Hogyan lehet megragadni az időt, valamit a világ állandóságából? Turbuly Lilla novellái erre tesznek kísérletet. Kimerevített pillanatok, amelyekben a legintimebb valóságunk tanulmányozható: szerelem, hűség, hűtlenség, öregedés, családi kapcsolatok. Apró elmozdulások, a legközelebb kell hajolni ahhoz, hogy a változás láthatóvá váljék. Aki számára ismerős Turbuly Lilla költészete, most sem fog csalódni: a szemlélődő, ám az emberi kapcsolatokra, élethelyzetekre érzékenyen reagáló verselő ezúttal prózában meséli el a történeteit. Aki pedig most találkozik először ezzel a világgal, talán elcsodálkozik, hogy mennyire másképp látja viszont a már bejárt tereket, megélt helyzeteket. Az Alaszkai-öböl novelláiban nemcsak a szobrok kapnak hangot, de azok a figurák is, akik mellett nap mint nap elmegyünk, ám szinte sosem próbáljuk meg a világot az ő szemükkel látni. Helyekhez kapcsolódó történetekből bomlanak ki a személyes sorsok, családi mozaikokból pedig városi legendák szövődnek. Mire… (tovább)
Az Alaszkai-öböl 21 csillagozás
Kedvencelte 1
Várólistára tette 13
Kívánságlistára tette 6
Kiemelt értékelések
Halk és finom – olvasom a kritikák között ezt a két óvatos jelzőt Turbuly Lilla műveiről, és számomra a legelső novelláskötete is éppen ilyen.
Szerelmek lezárulása, két ember végleges elsodródása egymás mellől szinte csak az ismerős budapesti utcarészletekben, a mindent látó szobrok tekintetében, és meghitt kis kávézóik rejtett zugain át tükröződik vissza, nem ordító fájdalom ez, csak valami csendes, a beletörődés ízét árasztó őszi elmúlás.
Az elbeszélések másik fontos témája az öregség, a szembenézés az elfogyó erővel és a közelgő véggel, ahol az alfejezet címe, a Törés, már nem csak a férfi és nő kapcsolatában bekövetkező visszafordíthatatlan változásra, hanem a csontok reccsenésére is utal. Több változatban is olvashatunk a búcsú megéléséről, feldolgozásáról, és arról az állapotról is, amikor már azt sem tudjuk, hogy elhangzott-e valójában a végső búcsúszó.
A két nagy téma, a szerelem és a halál mellett jól sikerült életképekkel és portékkal is találkozhatunk, a nagyváros lakói mellett a falu, a vidék kallódó, perifériára sodródó jellegzetes figurái is megjelennek.
A szerző eszköztára harmóniát és klasszikus nyugalmat áraszt, nekem néha talán éppen az élesebb kontrasztok, a bátrabban felvállalt disszonancia hiányzott. A kötet mindenképpen üdítő, lágy, pasztell árnyalatú színfolt a néha igencsak sötét tónusokat választó kortárs magyar irodalmi palettán.
Azt mondja a barátom, hogy „…neked semmi se jó, neked mindig csak Mohács kell, piha!”. Közben meg úgy érzem magam, mint mikor a leányvásárban a kikiáltó – az ifjú szüzet kínálgatva – azt harsogja, hogy „…szép is, jó is, van rajta bugyogó is…” Nekem meg valahogy mégse jön be. Pedig emberünk nem hazudik. Úgy van az, ahogy mondja. Tiszta, egyszerű, ráadásul kiforrott, kiérlelt hang, szép mondatok, ízléses szerkesztés, nulla manír.
Az írások pedig… Mindennapi életünk és halálaink, ébredéseink, elindulásaink és fájdalmas érkezéseink, vagy csak szimpla hazafutásaink. Mindez megspékelve számos életképpel, amiben otthonosan magunkra és környezetünkre ismerhetünk. Csöppnyi helytörténet is megfér még, némely önéletrajzi adalékokkal, csipetnyi nosztalgiafaktorral körbecsorgatva. Mindez tökéletesen a jóízlés szabta határokon belül. A rövidke banáliák épp megfelelő méretűek. Nem túlírtak és szükség esetén pontosan annyira nyúlfarknyiak, mint amennyire lenniük kell.
Ámde…
Valahogy az apró tragédiák, picinyke drámák mégsem csípik meg zord lelkemet. Érzem az elfekvő halálszagát, hallom a közöny és a kiszolgáltatottság visszhangjait, ahogy az együttérzés finom sóhaját is. De mind-mind csak átszalad rajtam, felszínes, nem markol belém.
Nem gondolom, hogy a novellák, tárcák feltétlen és elmaradhatatlan tartozéka kell, hogy legyen, az olvasóból kikényszerített érzelem, de személy szerint nekem szükségem van rá. Ezért (illetve pontosan ennek hiányában) válik számomra ez a kötet minden technikai pontossága, precizitása ellenére is átlagossá, könnyen feledhetővé.
Pont tegnap említettem spoiler, hogy a kortárs magyar irodalomnak nem nagyon van pozitív kicsengésű vetülete, erre tessék, itt van egy élő cáfolat.
Bevallom, hogy korábban nem igazán ismertem Turbuly Lillát, de a mostani vékonyka kötetében szereplő tárcák, novellák nagyon megfogtak. Mindössze pároldalnyi semmiségek, az élet apró pillanatai, amelyek lehetnek szépek, megmosolygtatók, de lehetnek akár rosszak, kellemetlenek vagy fájdalmasak is, ám mégis az összes szöveget belepi valami végtelen derű és megnyugvás. Egy nagyon jó megfigyelőt és könnyed tollú írót ismertem meg Turbulyban. Ajánlom!
Turbuly kötete nem rossz, a szerzőnek kétségkívül vannak erényei, amik közül a legfőbbnek én azt tekintem, hogy visszafogott, kerüli a bombasztikusságot, az olvasó tökeinek megragadását, amit sok más író esetében alapkövetelménynek tűnik. Ezzel viszont el is veszít valamit, néha már annyira visszafogott, hogy az írása nem is szól semmiről, vagy legalább is semmi olyanról, amiért érdemes tollat ragadni.
Azt mondanom sem kell, hogy az írások nem keltenek egységes benyomást, egy részük szerelmi csalódás miatti nyűglődés, másik jó nagy részük a halállal és az öregséggel foglalkozik, na ezeknél például elég soványnak éreztem Turbuly megjelenítő erejét, itt egy olyan mezőnyben próbált versenyezni, ahol nincs esélye az olimpiai pontszerzésre. De vannak ebben a kötetben szociografikus leírások is, mint pl. a soproni Színház utca bemutatása.
Ami pl. tetszett, az a Futópad című novella, ebben a visszafogottság mellett megvan az a meglepetés faktor, ami működtet egy történetet. De például a címadó novella (amit egyébként nem volt fair a kötet címének adni, mert egy olyan hamis egzotikum képzetét kelti, amit a könyv nem teljesít) is egy semmiről sem szóló írás, egy lányt elhagyta a fiúja, és ő valami gyermeteg módon próbál megszabadulni ettől az emléktől. Sajnos ilyenekből van több.
„De én itt térdelek, várom, hogy korsómat a kútba meríthessem, közben a járókelőket nézem, ahogy rohannak vagy éppen ténferegnek, zacskóból esznek, telefonálnak, betérnek a templomba, Fedél Nélkült árulnak, sálat tekernek a nyakuk köré, csikket pöccintenek, keresztet vetnek a feszületnél.”
Az első novella narrátora – a Nereidák Kutjának korsót merítő nőalakja – mintegy bevezetőként illusztrálja Turbuly Lilla látásmódját. Figyel, szemlélődik, majd pillanatfelvételeket készít mindennapi egyszerű dolgokról: találkozásokról, elválásokról, csendes megrázkódtatásról, az életünkről.
Szerettem olvasni. Tiszta, kifinomult stílus, nyugodt, visszafogott ábrázolásmód. Megfogott a hangulatuk. Csak az a baj, hogy most, három héttel a befejezés után nem emlékszem konkrétan semmire. Nem emlékszem nagy katarzisokra, sem meglepő fordulatokra, csak csendes melankóliára. Talán nagyon elnyújtottam az olvasást a napi egy kihívás miatt. Azt hiszem ez nem nekem való. Így nem sikerült igazán elmerülnöm a kötetben. Lehet, majd egyszer, újra.
Nagyon szépen, érzékenyen megírt novellák gyűjteménye a mindennapok veszteségeiről, legyen az egy kapcsolat elmúlása, vagy akár egy emberé. Az írások hangulata a melankolikus és a tragikus között mozog, a vidámság apró, ritka csillanásaival. Ez, kérem, nem eszképizmus, ez maga a kozmetikázatlan valóság. És itt rejlik a kötet egyetlen gyengéje is, bár egyáltalán nem biztos, hogy benne van a hiba, talán csupán bennem: apránként tudtam csak haladni vele, mert az amúgy rövid novellák kíméletlenül gyalulták máskülönben megingathatatlannak vélt, optimista világszemléletemet. Bárcsak több reményt adna ez a könyv, akkor szerintem tökéletes lenne. De majd legközelebb (na tessék, én például remélem, hogy lesz legközelebb)…
off
Recenzió a könyvről Susannicon kultúrblogon:
http://susannicon.blogspot.com/2020/09/olvasoja-valogatja.html
Az Alaszkai-öböl
Turbuly Lilla
Prae Kiadó
2020
Egy újságcikk hívta föl rá a figyelmemet, talán a Népszava kulturális rovata. Gondoltam próba szerencse megveszem a legújabb könyvét. Jól tettem. Remek novellás kötet. Kiforrott stílus, jó novellák. Olyanok amilyeneknek a novelláknak lenni kell. Mai, aktuális, frappáns.
Javaslom minden irodalomkedvelőnek.
dr.Béza Dániel
Budapest,
2021.01.25.
Népszerű idézetek
Ócska egy lyuk, az egyszer biztos. Udvari, földszinti és sötét, mint a nagyapám lelkiismerete a szüreti bál után.
Sampon
Megint valami modernet játszott, amikor beléptem, olyan hídépítős zenét, mint akkor éjjel. Egy darabig nem is vette észre, hogy ott vagyok, én meg nem szóltam, álltam és hallgattam, ahogy a zene felcsapódik a plafonra, aztán vissza a zongora tetejére, mint egy kiadós főcsőtörésnél.
Zongoraterem
„Anya, ugye a szobrok látnak minket?” Egy kisfiú kérdezte, évtizedekkel ezelőtt. Az anyja persze azt felelte, hogy dehogy, a szobrok csak kövek, és húzta maga után a gyereket, hiába kapaszkodott volna még a tekintetembe. Mert az a kisfiú tényleg meglátta, hogy őt nézem.
7. oldal, A Nereidák szeme
Még sokáig nézi az ablakból, ahogy a mentő ott áll az útszélen. Az asszony paradicsomkaró karjaira gondol, hogy nem találják a vénáját, biztos azért állnak még mindig. Amikor végre elindulnak, odatámolyog az ágyhoz, rádől, csak úgy, ruhástól, a közelebbik felére, az asszony helyére. De elaludni nem tud. Az jár a fejében, hogy vajon mondta‑e az asszony, amikor kifelé
vitték, hogy isten veled. És ha mondta, ő vajon válaszolt‑e neki?
26. oldal, Törés
Talán az segített felállni és elköszönni, hogy már akkor eszembe jutott: keringtünk egy párszáz méter sugarú körben, mélabús orosz klasszikusok álltak körülöttünk, és várták, ki lesz az első, aki eltalálja a szappanbuborékot a másik szíve közepén.
17. oldal, Hely.történet
Hát még a könyvtárosdit hogy szerettem! Nálam jobban már csak Szepi kutyánk, aki minden óránál pontosabban kezdett ugatni pénteken, pontban öt előtt tíz perccel, hogy azonnal induljunk, mert a krumplis palacsintánál és a dödöllénél már csak a könyvtárat szerette jobban. De annyira, hogy egyszer még oda is kölykezett a gyerekkönyves polc mögé.
122. oldal (Náprádfa)
Hasonló könyvek címkék alapján
- B. E. Belle: A telepi lány 100% ·
Összehasonlítás - Marilyn Miller: Az egyetlen 99% ·
Összehasonlítás - B. E. Belle: Megtörtek – A szeretet ereje 97% ·
Összehasonlítás - Ella Steel: Az egyezség 99% ·
Összehasonlítás - Marilyn Miller: Túl a maffián 99% ·
Összehasonlítás - Ella Steel: Hajsza 98% ·
Összehasonlítás - Ruby Saw: Leah 99% ·
Összehasonlítás - Ella Steel: A szeretet dallama 98% ·
Összehasonlítás - Susannah Skiethen: Rád találtam 99% ·
Összehasonlítás - Ruby Saw: Angyalom 99% ·
Összehasonlítás