Bábeli ​beszélgetés – Minimálnapló 87% 63 csillagozás

spoiler

Erre a kötetre igencsak illik az a kifejezés, hogy bábeli zűrzavar; amennyiben ezt pozitív jelentéstartalommal is fel lehet ruházni.
Ez a könyv talán legnagyobb előnye, ugyanakkor pont ezért nem kapta meg az öt csillagot. Kétségtelen, hogy mindenki talál benne a maga számára kedveset, de bizonyára olyat is, amitől a falra tudna mászni.
A könyvet egy olyan embertől kaptam kölcsön, akinek a kedvenc írója Eco, – és bár én még ezelőtt nem olvastam tőle, – adok ennek az ismerősnek a véleményére. Be is bizonyosodott, hogy jól teszem. Nem vagyok az a nagy nevetős típus, de Eco ezt figyelmen kívül hagyta. Rengeteg nagyon jó írást olvashattam, (a legvegyesebb témakörökben), mint például a következők: Töredékek, Hogyan legyünk indiánok?, Hogyan cáfoljunk meg egy cáfolatot?, Hogyan menjünk át a vámon?, Buddhigattya gondolatvilága, és talán a legkiemelkedőbb: Hogyan óvakodjunk a fertőző betegségektől?
A kötet hangulatát egy idézettel határoznám meg, ami az utóbb említett írásból származik: spoiler

Eco sziporkázó – de ez a könyve csalódás volt.

Eco „Mikor én még kissrác voltam…” írásai. Eco tök zseniális volt és van és lesz is, bár az is igaz, hogy nem kell mindent kiadni. Az esszék középső fele (ez hülyén hangzik, de mennyiségben tényleg a fele és középre vannak rakva, mármint időrend szerinti sorrendjük miatt) a Hogyan…-os írások, ez nálam egy külön könyv lennének, Hogyan éljünk Eco-ul? címmel. Nálam. Bár az is igaz, hogy ezek elviszik az egész könyvet, tehát mondhatjuk, hogy ez így akkor pont jól van, különben nem lenne kiadva az összes többi esszé. Bár nekem Eco bevásárlócetlije is zseniális lenne. Hát megyek is a fenébe!

Szerkesztem!
Nem nem jó a többi esszé, csak vagy én vagyok túl fiatal és olvasatlan és nemolasz azokhoz. Míg az Omita című lolita-ferdítés tök zseniális és fantasztikus és zseniális és kiváló és zseniális és letehetetlen, addig a Do Your Movie Yourself című Multiplex szüzséket egyértelműen a Jean-Luc Godard és Ermanno Olmi iránti számomra ismeretlenség miatt nem tudtam értékelni. Ilyeneket az ember a haverjainak ír. Bocs.
Ugyanakkor! Üdítő volt egy gépelési hibáktól mentes könyvet olvasni végre-végre-végrevalahára. Barna Imre puszit kapott.

Ez pont az, amit mindenkinek mindig osztogatni szoktam. Már amikor éppen megvan, mert az elajándékozás is állandósult. Annyiféle ötlet van benne, hogy biztos bárki megtalál egy személyes kedvencet. Nekem az 1:1 arányú térkép lehetlenségének igazolása volt az.

Nagyon, nagyon, NAGYON jó volt. Eco zseniálisan ír, nem is lehet rá mást mondani. Hiába rövidke, egymástól független szösszenetek gyűjteménye, ha tehettem volna egyhuzamban végigolvasom az egészet, mert a stílusa olyan berántó, hogy nehéz tőle egy percre is elszakadni. És bár ~25 éves írások vannak benne, némelyik rémisztően aktuális (túlzott-PC nézetek, a média hatalma) témát feszeget, némelyik (mit némelyik, majdnem mindegyik, amelyik nem, az a saját műveletlenségem okán) pedig olyan „térdcsapkodva-hangosan-röhögős”, hogy tömegközlekedésen nem feltételen javaslom az olvasást, ha el akarjuk kerülni utastársaink kellemetlen pillantásait.
A fél csillag mínusz csak azért, mert sajnos volt egy-két olyan történet, amihez én kevés voltam. Ez nem Eco hibája, mivel olyan rendkívüli tudás, műveltség, tájékozottság rejtőzik mindegyik történet mögött, ami előtt csak fejet hajtani lehet, de sajnos pont ezek miatt számomra nem érvényesültek.
(lábjegyzet: A könyvtárunkban valaki örökbefogadta és ajánlott könyvek közé tette ezt a könyvet, így esett erre a választásom egy Eco-kihíváshoz. Ezúton is szeretném ismeretlenül is megköszönni, hogy általa rátaláltam erre a remekműre.)

Jaj, de mennyire remek író (volt) Eco. Lenyűgöző műveltség, páratlan humor. Tele irodalmi játékokkal, fricskákkal, humoros igazságokkal. Egy-két novellát sajnos ki kellett hagynom (mivel például nem ismerem a 20. század híres olasz filmrendezőit annyira, hogy értsem a hozzájuk kapcsolódó humoros stíluskritikát), de összességében ez volt az a könyv, amit mindenképpen a barátok orra alá fogok dugni. Az egyik novellával, a Töredékekkel ezt meg is tettem többször.

Vegyes volt a felhozatal, volt 1-1 rész ahol csak kapkodtam a fejem, hogy most mi van, kevés vagyok én ehhez? mondjuk az olasz filmrendezésben nem is akarok otthon lenni azt hiszem :D de a többségeben nagyon élvezetes kis írások voltak, néhol szinte potyogtak a könnyeim a a kacagástól, de volt amit eléggé elborzasztó társadalomkritikának is éreztem. Igazi bábeli zűrzavar, szóval elég találó a cím (bár csodálkoztam is volna, ha nem így lenne).

ez volt anyukám első könyve Eco-tól, kb. azóta nálunk Eco-láz van, csak én kerülgettem ezt már régóta tudomisénmiért csak annyi a bajom vele, ami minden más Eco-könyvvel: hülye vagyok én hozzá vagy legalábbis van mit pótolnom irodalomból, történelemből, olasz közéletből, kultúrtörténetből stb.
viszont! amin röhögtem, azon nagyon

Minden alkalommal, amikor a kezembe kerül Eco valamelyik könyve, elcsodálkozom azon, hogyan lehet valaki ennyire intelligens, humoros és laza? Tizenöt-hat lehettem, mikor először olvastam tőle, és azóta is imádom. Persze néha elkap az a jellegzetes kisebbrendűség-érzés a szövegei kapcsán – hiszen sosem leszek annyira okos, hogy mindent megértsek belőlük- de akkor elhullajt egy olyan sziporkát, amit még én is értek, amivel leveszi a vállamról a nemtudás súlyát, mert megnevettet, vagy épp megtanít valami nagyon érdekeset. Bár sosem találkoztunk, ő az egyik legkedvesebb tanárom. Ő tanított meg arra is, hogy nyugodtan firkáljak a könyvekbe, mert azok csak tárgyak, és arra vannak, hogy használjuk őket.

Szeretem, ahogy banális, hétköznapi témákról is ugyanolyan hévvel tud írni, mint elvont, absztrakt elméletekről. Szeretem, hogy széles látókörű, és nem szeparálja el egymástól a „magas” és a „populáris” kultúrát. Sosem beszél magas lóról, és mindig sikeresen tágítja a világom határait. Ez a kötet nagyon vegyes volt, de többnyire szélesen mosolygós, buszon nevetős és egyúttal agytornáztatós szösszeneteket tartalmazott. Ha soha többé nem olvashatnék más szerzőtől, akkor is tartalmas életem lenne. :)

Nagyon széles skálán mozognak a könyvben szereplő írások, mind témájukat (a legkézzelfoghatóbb, hétköznapi észrevételektől a legelvontabb, legfilozofikusabb témákig), mind kidolgozottságukat tekintve (a lekerekített történetek és gondolatmenetek mellett vannak kissé befejezetlen vagy összecsapott, laposabb szösszenetek is). Többnyire nagyon jól szórakoztam olvasás közben, amihez a remek fordítás is hozzájárult; az egyik kedvencem a „Sajnálattal nem javaslom” volt.
Aki e könyv olvasása után kerít sort a Baudolinóra (ahogy én tettem az Eco-kihívás keretében), felfedezheti, hogy kettő (vagy ha úgy vesszük, három), a Bábeli beszélgetések vége felé olvasható, Alessandriával kapcsolatos sztori visszatér a regényben is. A szülővárossal foglalkozó fejezet egyébként igazán személyes hangú, jó volt ilyet is olvasni a többi, általában ironizáló vagy akár cinikus hangvételű írás után.