Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Cilike búcsúja (Cilike 8.) 43 csillagozás

Az egykor és ma is népszerű „Cilike”-sorozat zárókötetét tartja kezében az olvasó. A kedves, vidám, mulatságos baleseteiről, kalandjairól ismert Cilike most már nagymama. Megöregedett, túl van az élet sok szép és sok nehéz, néha bizony tragikus eseményén. Régi jókedve, vidámsága ma is jellemzi, de a régi, bohókás Cilike azért már a múlté. Most unokáin a sor, s elsősorban Sárikán, a legfiatalabb unokán, aki szerelmes, de a Cilike-történetek hagyományai szerint valami közbejön… Ott van azonban Cilike-nagymama, s bölcsessége segít túljutni az akadályokon… S Zsuzsikának, a másik unokának megszületik a kislánya, akit Cilikének hívnak, s aki már egészen kicsinek éppen olyan, mint a nagymama volt fiatalkorában…
Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
Kedvencelte 1
Most olvassa 1
Várólistára tette 8
Kívánságlistára tette 6

Kiemelt értékelések


Érdekes volt ez a könyv, mert sokkal komolyabb volt, mint a sorozat többi kötete, az én ízlésemnek egészen melodramatikus. Másrészt a gondolatiságát is olyan távol éreztem most magamtól. Különösen a nagy magyarkodás, az előkelőségeknek való hajbókolás, a kiemelt társadalmi státusz istenítése nem tetszett, de gondolom, ez a kissé visszás érzés a mai politikai légkörtől is van bennem. Viszont hangulatilag ezen kívül nagyon rendben volt ez a rövidke kis semmiség, úgyhogy nem bánom, hogy elolvastam, és láthattam Cilikét nagymamaként.


Nővérem ajánlotta ezt a sorozatot, mert ő kamasz korában sokat olvasta és nagyon szerette. Nekem is nagyon tetszett, és néhol együtt tudtam érezni Cilikével, hiszen nincs olyan ember szerintem, akivel ne történtek volna Cilikével hasonló balesetek. Tetszett és örültem, hogy ifjúkorától egészen nagymama koráig elkísérhettem Cilike életének alakulását.


Ez a könyv tetszett a legjobban a Cilike sorozatból. Cilike nagymamában végre nyoma sincs a régi „sedrekata” Cilikének. Kedves, emberi és vidám történet. Véget ért a Cilike sorozat, ami néha már szinte az idegeimre ment, de mégis élveztem és örülök, hogy elolvastam.


Ez a kedvenc Cilikém. Cukormázas és rettenetesen aranyos, olyan pihentető volt olvasni. Az elejét pedig szinte szórul szóra tudom még mindig:)
Népszerű idézetek




Az édesanya szíve egyforma, akár finom selyemruha, akár foszladozó vászon takarja…
59. oldal




Annunziata Mathilda őfensége itt is legmagasabb tetszését fejezte ki, sőt, kegyesen kóstolgatott is […]
Körülnézett, hogy hol van a kis Alice, s mikor látta, hogy ő is jóízűen falatozik egy finom krémes tortából, odaszólt az udvarhölgynek, aki mellette állott:
– Kérem, vigyázzon, hogy el ne rontsa a gyomrát!
A postmesterné, a Hangya igazgatóné és Heimlerné, a vasúti főnök felesége, akik ezt hallották, el voltak ragadtatva, s egészen elérzékenyedve súgták egymásnak:
– Milyen gondos, jó anya!
59. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Fehér Klára: Mi, szemüvegesek 85% ·
Összehasonlítás - Dániel Anikó: Flóra 76% ·
Összehasonlítás - Z. Tábori Piroska: Új utak ·
Összehasonlítás - Thury Zsuzsa: Zalai nyár 86% ·
Összehasonlítás - Altay Margit: Rózsaszínű felhők ·
Összehasonlítás - Altay Margit: Az ötösfogat ·
Összehasonlítás - Kertész Erzsébet: Testvérke ·
Összehasonlítás - Altay Margit: Érdekes házasság ·
Összehasonlítás - Benedek Elek: Katalin ·
Összehasonlítás - Frances Hodgson Burnett: A padlásszoba kis hercegnője 94% ·
Összehasonlítás