Baudolino 128 csillagozás

Umberto Eco: Baudolino Umberto Eco: Baudolino

„Hát ​ez meg mi?” – bök Nikétasz úr, a bizánci birodalom legfőbb bírája és történetírója az orra elé tolt, nehezen kisilabizálható irományra – Baudolino maga alkotta nyelven írt, kamaszkori naplójára – az Úr 1204. esztendejének eleje táján. És Baudolino mesélni kezd. Bizáncot keresztes martalócok fosztogatják, a város lángokban áll, menekülniük kell, de Baudolino közben is mesél és mesél. A meséje nyomán kibontakozó kópéregénynek – a világhírű író-filozófus legújabb, immár negyedik, diadalútját járó regényének- a hőse ő maga, Baudolino, Rőtszakállú Frigyes paraszti származású fogadott fia. Méghozzá felettébb tevékeny hőse: Baudolino képzelő- és tettereje nem ismer határokat. Legfőbb ötlete egyenesen a Német-római Császárság egészének sorsát igyekszik új útra terelni… Ötlet és valóság viszonya azonban – a korábbi Eco-regényekből ismerős módon – igencsak összekuszálódik. Létező személy-e a távol-keleti „János pap”, és írt-e levelet Barbarossának (a pápának, a bizánci uralkodónak)? Mi… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2000

>!
Európa, Budapest, 2013
542 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630796866 · Fordította: Barna Imre
>!
Európa, Budapest, 2009
544 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630787055 · Fordította: Barna Imre
>!
Európa, Budapest, 2006
546 oldal · ISBN: 9630781050 · Fordította: Barna Imre

1 további kiadás


Enciklopédia 7


Kedvencelte 20

Most olvassa 8

Várólistára tette 90

Kívánságlistára tette 25


Kiemelt értékelések

>!
Gedi P
Umberto Eco: Baudolino

Történetünk elején az Úr 1204. évében járunk Bizáncban. A „jámbor zarándokok” a kereszt szent nevében a római császárok keleti fővárosát gyújtják fel, fosztogatják a dúsgazdag templomokat, megölik a tehetős polgárokat. Ebben a zűrzavarban találkozik hősünk, Baudolino Nikétasz Khoniatész bizánci történetíróval, hogy saját történetét elregélje neki…
Mindenekelőtt ismét ez az érdekes történelmi korszak az, ami Eco könyvét izgalmassá teszi. Már A rózsa neve olvasásakor is az egyik fő vonzerőt számomra a középkori létezés és mindennapok testközelbe hozása jelentette. Ez a történet ráadásul majd’ 200 évvel korábban is játszódik, a keresztes háborúk idején, a nagy nyugati egyházszakadás visszafordíthatatlan folyamatai, császári és pápai hatalom összeütközése idején, egyszersmind ez a kor a hős lovagoké, korhely diákoké, dúsgazdag papoké, világszép hölgyeké és persze legendáké, ábrándoké, a Szent Grálé, János papé és a történetíróké…

Baudolino személyében pedig Eco ismét a történetek írásának lehetőségeit veszi górcső alá. Ő írja a történelmet vagy a történelem írja őt? A legelején leszögezi, hogy hazudós, hogy gyerekkorától kezdve kitalál történeteket, és azokban annyira hisz, hogy rögtön valósággá lesznek. Mi a valóság, mi a képzelet egy történetben? Hol kezdődik a történelem és hol a mítosz? Át- és átjárja ez a kérdéskör a mesét, ami olyan zseniálisan követi a korabeli világról alkotott felfogást és az ismeretlen, mesés Keletről szőtt paradicsomi ábrándokat, hogy a Baudolino által felvázolt cirka 50 év, mely Barbarossa Frigyes német-római császár udvarába, az itáliai hadjáratokba, a városállamok életébe és a párizsi diákéletbe is betekintést nyújt, szóval ez a krónika szinte észrevétlen megy át mesébe, természetszerűleg lépünk át a történelemkönyvből egy középkori regébe, keresztény legendáriumba, ezeréves mítoszba. Olyan nagy a különbség? – teszi fel Baudolino és Eco a kérdést.

Jóval könnyebben olvasható, mint A rózsa neve, feltéve ha valakit érdekel a történelem (vagy épp ez a kevéssé ismert szakasza; imádtam volna, ha minden kort Eco tanított volna meg egy ilyen könyvvel), a mitológia, netán mindkettő – mint engem :). Csak a Baudolino gyerekkori kéziratából származó első 15 oldaltól nem szabad megijedni, ami az eredetiben középkori olasz-latin-kitalált hablaty nyelven íródott, de egyrészt a zseniális fordításnak köszönhetően rendkívül szórakoztató, másrészt a könyv többi része tényleg viszonylag könnyed stílusú. A történetíráson kívül leginkább kaland- és pikareszk regényekre hajaz (főleg a második fele), sokszor mulatságos a humora, és hát végül itt is van egy rejtélyes haláleset, amit természetesen az olvasó (és az utókor) ítélhet meg ki-ki szájíze szerint.

17 hozzászólás
>!
Véda MP
Umberto Eco: Baudolino

Óh én balga! Miért is nem olvastam én Eco-t eddig??

1 hozzászólás
>!
WolfEinstein
Umberto Eco: Baudolino

Sokáig nem értettem, hogy miről szól. Ahogy azt sem, hogy mi a könyv műfaja. Úgy vágtam bele, hogy semmit nem tudtam a könyvről, hogy mire számítsak, hogy miről fog szólni, csak évek óta kacsingatott rám a könyvespolcomról. Először azt hittem, történelmi regény, aztán azt, hogy filozofikus-teológiai eszmefuttatás. Aztán kalandregénynek, komédiának és fantasynak hittem. A végén derült ki, hogy egy mesterien megírt krimi, ami kétségek között hagyja az olvasót, hogy mi igaz az elmeséltekből, tekintve, hogy a keresztes háborúk korának Münchausenje az elbeszélő. Kellemes izgalmak és Eco sajátos humora miatt kacarászásokkal telt mintegy 520 oldal, hogy az utolsó 20 oldalban az egész értelmet kapjon, minden a helyére kerüljön, és ez alatt a 20 oldal alatt három olyan csavart csináljon, hogy majd' leforduljak a fotelről. A hideg ráz tőle. Hihetetlen olvasmányélmény lett!

1 hozzászólás
>!
vicomte P
Umberto Eco: Baudolino

A kedvenc Eco könyvem a valóságról és annak a fonákjáról.
Baundolino nem hazug, csupán nem hagyja, hogy a valóság a képzelete útjába álljon.
Az elsődleges értelmezési szinten a könyv pikareszk, kalandos utazásokkal és (főleg a könyv elején) meglehetősen jó történelmi hűséggel.
Viszont ahogy a cselekmény kezd áthelyeződni az egzotikusabb helyszínekre úgy csúszik át a történet egy másfajta realitásba – abban, amit az adott kor embere minden komolyabb kétely nélkül annak tekintett.

2 hozzászólás
>!
Kallós P
Umberto Eco: Baudolino

Mea culpa, mea maxima culpa, de nem ezt vártam. Én valami színes szagos szélesvásznú véres eszméletvesztést szerettem volna Bizánci központtal, erre itt ez a könyv, igazi Televíziós mesék felnőtteknek stílusban, a háttérben egy statikus Bizánc képével. Steven Runciman után ez olyan „Utazás a Föld középpontja felé Münchausen Báró előadásában” történet volt kicsit, nagyon.

>!
monseigneur
Umberto Eco: Baudolino

A könyvet még a nyáron olvastam el, és Eco alaposan megédesítette a vele eltöltött napokat. Én először a Rózsa nevét olvastam tőle, ismerőseim ajánlására. A könyv lenyűgözött,és ez nálam bőven elég volt ahhoz,hogy tovább kutakodjak az író után. Szaglászásom eredménye egy hosszú könyveslista lett Ecótól ”OLVASD EL!” címszóval,elsőhelyen a Baudolinóval. A történethez hozzátartozik,hogy egyszer már nagyon fiatal koromban kézbevettem egy boltban,bár akkor még csak a gyönyörű borító vonzott oda. A történet ismét csak mindent feldolgoz ami akkor izgalmas volt,de semmiből sem mutat túl sokat. Umberto Eco pedig ezúttal is prezentálja különleges adottságát, nevesen, hogy bármiről tud írni amihez gusztusa támad. A könyvet bárkinek,bárhova,bármikorra tudom ajánlani. Nekem csodálatos élmény volt.

U. i.:Miért csak 5 csillag?

>!
Dominik_Blasir
Umberto Eco: Baudolino

A félezer oldal olvasása közben szinte végig az járt a fejemben, hogy egészen remek, amit Eco csinál, de ehhez minek ennyi oldal? Aztán a végére megértettem, és nyugtáztam magamban, hogy azért közel sem hiábavaló átküzdeni magunkat az eseménydús XII. századon és végigélni Baudolinoval veszedelmekben, izgalomban és hazugságban bővelkedő életútját – s ami azt illeti, másokat is erre biztatnék. Mert senki más nem képes úgy kalauzolni a fikció és a valóság zűrzavaros rengetegében, mint az olasz szerző: ráadásul mindezt olyan magától értetődő erővel és letaglózó hitelességgel teszi, hogy a végére csak ámulni tudunk. Arról nem is beszélve, hogy ki-ki vérmérsékletének és a hangulatának megfelelő választ találhat ama örök kérdésre, miszerint: mi áll a történelem mögött?
Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2013-12-25+…

>!
LRn
Umberto Eco: Baudolino

„Más világokról képzelegni pedig azért jó – folytatta –, hogy elfelejthessük, mennyire keserves ez a világ, amelyikben élünk. Akkor legalábbis így gondoltam. Még nem jöttem rá, hogy aki más világokat képzel el, az előbb-utóbb emezt is megváltoztatja.” (104. o.)

Baudolino története egyszerre tanulmány és szerelmes levél a történetmondásról: kifinomult, intelligens és szórakoztató kalandregény egy férfiról, akinek a kitalációi valósággá válnak. A fantáziáját megtermékenyítő mítoszok lényei megelevenednek, a valós lények és események pedig mítosszá, bestiáriummá lényegülnek szavai által. Gyónása – hiszen nem puszta szórakoztató célzattal mesél Nikétasznak – egy seregnyi hazugságon keresztül jut el az igazságig. Azért mesél, hogy benne is összeálljon élete története, hogy értelmezni tudja mindazt, amin keresztülment: „Azt hiszem, mindig jó, ha van, akinek a történetmondó meséljen, mert magának is csak így tud jól mesélni.” (215. o.) Baudolino hazugságai és szélhámossága nagyrészt eszképizmus, de gyakran előfordul, hogy épp ezek a leleményes hazugságok kellenek ahhoz, hogy a dolgok a helyes irányba haladjanak tovább: „Jó, tudom, nem ez az igazság, no de hát egy-egy nagy história kis igazságain bátran változtathatunk, hogy a nagyobb igazság jobban kidomborodjék.” (542. o. – bár ez a rész nem Baudolinótól származik, de önironikus kacsintásként értelmezhető az egész szövegre is.)

Baudolino szeretni való karakter: engem már az első tíz oldalnyi, bogarászósan olvasható kézirattal megvett. Jóhiszemű, vidám és kreatív fickó, örökké lelkes szerencsevadász. Az az első tíz oldal már magával hozta az esszenciális Eco-érzést – annyi műveltség, humor és mesélőkedv van minden mondatában, hogy hihetetlen. Hangosan röhögtem a lekapart foliumok történetein, szívesen olvastam volna tovább is. Persze, a továbbiakban sem kellett csalódni: a mesének van egy időnként előbukkanó kerete, s a múltidéző elbeszélés szerkesztése sem engedi, hogy unatkozzunk (egyes szám első és harmadik személyű részek váltakoznak). Rengeteg érdekességet ismerhetünk meg a korszak kultúrtörténetéből, s ez a rengeteg ismeret sem terhel túl minket a szórakoztató sztori mellett. Arról nem is beszélve, milyen könnyű megtalálni egykori kamasz önmagunkat Baudolino meséi által.

>!
Marcus
Umberto Eco: Baudolino

Történelmi regény, ami egyszerre csavar is egyet a témán. Baudolino története ahogy halad előre, úgy lesz egyre elszálltabb, de hiszen ő maga mondja még az elején, hogy hazudik. De azért hazudik, hogy megismerhesse az igazságot a misztikus János pap országáról… mely mítosz megintcsak hazugságokra épül. De talán a ezek a hazugságok is az igazság megismerése érdekében születtek, és ha egyszer minden hazugságot lelepleztünk, visszatérünk az első hazug eredeti szándékához, és megleljük a végső igazságot. Már persze ha a végső igazság nem mítosz.

Ettől a filozófiai-irodalmi rétegtől eltekintve a Baudolino könnyed, humoros történelmi regényként is kitűnően megállja a helyét, Eco mesterien adagolja a történetet, tulajdonképpen akár már önmagában ezért is érdemes elolvasni.

>!
nagy_anikó
Umberto Eco: Baudolino

Egy csillag Baudolino-nak a középkor legnagyobb mesélőjének és hazudozójának. Aki mesél és mesél valós, hazudott és képzelt történetekről, helyszínekről, eseményekről.
Egy csillag Nikétasz úrnak a bizánci birodalom legfőbb bírájának és történetírójanak, aki türelmesen végig hallgatta és leírta Baudolino életének közel ötven esztendejének élményeit, viszontagságait, vándorlásait.
Egy csillag nekem, hogy végig olvastam. Mert bizony az nem volt egyszerű. Voltak jó történetek, melyeket élvezettel olvastam. De volt kb. 200 oldal, ahol minden akaraterőmre szükség volt, hogy félbe ne hagyjam. Igaz a végén kiderül, hogy erre is szükség volt. De nekem ez akkor is sok volt. Egy könyv – egy mese nagyon jó idegzetű olvasónak. A mínusz két csillag azért a kb. 200 oldalért.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

>!
Turms P

Jó, tudom, nem ez az igazság, no de hát egy-egy nagy história kis igazságain bátran változtathatunk, hogy a nagyobb igazság jobban kidomborodjék.

542. oldal (Európa, 2009)

>!
Citrompor

(…) aki tudja mi a cél, az a hozzá vezető utat is ismeri.

221. oldal (Európa, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: cél
>!
Citrompor

Az idő olyan, tudod, mintha dadogna az öröklét.

442. oldal (Európa, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: idő
>!
Citrompor

Öregedett az én szegény apámuram, a szakálla is fehérré színtelenedett… De vissza-visszatértem Alessandriába is, és látnom kellett, hogy a vér szerinti szüleim még nála is öregebbek. Fakón, szálkásan és törékenyen, mint azok a fehér gombolyagok, amelyeket tavasszal kerget a mezőkön a szél, úgy hajladoztak a tűzhely körül, mint csenevész fák a viharban, és hol egy elkutyult bögre, hol egy földre pottyantott tojás miatt civakodtak naphosszat. Ha pedig meglátogattam őket, mindig nekem estek, hogy miért nem jövök soha.

251-252. oldal (Európa, 2009)

Kapcsolódó szócikkek: öregség
1 hozzászólás
>!
Citrompor

– Boldog, aki eljut a tudatlanság határáig, ahonnan már nincs tovább.

220. oldal (Európa, 2009)

>!
Citrompor

– A szóban forgó szerzetesek egyikét Khalkédóni Zószimosznak hívták. Feltűnt nekem csontsovány arca, a minduntalan fel-felszikrázó karbunkulus szeme, a bozontos fekete szakálla, a hosszú-hosszú haja. Ha beszélt, akárha a megfeszített Krisztushoz szólt volna, aki közvetlenül az orra előtt hullajtja vérét.
– Ismerem a fajtáját, tele vannak vele a monostoraink. Fiatalon elpusztulnak, halálra sanyargatják magukat…
– Ő ugyan nem. Hozzá fogható mohó embert még sohasem láttam. Egyik este két velencei kurtizánhoz is elvittem, márpedig talán tudod, hogy azok messze földön híres művelői a világ legősibb mesterségének. Éjjel háromra úgy lerészegedtem, hogy haza kellett mennem, de ő ott maradt, s az egyik lánytól később azt hallottam, hogy ilyen sátánfajzattal még soha életükben nem volt dolguk.
– Ismerem a fajtáját, tele vannak vele a monostoraink. Fiatalon elpusztulnak, halálra sanyargatják magukat…

218-219. oldal (Európa, 2009)

4 hozzászólás
>!
Citrompor

Azt hiszem, mindig jó, ha van, akinek a történetmondó meséljen, mert magának is csak így tud jól mesélni.

215. oldal (Európa, 2009)

>!
Kutor

– Az arca milyen volt? Szép?
– Azt nem láttam, el volt fátyolozva.
– Akkor hát ki az, akibe beleszerettél?
– Ő, mivelhogy nem láttam.

95. oldal

>!
Citrompor

– Az állandó tetszeni akarás elsorvasztja a szellemet.

539. oldal (Európa, 2009)

>!
Citrompor

– Ne hidd, hogy más nem ír történeteket ezen a világon. Valaki, aki még Baudolinónál is hazugabb, előbb-utóbb csak elmeséli.

543. oldal (Európa, 2009) - utolsó mondat


Hasonló könyvek címkék alapján

Trux Béla: A templomos lovag
Christian Rosenkrautz: Jeruzsálem pusztulása
Laimonis Purs: Lángoló vár
Pusztai Andrea: A zöld szemű kígyó
Luca Di Fulvio: A fiú, aki éjjel meglátta a napot
İhsan Oktay Anar: Ködös kontinensek atlasza
Hídvégi Igor: Középkor újratöltve 1.
Steve Berry: A templomosok öröksége
Budai Lotti: A magányos trónörökösnő
Christopher Moore: Te szent kék!