Körkép ​2016 8 csillagozás

Kőrösi Zoltán emlékének -szól az első mondat – és innentől kezdve engem ez meg is pecsételt. Biztos nem így kell olvasni, de én minden kisprózában (szám szerint 37-ben) őt kerestem. Összefüggéseket, szavakat, mondatokat, érzéseket. És ha most azt mondom, hogy akár meg is találtam, akkor nem hazudok. Sokszor becsuktam, egy-egy írás után csak néztem magam elé. Pedig mindegyik író a maga formáját adta. Megírta, kiírta azt, amit már ismerhetünk tőlük. Cserna-Szabó szabadszájú, de őszinte mondatai, Garaczi ironikus, kapargató sorai, Dragomán, Tóth Krisztina, Darvasi, Esterházy (jaj, ő se ír már többet nekünk), és Szvoren Edina is, az éjjeli felriadásaival. Közben ráakadsz, odaérsz Kőrösi írásához. A neve bekeretezve. Itt megint megálltam, alig mertem belekezdeni. Vajon miről fog írni? Mit válogattak be tőle? A hegyek után a címe. Olvasol ahelyett, hogy kinéznél az ablakon. Minek? Az emberek azért utaznak, hogy lássák a világot, nem? Miért, mi most utazunk? Különben meg az emberek azért utaznak, hogy máshol legyenek. Tévedés. Az emberek azért utaznak, hogy mások legyenek. Aztán amikor odaérnek, ahová indultak, elkeseredetten értik meg, hogy ugyanazok maradtak, mint akik voltak. A történetben a felhő elvitte a hegyet. Így emlékez(z)ünk rá.

Egy romantika/krimi/fantasy/sci-fi olvasó vallomása:

Ez a kötet nem nagyon győzött meg arról, hogy nekem kortárs magyar szépirodalmat kellene olvasnom, nem igazán tudtam mit kezdeni ezekkel a novellákkal. Voltak, amelyek untattak, voltak, amelyeket meg sem értettem, voltak olyanok is, amik kifejezetten irritáltak. De az a jó az ilyen válogatásokban, hogy mindig akad egy-két gyöngyszem, ami miatt azt mondjuk, érdemes volt elolvasni. Ilyen volt Esterházy Péter Kezdő- és végszók c. novellája. Esterházytól most olvastam először, és annak ellenére, hogy az olvasás rettenetes koncentrációt igényelt, mivel írás közben ide-oda csapongott, hihetetlenül élveztem humorát, érezni lehetett, hogy mennyire imád írni (nem áll rá a kezem a múlt időre), mennyire lubickol a magyar nyelvben. Háy János írása, a Másképp is nagyon meghatott, pedig egyszerű, sajnos túlságosan is aktuális (és gyakran előforduló) témáról írt, mégis szívet melengető ill. szívfacsaró volt. (Ha lehet ezt a két szót egymás mellett emlegetni.) Szabó T. Anna Nyúlketrece….nem is tudom, sokkoló?, gyomorforgató? hátborzongató?….majd rájövök…..mindenesetre emlékezetes volt. (Mint egy orrba vágás.) És hát Cserna-Szabó Andrásnak köszönhetően örök életre megjegyeztem Hamvas Bella Béla nevét. Térey János Kozmosz Altábora valószínűleg önéletrajzi ihletésű, és bár maga a novella nem igazán tetszett, hihetetlen emlékeket ébresztett bennem.* Szóval annak ellenére, hogy a kötet olvasása meglehetősen döcögősre sikerült, és az élmény meglehetősen vegyes volt, bátran merem ajánlani, hiszen az a jó ezekben a válogatásokban, hogy mindenki talál magának valót.

* Én egy évvel korábban, 1984-ben voltam Csillebércen, az országos társadalomkutató versenyen. Magára a versenyre nem nagyon emlékszem, talán megosztott 3. helyezést értünk el, (amúgy mi is Budakeszin voltunk falukutatáson, gondolom, mindenkit odavisznek), de amire emlékszem: 1. az egyik táborvezető kikezdett velem a búcsúesten 2. anyukám „ottfelejtett” a táborban, mert elnézte a dátumot. :D

Merítés mai magyar írók elmúlt évi novellaterméséből: igényes szépirodalom még igényesebb külsővel kiadva.

Megtudhatod – többek között –, miért kell megbecsülni nagyon azt a nőt, akivel csendben lehet baszni (bocs, az írót idézem), hogyan lehet kivégezni egy háborús bűnöst, és miért jó ingatlanközvetítőnek lenni.

Be kell vallanom, nem tetszett minden novella, és nem is lehet célja a válogatásnak, hogy valamennyi írás elnyerje valamennyi olvasó szimpátiáját. Ilyen helyeken szépen átlapoztam a következő szemelvényre. Ami nem érint meg, az nem érint meg, ami pedig érdekel, az érdekel.

Ilyen egyszerű ez, emberek.

Bővebben: http://kulturpara.blog.hu/2016/09/28/_megteplek_te_riba…