Edvard ​Munch 2 csillagozás

1863-1944 – Képek életről és halálról
Ulrich Bischoff: Edvard Munch

Szenzációkkal ​és számos botránnyal szegélyezett alkotói utat és egyben kálváriát járt be Munch, mire eljutott visszapillantásként és egy új tájékozódás kezdeteként szolgáló pihenőig, amelyet az Önarckép cigarettával című festmény jelez. A kezdet a családjában elfoglalt egyéni helye volt, valamint az 1924-ig Kristianiának nevezett norvég főváros általános viszonyai. A betegség és a prüdéria volt az a két malomkő, amely megszabadította burkától Munch művészi szándékainak magvát. A betegséggel és a halállal való találkozás a művész gyermek- és ifjúkorának meghatározó élménye lett. Mindenekelőtt az, hogy tizennégy éves korában teljes érett tudattal végig kellett nézze, hogyan ragadja el egy évvel idősebb nővérét, Sophie-t a tuberkulózis. 1885–1886-ban a Beteg gyermek című képpel dolgozta fel művészként ezt az élményt. Anyját már ötéves korában elvesztette, aki szintén ennek a száz évvel ezelőtt még járványszerűen arató népbetegségnek esett áldozatul. 1889-ben, Munch első párizsi… (tovább)

Róla szól: Edvard Munch

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Taschen Basic Art

>!
Taschen / Vince, Budapest, 2006
96 oldal · ISBN: 9783822852408 · Fordította: Székely András

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 5


Hasonló könyvek címkék alapján

Molnos Péter: Aba-Novák
Híres festők 105. – Chaïm Soutine
Kristó Nagy István: Edvard Munch
Irving Stone: Michelangelo
Walter Isaacson: Leonardo da Vinci
Chris Rodley (szerk.): David Lynch
Nyáry Krisztián: Festői szerelmek
Ross King: Michelangelo és a Sixtus-kápolna
Giorgio Vasari: A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete I-II.
David Weiss: A velencei