Rembrandt 50 csillagozás

Typex: Rembrandt

„Emelem ​poharam a legnagyobb holland művészre… Na jó, a második legnagyobbra. Először volt Rembrandt, aztán jött Typex." Nick Cave

A holland képregényrajzoló, Typex majdnem három éven át Rembrandttal élt: vele foglalkozott éjjel-nappal, esőben és szélben. Intenzív „együttélésük" eredménye ez a lenyűgöző vizuális csemege, amelyben a szerző megrajzolja „saját" Rembrandtját: a szeszélyes, hiú, arrogáns, nyers, sértődékeny, mindemellett elragadó és olykor szinte szeretnivaló festőt. Akit épp önnön zsenialitása tesz tönkre: nem tud mit tenni, hatalmas művésznek született. A Rembrandt című képregény nem kulturálisan korrekt hagiografikus irat, szentéletrajz – nagyon is életszagú és direkt, rendkívül tartalmas képeskönyv azoknak, akik testközelből akarják megismerni a XVII. század egyik legnagyobb festőjét. A rajzoló mesteri módon alakítja történetét: nagyszabású és részletesen megrajzolt tömegjelenetek néha szinte absztrakt, aprólékos részletekkel váltakoznak; komor barnával… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2013

Róla szól: Rembrandt

>!
Libri, Budapest, 2014
240 oldal · ISBN: 9789633104804

Kedvencelte 2

Most olvassa 2

Várólistára tette 11

Kívánságlistára tette 15


Kiemelt értékelések

Juci IP>!
Typex: Rembrandt

Ez egy monumentális emlékmű Rembrandtnak, és sajnálom, hogy kicsit kutyafuttában kellett elolvasnom (karácsonyi ajándék lesz), mert érdemes újra meg újra elővenni és elidőzni fölötte. Én se festészetileg, se képregényileg nem vagyok az átlagosnál jobban kiművelve, így biztos nem vettem észre minden utalást, de amit igen, azok nagyon tetszettek, pl. ahogy Rembrandt szemével láttatja a világot, és hétköznapi jeleneteket megfesthető témaként néz, vagy ahogyan a paneleket kezeli, az néha olyan, mintha egy nagyobb oltárképen helyezne el kisebb jeleneteket. Szépek a visszatérő motívumok, és jól összefogják a nem kronologikus rendben elmondott élettörténetet. Akinek van rá ideje, annak javaslom, hogy olvasson hozzá kicsit Rembrandt életéről, munkásságáról, mert vannak egészen szűkszavú (konkrétan szöveg nélküli) részei a képregénynek, amelyeknek a háttérismeretek segíthetik az értelmezését.

makitra P>!
Typex: Rembrandt

„Nem tudom, kiben milyen kép él Rembrandtról, de bennem az időskori önarcképei maradtak meg leginkább. Valahogy mindig ilyennek képzeltem el a festőt: ahogy boldogtalan, komor arccal ül valami sötét szobában és önmagát festi. Nem volt időm gondolkodni arról, valóban milyen ember is lehetett – még szerencse, hogy valaki megtette helyettem. Typex sokszínű tablójában a mester számos arcát megismerhetjük, ami sokkal több, mint egy fáradt tekintet. Benne van az ifjú Rembrandt becsvágya és alkotás iránti elkötelezettsége, szerelme és bohém élete, amiben nincs helye a művészet mellett a józan polgári előrelátásnak; önzése, amely nem engedi, hogy igazi apa és férj legyen. Persze azt, hogy ez a kép mennyire valós, nem tudhatjuk, de el kell ismerni, hiteles. A szerző egy olyan alkotó életútját vázolta fel, aki néha antipatikus, máskor lenyűgöző, de ízig-vérig igazi alak – és innentől nem is olyan fontos, hogy a kép nem igazolható száz százalékig.

Typex azonban nem elégedett meg egy emlékezetes főszereplővel, a mellékszereplőket is részletesen kidolgozta. A leghálásabb témát persze a nők jelentik, volt belőlük pár a festő életében: Saskia könnyelműsége, majd fájdalmas betegsége, Geertje elhivatottsága, Hendrickje öntudatos eltökéltsége és Cornelia kedvessége emlékezetes marad. Mellettük a férfialakok kevésbé jellegzetesek, de Titus, a meg nem értett gyerek sorsával egyet tudunk érezni. A tágabb környezet, a megrendelők, pályatársak, a közönség bemutatásával pedig szélesebb látókörben vehetjük szemügyre a korabeli Németalföldet. Megismerhetjük ugyanis, hogyan viszonyult a világ Rembrandthoz és hogy ő ezzel mennyire foglalkozott (többnyire semennyire). De a világ nem engedte meg magának ezt a luxust. Így láthatjuk, ahogy Saskia igazi takarékos kispolgári rokonsága nem tud mit kezdeni a művészettel, és inkább keselyűként próbálják megtartani a vagyont. De megfigyelhetjük azt is, ahogy Hendrickje mellett összesúgnak a városiak, majd még az egyház is megtagadja hozzájárulását. Öröm és bánat, siker és elutasítás, nyomor és gazdagság jelenik meg a lapokon.”

Bővebben: http://ekultura.hu/olvasnivalo/ajanlok/cikk/2015-05-08+…

Csabi >!
Typex: Rembrandt

Gyerekkoromban (’70-80-as évek) kialakult bennem valamiféle rajongás a képregények iránt, annak ellenére, hogy akkor a 3T közül legföljebb csak a tűrt kategóriába esett ez a műfaj. Legalább is annak nyugatról származó változata. A hazai meg, támogatás hiányában nem volt túl combos. De azért ott volt a Füles a maga heti folytatásaival (még ma is megvan pár jobban sikerült darab összefűzve), meg a Pajtás magazin, ami a hazai kísérletek mellett főleg francia darabokat nyújtott a Pif magazinból. Ha sikerült összegyűjtenem annyit, hogy vegyek egy eredeti Pif-et (valamiért ezt lehetett kapni), akkor megbűvölve lapozgattam a színes oldalakat, pedig egy büdös szót sem értettem a francia szövegből. ’90 után aztán azt lehetett volna hinni, hogy felvirágzik a műfaj, de nem így lett, ugyan sokkal több a kiadvány, de továbbra is marginális maradt a műfaj. Talán a drágasága miatt, nem tudom.
És most itt van a kezemben ez a kötet, amire nem tudok mást mondani, mint hogy mestermű. Vannak, akik hiányolnák belőle a történelmi hitelességet, de a szerző célja nem is ez volt. Egy embert állít elénk, akinek a nevét mindenki ismeri, még pár képét is, de ennél sokkal többet nem. Nem sárba tiprása ez egy művésznek, inkább annak megmutatása, hogy ő is küzdött azokkal a gondokkal, mint bármelyikünk, és emellett tudott zseniális festő lenni.
Még kézbe venni is gyönyörűség ezt a kötetet, mind formailag, mind tartalmilag kiváló. És nem mellesleg megfizethető áron került a piacra.

Vivarumba>!
Typex: Rembrandt

Hideg téli estén érdemes elkezdeni – végignyúlva egy pattogó tüzű kandalló előtt – közben pedig majszolni a sajttálról a falatkákat és jókat kortyolni az odakészített testes kis vörös.. borból. Végre sikerült megértenem és átéreznem (eddig értetlenül vonogattam csak a szemöldököm) a flamand festők mérhetetlen rajongását a dús idomok iránt. Szóval ajánlom azon felnőtteknek, akiknél nem alakult ki gyerekkorban a képregények iránti rajongás (+ a Persepolist!), de adnának egy esélyt a műfajnak. Festészetet szeretők előnyben. Nekik egy javaslat, lassssan kell olvasni. Sőt minden egyes kockánál el kell felejteni, hogy az ember ismeri a betűket. Csak ha már minden részletet megvizsgáltunk szabad megnézni milyen felirat van a buborékban. Ja és nem ér tovább lesni. Én főleg a totálképeket szerettem, ahogy a rakparton, a piacon vagy a befagyott jégen minden kis emberke életre kell. Látod a csintalan gyerekeket, a pletykálkodó asszonyokat vagy a hevesen gesztikuláló alkudozókat a pezsgő Amszterdamban. Sose fogom elfelejteni az elefánt szemét, az a közelkép beégett a retinámba.

LRn>!
Typex: Rembrandt

Nem tudom, miért halogattam eddig a beszerzését és az elolvasását, hiszen mind a forma, mind a téma értem kiabált a könyvesboltok polcairól már a megjelenése óta. (Ráadásul Nick Cave ajánlása van a borítón…) De végre sikerült pótolnom ezt a hiányosságot, és mondhatom, nem kellett csalódnom. Szép kiadvány lett, bár elbírná a kemény kötést is, de így is jó kézbe venni.

Képi megvalósítása erősebb a történetnél: a rajzok változatosak, izgalmasan, intelligensen használják ki a képregény adta lehetőségeket, nagyon jó a ritmusuk, harmonizálnak a művészettörténeti témával és a történet aktuális folyásával; hol vázlatosak, hol karikaturisztikusak, hol aprólékosak, hol pedig egyenesen Rembrandt-parafrázisok; a panelszerkesztés sem unalmas, a színhasználat pedig szintén a mester képeire rímel. A képi világ folyamatos változása ellenére is egységes marad. Élvezet volt lapozgatni, ízlelgetni a rajzokat, nem elég egyszer átfutni a könyvet – van benne pár nagyobb méretű kép, amit szívesen kitennék akár a falamra is, bár kontextusból kikerülve valószínűleg nem lenne ugyanolyan erős a hatásuk. Számos emlékezetes pillanata van, és az utolsó oldalak különösen megkapóra sikerültek a fokozatosan rájuk telepedő sötétséggel.

Nagyon ajánlom mindenkinek, főleg azoknak, akik még mindig azt hiszik, hogy a képregény gyerekeknek való, és lényege, hogy latexruhás őrültek kergetik benne egymást. És csatlakozom Mr. Cave-hez: emelem poharam.

adrica P>!
Typex: Rembrandt

Nem számítottam rá, hogy különösebben meg fog érinteni a történet, aztán a végére nem sokon múlt, hogy nem sírtam el magam rajta mégis. Egyszerűen csak tök szomorú a mese a művészről, aki annyira a műveire koncentrál, és mellette annyira nehezen kommunikál a környezetével, annyira nehezen kapcsolódik, hogy bár van családja, vannak ismerősei, eltemet több asszonyt és gyereket (a történetben gyerekből csak egyet), az élet mégis mintha csak úgy elsuhanna mellette, és a végén ott marad öregen és magányosan, mert túlélt mindenkit, akikkel most már nem tud törődni, és aki még él és törődik vele, afelé sem nagyon tud érzelmeket kifejezni. Szóval ez egy szomorú emberi történet, ami végigvezet rajta, hogyan lesz egy tehetséges, kissé arrogáns és könnyelmű, rossz szociális készségekkel rendelkező fiatalból változatlanul tehetséges, megtört és magányos öregember. Aki mellesleg fest.

Mert a festmények maguk, vagy a keletkezéstörténetük nem kapnak túl nagy súlyt, néha ott vannak a háttérben, máskor az előtérbe kerülnek, de alapvetően az emberre koncentrálunk, nem a művészetére. A történetben, mert a képi világ viszont felidézi Rembrandt stílusát és képeinek színvilágát – már amennyire minimális hozzáértés nélkül meg tudom ítélni. Nekem mindenesetre tetszettek a képek, az egész hangulat, a ritmusuk, az ismétlődések, a visszatérő motívumok. Az elefánt. Nem gondoltam, hogy az első kép ilyen fontos szimbólummá válik a végére.

Ami még szuper volt, az az időkezelés. Az előre-hátra ugrálás, tematikus csoportosítás, ahogy szinte mindegyik fejezet a főszereplő életének egy fontos emberéről, a hozzá fűződő viszonyról és eseményekről szól. Aztán hogy persze mindebből mennyi ténylegesen Rembrandt élete, és mennyi a képzelet műve, az jó kérdés, de szerintem nem különösebben lényeges – aki száraz tényekre kíváncsi, az úgyse képregényben keresi őket.

Virágszépe>!
Typex: Rembrandt

Merész ötlet világhírű festő életéről képregényt készíteni. Nem a megszokott életrajzi adatok jelennek meg a könyvben, objektivitás egy pillanatra sem tűnik fel. Pillanatok, helyzetek, epizódok, pletykaszintű történetek Typex fantáziájával megvalósítva. Az embert helyezi előtérbe, a művek megjelennek ugyan, de csak háttérben, vázlatosan. A XVII. századi holland városok mocskos valósága túl sok nekem.Néhol olyanok a rajzok, mint a karikatúrák, néhol durvák, közönségesek. Gyönyörű festmények és pestist terjesztő patkányok, taknyos, szőrös orr premier planban….. Természetesen értem én, ez a művészi szabadság. Kettősség van bennem, mivel igazán nagyon érdekes a könyv, Typex nagyon tehetséges, de szeretném hinni, hogy Rembrandt életében voltak azért tiszta, szép, nyugodt pillanatok is.

Selerdohr>!
Typex: Rembrandt

Gyönyörű, és kiderül belőle, milyen ember is lehetett Rembrandt.

diojudit_92>!
Typex: Rembrandt

Typex által bemutatott Amszterdam élő, vibráló a maga gyönyörűségeivel és hétköznapiságával. Erős kontrasztok használatával és részletgazdag, aprólékosan megrajzolt környezettel teszi mozgalmassá a XVII. századot , melyből nem hiányozhatnak olyan mindennapi mozzanatok sem, mint a munka, étkezés vagy épp a kocsmához köthető bujálkodás, verekedés.
A kötet leghosszabb fejezete az amszterdami pestisjárványt taglalja, mely során Rembrandt felesége, Saskia is elhunyt. Ez volt a legnagyobb fordulópont a festő életében, ami következtében az önzés, a pénzügyek- és való világ elhanyagolása még inkább elhatalmasodott rajta. (Az anekdoták szerint még felesége sírhelyét is el kellett adnia, hogy pénzhez jusson.)

Typex rajzai nagyon beszédesek, hűek „mesteréhez”, karaktereinek az arcáról ki nem mondott gondolatok, érzések is leolvashatók, ami – nehézsége miatt – nem túl gyakori ebben a műfajban. Rembrandt stílusát idéző, jellegzetes barna tónusú rajzok, az itt-ott felbukkanó finom utalások, festmények (Éjjeli őrjárat jelenete) mind-mind egyfajta tiszteletadásként vannak jelen a holland mester előtt.

Rembrandt nagyságát már Bródy Sándor is megírta: „Nem festett diplomatákat és politikusokat, hanem igaz embereket, akik kibeszélték magukat az úgynevezett interbestiális nyelven."

Mi pedig örüljünk ennek, hogy időt és teret átívelve, két ekkora művész alkotásait ismerhetjük meg, akik túllátva a valón, interbestiális nyelven is értenek.

eeucrow>!
Typex: Rembrandt

Életem meghatározó olvasmányélményei között biztosan ott van legalább három vagy négy festőről szóló életrajzi könyv (Vincent van Gogh, Munkácsy Mihály, Amedeo Modigliani, Henri de Toulouse-Lautrec). Némelyikre bizsergető csodálattal, másra keserédes nosztalgiával gondolok vissza, és nem is csak magukra a könyvekre, hanem arra, ahogy ezek a művek összefonódtak életem egy-egy jelentős időszakával.

Sosem felejtem el, amikor a kamaszkori válság közepette, a suliból lógva, a könyvtárban elbújva véletlen kezembe akadt egy van Gogh-életrajz (azt hiszem Irving Stone könyve volt, de máig nem tudom biztosan), és olvasás közben teljesen átjárt az a bizonyos „úristen, ez az ember biztos megértene engem” érzés, amely tinédzserkorban olyan gyakran el tudja kapni az embert, főleg, ha a művészetekkel, az alkotással kacérkodik. Aztán minden második vagy harmadik nap ellógtam pár óráról, hogy olvashassam a könyvet (na nem azért, mert nem vihettem haza, csak így izgalmasabb volt), és teljesen belém ivódott van Gogh magánya, zavarodott útkeresése, a világ elől elbujdosott zseni, aki már-már beteges odaadással és dacos akarattal, fáradhatatlanul alkot, semmi más nem érdekli, semmi másnak nem látja értelmét. És persze ott voltak a tájleírásokkal egybefonódó festmények képei, és a több száz óra, amit Don McClean „Vincent” című dalának* hallgatásával töltöttem. Soha előtte olyan csodálatot és szomorúságot nem tapasztaltam, máig kiráz a hideg, ha eszembe jut.

Akárcsak év elején Mathias Énard Michelangelo-könyve, most Typex gyönyörűen komplex Rembrandt-képregénye is visszaadott egy keveset ezekből az emlékekből és érzésekből. Noha a tartalom talán nem volt olyan egységes, mint a kivitelezés, de a történetmesélési mód, az izgalmas stílus, a színek, a panelkezelés végül abszolút feledtette a hiányérzetet, és a lényeg, hogy így is sikerült közelebb kerülni Rembrandthoz.

*https://www.youtube.com/watch…


Népszerű idézetek

cyrussmith>!

Én festek, a seggnyalást meghagyom másoknak.

154. oldal

cyrussmith>!

Brandt, már nem vagyunk ifjú csikók, akik kecskeszarral meg lenolajjal maszatolnak valami nyomorúságos műteremben.

155. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Art Spiegelman: A teljes Maus
Joonas Sildre: Két hang között
Marjane Satrapi: Persepolis
Sid Jacobson: Anne Frank
Jay Allen Sanford: The Doors – Rock ’N’ Roll Comics
Kálmán Áron: Csontváry
Korcsmáros Péter: Mesélő ceruza
Bob Batchelor: Stan Lee
Koska Zoltán: A nagy Csé
Walter Venturi: A Nagy Belzoni