Hat ​séta a fikció erdejében 80 csillagozás

Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Hogyan ​legyünk jó olvasók, sőt mintaolvasók: ezt tanítja meg nekünk az 1932-ben született világhírű író, egyetemi professzor lebilincselő előadásaiban, útitársává fogadva minket a fikció erdejében tett kirándulásain. Az elbeszélő szöveg rejtett technikájának és alapvető mechanizmusainak feltárása során Eco megmutatja, milyen bonyolult és rejtélyes viszony alakul ki szerző és olvasó között. Elmagyarázza, hogyan jelzi a szöveg, milyen típusú mintaolvasót igényel, s mi hogyan felelhetünk meg kívánalmainak anélkül, hogy a művek boncolgatása közben elveszítenénk az olvasás izgalmát és gyönyörűségét. Mert a nagy mű, tanítja Eco, akkor is elvezet titokzatos mélységeibe, sőt akkor vezet csak el igazán, ha megértjük, milyen eszközökkel éri el az író a hatást. A fikció erdejében barangolva találkozhatunk a népmesék hőseivel éppúgy, mint olyan klasszikus művekkel, mint az Odüsszeia és az Isteni színjáték, vagy éppen d’Artagnant kísérhetjük el a tizenhetedik századi Párizs utcáin. S hogy a… (tovább)

Eredeti cím: Six Walks in the Fictional Woods

Eredeti megjelenés éve: 1994

Tartalomjegyzék

>!
Európa, Budapest, 2007
212 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630782326 · Fordította: Schéry András, Gy. Horváth László
>!
Európa, Budapest, 2002
214 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630772086 · Fordította: Schéry András, Gy. Horváth László
>!
Európa, Budapest, 1995
210 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630758385 · Fordította: Schéry András, Gy. Horváth László

Enciklopédia 13

Szereplők népszerűség szerint

Thomas Mann


Kedvencelte 5

Most olvassa 8

Várólistára tette 69

Kívánságlistára tette 50


Kiemelt értékelések

>!
mandris
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Minden regény egy erdő, mondja Eco, amelybe betéved az olvasó, és kétféleképpen járhat el: az egyik, hogy megpróbál minél gyorsabban kijutni belőle. Van ilyen olvasói habitus, amit hajlamosak a molyos kihívások határidői is felerősíteni. De valóban sokkal jobb, ha az erdőben nem olyan valamit látunk, amit jó lenne minél hamarabb elhagyni, ha nem is másért, hát azért, hogy egy másik erdőn is minél hamarabb végigrohanhassunk, hanem valamit, amit élvezet felfedezni.*
Izgalmas és, ha nem ismerném Ecot, és nem tudnám, hogy még ennél sokkal nagyobb mennyiségű lexikális tudást is képes élvezhető módon átadni, meglepődtem volna, mennyire élvezetes, ahogy Eco bevezet minket az irodalmi szövegek erdejébe, előadásról előadásra más-más témát kibontva. Foglalkozik a könyvben az empirikus szerző és mintaszerző, illetve az empirikus és mintaolvasó különbségével, illetve azzal, hogyan instruálja, vezeti, vagy éppen hogyan vezeti félre a mintaszerző mintaolvasóját. Egy másik fejezetben a gyorsaság és elidőzés, illetve a két sebesség közötti váltásról ír az irodalmi szövegekben, illetve viszonylag hosszan foglalkozni a valódi valóság, illetve a fikciós szöveg valóságának viszonyáról, különböző szempontokból. Gondolatait mindig bőségesen illusztrálja példákkal, amelyeket néha nagy klasszikusoktól vesz, máskor a krimiirodalomból, vagy éppen a mesékből. De az érdeklődők azt is megtudhatják Eco-tól, hogy hogyan lehet 100%-os megbízhatósággal megkülönböztetni egy pornófilmet egy olyan szépirodalmi alkotástól, amelyben hangsúlyosan szerepel a szexualitás bemutatása.** De egyébként sok más érdekességet is megtudhatunk, ha elolvassuk ezt a könyvet.*** De természetesen a fő, hogy Eco hozzásegít minket, hogy felkészültebb erdőkerülőként folytathassuk a fikciós szövegek erdeiben való bóklászásunkat.
Ugyanakkor figyelem: Várólista csökkentésére tökéletesen alkalmatlan ez a könyv, ugyanis annyi szövegre hivatkozik, hogy biztos akad közöttünk néhány (tucat), amit még nem olvasott az ember, viszont ezek után nagyon szeretne. Amit pedig olvasott, azt valamiért nagyon szeretné újraolvasni. (Kösz szépen, Eco!)

* Most, hogy Rajaniemi sci-fijét olvastam, amely még sci-fihez képest is nagy kihívás az értelmező számára, különösen át tudom érezni ezt a gondolatot.
** Természetesen arról, hogy spoiler
*** Például, hogy Dumas-t soronként fizették, ami megmagyarázza, miért olyan iszonyatosan hosszúak a regényei, hogy még mindig nem tudtam magam rászánni a Monte Cristo vagy a Három testőr elolvasására. Vagy azt, hogy vajon állt-e örvös tatu Eco háta mögött, amikor ezeket az előadásokat megtartotta.

3 hozzászólás
>!
blueisthenewpink P
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

@mandris értékelése (https://moly.hu/ertekelesek/2665692) miatt vettem kezembe ezt a könyvet, nem is nagyon tudok mit hozzáfűzni. Nagyon élvezetes olvasmány volt, fikciókkal is vetekszik a figyelem lekötésében. Legszívesebben az egészet kiidéztem volna, de olvassátok inkább így, egyben, érdemes.

2 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Roland Barthes: A szöveg öröme című esszékötete után olvastam. Micsoda különbség. Ez érthető! Itt akár be is fejezhetném az értékelést, hisz a szerző neve és a könyv fülszövege kellő eligazítást ad az olvasóknak. Azért nem állom meg, hogy fel ne idézzek egy régi beszélgetést, amit arról folytattunk, kell-e hogy az író figyeljen az olvasóra (http://moly.hu/karcok/45062)? Eco szerint a szerző igenis egy elképzelt olvasónak ír: "Umberto Eco két olvasótípust különböztet meg egymástól, az empirikus olvasót és a mintaolvasót. Az empirikus olvasó bárki lehet, aki olvas egy szöveget. Egy barát, rokon vagy akár én is lehetek. Az empirikus olvasó számára nincs törvény vagy szabály, hogy hogyan olvasson egy szöveget. Általában a szöveget tárolóként használja érzelmei számára – írja egy helyütt Eco. Nem ilyen olvasót képzel el szövege számára az író. Az empirikus olvasó akkor válik minősített olvasóvá, ha megértette a mintaszerzőt, vagy azt, hogy mit akar tőle.
A mintaolvasó vagy mintanéző olyan személy, akit magának elképzel az író vagy a rendező. Ő a szellemi célközönség, az eszményi típusolvasó. A szöveg számít a mintaolvasó együttműködésére és igyekszik azt megteremteni. A mintaolvasó engedelmes, kész az együttműködésre és szeret játszani, valamint nyitott a sokszempontú megközelítésre. Más mintaolvasót kíván egy esszé és megint mást egy vasúti menetrend. Paola Pugliatti szerint : „Eco mintaolvasója nem csupán kölcsönhatásban áll a szöveggel és közreműködője annak, hanem sokkal inkább együtt születik a szöveggel, lévén ő a szöveg értelmezési stratégiájának mozgatóereje. A Piroska és a farkas című mese példáján megállapíthatjuk, hogy mint empirikus olvasók nagyon jól tudjuk, hogy a farkasok nem beszélnek. Azonban mintaolvasóként bele kell egyeznünk, hogy olyan világba csöppentünk, ahol a farkasok igenis beszélnek. Eco megkülönböztet a mintaolvasón belül első és második szintű mintaolvasót. Az első szintű mintaolvasó az, aki meg akarja tudni, mi lesz a történet vége (pl. sikerül-e az öreg halásznak zsákmányával eljutni a partig). A második szintű mintaolvasó az, aki nem egészen tudja, milyenfajta olvasónak kívánja őt az adott történet, és szeretné kideríteni, milyen vezetőnek bizonyul a mintaszerző az olvasó számára." (Umberto Eco, Paola Pugliatti, Vadas János)
Szóval, ilyesmikről szól ez a könyv, tehát nem egy krimi, amit a villamoson is lehet olvasni, de kellő odafigyeléssel az irodalom elméleti kérdései iránt érdeklődőknek nagyszerű olvasmány.

13 hozzászólás
>!
csillagka P
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Olvasás közben a kolbász és a törvény ugrott be, már mint, hogy senki ne akarja tudni hogyan is készül.
Nem érdekel egy Laci konyhán mi is van benne, csak az a fontos, hogy jó ízűen el tudjam elfogyasztani sok mustárral és savanyú ubival. (törvény Clio tette hozzá az Elnök embereiben)
Valahogy így vagyok az olvasással és a könyvekkel is, ha túl sokat beszélünk róla, akkor pont az álom élménye veszik el, amitől olyan izgalmas az egész.
Szeretek utazni a képzelet szárnyán, és egy szintig a tetszési indexem fordítottan arányos bármilyen történelmi abszurditást és pongyolaság, nem csak a tárgyi materiális dolgok meglététől függ, hogy mit érzek és mit látok egy elbeszélésben. Olvastam én már tökéletesen megszerkesztett, korba, utcába, színbe helyezett könyvet, ami bűn rossz volt.
Három testőr nálam nem lett attól silányabb mű, mert nincsenek helyén az utcák vagy éppen Scarlet+ Rhett esküvőjét és a nászútját azzal a hatalmas rákkal többszörösen olvadtam végig, ők élő, sőt merem azt mondani ismerős házaspár (mármint amíg el nem váltak, de az egy másik mese)
Egy biztos, rendesen átrendezte a várólistámat, van ami előbbre, van ami hátrébb a Jegyesek pedig egyszerűen lekerült róla.
Ha érdekel a kolbász elnézést könyvek készítésének és az olvasásának rejtelmei, bátran ajánlom :) Rövid, olvasmányos és szerencsére nem teljesen elvont.
Bölcsészek előnyben!! A felét ha ismertem az említett könyveknek.(erre nem vagyok büszke :( )

2 hozzászólás
>!
spinakker
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

A kötet hat előadás szövegét tartalmazza, amelyben Eco az irodalomról és az olvasásról beszélve néhány alapfogalmat és jelenséget mutat be, és magyaráz el részletesen. Az első kettő-három előadás nem nyújtott túl sokat, hiszen ezeket már ismertem, de Eco mégis képes ezeket olyan érthető és izgalmas stílussal bemutatni, hogy faltam a sorokat. Na meg azért ez sokkal közérthetőbb, mint egy irodalomtudományba bevezető egyetemi tankönyv.
A központi probléma a valóság és fikció kapcsolata. Ez elsőre nem tűnik túl érdekesnek, mert egyértelműnek tűnik a válasz. Eco azonban újabb és újabb eseteket mutat be, amik rendesen megbonyolítják a helyzetet. Pl. le kell-e írni, hogy X kocsiját lovak húzzák? Vagy hogy mi van, akkor, amikor a mű egyik szereplőjében egy ismerősünket fedezzük fel – akiről a szerzőnek nem biztos, hogy van fogalma? Vagy hogy mennyire kell valósághűnek lennie a műnek? Ha Eco még annak is utánajárt, hogy a művében egy adott napon a szereplő sétájakor látszott-e a Hold, akkor számon lehet-e kérni rajta, hogy a szereplő miért nem láttott egy eseményt, amit megírtak a valós újságok? Vagy pedig, ha Dumas egy tizenhetedik században még nem élt építészről (Servandoni) elnevezett utcáról ír, akkor abba miért nem kell belekötnünk, viszont ha ugyanabban a műben egy másik utcát Bonaparte-nak nevezne el Dumas, abba már miért igen? Vagy hogyan válhatott egy regény egyik jelenete sok lépés után egy (állítólagos) titkos szervezet lebuktatásának bizonyítékává?
Ezek után el lehet gondolkodni a történelmi regényekről, az igaznak vélt történetek alapján írt könyvekről (amelyekről kiderülhet, hogy nem teljesen úgy voltak – erről egy csomó példát tudok), meg azokról a könyvekről, amik valóság és fikció határát mossák össze spekulatívan (pl. a Dan Brown regények).

5 hozzászólás
>!
Zonyika P
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Eco megírt mindent, amit csak lehetett, a többi csak illusztráció.
Ő mindig ilyen velem, páratlanul sok könyvhöz csinál kedvet, no persze leginkább a sajátjaihoz, hogy az aztán még újabbakat szüljön. Úgy ír, ahogy senki, pedig erről más is írt, de az nem írás, csak nyögés. Élmény lehet hallgatni, ismerni ezt az embert. Zseniális. Lebilincselő. Meg azok az örvös tatuk…
Minden bekezdés egy ütőkártya, de mint egy varázskönyvet, jókor és jól kell tudni használni. Minden bekezdés kincs, kivirágzik az elme tőle.

3 hozzászólás
>!
Teetee
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Egész gyerekkoromat a fikció erdejében bolyongtam végig, ám a fikció keletkezése mindig rejtély volt számomra (hogy emberek fejében megszületnek fiktív alakok, történetek). Most Eco ráébresztett, hogy az életet hajlamosak vagyunk fikciós narratívák szerint olvasni, a defamiliarizálás pedig egy újságíró számára is hasznos eszköz lehet(ne). [De hogyan lehet egy futballmeccset defamiliarizálni, amikor már száz meg száz meccsről írtál, és száz meg száz meccsről fogsz?]
Ez a könyv szórakoztató, olvasmányos és okos, és valahányszor ránéztem, úgy olvastam a címét: Hat séta a fickó erdejében :)

>!
Európa, Budapest, 2007
212 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630782326 · Fordította: Schéry András, Gy. Horváth László
>!
Draskovics_Edit
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

A Sylvie-elemzése miatt vettem megint a kezembe, és utána nem tudtam letenni. Nagyon sok mindent megvilágított a másodszori olvasás, pl. hogyan élem a saját életemet.

1 hozzászólás
>!
encsy_eszter
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Tiszta, alapos könyv, és bár szakirodalomként adták fel mégsem hasonlítható a kimondhatatlan című borzadványokhoz, melyek lapjain a szerző latin-görög szavakat dobál az unott kényszerolvasó arcába. Ennek ellenére rengeteg ideig olvastam, mert lusta vagyok, és mert nagyon nem szeretek mostanában olvasni (a magyar szak áldásos következménye), és értékelést sem tudok írni, csak nyavalyogni. Pedig ez a könyv nem érdemli meg, Eco sem érdemli meg, mert zseniális, érthető, elgondolkodtató és sokat segített két szemináriumon elhangzottak megértésében.

>!
legrin P
Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében

Az eddigi legjobb Eco esszégyűjtemény. Nagyon élveztem!


Népszerű idézetek

>!
cseri P

Valahányszor megkérdeznek, melyik könyvet vinném magammal egy lakatlan szigetre, azt felelem: „A telefonkönyvet: annyi sok szereplővel számtalan történetet tudnék kitalálni.”

87. oldal

6 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

Thomas Mann kölcsönadta Kafka egyik regényét Einsteinnek, aki azzal adta vissza: „Nem tudtam elolvasni; az emberi gondolkodás nem ennyire bonyolult".

10. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Albert Einstein · Franz Kafka · Thomas Mann
3 hozzászólás
>!
blueisthenewpink P

(…) fikciót olvasni annyit tesz, hogy játszunk egy játékot, s ezáltal értelmet adunk annak a rengeteg dolognak, ami a létező világban történt, történik vagy történni fog. Ha elbeszélő prózát olvasunk, elkerüljük mindazt a szorongást, ami ránk tör, ha valami igazat akarunk mondani a világról.
    Ez az elbeszélő próza vigasztaló funkciója; ez az, amiért az emberek történeteket mesélnek és meséltek mindig is, mióta világ a világ. És ez volt mindig a mítosz legfőbb funkciója: alakot, formát találni az emberi létezés zűrzavarában.

122. oldal, Négy - Lehetséges erdők (Európa, 1995)

16 hozzászólás
>!
vargarockzsolt P

A való világgal éppen az a gond, hogy az emberek az idők kezdete óta azon töprengenek, van-e üzenet, s ha van, értelme van-e. Fiktív univerzumok esetében nem is kérdés, hogy van üzenet, s hogy mögöttük teremtőként, bennük pedig olvasási instrukciók csomagjaként egy szerzői entitás rejlik.

164-165. oldal

>!
cseri P

A tizenkilencedik századi olasz irodalom mesterműve Alessandro Manzoni A jegyesek című regénye. Az olaszok szinte mind utálják, mert az iskolában kötelező olvasmány volt.

74. oldal

1 hozzászólás
>!
blueisthenewpink P

Mivel a fikció kellemesebb környezetnek tetszik, mint az élet, igyekszünk úgy olvasni az életet, mintha fikció volna.

167. oldal, Hat - Fiktív jegyzőkönyvek (Európa, 1995)

>!
vargarockzsolt P

Egy bizonyos Humblot, amikor az Olendorf kiadó képviseletében visszadobta Proust Az eltűnt idő nyomában című kéziratát, azt írta: „Lehet, hogy lassú a felfogásom, de nem fér a fejembe, hogy képes valaki harminc oldalon át arról írni, hogyan forgolódik az ember az ágyában elalvás előtt”.

71. oldal

>!
blueisthenewpink P

(…) azt hiszem, azért olvasunk regényeket, mert azt a megnyugtató érzést adják nekünk, hogy olyan világokban élünk, ahol az igazság fogalma vitathatatlan; míg a tényleges világ sokkal ingoványosabb. A fikciós világoknak ez az „alethiológiai privilégiuma” ad nekünk néhány paramétert ahhoz is, hogy szembeszálljunk az irodalmi szövegek erőltetett értelmezéseivel.

127-128. oldal, Négy - Lehetséges erdők (Európa, 1995)

2 hozzászólás
>!
blueisthenewpink P

Miért a valami van egyáltalán, miért nem a semmi?

163. oldal, Öt - A Servandoni utca különös esete (Európa, 1995)

>!
vargarockzsolt P

Az empirikus olvasók (az egyedi olvasók – mondom én, VrZs) sokféleképpen olvashatnak, nincs törvény, amely megszabhatná nekik, hogyan olvassanak, így hát a szövegeket gyakran mintegy tárolóként használják saját érzelmeik számára, amelyek eredhetnek a szövegen kívülről, vagy pedig a szöveg váltja ki őket véletlenszerűen.

16. oldal


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Emanuela Bussolati: Az én világom
Carlo Rovelli: Az idő rendje
Urbach Zsuzsa: Mantegna, Bellini, Giorgione
Jon Roberts – Evan Wright: Amerikai Desperado
Csák Erika (szerk.): Olasz konyha
Giulio Giorello: Bujaság
Paul Harrison: Leonardo da Vinci 30 másodpercben
Filippo Ongaro: Úgy egyél, hogy lefogyjál
Geronimo Stilton: Dinoszauruszok
Arturo Arsuffi: A szavannák állatvilága