon keresztül olvasni egy kamaszkori szerelem utáni sóvárgásról, ehhez még én is fiatal vagyok. ~300 oldalon egy zseniális könyv lett volna, így meg egy unalomba fulladó bravúr.
Jegyezzük meg, hogy Barna Imre fordítása kiváló, meg kell ezt becsülni manapság.

>!
molke P
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Olvastam az értékeléseket, elég vegyes a kép. Alighanem előnyben vagyok a többiekkel szemben, mivel nekem ez volt a második Eco-olvasásom, nem volt előzetes elképzelésem, elvárásom – kivéve, amit a Rózsa neve olvasása után érez az ember…
Nem is akarom ahhoz hasonlítani, annyira más ez a könyv. Egyben nagyon hasonlított hozzá: folyton hátra kellett lapoznom. Ennél viszont olvasás közben internet közelsége is szükségeltetett, hogy tudjam, miről olvasok :)
Nekem nagyon tetszett mindhárom rész: az elsőben az amnézia pontos leírása, a vágy az emlékezésre; a másodikban a fasiszta Olaszország története könyvek, képregények, plakátok és dalok felidézésével, hogy ez milyen kérdéseket vet föl az íróban magáról, a környezetéről; a harmadikban az agyvérzés utáni emlékezet-visszatérésben – talán a halál előtti pillanatok – az ellenállás, a háború utáni első időszak filmeken, füzeteken keresztül.
Elég személyes írásnak érzem; nem tudom, mennyire önéletrajzi, de nagyon benne van az író maga. A Lila-szálat nem igazán értettem, illetve nem tudtam vele azonosulni, de efölött elsiklottam a többi érdekes olvasnivaló miatt.
Azért nem 5 csillag, mert már nagyon meggondolom, hogy mi az…

>!
oross
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

picit más, mint a többi..a stílus néha engem zavar. én nem szeretem a „videoklipp” jellegű vágásokat. a hatalmas tudás már már félelmetes, amellett,hogy lenyűgöző. viszont büszke vagyok magamra, én ismerek olyan „padlásirodalmat” amit Eco nem :-) de lehet,hogy egyszer küldök neki egy Fekete István: Csönd-et…szóval, ha az ember szégyenkezni akar,hogy mennyire műveletlen, vegye a kezébe, ha szórakozni akar, vegye a kezébe, ha tanulni akar vegye a kezébe….olvassátok!

>!
Izolda +SP
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Az elején a kultur-nyomozósdi nagyon jó volt, utána sok olyan könyvről képregényről volt szó, ami nekem tökéletesen idegen volt, így hosszú és unalmas. A végét utáltam.

1 hozzászólás
>!
johnjsherwood I
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Hetven évesen, amikor én is csak visszaemlékezgetek majd, talán élvezni fogom, így harminc körül viszont az volt az érzésem, mintha irodalmi formában megírt lexikont olvasnék. Lényegében nincs cselekménye, az Ecótól megszokott rejtvényfejtés-múltnyomozás pedig annyira személyes, annyira én-regény jellegű, hogy érzelmileg egyszerűen nem tudott bevonni. Sajnos emellett irodalmilag sem kiemelkedő: lineáris szerkezetű, minden nyelvi bravúrtól mentes átlagszöveg (az olasz eredeti esetleg tartalmazhatott valami különlegeset, ami a fordításban nem jöhetett át), így aztán a könyv szerintem legfeljebb arra jó, hogy kicsit belelássunk Eco múltjába; de ez meg ugye félrevezető, hiszen azért mégsem önéletrajzi regény.

>!
Turms P
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Nekem viszont nagyon tetszett a könyv. Épp az imént gondolkodtam, hogy vajon melyik volt 2009 legjobb, legmeghatározóbb könyve a számomra, és emellett tettem le a voksot. Például A rózsa neve szerintem a nyomába sem érhet.

1 hozzászólás
>!
Muzsika
Umberto Eco: Loana királynő titokzatos tüze

Ez azon kevés könyvek közé tartozott, amit nem bírtam elolvasni. Egyszerűen olyan unalmas volt. Pedig Eco jó is bír lenni…


Népszerű idézetek

>!
balagesh IP

A gyűjtőszenvedély anális késztetés, tudhatnám, az emberek bármit, kólásüveg-kupakot is képesek gyűjteni, és hát a telefonkártya végül is kevesebbe kerül, mint az én ősnyomtatványaim.

4. Bolyongok a város peremén 84.o.

4 hozzászólás
>!
legrin SP

Bruges, gondoltam, Bruges-ben vagyok, jártam-e én valaha Bruges holt városában? Hol álmatag tömjénként gomolyog tornyok közén a pára? A szürke városban, mely szomorú, akár egy felkrizantémozott sírhant, melynek házain foszló falikárpit a köd…

7. oldal

2 hozzászólás
>!
lejla

Nem tudom, hol olvastam, hogy kétféle költő van: a jó, aki egyszer csak megsemmisíti a verseit, és elmegy Afrikába fegyverkereskedőnek, meg a rossz, aki közzéteszi és írja őket tovább mindhalálig.

Kapcsolódó szócikkek: költő
>!
lejla

Nincs az az antikvárius és talán gyűjtő sem, aki ne ábrándozna el néha a kilencvenéves néniről. Hogy egyszercsak felbukkan egy ilyen néni, fél lába a sírban, filléres gondjai vannak, orvosságpénze sincs már, megkeres és azt mondja, maradt egy pár könyve a dédapjától, ott vannak a pincéjében, eladná őket. Elballagsz hozzá, hogy megnézd, biztos, ami biztos, egy tucat kötet az egész, nem túl értékes holmi, de akkor hirtelen egy rosszul kötött nagy fóliáns kerül a kezedbe, a borítója elnyűtt pergamenből, oromszegők sehol, a fűzése ócska, a széleit egér rágta, a lapjai tele nedvességfolttal. Szemedbe ötlenek a két hasábba szedett gót betűk, megszámolod, hány soros a szedés, negyvenkettő, már lapozol is a kolfonhoz… Ez bizony a 42 soros Gutenberg-biblia, a világ első nyomtatott könyve.

Kapcsolódó szócikkek: Gutenberg
>!
vmrt

(azokról a dobozokról amin a rajta levő képen ismét szerepel az illető doboz, azon pedig megint ua. a doboz képe és így tovább):
A végtelen, ahogy egy gyerek látja, aki még sosem hallott Zénon paradoxonjáról. Versenyfutás elérhetetlen céllal, sem a teknős, sem Achilleus nem éri el soha a legutolsó dobozt (…) . Kicsi korunkban megtanuljuk már mi fán terem a végtelen metafizikája, meg a differenciál és integrálszámítás, csak nem tudjuk még, hogy amit megsejtettünk, az a Végtelen Regresszió képe, vagy éppen ellenkezőleg, az Örök visszatérés és az önfarkukba harapó korok szörnyű ígérete is lehetne akár, hiszen elképzelhető, hogy a legutolsó dobozhoz érve, ha ugyan van legutolsó, saját magunkra csodálkozhatná rá végül ez az örvény, amint ott állunk, kezünkben az első, kezdeti dobozzal.

7. Egy hét a padláson (143 oldal)

>!
vmrt

(Jack London: „Martin Eden” regényéről):
Martin Eden dicsősége teljében öngyilkos lesz, egy óceájáró ablakából a tengerbe veti magát, és ahogyan lassan megtelik vízzel a tüdeje, öntudatának végső lobbanásával rájön valamire, talán az élet értelmére, de mire megtudta, már semmit se tudott.
Törekedjék-e az ember végső megvilágosodásra, ha utána úgyis elsötétül minden?

7. Egy hét a padláson (152 oldal)

>!
legrin SP

Senki sem verheti ki a fejemből, hogy ez a világ egy sötét istentől való, annak toldom én meg az árnyát.

80. oldal


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Giorgio Vasta: A megfogható idő
Jean Portante: Mrs. Haroy, avagy a bálna emlékezete
Federica Bosco: Vigyázz rám, angyal
Irene Adler: A skarlátvörös rózsa rejtélye
Donato Carrisi: Démoni suttogás
Alessandro D'Avenia: Fehér, mint a tej, piros, mint a vér
Melania G. Mazzucco: Egy tökéletes nap
Fabio Volo: Ráadásnap
Paolo Giordano: A prímszámok magánya
Brunella Gasperini: Mi és ők