Katalóguscédulák, jegyzetek, bibliográfiák. Ezekről az embereknek általában könyvtárak ásító unalma és reményvesztetten átvirrasztott éjszakák jutnak eszébe. Umberto Eco, A rózsa neve megjelenése óta már nálunk is közismert író jelen könyvében arra tesz kísérletet, hogy bebizonyítsa, talán nincs is ennél izgalmasabb dolog a világon. Arra tanít meg, amire a legtöbb egyetem sajnos nem: hogyan kell tudományos kutatást folytatni (aminek eredménye éppenséggel szakdolgozat is lehet). Teszi ezt fergeteges humorral, egy tudománnyal eltöltött élet rengeteg tapasztalatával és a középkori kommentátorok rendszerességével. Minden megtudható a szóban forgó kérdésekről: a helyes témaválasztás, a bibliográfiák összeállítása, a cédulák típusai, stiláris fogások, sőt még gépelési szabályok is. Mindez remek stílusban előadva. Eco könyve pazar mű a maga sajátos műfajában: aki ettől sem kap kedvet a tudományhoz, magára vessen!
Hogyan írjunk szakdolgozatot? 171 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1977
Enciklopédia 5
Kedvencelte 2
Most olvassa 16
Várólistára tette 67
Kívánságlistára tette 55
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
Még az egyetemi évek alatt hallottam erről a könyvről és akkor úgy voltam vele, hogy majd a „s*ckdolgozat” írása előtt, közben beleolvasok. Az író nem tudhatta, de az internet és a számítógép, illetve a modern technológia majdnem mindenbe beleszólt. Könnyed, jó stílusban van megírva a könyv. Kissé száraz téma, de kellő humorral kezelve. Talán még olvasmányosnak is lehet nevezni, de nagyon elavult. Ennek ellenére alaposan rávilágított, hogy „régen” sokkal nehezebb volt, komolyabb kutatómunkát igényelt egy szakdolgozatnak a megírása, mint mostanság. Érdemes elolvasni, de nem szakdoga’ írás közben.
A technikai fejlődés több dologban óhatatlanul elavulttá tette, de összességében így is időtállóan hasznos segítség.
„Aki úgy olvasta ezt a könyvet, hogy még nem rendelkezik kutatási gyakorlattal, vagy fél a szakdolgozatírástól, mert nem tudja, hogyan kell csinálni, az talán most halálra rémült. Mennyi szabály, mennyi utasítás, hogy lehet túlélni mindezt…”
Úgy vágtam neki az olvasásnak, hogy fogalmam sem volt, hogyan kéne a szakdologzatomat elkezdenem, és a végére Eco kijelentette azokat a dolgokat, amelyek olvasás közben átvillantak a fejemben… még mindig nem tudom, hogy kell ezt csináni … halálra rémültem, de még csak a felénél sem vagyok … HOGY LEHET TÚLÉLNI MINDEZT …
Szerencsére a modern technológia megkönnyíti a helyzetet, és ez már lecsökkenti kicsit a munkaidő egy részét. Számomra volt pár tanács, ami segíteni fog a szakdolgozatom elkezdéséhez, szerkesztéséhez és annak vázlatához. Valószínűleg vissza fogok még térni néhány fejezetre, hogy felidézzem a fontosabb dolgokat, legfőképpen azt, hogy ez egy nagyon komoly szórakozás, amelynek végterméke egy hízott disznó. :))
Most, hogy a szakdolgozatírás terén is átálltam a sötét oldalra, és miután saját szakdolgozatomat és disszertációmat már megvédtem, beálltam konzulensnek és várhatóan opponensnek, úgy gondoltam, hogy azért mégis elolvasom (nekünk annak idején valahogy senki sem ajánlotta, de azóta többektől hallottam, hogy nekik igen), hátha találok benne olyan tippeket, amelyek hasznomra lehetnek, hogy ne tegyem pokollá egyelőre egy szem szakdolgozóm elkövetkező néhány hónapját.
Nem szívesen adok 5 csillagnál kevesebbet Econak, akinek eddig a legtöbb művét maximálisan szerettem, főleg azért nem, mert ezt a könyvét is szerettem, ahhoz képest…
… ahhoz képest, hogy bizony sok tekintetben már nem igazán aktuális. Egyes részei fölött eljárt az idő. Sok más tekintetben viszont továbbra is aktuális, úgyhogy nem bántam meg, mert kaptam hasznos tippeket, tanácsokat, amelyeket továbbadhatok a szakdolgozómnak, vagy olvastam olyan lépésekről, amelyeket én ugyan nem követtem, a szakdolgozómtól viszont már elvárhatom.
…és ahhoz képest is, hogy ez most nem olvastatta magát annyira, főleg nem a praktikusabb részek, mint amilyenek például a formai követelményekkel, a jegyzetekkel, a más nyelvek speciális karaktereinek átírásával foglalkoztak. És mivel nagyrészt praktikus részekből állt, hiszen az volt a célja, hogy a szakdolgozóknak kézzel fogható segítséget nyújtson, ilyen volt a könyv meghatározó hányada. De Eco még ezekből is kihozta a maximumot, és a stílusa és műveltsége ebben is meg tudott mutatkozni.
Úgyhogy elpocsékolt idő semmiképp se volt ez a könyv, sőt, még néhány hasznos tippet is kaptam tőle, de azért távol van Eco csúcsműveitől, ezért most csak ennyit kap tőlem.
Ezt a diploma megszerzéséig szerintem el fogom olvasni párszor. Hasznos könyv, Eco szellemes és könnyen érthető stílusában. Egy dolog avult csak el belőle: ma már csak a nagyon extravagáns és költői lelkű emberek írnak írógépen szakdolgozatot.
Összességében csalódott lehetnék, mert valahol az volt bennem, hogy Eco most feltalálta az „olasz” viaszt és olyat fog írni, hogy leteszem a hajamat, hogy majd fogom a fejemet, „te jó ég, én erre miért nem gondoltam” és „hű, tényleg!” Nos, nem így lett, de ugyanakkor meg mégis úgy érzem, hogy szükség volt egy ilyen könyv megírására és kiadására is.
Számomra újat nem írt. Minden logikus benne, véleményem szerint mindenki tudja, hogy így kellene ezt csinálni, aztán vagy így alakul vagy valamiért még sem.
Olvasmányos volt, jól felépített, ha valakinek esetleg tényleg semmi elképzelése nincs arról, hogyan is kellene egy szakdolgozatot összehozni, annak nagy segítség lehet, mert tényleg pontról pontra átvesz, bemutat mindent, tanácsot ad.
Nem tudom, miért vannak úgy rákattanva az egyetemi tanárok, hogy lépten-nyomon ezt emlegetik. Ha mondjuk 30 évvel ezelőtt lettem volna olasz egyetemista, akkor biztos nagyon hasznosnak tartottam volna és Eco bácsit kikiáltom Messiásnak. Így viszont nem sok gyakorlati tanáccsal gazdagodtam, néha picit untam is, sőt, töredelmesen bevallom, hogy az alessandriai könyvtáros meg az írógépes részeket csak átfutottam, annyira nem volt hozzájuk semmi közöm. Ettől függetlenül az író nagyon szimpi lett, és a téma szárazsága ellenére is meglepően kellemes humorral tálalja a dolgokat. Egyszer biztos hasznát veszem, ha mást nem, azt már tudom, hogy kell cédulázni. Hurrá. Már gimiben is kellett és a hülye tanár elkeverte őket, aztán majdnem kettest adott, de felhívtam rá a figyelmét, hogy keresse meg a másik felét. :D
Noha 1 hasznos tippet kaptam a könyv olvasása során, a legtöbb dolog elavult sajnos már,amiről szó esik… Többet vigyorogtam, mint kaptam hasznos tanácsot. Ami nem feltétlenül rossz, de ha valaki azért olvassa a művet amiért elméletileg megíródott, akkor inkább csak bosszankodhat. És nem értem, miért ajánlgatják a tanárok mai napig a diákoknak ezt…
Hasznos, vicces, szórakoztató… szerintem megéri elolvasni annak is, aki épp nem ír szakdolgozatot.
Népszerű idézetek
HA A KÖNYV AZ ÖNÖKÉ ÉS NINCS ANTIKVÁR ÉRTÉKE, HABOZÁS NÉLKÜL LÁSSÁK EL JEGYZETEKKEL. Ne higgyenek azoknak, akik azt állítják, hogy a könyveket tiszteletben kell tartani. A könyveket azzal tiszteljük meg, ha használjuk őket, nem pedig azzal, ha talonba tesszük.
154. oldal
Ha úgy véljük, hogy az olvasó gyengeelméjű, ne használjunk retorikai alakzatokat. Ha használjuk őket, de megmagyarázzuk, azt jelenti, hogy hülyének nézzük az olvasót. Aki viszont ezt azzal bosszulja meg, hogy hülyének nézi a szerzőt.
184. oldal
A szakdolgozatírást úgy kell tekinteni, mint valami egyedülálló alkalmat arra, hogy olyan dolgot gyakoroljunk, amelyre egész életünkben szükség lesz.
41. oldal
[…] a szakdolgozatírás szórakozás, a szakdolgozat pedig olyan, mint egy elhízott disznó, az ember semmit nem dob el belőle.
254. oldal
A könyvtáros – Úrrá kell lennünk félénkségünkön, mert a könyvtáros gyakran biztos tanácsot tud adni, s ezáltal sok időt megtakaríthatunk. Arra kell gondolni, hogy egy – főképpen kis – könyvtár igazgatója (feltéve, ha nem túlterhelt vagy neurotikus) boldog, ha két dologgal dicsekedhet: saját memóriájával és műveltségével, valamint könyvtára gazdagságával. Minél decentralizáltabb, minél kevésbé látogatott a könyvtár, annál inkább emészti a bánat, hogy félreismerik. Ha tehát valaki segítséget kér tőle, boldoggá teszi.
Természetesen míg egyfelől nagyon lehet számítani a könyvtáros segítségére, másfelől nem szabad vakon megbízni benne. Hallgassuk meg a tanácsait, majd kezdjünk neki önállóan a keresésnek. A könyvtáros nem univerzális szakember, ezenkívül nem tudja, milyen sajátos jelleget akarunk adni kutatásunknak. Lehet, hogy olyan művet ítél alapvetően fontosnak, amelyet igen kevéssé tudunk használni, ugyanakkor nem tekint fontosnak egy olyat, amely számunkra nagyon is hasznosnak bizonyul. Ez már csak azért is lehetséges, mert a hasznos és fontos műveknek nincs előre megállapított hierarchiája. Adott kutatásban döntőnek bizonyulhat egy olyan gondolat, amely szinte véletlenül szerepel egy amúgy érdektelen, a többség által lényegtelennek ítélt könyv egyik lapján. Erre az oldalra magunktól kell rátalálni, anélkül hogy bárki is ezüst tálcán elénk hozná.
III.2. Az irodalomjegyzék felkutatása - III.2.1. HOgyan használjuk a könyvtárat?, 78. oldal
Más szerzőből kiindulni akkor sem megalázó, ha zsenik vagyunk, sőt különösképpen akkor nem az.
31. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- IGe: Trükkös „Mém” ·
Összehasonlítás - Siddhartha Mukherjee: Az orvoslás törvényei 93% ·
Összehasonlítás - Marcello D'Orta: Én, reméljük, megúszom 88% ·
Összehasonlítás - Umberto Nobile: A pólus, életem kalandja 89% ·
Összehasonlítás - Ábel András: Los Alamostól Nagaszakiig ·
Összehasonlítás - Marcello D'Orta: Rómeó alulról jegyezte el Júliát 87% ·
Összehasonlítás - Carl Sagan: Milliárdok és milliárdok 83% ·
Összehasonlítás - Csíkszentmihályi Mihály: Az öröm művészete 82% ·
Összehasonlítás - Stanisław Lem: Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológia ·
Összehasonlítás - Stanisław Lem: DiLEMmák 69% ·
Összehasonlítás