Ömbizalompunpa 15 csillagozás

Uj Péter: Ömbizalompunpa

Ömbizalompunpa: a felszínesség alapos szájba törlése; nosztalgiaenciklopédia; az agyhalál elleni agyhalál. Tavaszi tárlat egy elveszett világról, egy elfeledett nyelven.
Uj Péter több mint húsz évig (egészen a lap megszűntéig) írta a Népszabadság Szerda című rovatát. A rövidke, humoros szövegek hol publicisztikába, hol szimbolista prózába, hol posztmodern szövegfolyásba hajlanak, de a sorozat minden egyes pontján stabilan őrzi csipkelődő derűjét. Uj Péter nyelvi leleményei az egész magyar újságírást megváltoztatták, mondta a szerzőről egyik korábbi szerkesztője, Kelen Károly. Az Ömbizalompunpa nem csak retrospekt szöveggyűjtemény, de egyben az elmúlt 25 év sajátos, groteszk tablója is. Író-FPS: belső nézetű lövöldözés nyelvi patronokkal.

>!
Athenaeum, Budapest, 2018
264 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632937458
>!
Athenaeum, Budapest, 2018
272 oldal · ISBN: 9789632937366

Enciklopédia 9


Kedvencelte 1

Várólistára tette 9

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

robinson P>!
Uj Péter: Ömbizalompunpa

Jó volt olvasni, bár némely szereplő nevére már rá kellett keresni, kik is voltak ők, hiszen a feledés homályába tűntek el. Tetszett, hogy minden kis glossza előtt egy pár soros emlékidézés van, miért is született az adott írás. Uj Péter jó tollú, éles szemmel jeleníti meg a magyar közállapotokat. Nehéz erről a kötetről komolyabb érzelmi viharok nélkül mondani bármit. Aki megélte ezeket nosztalgiázhat, aki nem remek hátteret kaphat.

https://gaboolvas.blogspot.hu/2018/04/uj-peter-ombizalo…

Véda P>!
Uj Péter: Ömbizalompunpa

Uj Péter Ömbizalompunpájában név nélkül is teljesen felismerhetőek a magyar köz- és magánélet szereplői, lásd pl. a -90-es évek vállalkozója. Úgy tudja rekonstruálni a rendszerváltás éveit és azt követő időszakot – vagy ahogyan ő fogalmaz „a cirillbetűs kovbojhangulatát” –, hogy az ember elképzelni sem tudja, hogy fog a Nagy D-ből, a Merdzsóból és a Gyúrónadrágból összeállni a neonszín öltönyös-ruhás, susogó mackós, makkos cipős, technós ’90-es évek patchworkje…Összefog.
http://hangulatokk.blogspot.hu/2018/05/uj-peter-ombizal…

Black_P>!
Uj Péter: Ömbizalompunpa

Naszóval…
Van itt ez a könyv. Amit elolvastam. Én. Egyedül. senki nem segített :D Demivelhogy.
Miszerint.

Ugye.

Szóval nem volt rossz, bár erősen váltakozó volt a véleményem róla olvasás közben. Kezdjük a témával – ‘95-‘05 Magyarország, mindenféle szempontból. Nagyon jó! Akkor voltam gyerek, emlékszem ezekre a dolgokra, ebben nőttem fel, ezt olvastam minden nap az apám által előfizetett Népszavában a wc-n ülve. Persze először mindig a bűnügyi rovatot olvastam el, kamaszként az érdekesebb volt, mint a politika, de azért azt is olvastam. Meg a Hócipőt! meg a Nők lapját Na de ezekben egyikben sem volt heti rovata Uj Péternek, szóval nem az ő cikkeit olvastam.

Ellenben.

Ez a kötet válogatás a spoiler Népszabadságban az író Szerda címen megjelenő rovatának cikkeiből.

Egy iszonyatosan groteszk bepillantás a rendszerváltás utáni időkbe. Groteszk..? A vicc az, hogy így visszagondolva ezek a dolgok megtörténtek, bármilyen szürreális képet is festenek a cikkek az akkori Magyarországról. Persze vannak bennük költői írói túlzások, de alapvetően ezek nagy része valóban megtörtént, bármily hihetetlen is mai szemmel. mint ahogy az is hihetetlen lesz pár évtized múlva, ami most zajlik A susogós mackós kigyúrt kopasz gengszterek a merdzsóban, a legendás Torgyán, a hebegő Medgyessy, a megtört kisember Horn, a feltörekvő minidiktátor, Aranykéz utca, (majdnem) mind-mind egy letűnt korszak szereplői, ma már elképzelhetetlenül kisstílű milliő. Szóval a téma feküdt. Nekem. Azért tegyük hozzá, a tőlünk sokkal fiatalabbak már nem fognak ebből érteni egy szót sem. Ez az egyik bajom a könyvvel, márminthogy.

A másik pedig a rengeteg túltekert szóvicc. Sokszor lefárasztotta az agyam, elég lassan tudtam vele haladni. Ez mondjuk sztem annak is felróható, hogy nem túlzottan szeretem az ilyen válogatásokat, anno a Tékasztorikat el se tudtam olvasni.

A kötet rólunk szól, a múltunkról, egy görbe tükör. Egy baromi tömény tükörkép tűnik fel benne, szomorkás félmosollyal az arcán.

Videós értékelés a könyvhöz: https://youtu.be/_c4p2kQG6MU

3 hozzászólás
Lasi>!
Uj Péter: Ömbizalompunpa

Uj Péterológiailag kulcsfontos ez a gyűjtemény. Hiánypotlólagos, azoknak, akik szeretik, és viselik az ő egyedi stílusát, fogalmazás módozatát. Ezek mellett a kötet betekintés egy letűnt korszakba és emlékeztető, hogy a politikusok mindig leleményesen huncutul lopogatnak és sütögetnek bizonyos babérokat, amik az övékéi éppenséggel, meg a barátaikéi. Nekünk a sütögetésből annyi jut, hogy kifizethessük neki a rezsijét. Közbe persze minden kornak vannak ilyen jellegzeteske figurái. Emblematikusak no! Ezekkel is megismerkedhet a kedves olvasó.

Olyan amúgy a könyv, mint ilyen kis rövid novellák gyűjteménye. Így jól elosztható, és ha csak kis időnk van rá, akkor egyet-egyet elcsemegézünk. Talán így a legpraktikusabb fogyasztani, de majd mindenki magának kitalálja, hogy eszi. Annyit érdemes esetleg megjegyezni, hogy akkor érdemes ezt a csemegét beszerezni, ha kedveljük a Péter írásait. Bár ez egyértelműnek tűnhet, hogy olyan nem veszi meg, aki nem kedveli. Ugyanakkor sose tudhatjuk.


Népszerű idézetek

robinson P>!

Őrizni a hagyományt vagy beleszorulni – egyáltalán nem mindegy.

robinson P>!

Tudomásul kell végre venni mindenkinek, hogy a rétisas az nem gólyatöcs, nem ugartyúk, nem kuvik: a rétisas nemzeti kincs, olyan érték, amely. A rétisas magyar, mint a Túró Rudi.

Kapcsolódó szócikkek: gólyatöcs · kuvik · túró rudi · ugartyúk
robinson P>!

– Az a lényeg, hogy tudjunk lopni egy csomó pénzt – harsogták többen.
Medgyessy Péter itt fölpattant, és hosszan kereste a szavakat, de mivel nem találta, inkább leült.

Kapcsolódó szócikkek: Medgyessy Péter
robinson P>!

Mint tudják, Népszabadság nincsen már. 2016 októberében, alig egy hónappal a 60. születésnapja előtt erőszakos halált halt, Felcsút határában nyugszik.

Kapcsolódó szócikkek: 2016 · Felcsút · Népszabadság
Black_P>!

A gáz veszélyes, robbanékony és büdös is, ennek ellenére folyton meggyújtják, ami eleve rettenetes hülyeségnek tűnik, meg egyébként sem civilizált dolog halott állatok földi maradványaival fűteni, ki hallaná/látná szívesen, amint megboldogult ükapja sercegteti kék láng formájában a konvektort? Ezt a perverziót, kérem, meg kell fizettetni a lakossággal kegyetlenül.

Véda P>!

Üdv néked, Ezerfejű olvasó, az agyhalálba indulók köszöntenek tégedet!

(első mondat)

robinson P>!

Mindig is egy Hrusínský-figura akartam lenni, egy gyöngéd barbár.

Dr_Benway>!

A […] Háry János-terv kódnéven futó anyag nagy lelkesedést váltott ki kormánykörökben, minthogy az utóbbi időben lanyhulni látszott a közérdeklődés a kabinet nagyívű elképzelései iránt, egy kicsikét beleszédülni, majd -fásulni látszott a polgárság az országépítő víziókba, hiába lett beígérve minden egyes lakosra hét kerék, két labdarúgóvébé, három olimpia (2016, 2020, 2024), az első és második világháború visszamenőleges megnyerése, valamint satöbbi.

87. oldal

robinson P>!

Azt hiszem, nem sikerült megdöntenie a rekordot, amelyet Árkus József Egy hét című humorrovata tart vagy tartott: 1968-tól 89-ig futott. Ez kábé holtverseny. (Viszont én meg nem voltam ávós, amit mindenképp a saját javamra írok.)

Dr_Benway>!

Ha a pacalpörkölt szó elhangzott, akkor elhomályosultak a férfitekintetek, lelassult a levegőben tekergő sűrű Symphonia-füst, tán még Nyilasi és Törőcsik is megálltak a szemcsés képű Orionon, valódi áhítat töltötte be a nehéz levegőt. ("There's a natural mystic blowing through the air" – énekelte találóan erről a pillanatról Bob Marley, bár nehéz elképzelni, hogy hasonló helyzet ihlette volna a jamaicai trombitást

203. oldal Pacalreneszánsz

Kapcsolódó szócikkek: pacalpörkölt

Hasonló könyvek címkék alapján

Pentelényi László (szerk.): Arcok iskolája
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG
Czakó Zsófia: Nagypénteken nem illik kertészkedni
Rainbow Rowell: Szív küldi
Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet
Sándor Erzsi: Szegény anyám, ha látnám
Lontai Léna: Sebzett pillangó
Farkas Anett: A 33-as beteg
Tracey Garvis Graves: Az a régi lány
Ittzés Laura: Nyolc perc