Kandúr ​a zsákban 15 csillagozás

Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban

"- ​Ide az Alkotmánnyal! – kiáltotta Artúr, az Állam új Vezetője. Sztasz Cjanykouszki fürgén előhúzta a zsebéből a mindig és mindenre kapható Alkotmányt.
– Írd! – parancsolt rá Artúr. – Az Állam címere egy nagy bolyhos farok.
Sztasz Cjanykouszki azt gondolta, nem lenne fölösleges pontosítani:
– Macskafarok?
– Naná, majd kutyáé! – emelte fel a farkát Artúr. – Az Állam polgárai ünnepnapokon hordják a címert, az Állam Vezetője pedig állandóan.
– Hát a macskák? – kérdezte Klaudzia Lvouna, aki még nem felejtette el, hogy az Állam új Vezetőjenek, Artúrnak, a kandúrnak volt a felesége röviddel ezelőtt.
Artúr egy fintort vágott a farkával:
– Kik nekem azok a macskák, Klava? Mi közöm hozzájuk? Nekem az Államra van gondom. Ha az Államról gondoskodsz, nincs érkezésed, hogy holmi macskákra gondolj.
Klaudzia Lvounának eszébe jutott, hogy a férje, bár nemzeti-demokrata volt, de mégis csak demokrata, és úrrá lett rajta a kétségbeesés.
– Hogy… (tovább)

>!
Ab Ovo, 2013
220 oldal · ISBN: 9789639378988 · Fordította: Bárász Péter

Most olvassa 1

Várólistára tette 10

Kívánságlistára tette 12


Kiemelt értékelések

Ákos_Tóth IP>!
Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban

Méltatlanul elhanyagolt kötet ez a Kandúr a zsákban. Beismerem, sokáig én sem ismertem, véletlenül akadt a kezembe, de úgy érzem, birtokában az egész kortárs posztszovjet/posztmodern-orosz irodalmat át kell kicsit rendeznünk a polcokon. Nyakljajeu ugyanis körülbelül azt csinálja Belaruszban, amit Szorokin és Pelevin Oroszországban, előttük meg Jerofejev, Vojnovics, meg Akszjonov, de amíg velük kapcsolatban mindig csak pedzegetjük a rendszerellenességben rejlő veszélyeket, addig Uladzimir barátunk az irodalom világából kilépve politikai aktivistává vált, és bizony a közönséges banánköztársaságok ellenzéki mártírjainak a sorsára is jutott – tulajdonképpen az se semmi, hogy még él. Nyilvánvaló, hogy ilyen minőségében Vaszil Bikau (most már csakazértsem orosz átírással fogom használni a nevét!) jogos utódja, csakhogy amíg a háborús regények keresztapja egy konszolidált rendszer szellemi ellenzékének vezéralakja volt, addig a mi hősünk már egy kivirágzott diktatúra ellenlábasa, kvázi szabadságharcos a szó szorosabb értelmében. Nyakljajeu életútja azt mutatja meg, mi történne Szorokinékkal, ha Putyin teljes gázra kapcsolna az egyeduralom kiépítésében, ha Oroszországból közép-ázsiai kiskirályságokat idéző magánbirodalmat kreálna – ők meg odaállnának végre a szedett-vetett ellenzéki mozgalmak élére. Összevetve mindezt az Alekszijevicsnél olvasható sorozatos szörnyűségekkel, nem lehet vitás, hogy Belarusz jelenleg Európa Észak-Koreája.

De hogy szó legyen magáról a könyvről is, az elbeszélések gyakorlatilag tökéletesek: bulgakovi intim humoruk, orosz kortársakat idéző rögvalóságuk, a bennük döccenés nélkül megbúvó társadalomkritikai vonulat elképesztően jól működik. Eleinte minden viccesnek, vidámnak hat, de az olvasó lelkében hamar kisarjad a harag érzése. Fura mód a szöveg nem rugaszkodik olyan messze a valóságtól, mint Pelevin, és nincs is benne annyi szenvedély, mint Szorokin írásaiban, a hatás mégis sokkal elemibb. A magasabb rendű szatirikus motívumok mellett az apró nüanszok fájnak a legjobban: a rohamrendőrök a tűzijáték leple alatt diáklányt erőszakolnak a ligetben, az öngyilkos feleség által okozott kárt pedig az özvegy férjnek kell megfizetnie, lehetőleg már a temetés napján. Akit megfogott az Alekszijevicsnél olvasható posztszovjet morális trauma, az itt szépirodalmi formában kibontva is szembesülhet a közöny patetikus elburjánzásával – spoiler.

Érdemes olvasni, mert mindez nekünk is fontos! És az idő múlásával csak egyre fontosabb lesz. A kötet végére hagyott karcolatok, esszék, rövidke gondolatfoszlányok, illetve a tárgyaláson elhangzott védőbeszédek a szépirodalom irányából valami konkrétabb és kézzelfoghatóbb küldetés felé terelik a hangsúlyt. Szerencse, hogy négy évvel ezelőtt jelent meg, mert egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy ilyen kiadványnak manapság már politikai visszhangjai is legyenek…

>!
Ab Ovo, 2013
220 oldal · ISBN: 9789639378988 · Fordította: Bárász Péter
7 hozzászólás
Youditta>!
Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban

Ez a könyv kinyitotta a zsebemben a bicskát. Fehéroroszország egy igazi fellegvára a diktatúrának, ahol ha az anyanyelveden szólalsz meg, akkor ellenzékinek számítasz, s ezzel meg is ástad a sírodat.
A könyv szerzője is indult elnöki választáson, mert megunta azt, ami ott folyik. Az írásai át vannak itatva súlyos társadalmi problémákkal, politikai utalásokkal, társadalomkritikával.

A kedvencem az írásai közül a kötet címadója is: Kandúr a zsákban. Komoly társadalomkritikai szatíra, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Egyszerre nevetséges és siralmas, az a társadalom, amit ő ebben az írásában lefest.

A másik két kedvencem a két védőbeszéde, amit bíróságon mondott el perbe fogása után. Elnökjelölt volt a 2010-es belorusz választáson, félholtra verték, mert elindult, majd pert akasztottak a nyakába, szinte az összes elnökjelölttel együtt, aki Lukasenka ellen mert indulni. Ezeket az írásokat/ védőbeszédeket elolvasva, sírni tudnék és dühöngeni, mert eszembe jutnak olyan dolgok, melyeket itt nem fejtenék ki politikai okokból.

A könyvet viszont ajánlom olvasásra, megéri!
Nyakljajeu előtt le a kalappal, mind íróként mind azért, amit a demokráciáért, hazájáért próbál tenni!

GTM P>!
Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban

Hogy is van ez? Nem teljesen értem. Adott egy ország, nem is olyan messze, itt Európa keleti végein, ahol az össznépességben az államalkotó nemzet 81 %-ot képvisel, és ennek az államalkotó nemzetnek a nyelvét az alkotmány csupán második hivatalos nyelvként deklarálja. Számomra már ez is értelmezhetetlen. Aztán megtudom, hogy ebben az országban az államalkotó nemzet nem használhatja az anyanyelvét, nincsenek iskoláik, nincs ezen a nyelven sugárzó tévécsatorna, az állami szervek csak a másik nyelven hajlandók kommunikálni, és kegyvesztett lesz az az író, aki mégis az anyanyelvén akar írni. És ekkor már végképp nem tudom, hogy hogyan is lehet ez, és rájövök, hogy elfelejtettem tájékozódni a közelünkben élő országok helyzetéről. Vagy egyszerűen csak nem figyeltem oda. Súlyos mulasztás. Mert csak a nagyhatalmakra figyelünk! Kit is érdekelhet, mi történik mondjuk a belaruszokkal?

Jó, hogy van ez a furcsa nevű író, Nyikljajeu, aki következetesen az anyanyelvén ír, aki elindult az elnökválasztáson a hazájában, ezért aztán agyba-főbe verték, bebörtönözték, és egy koncepciós kirakatperben elítélték. Talán máig is házi őrizetben tartják. Jó, hogy van, mert lassan csak eljutott hozzánk is a hír „Európa utolsó ??? diktatúrájáról”, amire nem ártana odafigyelnünk, hogy tudjuk merre tartunk. De ezt most hagyjuk!

Van az úgy, hogy az emberi tartás és az irodalmi érték egyenesen arányos egymással. Azt hiszem ebben az esetben is így van, bár csak egy vékonyka novelláskötete jelent meg az írónak magyarul, engem meggyőzött. Szatirikus hangnem váltakozik fájó melankóliával; hol fergeteges bohózatot olvasunk, hol líraivá szelídített tragikus történetet.
A címadó novella bulgakovi világot idéz: a köztársaság elnökévé egy kandúrt választanak, aki se nem perzsa, se nem sziámi, még csak nem is fekete, de elnöknek azért jó lesz. A helyi viszonyokra utaló poénok egy részét csak az utószó elolvasása után értjük meg igazán, de e nélkül is élvezhető és érthető a történet. Persze csak annak, aki kedveli ezt a valóságtól látszólag elrugaszkodott eszement világot.

Hasonló az egyik kedvencem is a Juka tornya : habókos figurák kavalkádja Karuniban egy belarusz faluban, ahol a lakosok kutat ásnak, hogy eljussanak a föld túlsó felére. A népes szereplőgárdából elég, ha csak néhányat említek: a főszerepben, Juka, aki inkább tornyot épít kertjében az égig. Aztán itt van Andron Szicjuk, a meglehetősen ideges kolhozelnök, Cirljukevics úr, aki hajót ácsol a Litvin-hegyen a kútból feltörő özönvíz ellen. Továbbá központi szereplő még Hriszcina Szimonauna, ének-, német- és póttanár meg távoli rokona, Frank Morgan amerikai multimilliomos. Megfordul még Karumiban egy elefántcsontparti delegáció, a Puszpáng-szigetek főügyésze, az amerikai Hatodik Flotta parancsnoka, valamint nem tudni honnan egy katonai atassé. Folytathatnám a felsorolást, de maradjunk annyiban, hogy még sokan mások.
Igazi rejtői figurák és szürreális jelenetek csalnak mosolyt az arcunkra, miközben gyakran elfojtunk egy-egy keserű sóhajt.

Egészen más hangnemet üt meg a másik kedvencem, a Miron és Miron . Kis Miron, aki nagy Miron folytatása, már a bölcsőben is tudja, hogy apja semmiben nem bűnös, amivel vádolják. Tudja akkor is, mikor anyja az ölében ringatja, és sorra járja a hivatalokat, hogy megtudja, hova vitték. Aztán kis Miron megtanul járni, olvasni, írni, számolni, iskolába jár és közben felejt. Nem tudja mit, csak azt, hogy valami fontosat. És ekkor már nem tud az apjáról semmit, csak álmodik róla. Azt álmodja, hogy apa hazajön karácsonykor, és hoz karácsonyfát, amire Sztálin bácsi akaszt majd díszeket.

"Furcsák voltak ezek a díszek… Sztálin csillogó kis játékokat akasztott a fenyőfára: Juka Kazubouszki postást, Macek Cjaszkarob elnököt, az atyuskát, a templomszolgát, Albinát, Hruzkát és az anyját, a kalmüköt, a járási kágébést, kicsi csillogó tatárokat és kicsi csillogó zsidókat… Akasztgatta, akasztgatta, és a játékai csak nem fogytak el, pedig a fán már nem is volt több hely.
– Köszönöm, elég, nem bírja ki a fa – köszönte meg apa.”

Muszáj még megemlítenem, mert a lelkemig hatolt A dongó és a vándor című írást, ami fájdalmasan szép megemlékezés és egyben búcsú az idősebb írótárstól, Vaszil Bikautól (Bikovtól), a belaruszok eddigi legnagyobb írójától. Elhangzik egy mondat, aminél szebben ritkán hallottam régi nézeteltérést feloldani: „Bocsásson meg, hogy egyszer régen arra kényszerítettem, hogy megcsípjen engem!” Az előzményekről, amire a mondat utal, a lábjegyzetből értesülünk. Aki ilyet le tud írni és ki tud mondani, az csak nagy ember lehet.
Aki ilyet ír, és aki ilyen tántoríthatatlanul áll ki az ügyért, amit képvisel, annak én mindent elhiszek. Még a kandúrt is.

Végezetül álljon itt az író hitvallása az ügyről, amit képvisel:
"Százszor mondták, ha nem ezerszer, hogy nem jó úton járok, hogy a rossz oldalon állok, mert minden, ami belorusz, elsősorban a nyelv és az irodalom, kipusztulásra van ítélve.
Lehet.
De ez nem az én bűnöm lesz.”

anesz P>!
Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban

Novellák egy érdekes, távoli, mégis közeli világból. Hiszen itt van szinte a szomszédban, de kemény diktatúra miatt ijesztő dolgok történnek benne. Igazságtalanság, jogszerűtlenség mindennaposak ebben az országban. Isten-keresés és védőbeszédek egy manipulált tárgyaláson. Sokszor megrázóak ezek a kis történetek, mégpedig azért, mert sok bennük a valóságos elem, mégis jó, hogy rátaláltam erre a kötetre és olvashattam az egyik kihívás miatt. Csak ajánlani tudom, mert általa jobban megismerhetjük Belorussziát.
Részletesebben:
Kandúr a zsákban: Igencsak maró kritika a hatalomról és birtokosairól.

A terrorista: A bosszúvágy és a harag mi mindenre képes, mennyi életet tehet tönkre, illetve pusztíthat el!

Sárkány: Elég szürreális és groteszk, ugyanakkor szomorú, hogy mennyire magányos és észrevétlen lehet egy ember, még halálában is.

Tajset, Szibéria: Elkerülhető-e a büntetés? A lelkiismeret és a történések alakulása.

A dongó és a vándor: Érdekes történet a hitről, a halálról és egy Isten-képzetről.

Két védőbeszéd: Mind a kettő nagyon érdekes, feltárja az igazságtalanságokat és a logikátlanságokat, mégis állandóan ott van az az érzés, hogy teljesen felesleges minden szó, mert az ítéletet már előre kimondták.

Juka tornya: A Bábel tornyánál is mindig felmerül az a kérdés, mint itt is, hogy miért is kezdték el építeni? Csak nagyravágyásból? A másik érdekes felvetés, hogy pénzzel mindent el lehet intézni? Az érdek-ellentéteket is? mi van akkor, ha Jukát egyáltalán nem érdekli a pénz? Kifogyunk akkor a meggyőző érvekből?

Miron és Miron: Számomra ez a családtörténet sikeredett a legérdektelenebbre a kötetből. Azért itt is van megfontolni való, nevezetesen, mennyire nem számít, hogy mi miatt ítélünk el, büntetünk meg egy embert, ha a cél mindenképpen az, hogy megbüntessük!

ppeva P>!
Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban

Nagyon nehéz elválasztanom magamban az írást az írótól. Az elbeszélései tele vannak utalásokkal, jelképekkel, szatirikus részekkel – hiszen a műveit ellenzékben, emigrációban, börtönben, házi őrizetben írta. Ráadásul belorusz nyelven ír, ami jelenleg (és már elég régóta, különböző okokból és politikai helyzetekben) nem kívánatos nyelv a saját hazájában…
A legérdekesebb rész számomra az író két védőbeszéde volt (amit a saját bírósági tárgyalásán mondott el), a történeti áttekintés a végén, valamint a Miron és Miron című elbeszélés.

patakizs>!
Uladzimir Nyakljajeu: Kandúr a zsákban

Alapvetően nem vagyok oda a novellákért. Nem állítom, hogy ezek élvezhetetlenek voltak, de fél év múlva valószínűleg nem fogok emlékezni rájuk. A kötet érdekessége számomra az utolsó két beszéd és az utószó volt: merthogy én, a politikailag teljesen sötét, semmit nem tudok Belaruszról (eddig simán Fehéroroszországnak mondtam volna, de állítólag azt nem szeretik). Kicsit utánaolvastam a dolgoknak: öööö…most akkor nem teljesen világos minden, tehát tulajdonképpen diktatúráról beszélünk, ami mégsem teljesen az.


Népszerű idézetek

Ákos_Tóth IP>!

Akármit is mondanak az emberiségre, az emberek többségének a segge mégiscsak alacsonyabban van, mint a feje.
– - –
A finn alkoholellenes törvényből: „Lerészegedés céljából alkoholt fogyasztani tilos.”

180. oldal (Ab Ovo, 2013)

3 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!

A B betűs Országban éppen ASMÜ van – az Alkotmány Soros Módosításának Ünnepe.

11. oldal (Ab Ovo, 2013)

1 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!

– Ne pörögj már, mint szar az örvényben!

89. oldal (Ab Ovo, 2013)

Ákos_Tóth IP>!

„Európa közepe Belaruszban van”, nyilatkozta korábban gyakran Lukasenka. Ugyanakkor a következő mondat is tőle származik: „Népemet a civilizált világba nem vezetem!”

214. oldal (Ab Ovo, 2013)

Ákos_Tóth IP>!

(…) nagy horderejű, fontos dolgokat belorusz nyelven nem lehet kifejezni! Csak oroszul, kínaiul és angolul. És ki mondta ezt nekem? A kínai császár? Az orosz cár? Az angol királynő? Nem, a belorusz elnök. Akkor „köszönöm és viszontlátásra”!

206. oldal (Ab Ovo, 2013)

Ákos_Tóth IP>!

Apa vállszíja alá igazított katonai egyenruhában, fejszével a kezében lépett ki a világ másik végén az alacsony kőépületből, a LENIN-felirat alatti kapun keresztül, elment az őrök mellett, és elkezdett kivágni egy fenyőfát.
– Kinek vágod? – nézett ki Sztálin a fák mögül.
– A fiamnak. Juka, a postás megígérte, hogy visz neki egyet, de favágás helyett csak ivott, és nem vitt a fiamnak semmit.
– Majd akkor én leváltom a postás állásából! – fenyegetőzött Sztálin. – Aztán díszeitek vannak-e a fára?
– Csak papírból, a fiam csinálta Albinával. Csillogók nincsenek.
– Nekem vannak – mondta Sztálin, és díszeket aggatott a fára.
Furcsák voltak ezek a díszek… Sztálin csillogó kis játékokat akasztott a fenyőfára: Juka Kazubouszki postást, Macek Cjaszkarob elnököt, az atyuskát, a templomszolgát, Albinát, Hruzkát és az anyját, a kalmüköt, a járási kágébést, kicsi csillogó tatárokat és kicsi csillogó zsidókat… Akasztgatta, akasztgatta, és a játékai csak nem fogytak el, pedig a fán már nem is volt több hely.
– Köszönöm, elég, nem bírja ki a fa – köszönte meg apa.

153. oldal (Ab Ovo, 2013)

Ákos_Tóth IP>!

Frank Morgan saját vacsoravendégei a következők voltak:
        – a Puszpáng-szigetek főügyésze;
        – Franciaország külügyminiszter-helyettese;
        – nem tudni honnan egy katonai attasé;
        – Bobby Fischer, egykori sakkvilágbajnok;
        – az amerikai Hatodik Flotta parancsnoka;
        – Kanada mezőgazdasági minisztere;
        – egy dán királyfi, az angol királynő unokaöccse;
        – Onassis görög milliomos valakije: az özvegye vagy a lánya;
        – végül egy szicíliai szabadkőműves páholy nagymestere és vele a titkárnője, akinek olyan volt a melle és a combja, hogy Romának, amint meglátta, Szicília forró földjébe gyökerezett a lába, de olyannyira, hogy mindenki számára világos lett: most már ember fia kiszakítani abból a földből nem tudja, legfeljebb Kuzma Szlizs.

92. oldal (Ab Ovo, 2013)

Ákos_Tóth IP>!

Egyszer csak olvasom a hadsereg újságjában a hirdetést: aki emlékszik, hogy negyvenegyben, a visszavonuláskor hol hagytak el fegyvereket, mondja el, és ha megkerülnek – jutalomban részesül. Én bizony elmondtam, repülőgépre ültettek, és idehoztak. Mi éppen erre vonultunk vissza, és a narati erdőben egytucatnyi ágyút rejtettünk el, nem volt mivel és hogyan vontassuk. Ott talpalok, tévelygek ebben az erdőben az elhárítósokkal egy álló napot, meg még egyet – és képtelen vagyok megtalálni. Mintha itt volna, de mégsem. Az elhárítósok belefáradtak – és megfenyegettek: mit csinálsz, tréfát űzöl velünk? Jutalmat akartál kapni, mi megadjuk! Kérdezzük meg a helybélieket, mondom. Hátha látta valaki, végül is nem tűt keresünk a szénakazalban. De kiderült, hogy kérdeznünk nem szabad, mert hisz’ nem hagyhatott hátra a Vörös Hadsereg fegyvert csak úgy az erdőben.

119. oldal (Ab Ovo, 2013)

Ákos_Tóth IP>!

Egyszer a jégpalotában, ahol az Állam Vezetője hokizott, és eltörte az ütőjét, Artúr egy új ütővel ugrott oda hozzá. De egy testőr azonnal elkapta a farkánál fogva – és fejjel a pálya jegéhez csapta! A Vezető megragadta az új ütőt, és bevágta a macskát a kapuba, mint egy korongot! Ekkor az ötezer testőr – mert senki mást nem engedtek be a jégpalotába – egyként ordított fel: „Gó-ó-ól!” és a bíró is fütyült és kiabált: „Gó-ó-ól!”, és a sípja is azt vinnyogta: „Gó-ó-ól!”

10. oldal (Ab Ovo, 2013)

viharmacska>!

A költészet esztétikai, művészi színvonalát elsősorban a költő etikai, emberi minősége határozza meg.
Nem azt kell ezen érteni, hogy a költő nem iszik, nem dohányzik, nem nőzik, hanem azt, hogy nem úszik az idő sodrában, mint szar a vízen.

177. oldal, Gondolatjelek

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Sławomir Mrożek: A perverz és más történetek
Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A köpönyeg
Molnár Vilmos: Az olvasó fizetéséről
Clemens J. Setz: Szerelem a Mahlstadti Gyermek idején
Morsányi Bernadett: A sehány éves kisfiú és más (unalmas) történetek
Gimes Romána (szerk.): A konzul éjszakája
Pozsonyi Ádám: Jönnek a kispolgárok
Quim Monzó: Minden dolgok miértje
Várakozás
Nikodémusz Elli (szerk.): Tengeri szél