Tzvetan Todorov, a XX. század második felének nagyhatású bolgár származású francia irodalmára és filozófusa, ám mindeddig önálló műve nem jelent meg magyar nyelven. Klasszikusnak is mondható munkája nem pusztán a fantasztikus, de mindenfajta irodalmi mű olvasásának-olvasatának kulcsát adja kezünkbe.
Bevezetés a fantasztikus irodalomba 8 csillagozás
Eredeti cím: Introduction à la littérature fantastique
Eredeti megjelenés éve: 1970
Enciklopédia 1
Szereplők népszerűség szerint
Várólistára tette 12
Kívánságlistára tette 15
Kiemelt értékelések
Joshua182>!
Számomra csalódás volt a könyv, nem azt nyújtotta, amit vártam, úgy érzem, megvezetett a szerző ezzel a címadással.
Az első 20-30 oldalt száraz műfajelméleti fejtegetésként írnám le, mely főleg Northrop Frye (később Penzoldt, Piaget, stb) kapcsolódó munkájára reflektál, miközben az összetett elméleti műfajok kérdéskörét boncolgatja, bevallom, ez a rész eléggé untatott.
A szerző a fantasztikum eszköztárának legjelentősebb darabjaként elődeivel szemben már nem a félelem vagy borzongás kiváltását, hanem az olvasóban a természetfelettivel való találkozás következtében fellépő „habozást” tartja. Ezt később a tényleges eszközök (mint pl. kétértelműség, folyamatos múlt idő, allegória definíciója és szerepe, képes beszéd, retorikai alakzatok, stb.) megemlítésével színesíti, majd a maga által alkotott műfaji definíciót tovább szélesíti a lehetséges átmenetekkel a „csodás” és a „különös” műfajaiba.
A legnagyobb gondom a könyvvel, hogy egy viszonylag szűk időintervallumban vizsgálja a fantasztikumot, mely szerinte a „18. század végétől, Cazotte fellépésétől számítható; egy évszázaddal később Maupassant novelláiban találhatjuk a műfaj utolsó, esztétikailag is kielégítő példáit. Mi lehet az oka ennek a röpke létnek? Vagy: miért nem létezik már a fantasztikus irodalom?”
Ebből világosan látszik, hogy szinte kizárólag a szépirodalom berkein belül tárgyalja a fantasztikumot, nagyjából tucatnyi tényleges művet megemlítve (pl. Kaland a Sierra Morénában, Ezeregyéjszaka meséi, Szamárbőr, Az orr, Odüsszeia, stb.), a szórakoztató irodalmat gyakorlatilag nem is érinti, a „tudományos-fantasztikus” kifejezés először a 147. oldalon kerül említésre, mindössze futólagosan, ami nagy szívfájdalmam. Az egyetlen vigaszom, hogy időnként azért megemlíti Poe vagy Lovecraft nevét.
Félreértés ne essék, érdekes, ahogy példákon keresztül rámutat az anyag és szellem közti határ áttörésének módjaira, az idő felfüggesztésének lehetőségére, vagy a tárgy-tér-okság viszonyrendszer sajátosságaira, párhuzamokra a pszichoanalízissel, szintaktikai és szemantikai sajátosságokra, és nem kétlem, hogy Todorov sajátos nézőpontja irodalomtörténeti jelentőségű ("Todorovnál, úgy tűnik, adott műfaj leginkább döntő ismérve jobban függ a befogadástól, mint magának a szövegnek az autonóm sajátosságaitól" – Utószó) de én elsősorban valamiféle kedvcsinálót vártam a könyvtől, és sajnos csalódnom kellett.
Véleményem leginkább az Utószó egyik gondolatát tükrözi:
„Marad tehát a reális olvasó, a szöveg mindenkori befogadója.Csakhogy ennek viselkedésére alapozni egy műfaji definíciót megint csak kockázatos, hiszen ezek szerint az a szöveg, amely fantasztikusnak számít például a 18. század végén, nyilvánvalóan elveszíti minden meglepő, szokatlan, érthetetlen vonását egy mai olvasó számára, akinek ismeretei s ennélfogva értékítéletei is merőben mások, mint a kétszáz év előtti olvasó ismeretei és értékítéletei.”
Népszerű idézetek
Joshua182>!
Tudjuk azonban, hogy az irodalom léte pontosan azt az erőfeszítést jelenti, hogy kimondja azt, amit a mindennapi nyelv nem mond ki és nem képes kimondani. Ezért a kritika maga is folyvást irodalommá akar válni: nem beszélhetünk arról, hogy mit művel az irodalom, csak ha magunk is irodalmat művelünk. Az irodalom csak a mindennapi nyelvvel szembeni különbségéből alakulhat ki, ennek köszönheti létét. Az irodalom azt közli, amit csak ő képes közölni. Ha egy kritikus mindent elmondott a szövegről, még semmit nem mondott el; mert az irodalom meghatározásában benne van az, hogy nem lehet róla beszélni.
22. oldal
Joshua182>!
Feltehetjük a kérdést: mit adnak a fantasztikus elemek a műnek? E funkcionális nézőpontból három választ adhatunk. Először is a fantasztikum egyedi hatással van az olvasóra – félelem, borzalom vagy egyszerűen csak kíváncsiság – , melyet más műfajok és irodalmi formák nem válthatnak ki. Másodszor segíti a narrációt, fenntartja a feszültséget: a fantasztikus elemek jelenléte különösen feszes cselekményszerkesztést tesz lehetővé. S végül a fantasztikumnak van egy első látásra tautológikusnak tűnő funkciója is: lehetővé teszi egy fantasztikus univerzum leírását.
82. oldal
Joshua182>!
Jogos feltételeznünk, hogy amiről a fantasztikum beszél, nem különbözik lényegileg attól, amiről általában véve az irodalom beszél, ellenben intenzitásbeli különbség van közöttük, miszerint a fantasztikumban maximális az intenzitás. Más szóval, visszatérve az Edgár Poe kapcsán alkalmazott kifejezéshez, a fantasztikum a határok megtapasztalása.
82. oldal
Joshua182>!
Lovecraft szerint a fantasztikum feltétele nem a műben foglaltatik, hanem az olvasó egyéni tapasztalásában, és ez a tapasztalás a félelem kell legyen. „,A hangulat a legfontosabb dolog, mert a valódiság legfontosabb feltétele [a fantasztikumban] nem a cselekmény szerkezetében, hanem egy bizonyos érzés felkeltésében rejlik. Ezért a fantasztikus történetet nem az írói szándék, sem pedig a cselekmény szerkezete alapján kell megítélnünk, hanem az általa keltett érzelem mértéke alapján. […] Egy történet egész egyszerűen akkor fantasztikus, ha az olvasó fél és borzong, mélyen átéli ismeretlen világok és hatalmak létét”
33. oldal
Kapcsolódó szócikkek: Howard Phillips Lovecraft
Joshua182>!
Ám az elbeszélő még ennél is továbbmegy: nyíltan felvállalja a szereplő tételét, mely szerint őrület és álom egyaránt egy felsőbbrendű észjárás megnyilvánulása. Ezzel egybecseng Edgar Allen Poe mondata: „De még nem dőlt el a kérdés, vajon az őrültség nem a legmagasabb rendű intelligencia-e."
37. oldal
Joshua182>!
Ebből fakad, hogy egy fantasztikus mese első és második olvasása egész másfajta érzéseket kelt (sokkal inkább, mint más típusú elbeszéléseknél); a második olvasásnál az azonosulás voltaképp már nem is lehetséges, és az olvasás elkerülhetetlenül metaolvasássá válik: a fantasztikum eljárásait felismerjük, ahelyett hogy átélnénk gyönyörűségeit. Nodier, aki tudta ezt, így beszélteti a történet végén az Inez de las Sierras narrátorát: „Nem tudnám úgy előadni, hogy másodszor is szívesen meghallgassák"
(124.).
79. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Testes könyv II. ·
Összehasonlítás - Roland Barthes: Beszédtöredékek a szerelemről 95% ·
Összehasonlítás - Roland Barthes: Egy szerelemnyelv töredékei ·
Összehasonlítás - Jean-Paul Sartre: Mi az irodalom? ·
Összehasonlítás - Milan Kundera: A regény művészete 86% ·
Összehasonlítás - Szerb Antal: Magyar irodalomtörténet 94% ·
Összehasonlítás - Szegedy-Maszák Mihály: „A regény, amint írja önmagát” ·
Összehasonlítás - Umberto Eco: Hat séta a fikció erdejében 89% ·
Összehasonlítás - Maurice Blanchot: Az irodalmi tér ·
Összehasonlítás - Hankiss Elemér (szerk.): Strukturalizmus I–II. ·
Összehasonlítás