A ​prágai temető 118 csillagozás

Umberto Eco: A prágai temető

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén… (tovább)

Eredeti mű: Umberto Eco: Il cimitero di Praga

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Európa, Budapest, 2015
562 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634051459 · Fordította: Barna Imre
>!
Európa, Budapest, 2012
564 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630793735 · Fordította: Barna Imre

Enciklopédia 13


Kedvencelte 10

Most olvassa 22

Várólistára tette 115

Kívánságlistára tette 75

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

>!
egy_ember
Umberto Eco: A prágai temető

Állítolag Borges azért nem írt soha regényt, mert egy regény óhatatlanul tele van üresjáratokkal. Eco éppen az üresjáratok miatt ír regényt. Merthogy az a helyzet, hogy amit itt megírt, azt sokkal elegánsabban megírta már az esszéiben, vagy az éppen nemrég kiadott alkalmi beszédeiben, csakhogy azokban nincs fabula, itt meg van.
Laza csuklóval kever „valóságot” és „kitalációt”. Sőt „bizonyítja”, hogy a „kitaláció” bármikor „valósággá” válhat, ha beépül a kortársak vagy utódok gondolkodásába. Amit elég ember valóságnak vél, az valósággá válik, vagy legalábbis befolyásolja azt (lásd: Cion bölcseinek jegyzőkönyve)
Umberto mestert gyakran elkapja a lista mámora, és összehord egy halom felesleges információ – hogy ne mondjam: tárgyi tudást –, aminek sem a cselekményben, sem a történetben nincs különösebb jelentősége, viszont ettől lesz ez a regény éppen ecós és nem brownos vagy dossantosos.
Azért amikor zabolátlanul kiéli a szabadkőműves mániáját, az már kicsit sok, és az utolsó ötven oldal is nyugodtan elmaradhatott volna, de attól függetlenül, hogy a regény a XIX. századot öleli föl, a XXI.-ben is aktuális. A mechanizmus nem sokat változott: ma is kell ellenséget alkotni, sőt a manipuláció és az (ön)áltatás egyre kifinomultabb technikáival vagyunk kénytelenek szembenézni.

5 hozzászólás
>!
Chöpp 
Umberto Eco: A prágai temető

Azért olvastam végig, mert Eco. És mert itt-ott azért megcsillant valami a zseniből, de alig volt ez valami halovány lidércfény. Arra elég csak, hogy továbbcsábítson.
Nem tetszett a téma (mondjuk inkább úgy, hogy undorított), nem szimpatizáltam egyik főszereplővel sem. Önmagában az ismert történelmi események az ismeretszerzés örömével töltöttek el, ámde a történelmi nagyszínpad kulisszái mögött zajló machinációk inkább idegesítettek, mint szórakoztattak.

4 hozzászólás
>!
mohapapa I
Umberto Eco: A prágai temető

Minden tiszteletem Eco mester agyának, ahol az élete során összegyűlt információkat tárolja, rendszerezi, és ahonnan a kellő időben elő is tudja azokat venni! Ha csak ezt a könyvet írta volna, akkor is sok-sok főhajtás járna az ismereteinek. Nem csak ezt írta, de a hihetetlen tudásanyag minden könyvén átsüt. Ha ettől nem is lesz mindegyik jó könyv. Ahogyan ez sem.

El kell ismernem azonban, a csoportosítás itt is zseniális! Nem véletlenül folyt hatalmas vita A prágai temető körül; Eco zsenialitása abban is áll, hogy miközben özönlenek a sokféleképpen értelmezhető információk, ő nem foglal állást. Vagy mégis? De milyet? Antiszemita-e Eco? Vagy zseniális paródiáját írta meg az antiszemitizmusnak?

Azt írja az utószóban, hogy könyvében egyedül a főszereplő a kitalált alak. Aki ugye ebben a XIX. századi anti-Forrest Gump történetben (sajnos ez nem saját megfogalmazásom) nagyjából háttérhatalmak sötét jobbkeze.

No, de manapság az a paranoiás, aki azt mondja vannak háttérhatalmak. Erről már könyvet is írtak, hogy minden összeesküvés-elmélet a paranoiából és a másság fékevesztett utálatából fakad.

Ámde: ha vannak háttéhatalmak, akkor nem éppen az-e a céljuk, hogy a létüket minden eszközzel takarják, leleplezzék, tagadják? S így akár Eco is kiváló eszköz: úgí ír kiváló jellemzést ír az antiszemitizmusról, hogy nevetségessé, művivé teszi mindazt, ami (feltéve, de persze polkorrekten meg nem engedve) a görbeujjú zsidó tőke mindennapi machinációját leleplezné. Hiszen bebizonyítja például, hogy az egyik legfontosabb irat: hamisítvány. Igaz, regényében egy kitalált alak találja ki. De a lényeg, hogy az irat kitalált, bármi álljon is benne az azóta hihetetlenül beteljesedett eseményekről. Ha az irat kitalált, akkor ezek az események is kitaláltak, s ha a valósághoz közük van, bármilyen, az csak a véletlen műve!

Szóval saját farkába harap a Möbius-kígyó, s a végén már egyetértünk Virág-elvtárssal, hogy „az a gyanús, ami nem gyanús”.

Hoppá, de akkor Eco mégis antszemita, és van világösszeesküvés! S a Jegyzőkönyv valódisága gyanús-e? Ha gyanús, hogy valódi, akkor igazi. Ha nem gyanús, hogy másolat, akkor gyanús, hogy igazi. Hjaj!
Mondom, okos ez az Eco!

A könyv viszont annyira nem jó. Az elején lelkesedtem. Aztán csappadt a lelkesedés, de vitt a lendület, mert érdekelt a történet, merre megy, mire jut? Aztán valahol Taxilnál és a Dreyfus-ügynél már legyintettem. A szabadkőművességből Kossuth-ot hiányoltam, Deákkal egyetemben, s magyarként „csak” egy Esterházy jutott… Viszont immár tény, hogy Dosztojevszkij is, Wágner is aniszemita volt. Tudtak valamit? Gyanús! Tehát nem tudtak semmit! No, kérem!

Szóvala történet leül. Ahogy Simonini alakja is. Egy darabig viszi a történetet a hátán a gonoszsága, a pragmatikus előretörése, az ismeretek kézben tartása (hoppá, Eco úr, van párhuzam?), a kegyetlensége, a betegsége, torz, beteg szemlyisége. Aztán ez valahogy unalmassá válik. Csak a XIX. század eseményeinek lendülete és a már a könyv elején kitalálható Jegyzőkönyv megszületésének vajúdása tartja az emberben a lelket.

Hm. Újraolvasni nem fogom.

2 hozzászólás
>!
Lara
Umberto Eco: A prágai temető

Egy történelmi regény posztmodern formába öntve: talán ez a meghatározás illik a legjobban erre a könyvre. A regény témája voltaképpen az antiszemitizmus története, ami nem mondom, hogy nem érdekel, de nem éppen szórakoztató majd’ hatszáz oldalon át olvasni róla egy olyan regényben, amiben nem hogy szerethető, de még szimpatikus szereplők sincsenek.
Sokat gondolkodtam a főszereplő Simonini jellemtelenségén jellemén. Természetesen egy regényben nem az a lényeg, hogy létezik-e olyan ember, mint a (fő)szereplő, vagy sem, hanem az, hogy egyáltalán létezhet-e, előfordulhat-e ilyen. Nem tűnt egészen valószerűnek spoiler ahogy Eco megírja, bár ez triviális kérdés a regény egészét tekintve.
Összességében úgy gondolom, hogy jó könyv, főleg annak fog tetszeni, akit különösen érdekel a korabeli történelem, mert itt kimerítően olvashat róla, hogy majd a nagy részét egy hétre rá el is felejtse, ahogy ez általában az iskolai történelemórák után volt. Legalábbis nálam. :)

5 hozzászólás
>!
Biba
Umberto Eco: A prágai temető

Umberto Eco zsenialitása itt is megmutatkozott. Szokás szerint óriási elbeszélést kerít a valós események, személyek köré, és olvasás közben sodort magával.
Viszont az az elképesztő gyűlölet és undor, ami a főszereplőt áthatja és mozgatja nagyon nehézzé tette számomra, hogy szeressem ezt a könyvet, vagy hogy ha egyszer letettem, újra felvegyem olvasni. Utál mindenkit, de főleg a zsidókat és a nőket.
spoiler
Ő maga egy hamisító, és az egész élete arról szól, hogy az általa alkotott, de eredetinek feltüntetett dokumentumaival vagy azok nélkül másokat tönkretegyen, vagy eltegyen láb alól. Persze sokkal többről van itt szó, hogy pontosan miről is, azt a spoileres részben írtam le. Az antiszemitizmus témájához, a vádakhoz nagyon intelligens történetet kerekített a szerző, ez megérdemelné az öt csillagot, de sajnos eléggé utáltam az egészet (nyilván ezt a reakciót kívánta elérni az író, de azért mégis…) meg néha el is vesztettem a fonalat, úgyhogy levonok felet, jogos vagy sem, most így érzem.

>!
hencsa06
Umberto Eco: A prágai temető

Nehézkesen indult , de aztán belerázódtam. Apránként olvastam, mert eléggé tömény, de nem volt rossz regény. Nem kedveltem meg egyik szereplőt sem.

2 hozzászólás
>!
monseigneur
Umberto Eco: A prágai temető

Kezdetnek pár adat. Olvasási idő: három nap ( megszakításokkal). Fejezeti eloszlás: első nap: 2 fejezet. második nap: 3 fejezet. harmadik nap: 22 fejezet. Köszönöm.
Abszolút megérte, Umberto Eco lehengerlően jól ír (nem is tudom, meglepetés?). Sokan megjegyezték, és tagadhatatlan, hogy Eco úr ingoványos talajra tévedt, amikor a főszereplő szájába oldalnyi monológokat adunk ostoba nőkről, gonosz szabadkőművesekről, és még gonoszabb emberevő zsidókról. Az elején én is aggódtam, hogy nem lesz-e kellemetlen ez a stílus, de az író rögtön megnyugtatott, hogy ő az egyetlen kvázi kortárs író (cö), akinek még jól is áll a vékony jégen való táncolás, noha fele ilyen erős írók már rég elmerültek volna. Simonini sztorija megkapó, a kötetbe válogatott illusztrációk kitűnőek. A főszereplő kendőzetlen cinizmussal nyilatkozik kora társadalmi folyamatairól, és jelenségeiről, és még sosem gondoltam, hogy ez ilyen hallatlanul szórakoztató is lehet, bár tőlem sem állt sosem távol az ilyen látásmód. Ajánlom, ajánlom, ajánlom!

>!
nero
Umberto Eco: A prágai temető

Umberto Eco Prágai temető című regénye megjelenése után nagy vihart kavart. Kritikusai leginkább azt feszegették, szabad-e játszani a tűzzel, szabad-e egy kényes témáról ironikusan írni, különösen akkor, ha ez a téma a Cion bölcseinek jegyzőkönyve. Eco nagy mágusa nem csak a szavaknak, hanem az írói stílusoknak is. Hatodik regénye Dumas és Victor Hugo stílusában írt kalandregény, ugyanakkor kőkemény kritikája a korrupt politikusoknak éppúgy, mint azoknak, akik a sajnos ma egyre intenzívebben terjedő antiszemitizmus gerjesztői és haszonélvezői.
Az igazi kérdés kettős. Egyrészt arra a kérdésre kellene válaszolnunk, önmagában veszélyes-e a hírhedt hamis jegyzőkönyv és az abban foglalt gondolatok felidézése még akkor is, ha azt a feltételezett folyamatot mutatja be a regény, amely a dokumentum oroszországi megszületéséhez vezetett. Másrészt arra kérdésre, elég-e a dokumentumok valótlanságának megerősítéséhez az, ha a szerző bemutatja, a szerző vagy inkább ihlető olyan ember, akinek egyetlen szava sem igaz, értékrendje pedig a nevetségességig a gyűlöletre és megvetésre épül. Bővebben itt: http://szerepalapitvany.hu/index.php…

>!
Bur3sz
Umberto Eco: A prágai temető

Tetszett! Élvezem Eco mester stílusát. Igaz, kicsit sok volt a francia faragatlan agyamnak, de átléptem. Viszont a történetet akát napjainkra is át lehetne ültetni. Igen tanulságos volt számomra.

>!
Draskovics_Edit
Umberto Eco: A prágai temető

Bár ez félig-meddig szimpla (dehogyis szimpla!) ismeretterjesztés, én nagyon is élveztem.


Népszerű idézetek

>!
egy_ember

Ez ám a siker: általános választások útján hozni létre zsarnoki rendszert! Úgy hajtott végre önkényuralmi puccsot a nyomorult, hogy közben a birka népre hivatkozhatott! Láthatjuk, milyen jövő vár a demokráciára.

230.

2 hozzászólás
>!
egy_ember

Az emberek sosem teszik a rosszat olyan tökéletesen és lelkesen, mint amikor vallási meggyőződésből teszik.

20. oldal

>!
egy_ember

Nem mintha túltengett volna benne az önimádat, de mindenki mástól annyira viszolygott, hogy inkább saját magát választotta.

505. oldal

>!
Chöpp 

Mindig kell valaki, akit gyűlölhet az ember, hogy magyarázatot leljen a saját nyomorúságára.

436. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet
>!
Lara

Aki nincstelen, az végső soron a nemzeti hovatartozásából merít magának erőt. A hovatartozás-érzés viszont a gyűlöletből fakad, annak a gyűlöletéből, aki máshova tartozik. (…) Mindig kell valaki, akit gyűlölhet az ember, hogy magyarázatot találjon saját lelki nyomorúságára.

436. oldal (Tizenkét tartalmas év)

3 hozzászólás
>!
Chöpp 

– Uraim, azt a legendát, hogy Krisztus zsidó lett volna, maguk a zsidók terjesztették el, Szent Pállal és a négy evangelistával az élen. Jézus valójában kelta fajú volt, akárcsak mi, franciák. És amíg nem férfiatlanították a latinok, hódító nép volt a kelta is. Hallottak már a galatákról, akik egészen Görögországig eljutottak? Galilea a gallokról kapta a nevét, akik gyarmatosították. Másrészt a fiút szülő szűz mítosza is kelta, druida mítosz. Jézusnak ugyebár, tessék csak ellenőrizni bármelyik ismert ábrázolásán, szőke haja és kék szeme volt. És a zsidó szokásokat, babonákat, bűnöket ostorozta, és szemben azzal, amit a zsidók a Messiásuktól vártak, azt mondta, hogy az ő országa nem e világról való. És a monoteista zsidókkal szemben Krisztus a Szentháromság ötletével állt elő, amit a kelta politeizmusból merített. Ezért ölték meg.

445. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus
1 hozzászólás
>!
Chöpp 

    Az új idők egyetlen értelmes találmánya az a porcelán-alkalmatosság volt, amelyen immár ülve lehetett ürítkezni.

307. oldal

Kapcsolódó szócikkek: WC, vécé
9 hozzászólás
>!
Chöpp 

Nem jó a túl nagy szabadság, és az sem jó, ha minden megvan, ami kell. Atyáink szegényebbek, de boldogabbak is voltak, mert nem szakadtak el a természettől.

67. oldal

>!
Chöpp 

    Tévúton jár ez az ember, gondoltam: ezerarcú veszéllyel kár fenyegetőzni, a veszélynek egy arca legyen, különben elvesztik a népek a fonalat. Ha a zsidókat akarod kipellengérezni, akkor a zsidókról beszélj, és hagyd békén az íreket, a nápolyi hercegeket, a piemonti tábornokokat, a lengyel hazafiakat és az orosz nihilistákat. Ami sok, az sok. Hogy lehet ilyen szétszórt valaki?

282. oldal

>!
Chöpp 

Gyermek maradok, egyik napról a másikra élek, a mozgást a mozgásért, a levegőt a lélegzésért szeretem. Meghalni is azért fogok, hogy meghalhassak… És azzal mindennek vége lesz.
    Simonini meg sem próbálta vigasztalni. Gyógyíthatatlan, gondolta.

188. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Adam Palmer: Mózes hagyatéka
Steve Berry: A templomosok öröksége
Urbánszki László: A nemzetségfő
Tom Harper: Az elveszett szentély
Luca Di Fulvio: A fiú, aki éjjel meglátta a napot
İhsan Oktay Anar: Ködös kontinensek atlasza
Juliette Benzoni: A farkasok ura
J. R. dos Santos: A 632-es kódex
Iny Lorentz: Vörös égbolt
Ken Follett: Az örökkévalóság küszöbén