Amire ​emlékszem 81% 20 csillagozás

„Nem mindig tudjuk, hogy hol vannak a határaink, de a legtöbb hiba helyrehozható.”

Ezt a könyvet érzésből rendeltem meg, mert a külső képen látható rajz emlékeztetett gyerekkorom mesekönyveire és szerettem volna nosztalgiából is a polcomon tudni. Persze immáron ez a kötet egy számomra fontos listán is helyet kapott, mely külön kiemelte értékét.

Turi Lilla alkotóként elsődlegesen az illusztrációival keltette fel a figyelmemet, hiszen számos kötetet díszítenek a munkái. Bár egyiket sem olvastam még, de a boltok polcáról már többet leemeltem és valahogy megfogók voltak a számomra.

Amire emlékszem című könyve 2021 egyik újdonsága, amely a Csimota Kiadó gondozásában jelent meg.

A kötet tulajdonképpen egy emberi memoár képekbe ágyazva, némi szöveggel meghintve. A rajzok és a foghíjasan elhelyezett bölcs mondatok adják a varázsát. Egy ember élete –amennyiben szerencsés- hosszú évtizedekre tekint vissza, a megszületés pillanatától az utolsó lélegzetünkig egy történelmi korszak, a saját idősíkunkban. Minden élet tele jóval és rosszal egy külön könyvet érdemelne, ahogy egy lélek visszatükröződése is. Ennek a könyvnek ez a fő témája, egy lélekeszenciát a megszületésétől az utolsó pillanatáig követhetjük nyomon.

„Van, hogy ugyanaz a dolog sokkal jobban esik, ha úgy csinálhatjuk, ahogy mi szeretnénk.”

Számomra elsődlegesen egy lélek leporelló, mert a képek a saját gondolataimmal keveredve életre keltettek egy történetet és az utolsó lapokig szárnyra keltek. Úgy gondolom, hogy sokszor a kevesebb több és ez a könyvecske az élő példája ennek a mondásnak, azaz hiteles forrása.

„Lesznek barátok, akik segítenek, ha baj van, és akkor is, ha nincs.”

Bővebben a blogomon:
https://konyvelvono.blogspot.com/2021/09/turi-lilla-ami…

Nagyon tetszett – anyaként biztos más az olvasata, mint gyerekként – felnőtt fejjel, egyre idősödve, ahogy egyre több emlékkép rakódik ránk – egyre inkább megható és lélekig hatolóbb lesz…
Lépések, határvonalak, mérföldkövek – az alfa és az omega között.
Nem szerettem volna leírni azt a tételmondatot, hogy „ennyi az élet” – de mégis idekívánkozott és lett így kerek…

Ez a könyv egy gyönyörű kiállítás, ami szavak nélkül is ugyanazt mondja, mint az a néhány szó, néhány mondat, amit a lapokra nyomtattak.

Ámulok a picture book műfajon, és egyre inkább rájövök, hogy azok a kedvenceim, amik az egész életről szólnak, ilyen esszenciálisan.

Nagyon sajnálom, hogy itthon még nem éreztünk rá erre az egészre, de talán majd egyszer…
Addig is – és csak a magam nevében tudok beszélni, de – nem, én speciel nem tudnék ilyet 12 színes ceruzával; és igen, én a dupláját is kifizetném ezért a munkáért. Mert hogy az van benne. Meg szív, óriási.

A szívünk, az érzéseink legmélyebb, legszebb rétegét szólaltatja meg ez a könyvecske: az emberi kapcsolataink, az Élet tablója. Ami nélkül nem érdemes. Amiben mindenkivel közös a sorsunk, kit anya szült ez Ég alá.
Nem tudom, hogy ez gyerekkönyv-e. Inkább nem. Viszont egy kamasznak már oda lehet adni, ha egy sírkő elé állni készül épp, és fáj a szíve.

A Pagony silent book kiállításán láttam, ahol instrukciókat kaptunk az ilyen típusú könyvek „olvasásához”. Tényleg érdemes másként fordulni hozzá (meg nagyon kevés magyar társához, összesen még kettő volt ezen kívül Rofusz Kinga és Maros Krisztina által jegyezve, a többi német meg angol), belehelyezkedni a képbe, belemenni a részletekbe, megalkotni hozzá a saját verziódat, azt a pár sort pedig vezetőfonalként használni.
Szerintem nagyon jó a könyv, és a saját történetem is izgi lett mellé párhuzamba állítva a Lilláéval. És maga a silent book is egy nagyon jó műfaj, kár hogy még nincs felkapva nálunk, pedig sok minden területet fejleszt bárkinél, az autista gyerkőcöknél pedig a vizuális megsegítés okán, nagyon jó kiindulási alap lehet bármire is.

Élet – képes – emlékes

Annyira szeretem ezt a könyvet(: mert olyan kis “mostoha” könyv.
Az emberek nem tudják bekategorizálni, mert nem mesekönyv, inkább egy olyan könyv, amit a páromnak vagy a legjobb barátomnak adnék, akinek a lelke passzol az enyémhez, és értékeli a néhol elvont illusztrációt.(:
Ezt a könyvet mindig megnézegettem, megsimogattam és szomorúan konstatáltam, hogy “nem szeretik” és nem veszik meg…
Ekkor úgy döntöttem(2 db volt belőle), hogy megveszem mind a kettőt és hamarosan találkozok valakivel, akinek adok egy “darabot magamból”, remélem Neki is annyira tetszeni fog majd, mint nekem(:
És ha ránéz a polcon, majd eszébe jutok(:
Imádom ezt a könyvet, mert csodálatos dolgokat “ad”!(:

Nagyon kevés szöveg, és sok-sok kép. Kicsit elfacsarodott a szívem, de mégis öröm volt nézegetni ezt az érdekes könyvet. Igen. Ennyi az élet, ami mégis tartalmas és boldog lehet. Leginkább rajtunk múlik.

„A kevesebb néha több” mondják. Ez a könyv bár kevés szöveget tartalmaz, de a képek annál több szóra bírnak. Beszélgetést kezdeményező könyv. Születésről, halálról és ami közte van: az életről. Az emberi élet szakaszairól, az állomásokról. A képek a felnőttet is késztetik arra, hogy meséljen: magáról, az ő szakaszairól ha a gyermeket érdekli. Igazából az a kép ugrott be, hogy mennyire szerettem hallgatni nagyapám történeteit, a gyerekkoráról és a fiatal felnőtt koráról. Kicsit ebben segít ez a könyv, kapcsolódni a jelennel és a múlttal.
Persze mivel főleg képekből áll, minden olvasó kezében más történet születik. Számomra az utolsó két kép a legbeszédesebb. A család, a várandós anyával a kistestvére várva, egy temetésen. Élet és halál és ugyanez a kép egy fehér tiszta lapon. Az élet körforgása.

Nekem tetszett, kifejezetten beszéltetősre sikerültek az illusztrációk, kevés kapaszkodóval. Tehát elég tág lehet az értelmezési halmaz. Annyi fenntartást azért mégis idehelyeznék, hogy talán nem feltétlenül minden korosztály számára megfelelő ez. Ugyanis az érett életszakaszokra vonatkozó képekkel egy gyerek (abból is a kisebb fajtából) nem feltétlenül tud mit kezdeni és nem is feltétlenül ezek azok a témák, amikről beszélgetni szeretnénk. De így legalább képes kimozdítani a konfortzónából.