Az ​új középkor 14 csillagozás

Umberto Eco: Az új középkor

Umberto ​Eco 1932-ben született Alessandriában. Milánóban lakik, a bolognai egyetemen szemiotikát tanít, tanszékvezető. Tudományos művei már a hatvanas évek végére világhírt szereztek neki. Publicisztikája révén az olasz kulturális közélet egyik legismertebb és legnépszerűbb szereplője. A rózsa neve, melyet több mint húsz nyelvre lefordítottak, hosszú éveken keresztül nemzetközi bestsellerlista-vezetővé tette. A bestsellerek hatásmechanizmusát „hivatalból” is kiválóan ismerő Eco – anélkül, hogy tudományos tevékenységét egyetlen pillanatig is szüneteltette volna – azóta már négyszer megismételte ezt a bravúrt; A Foucault-inga, A tegnap szigete, a Baudolino és legújabban a Loana királynő titokzatos tüze is biztos világsikerként bizonyította: a kultúra, a civilizáció alapkérdései nem ismernek műfajhatárokat.
Az új középkor című esszégyűjtemény 1992-ben már megjelent magyarul. Eco a hatvanas évek óta általában mindenbe beleszól, ami fontos, és abba is, ami nem, fontossá… (tovább)

>!
Európa, Budapest, 2008
190 oldal · ISBN: 9789630784429 · Fordította: Szénási Ferenc, Schéry András, Barna Imre
>!
Európa, Budapest, 2002
188 oldal · puhatáblás · ISBN: 9630771209 · Fordította: Szénási Ferenc, Schéry András, Barna Imre
>!
Európa, Budapest, 1992
240 oldal · ISBN: 9630754142 · Fordította: Barna Imre, Schéry András, Szénási Ferenc

Enciklopédia 23


Most olvassa 1

Várólistára tette 15

Kívánságlistára tette 24


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Umberto Eco: Az új középkor

Ritka eklektikus tanulmánykötet ez, és alighanem csak némi eco-i logikai-szemiotikai bűvészmutatvánnyal lehet a részeit egyetlen szálra felfűzni. Ez az „egyetlen szál” legyen mondjuk az Új Középkor eszméje, az a vélekedés, hogy a modern kor megismétel egyes, a középkorra jellemző tendenciákat – mindenekelőtt azzal, hogy kapcsolódási pontok híján a középkorban is végletesen elkülönült az ún. (latin nyelvű) magaskultúra és a (nemzeti nyelvű) populáris kultúra, és úgy fest, ez az elkülönülés a XX. század második, és a XXI. század első felében is tetten érhető*. Eco pedig abban a legjobb, ahogy a populáris és az elitkultúrát összeköti, leginkább azzal, hogy megpróbálja mindkettőt egységes kritériumrendszer alapján vizsgálni. Így fordulhat elő, hogy akár Szent Tamásról, akár a fociról beszél, ugyanolyan logikai mértékegységek alapján kategorizálja őket. Talán ezért is tűnik kissé olybá, mintha egy vásári mutatványt látnánk: amikor egy triviálisnak tűnő jelenséget (mondjuk egy televíziós műsort) ilyen komplex vizsgálatnak vetnek alá, az olvasóban felébredhet a gyanú, hogy itt ágyúval lőnek verébre. Arról nem is beszélve, hogy ilyenkor az, ami eddig egyszerűnek látszott, hirtelen végtelenül összetetté és bonyolulttá válik – mintha az elemzés nem azért lenne szükséges, hogy megértsünk valamit, hanem hogy homályba burkolja azt, ami világos. Azt hiszem, ezért tűnik úgy, mintha Eco folyton tréfálkozna velünk**, holott ez a módszer véresen komoly, és szerintem nagyon nagy szolgálatot tesz a mester azzal, hogy utat tör valamiféle fúziós, egyetemes kultúraértékelés felé. (Már ha létezhet ilyen egyáltalán…) Viszont sajnos a kötet legnagyobb hibája is erre a szándékra vezethető vissza: bár az esszék konklúziói abszolút értékállóak, de maguk a populizmusokra felhozott példák törvényszerű módon iszonyatosan elavultak mára – sőt, jelentős részük már akkor ismeretlen lehetett a magyar olvasónak, amikor e könyvet lefordították (pl. az olasz televíziózás jelentős személyiségei). Ez néhány tanulmányt szinte az élvezhetetlenség határára sodor, és lövésem sincs, hogy a kiadó miért nem lábjegyzetelte meg alaposan az egészet. Amúgy meg nagyon fontos válogatás.

* Persze ha jobban megkaparjuk, ez a jelenség akár az összes kor jellemzője is lehet, de hát akkor ne kapargassuk.
** Meg persze azért, mert Eco ettől függetlenül valóban folyton tréfálkozik velünk. Hála Istennek, mert ő az egyik legjobb humorú esszéista ezen a földtekén.

>!
Inpu
Umberto Eco: Az új középkor

Tessék, tessék, hölgyeim és uraim, csak tessék tessék! Itt látható a világhírű szemiotikus, a gumiagyú publicista, az utolérhetetlen gondolatidomár! Csak önöknek és csak ma este hord össze hetet-havat a bátor esztéta, az irodalomelméleti megmondóember! Eco, a szakállas kommunikátor: világszám! Tessék, csak tessék!

Talán nem bántó a kiváló szerzőre nézve a fenti kis élcelődés, hisz' maga is nagy tréfamester hírében áll. Az új középkor címen kiadott kötet tizennégy hosszabb-rövidebb eszét, publicisztikát tartalmaz változatos témákban, ám szegről végről mindegyik társadalmunk vagy helyesebben modern kultúránk valamely szimptómájához fűzz hozzá valami megismerésre érdemest. Az írások 1967 és 1986 között születtek, így kellő távolságból tudjuk ízlelgetni Eco sejtéseit az akkoriban zajló folyamatok következményeit illetően. Óvakodnék lelőni bármiféle poént, ezért a tartalmi ismertetés helyett egy-egy szerintem kifejező címkével látnám el a kötetben szereplő tanulmányok mindegyikét.

1. Utazás a hipervalóságban – „Hamis a baba”

2. Az új középkor – „Szent János tizenkét éves kori koponyája”

3. Ami szent – a szakrális deszakralizálásáról

4. Miért nevetnek a ketrecekben? – az igazi hős természetrajza

5. Már nem átlátszó a képernyő – RTL Klub

6. Hogyan dívik a divat a kultúrában? – Tudtam: Eco is konformista

7. A Mundial és szépségei – „Lehetséges fegyveres harcot vívni a bajnoki meccs vasárnapján?”

8. Casablanca – klisé-olimpia

9. Mennyibe kerül egy remekmű? – szószátyárkodás

10. Nem félünk mi Prágától – az elhallgatás robaja

11. A cogito interruptus – exitus interruptus

12. Szent Tamás dicsérete – rendhagyó laudatio

13. Irracionalizmus tegnap és ma – hermetikus-gnosztikus katyvasz

14. Gyerek még az idő – világvége érdeklődés hiányában elmarad

>!
mongúz
Umberto Eco: Az új középkor

Az esszék nagyobb része jó, de van néhány zavarosabb is. És szerintem érdemesebb lett volna időrendbe szedni az írásokat, mert logikai rendező elvet nem éreztem, és ettől eléggé szétesőnek hatott a kötet. És sokkal több lábjegyzetre lett volna szükségem.

>!
ddani P
Umberto Eco: Az új középkor

Rádupláztam az Eco-esszékötetre, az előző is tetszett, ez sem volt rossz, sőt. Egészen vegyes válogatásnak hat, pedig akár egységesíthetné a középkor témája, de nem – persze épp ezt ünnepli a középkor körülírásában Eco, a sokszerűségét… Egy fészeknyi kakukktojás. Kicsit poros, ám izgalmas potpourri. A Casablanca-esszét olvastam vagy 10 éve egy antológiában, és remek volt viszontlátni, a legizgalmasabb filmírások közé sorolom, időtlen. A kötet számos esszéje (sajnos?) aktuális témákat piszkál, amik 30-40 év elteltével teljesen anakronisztikusak, bár ennek is van egy különös hangulata, mint amikor a Kossuth rádión mostanában kezdik fölfedezni az Internet nevű csodát. Sajnos az aktualitás villámgyorsan közhelyesedik. Viszont Eco sokkal nagyobb formátumú író, semhogy ez az apróság igazán elrontaná a mókát: szerencsére nem sokat komolykodik, és bőven akadnak tréfás és illetlen részek, amik engem legalábbis kárpótolnak az akadémikus mellékízekért. Például feltétlen említésre méltó a televízióra tervezett angol royal wedding, ahol a lovakat a felvonulás előtti héten már különleges tápszerrel etettek, hogy a fekáliájuk jobban mutasson majd a színes képernyőkön. Talán sosem olvastam volna Szent Tamásról (ráadásul – véletlenül – épp egy templomkertben!) de itt utolért. Újabb irodalomkritikai tréfát süt el, nem lövöm le itt a poént, a Diario Minimo csapásirány méltó folytatásra lel itt is. Kellő ráhangolódás után most már nekifutok a Foucault-inga újraolvasásának.


Népszerű idézetek

>!
Kutor

Íme hát egy másik javaslat: a médium nem az üzenet; az üzenet az lesz, amivé a befogadó teszi, amikor összeveti a maga befogadói kódjaival, amelyek nem azonosak sem a kibocsátóéival, sem a kommunikációkutatóéival.

145. oldal

1 hozzászólás
>!
Carmilla 

(…) A sport mint olyan tevékenység, melyben valaki haszonszerzési szándék nélkül olyan testgyakorlást végez, melynek során megdolgoztatja az izmait, élénkíti a vérkeringését, teljes kapacitással működteti a tüdejét – ez a sport nagyon jó dolog, legalább olyan jó, mint a szex, a filozofálás és a hazárdjáték babra.

101. oldal, A Mundial és szépségei (Európa, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: sport
2 hozzászólás
>!
Carmilla 

(…) „Racionális” hajlama a diktatúráknak, hogy megnevezzenek valamiféle külső ellenséget, amely a polgárok vesztét akarva összeesküvést sző, a polgárok pedig mindig „irracionális” hajlamról tesznek tanúbizonyságot, amikor elfogadják az összeesküvés gondolatát. A rosszat mindig valaki más teszi, és mi magunk sohasem tehetünk róla.

184. oldal, Irracionalizmus tegnap és ma (Európa, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: diktatúra · ellenség · rossz
>!
danaida

A kínaiak hajdan ekkép átkozódtak: „Jönne rád egy érdekes kor!”

47. oldal

1 hozzászólás
>!
Kutor

Egy növényt nem morfológiai és funkcionális sajátosságainak alapján határoz meg, hanem aszerint, hogy a kozmosznak mely másik eleméhez látszik, ha mégoly kicsiny részben is, hasonlítani. Ha egy emberi testrészhez hasonlít valamelyest, akkor az az értelme, hogy a testre utal. A szóban forgó testrésznek viszont az az értelme, hogy egy csillagra utal, a csillagnak az, hogy egy bizonyos hangskálára, a hangskálának az, hogy egy angyali hierarchiára utal és a többi, ad infinitum.

Minden, akár e világi, akár égi objektumban valami titok lappang; ezt a titkot csak beavatottak fejthetik meg, és az ismerete ezért egyúttal beavatottságot is jelent. A megfejtett beavatási titok azonban – ahogyan Joséphin Péladan mondja majd a tizenkilencedik században – semmire se jó. A megfejtettnek vélt titok csak akkor titok, ha egy másik titokra utal, a másik pedig, ha egy harmadikra és így tovább, el egészen valamely végső titokig. Mármost a tovább- és továbbutaló szimpátiák univerzumát kölcsönhatások tagolják valóságos labirintussá, amelyben minden esemény spirászerű logikának engedelmeskedik, amelyben kérdésessé válik az időrend szerinti ok-okozati sorrend. Végső titok nem létezhet. A hermetikus beavatottság végső titka az, hogy minden titok.

174. oldal (Irracionalizmus tegnap és ma)

>!
Carmilla 

Bizonyos tekintetben hajlamos volnék a futuristákkal együtt vallani, hogy a háború a világ egyedüli megtisztítója, csupán apró kiigazítást tennék: így volna, ha hagynák, hogy a háborúban csak önkéntesek vegyenek részt.

100. oldal, A Mundial és szépségei (Európa, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: háború
>!
Kutor

Pártolom a futballszenvedélyt, ugyanúgy, ahogyan az autóversenyzést pártolom, a motoros száguldást szakadékok peremén, az ejtőernyős ugrálást, a misztikus alpinizmust, az óceánon való gumicsónakos átkelést, az orosz rulettet és a kábítószerezést. A versengés jobbítja a fajt, mindeme játékok pedig szerencsére a legjobbak elhullását eredményezik, miáltal az emberiség története zavartalanul folyhat tovább, normális, átlagosan fejlett főszereplőkkel

102. oldal

>!
ddani P

Akitől kiadtak már valamit a szocialista országokban, tudja, hogy az ottani fordítások egy árva lírát se hoznak a konyhára, jobbik esetben a szerző eltölthet ingyen három hónapot a Kárpátokban, ami némileg olyan, mint az a bizonyos Philadelphia-díj (első díj egy hét Philadelphiában, második díj két hét Philadelphiában). Ám mint tudjuk, a tollforgató becsvágyó szerzet, s az a tudat, hogy lehetetlen nyelveken is olvassák, jólesik neki.

121-122. oldal, Nem félünk mi Prágától

>!
Carmilla 

Játék közben ismeri meg a gyermek a világot, mert azt mímeli, amit később valóságosan is tennie kell.

21. oldal, Az új középkor (Európa, 2002)

Kapcsolódó szócikkek: játék
>!
danaida

Másfelől viszont Old Bethpage Village-ben, Long Islanden föl akarnak építeni egy tizenkilencedik század eleji farmot eredeti állapotában, az akkori állatok mai, élő másaival, csakhogy a juhok a furfangos kereszteződések miatt azóta különös változásokon estek át: akkoriban fekete és szőrtelen volt a pofájuk, ma pedig fehér és gyapjas, és persze többet is jövedelmeznek. Nos, a régész-ökológusok most azon fáradoznak, hogy újbóli keresztezésekkel „evolution retrogression”-t indítsanak el. Az állattenyésztők országos egyesülete azonban határozottan és hangosan tiltakozik, amiért ilyen merénylet fenyegeti a zootechnikai progressziót. Per van kilátásban: a „mindig csak előre” és a „hátrálvást előre” hívei csapnak majd össze. S nem lehet tudni, melyik tábor jár előbbre a sci-fiben, és melyik a természet igazi meghamisítója. Ami viszont a „real thing”-ért folyó harcot illeti, utunk itt aligha ért még véget: „more to come”!

15-16. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Giorgio Agamben: A profán dicsérete
Julius Evola: A múló ember típusa
Claudio Magris: Duna
Paolo Santarcangeli: Beszélgetések a Sátánnal
Julius Evola: Meglovagolni a tigrist
Giordano Bruno: A végtelenről, a világegyetemről és a világokról
Giacomo Leopardi: Magános élet
Giordano Bruno: Két párbeszéd
Giacomo Leopardi: Rövid erkölcsi írások
Boncompagno da Signa: A barátságról