Megvásárolt ​újságírók 10 csillagozás

Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?
Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók

2014 szeptemberében jelent meg Udo Ulfkotte a németországi és nemzetközi média visszásságait leleplező dokumentumkötete, Gekaufte Journalisten (Megvásárolt újságírók) címmel. A könyv több mint 2 millió példányban kelt el, és heteken át első helyen állt többek között a Spiegel és az amazon.de bestseller listáján.

Udo Ulfkotte 1960-ban született, huszonöt éve foglalkozik újságírással, ebből tizenhetet a Frankfurter Allgemeine Zeitungnál (FAZ) töltött. Mintegy 3400 cikket írt a vezető német konzervatív napilapnak, amelynek többek között a külpolitikai szerkesztője, illetve haditudósítója is volt. Eredetileg jogot tanult Freiburgban és Londonban, majd később Helmut Kohl kancellársága idején a német kormány politikai tanácsadója volt. Hírszerzési specialista, az Egyesült Államok Marshall-alalpítványának tagja, dolgozott a Konrad Adenauer Alapítvány tervezőbizottságában és a Szövetségi Biztonságpolitikai Akadémia szóvívőjeként is.

>!
Patmos Records, Budapest, 2015
302 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155526046 · Fordította: Csipke Tamás, Rimaszombati Andrea, Paulinusz Viktória

Enciklopédia 25

Szereplők népszerűség szerint

Angela Merkel · újságíró

Helyszínek népszerűség szerint

Kuvait


Most olvassa 6

Várólistára tette 19

Kívánságlistára tette 22

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Hanging_Moss_9102>!
Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Udo Ulfkotte azt hiszi, hogy „most” lerántja a leplet a (német) újságírásról. Nem kevesebbet állít az egyébként szintén egykori „konzervatív” firkász, aki amúgy Helmut Kohl kancellár úr politikai tanácsadója is volt, hogy mennyire megvezetett a média, az olvasói közönség, mert igazából az USA bérencei bizonyos menő német lapok, s komolyan beleavatkoznak, sőt, lefizetnek egyes „tekintély” újságírókat. Ulfkotte természetesen „megbánta” hogy ő is ugyan ezt tette évtizedeken keresztül, de hirtelen megvilágosodott és úgy döntött hogy inkább lehúzza egykori firkász kollégáit és nagy pénzeket keres vele.

Mi a probléma Ulfkotte-val?
1. A könyvben egyfolytában magát reklámozza, hogy kattintsunk a szerinte abszolút „független” hírportálra, ahová rendszeresen publikál. Utal és utasít (!) rá, hogy kattintsunk a blogjára, sőt fizessünk elő! Mert ő majd megmondja a tutit.
2. Ha valóban így van, hogy az USA és Izrael (valamiért Izraelt feltétlen bele kellett vinnie, ha tényleg ilyen befolyásos egy 6-8 milliós 20 e négyzetkilométernyi kis ország, akkor tényleg tudnak valamit ezek a héberek) egyáltalán hogy jelenhetett meg a könyve? Ráadásul „A Tükör” c. német napi(?) lap listáján „heteken át vezette” a „bestseller” listát. Végig fikázza „A Tükröt” de azért a könyvét agyon reklámozzák. Milyen cinikus ez az Ulfkotte.
3. Állandóan (ál)szenteskedik könyvében, hogy milyen „rossz a német demokráciának” ez a fajta releváns belepofázás a német médium részéről. Fájlalja, hogy az iszlámra nem „hegyezi ki a fogát” a média, ellenben szidják a keresztényeket. Valamiért nagyon aggódik az állítólagos antiszemitizmus miatt is, kíváncsi vagyok, mikor szólal meg végre valaki a „nem szemita” emberek elleni kirohanásokról, becsmérlésről.
4. Végig doktorikra, szakdolgozatokra hivatkozik, hogy mennyire jelen van a „Meinungsmacht” (Véleményhatalom). Ezek szerint mégsem olyan titokzatos dologról van szó, ha „mezei” hallgatók kutatják és elemzik ezt a jelenséget. Ulfkotte, a nagy paradigma váltó ennek ellenére úgy tesz, mintha ehhez a „lepel lerántáshoz” ő -Ő, volt szükséges. Ulfkotte, a megvilágosodott.
A könyv hátoldalán megjegyzi egy Bayer nevű firkász és önjelölt mindenhez értő megmondóember, hogy „valakik nem akarják kiadni magyarul ezt a könyvet”. Akkor én most mit olvastam magyar nyelven?
Véleményem szerint minden gondolkodó ember sejti és feltételezi, hogy a média soha sem abszolút objektív, ennek okai között lehet amit ír, lehet egyszerűen az is, hogy mindenféle idióta firkásznak áll és szimplán nem ért a szakmájához. Na hát, milyen meglepő, a média befolyásol! Hát ehhez tényleg Ulfkotte kellett, hogy „lerántsa a leplet”. Mikor volt a történelemben „pártatlan” újságírás? Ha egy újság magát már „liberálisnak” vagy „konzervatívnak” véli, már nem is lehet objektív. Szerintem ezzel nincs baj, a piacon számtalan hírlapot, hírportált talál az ember, és különben is, az igazságnak a hátterét soha sem fogják lejegyezni, csak érintik. Az ember egy hír kapcsán több hírportált is megnéz, utánanéz, megnézi mi a forrást és rögtön sejtheti, hogy valóban úgy van-e az amit leírnak.
Nyilván jelentős a befolyása az USA-nak és a liberális értelmiségnek a befolyása a hírek közzétételéhez, de ha valaki ismeri a világot, érti a működését, képes levonni a megfelelő konzekvenciákat.
A könyv pozitívuma, hogy egy korábbi nevesnek számító firkász lemeri írni, hogy bizony vannak problémák az újságírással, s hogy a német média mennyire alja módon míveli a szakmáját. Nem vitatom, nem látok bele, nem is akarok, bizonyára van igazság abban, amit ír. Manapság a média -sokan azt mondják (Kik?:) ), hogy a hatalmi ág 4. ága. A tömeg manipulálása viszont nem új dolog. A médiát Ulfkotte előtt is „szemüvegen keresztül” kellett értelmezni és ez igaz lesz amíg létezik újságírás. Egy újságíró közli az ismert információt, a saját dimenziójának megfelelően. Van aki ügyesebben csúsztat, van aki kevésbé. Más ész nélkül veszi át az (ál)híreket, más utána jár, és leírja a vélt igazát. Nehéz eldönteni, hol az igazság. Minden kérdésnek két oldala van, az éremnek két oldala van, tartja a zsidó mondás.
Ha radikálisabban akarnék fogalmazni, Ulfkotte könyve(i) is egyfajta propaganda könyv(ek).
A legnevetségesebb része a könyvnek az utolsó oldalára került, idézem:
„Épp ideje, hogy az emberek odakint megtudják az igazságot és így tiltakozhassanak. Kövessék a cikkeimet az interneten (…) és fizessenek elő (…) ahová ugyancsak írok.”
Hát ez csodálatos, van egy élelmes ember aki rájött, hogy az egyébként csökkenő előfizetők következtében egyfajta űr keletkezett a német hírfogyasztók között és érdemes ezt a piacot megszerezni.
Hangsúlyozom: egyszer érdemes elolvasni, mert egyébként jól ír és jól megy nála a „man muss sich selbst gut verkaufen” dolog. De ne várjunk oly hatalmas olvasmány élményt.

1 hozzászólás
mohapapa I>!
Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Több dolog van, feleim, ami Ulfkotte könyvét olvasva, eszembe jutott. Akkor sorrendben.

1.
Vajon mire megy az, aki leleplező cikket, könyvet ír? Ezen már sokszor gondolkodtam. Megjelenik az írás. Aztán vagy elolvassák, vagy nem. Vagy történik valami, vagy (jobbára) semmi. Különösen, ha az írás azt a rendszer támadja, amelyen belül a megírója létezik.
Alapesetben maga az információ jut el nagyon kevesekhez, akiket annyira nem érdekel a dolog, hogy tegyenek is valamit, maximum megosztják a Facebook-on. Már ha egyáltalán tudnak valamit is tenni.
Jobb esetben elhallgatják az információt.
Rosszabban megmagyarázzák, hogy miért téved, miért nincsen igaza, miért úgysületlenségahogy van.
A legrosszabb esetben elhallgattatják a szerzőt.

2.
Az újságírásban, ezt a módszerváltó országok újságírói, közélet emberei nagyon jól tudják, az egyik legeredményesebb módszer az öncenzúra elérése. Amikor nem a rendszernek kell külső fékeket alkalmazni, hanem azokat a rendszer egészével a rendszer tagjaiba építi be. Ezt a stratégiát azonban nem csupán a volt kommunista, cocilistalusta országok
vezetése alkalmazza. A politikailag korrekt (értsd: liberális) közbeszédben ugyanez a fortélyos félelem működik. Félreértés ne essék, hiába van itt-ott jobboldali(nak mondott) kormány, ez ugyanúgy működik (lásd: holokauszt-kérdés, cigányság helyzete, homoszexualitás, női egyenjogúság, stb. kérdése). Aki nem a kötelező kánon szerint béget, az eredendően, azonnal és önmagában rasszista, fasiszta és fallokrata. Menthetetlenül és kikerülhetetlenül.

3.
Ulfkotte azt állítja, hogy a német sajtó gyakorlatilag a politika és a pénzemberek kezében van. A sajtó alatt értendő a média teljessége, természetesen. Ez mondjuk annyira nem meglepő. Ki nem sejtette, hogy így van? Magyarországon hány évig olvasták az emberek a Metropol című csodát? Most olvashatják a Lokál című még nagyobb csodát.
Ulfkotte maximum annyit tesz hozzá, hogy konkrét módszereket ír a befolyásolásra és a megvásárlásra. Ez érdekes, ütni-késztető, de annyira nem nagy durranás.

S valahogy ez a végszó is a könyvvel kapcsolatban. Érdekes, szomorú, felháborító, de nem olyan nagy durranás. Az ember már csak legyint. Országok lenyúlásának egy apró szegmense, amiről Ulfkotte ír. Megismerjük a taktika részleteit. Hurrá! De a kérdés, hogy mit lehet az ismerettel kezdeni, na az bizony válasz nélkül marad. De persze ennek megválaszolása már nem is az újságíró, nem is Ulfkotte feladata. Ő csak megtette, ami viszont meg kellett tennie. S igaz, ha többen járnának a nyomában… De ez már az álomvilág, Utópia határa. Sorompót fel!

szabics22>!
Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Sokan, -persze olvasatlanul- rámondják erre a könyvre, hogy összeesküvéselmélet. Pedig nem az, hiszen Ulfkotte évtizedeken keresztül maga is része volt annak a rendszernek aminek kövekeztében gyakorlatilag megszünt a független, objektív újságírás Németországban, legalább is a nagy lapok (Frankfurter Allgemeine Zeitung, Süddeutsche Zeitung, Bild stb.) szintjén biztosan. Ezen újságok befolyásolták a német közvéleményt, karöltve a német közszolgálati televíziókkal (ZDF, ARD, WDR stb.) olyan fontos kérdésekben mint az euro bevezetése, vagy Németország afganisztáni katonai szerepvállalása.
Ezek persze az igazán nagy horderejű esetek, ezek mellett szóesik a kisebb „svindlikről” , méregdrága luxusutazásokról, ajándékba kapott nyaralókról, a politika és az újságírás ősszefonódásáról. Belegondolni is rossz, hogy ezen újságok tulajdonosai birtokolják a magyar -nemcsak írott- média egy részét is…

Barbár>!
Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Élvezetes olvasmány egy olyan ország polgára számára, ahol csak „részben szabad” a sajtó. Az meg különösen pikáns, hogy a szerző egy olyan napilapnak, a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak a volt újságírója, ahol heti rendszerességgel aggódnak a magyar demokrácia, különösen a sajtószabadság állapota miatt.

A szabad és független német sajtó leleplezésén túl megtudhatjuk, hogy miként vált Ulfkotte Saulusból Paulus-szá. Sok-sok kis történettel világítja meg, hogy miért nem hallgathatott tovább, pedig jól fizetett állása volt, és rendelkezett már olyan tekintéllyel, hogy érdemes volt őt megvásárolni. A politikai és gazdasági elit összefonódását az újságírással eddig is sejtettük, de jó ezt így leírva látni. Korábbi értékelésekben olvastam olyasmit, hogy nem mond semmi újat. Igaz, viszont a mesében is mindenki látta, hogy meztelen a király, de csak a kisfiú kiáltott fel, és mondta ki a nyilvánvalót.
A téma iránti érzékenysége, a jól tálalt sztorik és amiatt, mert mondandójával nagyrészt egyetértek, megadtam volna az öt csillagot, de szerzőnk hajlamos elveszni a részletekben.
Hogy ki mindenki vett részt a Bilderberg konferenciákon, ki tagja az Atlanti-Hídnak stb., túl részletesen lettek kifejtve. Kevesebből is ért, akinek arra füle van.
Érdemes megemlíteni a politikai korrektség fogalmát, amely térnyerésével sikeresen hülyíti el az embereket. Ez ellen is küzd Ulfkotte, majd később eldől, hogy milyen eredménnyel.
"Szembetűnően látszik a börtönőr újságírók beszédet és gondolkodást kontrolláló gyámkodása, ami teljesen elnyomja a német nyelvterület egykor oly szabadon gondolkodó lakóit. A gondolkodási sablonokat ugyanis maguk az újságírók is elsajátították előttünk. Ők kényszerítették be az embereket egy félelemmel teli ketrecbe. Ma már új nyelvünk van, a szépbeszéd. A ronda embereket „esztétikai kihívásokkal küzdőknek” hívjuk, az ostobákat pedig „szellemi kihívásokkal küzdőknek”. A nyugdíjasok helyett azt mondjuk, hogy „a 60 fölötti generáció”, és „különleges képességűnek” mondjuk a fogyatékosokat. Egyetlen politikus sem hajlandó semmit „beismerni”, sokkal inkább „elfogadnak” dolgokat. Mindez hozzátartozik a politikailag korrekt hangnemhez.
Az utóbbi években több ezer szó cserélődött fel észrevétlenül más szavakkal a szerkesztőségekben. Mi, polgárok gyakran nem vettünk észre semmit. Megváltoztatják a gondolkodásunkat azok, akik értelmezési előjogok birtokosai a médiumoknál, azáltal, hogy új, politikailag korrekt kifejezéseket adnak a szánkba. A civilek meggyilkolását egy háborús konfliktusban „járulékos veszteségnek” hívjuk, míg egy elbocsátás manapság „elengedés”. George Orwell 1949-ben, amikor fő művét, az 1984-et írta, „újbeszélnek” (Newspeak) nevezte el a nyelv titkos átalakítását. A könyv szerint ez az „újbeszél” azért jött létre, hogy visszametsszék a gondolkodás sokszínűségét. Világosan fogalmazva: azért, hogy embertömegek gondolkodását agymosással elősegítsék." (232. oldal) Ehhez hadd tegyem hozzá kiegészítésemet egy most megjelent könyv fülszövegéből, ahol az írónő rövid életrajza szerepel: „pedagógusként sajátos nevelési igényű fiatalokkal foglalkozott”. Nem lett volna egyszerűbb a problémás fiatalok kifejezés? Nem sértő, közérthető és rövidebb. Vagy manapság már a problémás sem nevezhető politikailag korrektnek?

Ami ellen Ulfkotte fellép az természetesen jóval túlmegy a német sajtóviszonyokon, és a demokrácia féltésén alapul. Bizonyos helyeken, ahol azt állítják, hogy demokráciát féltik, ott döngölik a földbe csak igazán. "Az Európai Unió például azért fizet újságírókat, hogy pozitívan tudósítsanak Brüsszelről. Körülbelül egymillió eurót zsebeltek be csak a német újságírók titokban ezen a címen. Még egy kötelezettségvállalási dokumentumot is aláírtak annak érdekében, hogy hozzájussanak a pénzhez, amelyben többek között a következő áll: „Biztosítom, hogy sem közvetlenül, sem közvetve nem fogom sérteni az Európai Unióról, annak politikájáról és intézményeiről kialakult képet.” Világosan kimondva: a bíráló hangvételű írásokat nem kívánatosnak tekintik. Az újságírók pedig hűségesen ragaszkodnak a leírtakhoz. Természetesen fizetség fejében. Egy nagy színházban élünk. A darab címe, amit játszanak, „Demokrácia”. És ahogy látjuk, a „médiaszabadság” is csak egy eljátszott illúzió ebben a színházban. (236. oldal)

Arról, hogy a szerző nem túloz, magunk is meggyőződhettünk, amikor az év elején csak négy nap késéssel értesültünk a Kölnben szilveszter éjjelén történt atrocitásokról. Az egész német sajtó papíron és online napokig hallgatott. Ha ez a követendő példa, hogy bizonyos szervezetek szabadnak minősítsék a sajtónkat, akkor még van hová fejlődnünk.


Népszerű idézetek

Hanging_Moss_9102>!

Ma korlátlanul lehet otromba megjegyzéseket tenni a keresztények és a keresztény értékek ellen. Kideríthetetlen okokból az iszlám kérdéseiben viszont épp ellenkező a helyzet. Míg a keresztény egyház bírálata a haladó gondolkodás jelének számít, addig az iszlám kritizálása idegengyűlöletet jelent, ami sokkal súlyosabb bűn, mint az antiszemitizmus.

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Kapcsolódó szócikkek: iszlám · kereszténység
אדם P>!

A legelső dolog, ami egy háborúban elvész, az igazság.

24. oldal

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Kapcsolódó szócikkek: háború · igazság
Hanging_Moss_9102>!

A média fegyverei ugyanakkor sokkal veszélyesebbek, mint a katonák robbanótöltetei. Az ő hazugságaik ugyanis halkan osonnak be egészen agyunk mélyéig.

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Kapcsolódó szócikkek: média
Anton_Gorogyeckij P>!

Egyetlen út maradt arra, hogy elkerüljük a totalitárius agymosást: bojkottálnunk kell a vezető médiumokat, hadd legyenek munkanélküliek a munkatársaik.

236. oldal (Patmos Records, 2015)

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Kapcsolódó szócikkek: agymosás
אדם P>!

…az országos napilapok ma kizárólag olyan híreket és kommentárokat közölnek, amelyek ellent mondanak a társdalom jelentős többsége tapasztalatának és véleményének.

13-14. oldal

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

אדם P>!

Házkutatásokat tartottak nálam hazaárulás gyanújával. Ilyen nem történik az emberrel, ha hazudik. Ilyen akkor történik, ha valami olyat mond el, amit a lakosság nem szabadna, hogy megtudjon.

25. oldal

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Kapcsolódó szócikkek: hazaárulás · házkutatás
אדם P>!

…vajon ki is irányítja ténylegesen Európát? Egy biztos: nem az uniós polgárok. Így aztán mindennek a demokráciához sincs túl sok köze. Sokkal inkább a demokrácia illúzióját látjuk, egy jól felépített érzéki csalódást.

30. oldal

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Kapcsolódó szócikkek: demokrácia · Európa
אדם P>!

Az újságírókban egy dolog igaz: a hazugság számukra az üzlet része.

24. oldal

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Kapcsolódó szócikkek: hazugság · újságíró
אדם P>!

„Eldöntünk valamit, bedobjuk a köztudatba, aztán várunk egy darabig, hogy mi történik. Ha nincs nagy felháborodás vagy lázadás, mert a nagy többség fel sem fogja, hogy mit is döntöttünk el, akkor tovább haladunk – lépésről lépésre, míg már nem marad visszaút.”

29. oldal

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

אדם P>!

1990. augusztus 2-án Szaddám Huszein iraki államfő hadserege elfoglalta Kuvaitot. Nem sokkal ezután egy amerikai PR-ügynökség, a Hill & Knowlton egy általuk kitalált hamis történetet kezdett terjeszteni. Eszerint iraki katonák állítólag kuvaiti kórházakban fekvő csecsemőket vettek ki az inkubátorokból, majd a betonpadlóra dobálták őket, hogy az így felszabadult berendezéseket Irakba szállíthassák. A mese közvetlenül hozzájárult ahhoz, hogy az Egyesült Államok háborút indított Irak ellen, Kuvait „felszabadítása” érdekében. Senki nem tudta azonban azt, hogy az Amnesty International (AI) már a kezdetektől fogva a hazugságot kitalálók oldalán állt. 1990. december 19-én az Amnesty egy 82 oldalas jelentést tett közzé a Kuvaitban történt emberi jogi sérelmekről, és ebben szerepelt ez a történet is az inkubátorokról. Elgondolkodtató szövetség. Nem sokkal később, 1991. január 12-én az amerikai kongresszus megszavazta az Irak elleni háborút.

32. oldal

Udo Ulfkotte: Megvásárolt újságírók Hogyan irányítják a politikusok, a titkosszolgálatok és a pénztőke Németország médiáját?

Kapcsolódó szócikkek: 1990 · 1991 · Amnesty International · Kuvait

Hasonló könyvek címkék alapján

Oriana Fallaci: Az értelem ereje
Dévényi István: Hádujudú
Henry Kissinger: Diplomácia
Kiss Viktor: Kívül/Belül
Souad Mekhennet: Azt mondták, egyedül jöjjek
Jimmy Carter: Teljes élet
Zsinka László: Európa felemelkedése
Pierre Cassen: Hogyan lett a baloldal az iszlám szajhája?
Gagyi Ágnes: A válság politikái
Luuk van Middelaar: Rögtönzés és ellenpont