A ​prágai temető 139 csillagozás

Umberto Eco: A prágai temető

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

A ​középkori és ezoterikus, a barokk és a pikareszk, és végül a képregényes Eco után itt a legújabb: a XIX. századias kalandregényt író Eco. A prágai temetőnek már a mozgalmas metszetekkel illusztrált lapjai is Dumas-t, sőt Eugene Sue-t idézik. Főszereplője és egyik elbeszélője egy fél Európa titkosszolgálatainak zsoldjában álló cinikus hamisító, aki hazugságokat kohol, összeesküvéseket sző és merényleteket szervez, befolyásolva kontinensünk valóságos történelmének és politikájának menetét. Simone Simonini a képzelet szülötte, de nagyon is valószerű gazember; és bár a kor valamennyi, később nagy karriert befutó hamisítványához csak a regényes képzelet szerint van köze, a hamisítványok (el egészen a közvetve milliók értelmetlen halálát okozó Cion bölcseinek jegyzőkönyvéig), a tényekkel és az összes többi szereplővel együtt, sajnos mind igaziak. Az olasz Risorgimentótól a párizsi Kommünig, a 48-as forradalmaktól a Dreyfus-perig és a századfordulóig záporozó tényeket Eco a könyv végén… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Európa, Budapest, 2015
562 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634051459 · Fordította: Barna Imre
>!
Európa, Budapest, 2012
564 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789630793735 · Fordította: Barna Imre

Enciklopédia 13


Kedvencelte 14

Most olvassa 26

Várólistára tette 140

Kívánságlistára tette 102

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

vicomte P>!
Umberto Eco: A prágai temető

Szerintem Eco könyveit csak akkor lehet igazán élvezni, ha az olvasó eleve számít arra, hogy kimerítően alapos tárgyi tudás fog rázúdulni a lapokról, ezért lélekben felkészül, hogy vagy megbirkózik ennyi információval, vagy – mint ahogy én szoktam tenni – az érdekteleneket szépen elengedi a füle mellett, s próbál a regény érdemi történéseire és irodalmi értékeire koncentrálni.
Bevallom, most még a legtöbb Eco könyvnél is jellemzőbb volt, hogy oldalak tucatjain át úgy olvastam a sorokat, hogy meg sem próbáltam megjegyezni az egyes felemlegetett helyeket, szereplőket és eseményeket, mert inkább csak arra koncentráltam, hogy valami laza folytonosság érzetet fenntartsak. És szinte felüdülés volt a cselekmény néha-néha felbukkanó magányos szirtjein megpihenni a szüntelenül áradó adatok végtelen tengerén.
Ennek ellenére sem mondanám ezt a könyvet unalmasnak – ahhoz Eco minden professzoros manírja ellenére túl jó író – de engem a szöveg 60%-a mérhetetlenül nem érdekelt.
Minden töredelem nélkül bevallom, hogy a XIX. század második fele, amelyben a regény cselekményének zöme játszódik, soha nem volt a kedvenc korszakom. A nemzeti eszmélés megtetézve és összekeverve az egyre élesebbé váló, felkelésekbe és forradalmakba torkoló burzsoá – proletár ellentéttel rohadtul lehangol. A felsőbb osztályok pöffeszkedése és népnyúzása pedig pont olyan undorító, mint amilyen gyomorforgató az, amikor az ellenük felkelő tömeg rendre átlényegül gyilkos csürhévé.
Eco ebben a regényében pedig pontosan ezeket helyezi a középpontba, egy olyan narrátor segítségével akinél visszataszítóbb alakot még elképzelni is nehéz. Simonini kapitány, a regény elbeszélője és főszereplője egy gyűlöletben és kisszerű aljasságban pácoldó alak, akinek mindenkiről van egy rossz szava. De tényleg!
A regény első 50-60 oldala valójában nem is más, mint egy tömény gyűlölet áradat, amelyet áthat a betegesen xenofób félelem is, különösen ha a nőkről vagy a zsidókról van szó.
Mert ez a regény – egyebek mellett – azt mutatja be, hogy milyen változáson ment keresztül az európai antiszemitizmus, hogy hogyan táplálkozott ez az előítéletekből, és hogyan vittek tovább és alakították át – szinte már népmesei vándormotívum módjára – bizonyos hiedelmeket, amelyek végül a világtörténelem egyik legkártékonyabb írásában, a „Cion bölcseinek jegyzőkönyvé”-ben testesültek meg.
De persze a történet során bepillantást nyerhetünk más eseményekben is, amelyek némileg kontextusba helyezik a fő cselekményszálat. Így például a Garibaldi által vezetett olasz egyesítésbe, a párizsi kommün eseményeibe, és az odáig vezető útba, a szabadkőműves mozgalomba és az azzal kapcsolatos miszitifikálásba, valamint a század vége felé egyre erősebb ezoterikus – sátánista tanok világába. Ezek, na meg számos titkosszolgálat és érdekszövetség félig-meddig rejtett aknamunkája együttesen vezettek ahhoz, hogy folyamatosan erősödött az antiszemitizmus.
Mindezek mellett – amikor nem a végtelenül száraz adatsivatagon kell átrágnia magát az olvasónak – Simonini karaktere is érdekes, és nem csak az undor igézete miatt. Hiszen nem elég, hogy besúgóként és provokátorként bármely titkosszolgálat zsoldjába beáll, de még a tényleges polgári foglalkozása – a közjegyzősködés – örve alatt is hamisítóként keresi meg a mindenféle flancos ínyencségre valót, de egy olyan gigantikus élethazugságban él, ami miatt tényleg ő a posztmodern irodalom megtestesült megbízhatatlan narrátora.

Csabi P>!
Umberto Eco: A prágai temető

Alapos és egyben szórakoztató regény, az antiszemitizmus egyik alapművének, a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei létrejöttéről, pontosabban annak előzményeiről.
@cinkos már pontosan leírta, amit én is gondoltam, így ezt most megspórolom: https://moly.hu/ertekelesek/1551076.

egy_ember>!
Umberto Eco: A prágai temető

Állítolag Borges azért nem írt soha regényt, mert egy regény óhatatlanul tele van üresjáratokkal. Eco éppen az üresjáratok miatt ír regényt. Merthogy az a helyzet, hogy amit itt megírt, azt sokkal elegánsabban megírta már az esszéiben, vagy az éppen nemrég kiadott alkalmi beszédeiben, csakhogy azokban nincs fabula, itt meg van.
Laza csuklóval kever „valóságot” és „kitalációt”. Sőt „bizonyítja”, hogy a „kitaláció” bármikor „valósággá” válhat, ha beépül a kortársak vagy utódok gondolkodásába. Amit elég ember valóságnak vél, az valósággá válik, vagy legalábbis befolyásolja azt (lásd: Cion bölcseinek jegyzőkönyve)
Umberto mestert gyakran elkapja a lista mámora, és összehord egy halom felesleges információ – hogy ne mondjam: tárgyi tudást –, aminek sem a cselekményben, sem a történetben nincs különösebb jelentősége, viszont ettől lesz ez a regény éppen ecós és nem brownos vagy dossantosos.
Azért amikor zabolátlanul kiéli a szabadkőműves mániáját, az már kicsit sok, és az utolsó ötven oldal is nyugodtan elmaradhatott volna, de attól függetlenül, hogy a regény a XIX. századot öleli föl, a XXI.-ben is aktuális. A mechanizmus nem sokat változott: ma is kell ellenséget alkotni, sőt a manipuláció és az (ön)áltatás egyre kifinomultabb technikáival vagyunk kénytelenek szembenézni.

5 hozzászólás
WerWolf>!
Umberto Eco: A prágai temető

Umberto Eco ismételten kedvenc témájáról írt könyvet, melynek középpontjában az összeesküvés-elméletek állnak. A Foucault-inga című regényével ellentétben, ahol kutatták a keresztesek különböző páholyainak nyomait, itt magát az elméletek gyártóját ismerhetjük meg Simonini személyében. A hangsúly nem is a történetek kitalálóján van – hiszen maga Simonini egy fiktív karakter, ellentétben a többi szereplővel, akik a XIX. században léteztek és tevékenykedtek – hanem az emberi hiszékenységen, melyet a kormányok és egyéb, pénzéhes emberek jól ki tudnak használni.
Eco feltárja előttünk az alternatív igazság rétegeit, amit A prágai temető beszámolón keresztül ismerhet meg legjobban az olvasó. Nem kell más hozzá, csak egy tehetséges mesélő, aki a meglévő történeteket felhasználva, azokat átírva, olyan beszámolót ír egy “ismeretlen szemtanú” szemszögéből, akiről azt sejteti, hogy bennfentes. A történetnek kell, hogy legyen egy kis igazságtartalma is, vagy legalább valós személyek és helyszínek bukkanjanak fel, ami hihetővé teszi a befogadó számára az eseményt.
Aki járatosabb a XIX. századi történelemben, vagy az akkori események, hiedelmek világában, az jobban bele tud merülni a történetbe. Foglalkoztam anno én is összeesküvés-elméletekkel, így A prágai temető első vázlatainál már kezdett körvonalazódni előttem, hogy mire is fog kifutni a játék. A második verziója csak megerősítette ezt bennem. A végén pedig beigazolódott az elméletem. Ettől nem lett kevésbé érdekes a történet, hiszen folyamatában láttam, hogy hogyan alakul át egy összeesküvés-elmélet, hogyan növekszik, és miként változtatja meg a célközönségét, ezzel együtt a benne szereplő személyek kilétét is.
A regény erőssége, hogy Eco pontosan azokat az elemeket használja fel a regény megírásához, amivel Simoninit lehet vádolni. Még Simonini a valóságról képez egy démoni tükörképet, addig Eco az összeesküvés-elméletek kitalálóiról mutat egyet.

Bővebben: http://www.letya.hu/2020/11/umberto-eco-pragai-temeto/

Chöpp P>!
Umberto Eco: A prágai temető

Azért olvastam végig, mert Eco. És mert itt-ott azért megcsillant valami a zseniből, de alig volt ez valami halovány lidércfény. Arra elég csak, hogy továbbcsábítson.
Nem tetszett a téma (mondjuk inkább úgy, hogy undorított), nem szimpatizáltam egyik főszereplővel sem. Önmagában az ismert történelmi események az ismeretszerzés örömével töltöttek el, ámde a történelmi nagyszínpad kulisszái mögött zajló machinációk inkább idegesítettek, mint szórakoztattak.

4 hozzászólás
Inpu>!
Umberto Eco: A prágai temető

Minden ellentmondásossága és esetleges műfaji gyengeségei ellenére A prágai temető egy roppant fontos és értékes könyv. Megszületését talán arra a gondolatszálra lehetne felfűzni, mely szerint „ha a mondanivalód, tényszerűen tálalva, túl nagy ellenállásba ütközne, írd meg regényként!”. Eco sem tett mást, mint egy történetileg hiteles csontváz közeit fiktív szövetekkel töltötte ki; s hogy a végeredmény egy kissé vérszegény, vézna alak? Istenem, de legalább él és szólni képes, szavai pedig utat találhatnak olyan fülekhez is, melyek amúgy süketnek bizonyulnak a más irányból érkező zajokkal szemben. Persze – s ez itt most egy empirikus közbevetés – a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei néven elhíresült irat keletkezési történetére és hamis voltára nézve is szomorú igazság, hogy Eco regényét pontosan azok nem fogják felcsapni, akiknek kellene. Hitbéli ütközetekben a ráció ugyanis fegyvertelen katona. Ugyanakkor, az a fegyver, mely a jelen keretei között csütörtököt mond, szólhat még nagyot ha a felnövekvő fiatalságra célzunk vele. Kevés szórakoztatóbb és egyértelműbb tanmesét ismerek arról, hányféleképpen, milyen érdekek mentén és miféle eszköztár igénybevételével befolyásolható a közvélekedés, mint Eco ezen regénye, miközben az én életemben soha nem volt még annyira kívánatos a megkülönböztetés képességének kifejlesztése, mint napjainkban.
Mondják, az orvoslás sikeressége a szimptómák helyes felismerésén áll vagy bukik. No, ebben nyújt segédkezet A prágai temető…

mohapapa I>!
Umberto Eco: A prágai temető

Minden tiszteletem Eco mester agyának, ahol az élete során összegyűlt információkat tárolja, rendszerezi, és ahonnan a kellő időben elő is tudja azokat venni! Ha csak ezt a könyvet írta volna, akkor is sok-sok főhajtás járna az ismereteinek. Nem csak ezt írta, de a hihetetlen tudásanyag minden könyvén átsüt. Ha ettől nem is lesz mindegyik jó könyv. Ahogyan ez sem.

El kell ismernem azonban, a csoportosítás itt is zseniális! Nem véletlenül folyt hatalmas vita A prágai temető körül; Eco zsenialitása abban is áll, hogy miközben özönlenek a sokféleképpen értelmezhető információk, ő nem foglal állást. Vagy mégis? De milyet? Antiszemita-e Eco? Vagy zseniális paródiáját írta meg az antiszemitizmusnak?

Azt írja az utószóban, hogy könyvében egyedül a főszereplő a kitalált alak. Aki ugye ebben a XIX. századi anti-Forrest Gump történetben (sajnos ez nem saját megfogalmazásom) nagyjából háttérhatalmak sötét jobbkeze.

No, de manapság az a paranoiás, aki azt mondja vannak háttérhatalmak. Erről már könyvet is írtak, hogy minden összeesküvés-elmélet a paranoiából és a másság fékevesztett utálatából fakad.

Ámde: ha vannak háttéhatalmak, akkor nem éppen az-e a céljuk, hogy a létüket minden eszközzel takarják, leleplezzék, tagadják? S így akár Eco is kiváló eszköz: úgí ír kiváló jellemzést ír az antiszemitizmusról, hogy nevetségessé, művivé teszi mindazt, ami (feltéve, de persze polkorrekten meg nem engedve) a görbeujjú zsidó tőke mindennapi machinációját leleplezné. Hiszen bebizonyítja például, hogy az egyik legfontosabb irat: hamisítvány. Igaz, regényében egy kitalált alak találja ki. De a lényeg, hogy az irat kitalált, bármi álljon is benne az azóta hihetetlenül beteljesedett eseményekről. Ha az irat kitalált, akkor ezek az események is kitaláltak, s ha a valósághoz közük van, bármilyen, az csak a véletlen műve!

Szóval saját farkába harap a Möbius-kígyó, s a végén már egyetértünk Virág-elvtárssal, hogy „az a gyanús, ami nem gyanús”.

Hoppá, de akkor Eco mégis antszemita, és van világösszeesküvés! S a Jegyzőkönyv valódisága gyanús-e? Ha gyanús, hogy valódi, akkor igazi. Ha nem gyanús, hogy másolat, akkor gyanús, hogy igazi. Hjaj!
Mondom, okos ez az Eco!

A könyv viszont annyira nem jó. Az elején lelkesedtem. Aztán csappadt a lelkesedés, de vitt a lendület, mert érdekelt a történet, merre megy, mire jut? Aztán valahol Taxilnál és a Dreyfus-ügynél már legyintettem. A szabadkőművességből Kossuth-ot hiányoltam, Deákkal egyetemben, s magyarként „csak” egy Esterházy jutott… Viszont immár tény, hogy Dosztojevszkij is, Wágner is aniszemita volt. Tudtak valamit? Gyanús! Tehát nem tudtak semmit! No, kérem!

Szóvala történet leül. Ahogy Simonini alakja is. Egy darabig viszi a történetet a hátán a gonoszsága, a pragmatikus előretörése, az ismeretek kézben tartása (hoppá, Eco úr, van párhuzam?), a kegyetlensége, a betegsége, torz, beteg szemlyisége. Aztán ez valahogy unalmassá válik. Csak a XIX. század eseményeinek lendülete és a már a könyv elején kitalálható Jegyzőkönyv megszületésének vajúdása tartja az emberben a lelket.

Hm. Újraolvasni nem fogom.

2 hozzászólás
Lara>!
Umberto Eco: A prágai temető

Egy történelmi regény posztmodern formába öntve: talán ez a meghatározás illik a legjobban erre a könyvre. A regény témája voltaképpen az antiszemitizmus története, ami nem mondom, hogy nem érdekel, de nem éppen szórakoztató majd’ hatszáz oldalon át olvasni róla egy olyan regényben, amiben nem hogy szerethető, de még szimpatikus szereplők sincsenek.
Sokat gondolkodtam a főszereplő Simonini jellemtelenségén jellemén. Természetesen egy regényben nem az a lényeg, hogy létezik-e olyan ember, mint a (fő)szereplő, vagy sem, hanem az, hogy egyáltalán létezhet-e, előfordulhat-e ilyen. Nem tűnt egészen valószerűnek spoiler ahogy Eco megírja, bár ez triviális kérdés a regény egészét tekintve.
Összességében úgy gondolom, hogy jó könyv, főleg annak fog tetszeni, akit különösen érdekel a korabeli történelem, mert itt kimerítően olvashat róla, hogy majd a nagy részét egy hétre rá el is felejtse, ahogy ez általában az iskolai történelemórák után volt. Legalábbis nálam. :)

5 hozzászólás
cinkos>!
Umberto Eco: A prágai temető

A fikció nem más, mint összeesküvések bonyolult hálózata. Mondja az Elbeszélő. Az Elbeszélő, aki maga is ennek a hálózatnak a szerves része. A valóság nem más, mint fikciók bonyolult hálózata, mint ez az olvasó számára kiderülhet. A fikció addig szorongatja a valóságot, hogy az végül kileheli a lelkét, összetöpped, majd teljesen átadja a helyét a fikciónak. Ahogy egy sűrű erdő fái elnyelik a napfényt az aljnövényzet elől, ezzel elpusztítva azt.
Umberto Eco átfogó, lexikális igényű művet írt az antiszemitizmus XIX. századi őrjöngéséről, amely az ismert XX. századi világbotrányhoz vezetett. Ugyanakkor nem is csak az antiszemitizmusról van itt szó, hanem a mindenkori, mindenre kiterjedő összeesküvéselmélet-gyártásról – a gyűlöletről, amely egyedülálló módon „melengeti a szívet”. Eco egyszerre ír tanulmányt az antiszemitizmusról, a szabadkőművességről, a sátánizmusról, és egyszerre egy fordulatos és fergeteges kaland- és kémregényt a XIX. század bonyolult, forrongó világáról, amelyben amilyen gyorsasággal születtek, olyan gyorsasággal lepleződtek is le az új forradalmi eszmék. A tudományos igényesség csak hébe-hóba válik a regényesség kárára, s bár ettől a könyvtől senki ne várjon katarzist, mégis sodor magával, mintha mi is benne lennénk a XIX. századi európai nagypolitika viharaiban. Semmi naivitás, semmi finomkodás, semmi „píszíség” – minden olyannyira vulgáris, amennyire csak egy ószeres okirathamisító közjegyző-abbé fantáziája lehet. Bámulatos műgonddal megírt undorító történet.

hencsa06>!
Umberto Eco: A prágai temető

Nehézkesen indult , de aztán belerázódtam. Apránként olvastam, mert eléggé tömény, de nem volt rossz regény. Nem kedveltem meg egyik szereplőt sem.

2 hozzászólás

Népszerű idézetek

egy_ember>!

Ez ám a siker: általános választások útján hozni létre zsarnoki rendszert! Úgy hajtott végre önkényuralmi puccsot a nyomorult, hogy közben a birka népre hivatkozhatott! Láthatjuk, milyen jövő vár a demokráciára.

230.

3 hozzászólás
egy_ember>!

Az emberek sosem teszik a rosszat olyan tökéletesen és lelkesen, mint amikor vallási meggyőződésből teszik.

20. oldal

egy_ember>!

Nem mintha túltengett volna benne az önimádat, de mindenki mástól annyira viszolygott, hogy inkább saját magát választotta.

505. oldal

Chöpp P>!

Mindig kell valaki, akit gyűlölhet az ember, hogy magyarázatot leljen a saját nyomorúságára.

436. oldal

Kapcsolódó szócikkek: gyűlölet
Lara>!

Aki nincstelen, az végső soron a nemzeti hovatartozásából merít magának erőt. A hovatartozás-érzés viszont a gyűlöletből fakad, annak a gyűlöletéből, aki máshova tartozik. […] Mindig kell valaki, akit gyűlölhet az ember, hogy magyarázatot találjon saját lelki nyomorúságára.

436. oldal (Tizenkét tartalmas év)

3 hozzászólás
Chöpp P>!

    Az új idők egyetlen értelmes találmánya az a porcelán-alkalmatosság volt, amelyen immár ülve lehetett ürítkezni.

307. oldal

Kapcsolódó szócikkek: WC
9 hozzászólás
Chöpp P>!

– Uraim, azt a legendát, hogy Krisztus zsidó lett volna, maguk a zsidók terjesztették el, Szent Pállal és a négy evangelistával az élen. Jézus valójában kelta fajú volt, akárcsak mi, franciák. És amíg nem férfiatlanították a latinok, hódító nép volt a kelta is. Hallottak már a galatákról, akik egészen Görögországig eljutottak? Galilea a gallokról kapta a nevét, akik gyarmatosították. Másrészt a fiút szülő szűz mítosza is kelta, druida mítosz. Jézusnak ugyebár, tessék csak ellenőrizni bármelyik ismert ábrázolásán, szőke haja és kék szeme volt. És a zsidó szokásokat, babonákat, bűnöket ostorozta, és szemben azzal, amit a zsidók a Messiásuktól vártak, azt mondta, hogy az ő országa nem e világról való. És a monoteista zsidókkal szemben Krisztus a Szentháromság ötletével állt elő, amit a kelta politeizmusból merített. Ezért ölték meg.

445. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Jézus Krisztus
1 hozzászólás
kulturzaj>!

Könyvtárban lenni jó; néha úgy érzi magát ott az ember, mint valami pályaudvaron, s ha egzotikus tájakról olvas, mintha vonat röpítené távoli partok felé.

131. oldal

Chöpp P>!

Nem jó a túl nagy szabadság, és az sem jó, ha minden megvan, ami kell. Atyáink szegényebbek, de boldogabbak is voltak, mert nem szakadtak el a természettől.

67. oldal

bgea>!

A jezsuita olyan szabadkőműves, aki nőnek öltözött.

22. oldal

Kapcsolódó szócikkek: jezsuiták · szabadkőművesek

Hasonló könyvek címkék alapján

Steve Berry: Az elveszett parancs
J. R. dos Santos: A 632-es kódex
Urbánszki László: A nemzetségfő
Dan Simmons: Terror
Adam Palmer: Mózes hagyatéka
Tom Harper: Az elveszett szentély
Luca Di Fulvio: A fiú, aki éjjel meglátta a napot
Juliette Benzoni: A farkasok ura
Iny Lorentz: Vörös égbolt
Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa