Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
A sárkányfióka-jóslat (Tűzszárnyak 1.) 32 csillagozás

„Fátyol felemelkedett a levegőbe, szárnyaival folyamatosan csapkodott a fennmaradásért. A távolban megpillantotta a barlang nyílását, és barátai aggódva kikukucskáló fejét.
Egy hatalmas csobbanás hangját hallotta maga mögül. A másik Tengerszárny kiemelkedett az óceánból.
Óriási farkával kétszer is a vízbe csapott, ahogy kiemelkedett a levegőbe, amitől terebélyes hullámok gyűrűztek minden irányba.
A levegőben még hatalmasabbnak tűnt. Horgas karmai élesen csillantak meg a napfényben. Sötétkék szemei a nőstény szárnyára szegeződtek.
Az első személy, akivel a királyságában találkozott, az életére akart törni.”
Itt jönnek a sárkányfiókák… Megmenteni a világot!
Pannon egész életében a hegy alatt élt. A Sárszárny fióka tudja, hogy a külvilágban a sárkánytörzsek háborúja dúl – a háború, aminek a számukra tanított rejtélyes Jóslat értelmében őneki és a négy másik sárkányfiókának kellene véget vetnie. Az öt „kiválasztottat” még tojáskorukban rabolták el… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2012
Tagok ajánlása: 12 éves kortól
Kedvencelte 9
Most olvassa 2
Várólistára tette 71
Kívánságlistára tette 90
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Sárkányos fantasy elsősorban kiskamaszoknak.
Parázsföldén mindenféle sárkánytörzsek élnek, akik már évek óta háborúban állnak egymással, ugyanis a Homokszárnyak közt 3 nővér vetekszik a királynői címért, a többi törzs pedig felsorakozik a számára szimpatikus jelölt mögött. Egy titokzatos jóslat értelmében 5, egyazon különleges éjszakán született sárkányfióka fog véget vetni a háborúnak és kiválasztani a nyertes királynőt, a másik kettőre viszont halál vár, így érthető módon nem a szívük csücskei sem a fiókák, sem a jóslat támogatói.
Az egyik királynőnek hála hiba is csúszik a végzet fiókáinak kiválasztásába, ám azért valahogy összeállnak és nem túl kedves nevelőikkel elzártan élnek egy barlangban. Pár év elteltével szökni kényszerülnek és egyből az intrikák közepén találják magukat az egyik királynő fogságában. Érdekes látni, milyen keveset láttak eddig a világból és mennyire megdöbbenti őket a sok kegyetlenség és hogy ahhoz mennyire hozzászokott már a többi sárkány. Teljesen meg is lepnek mindenkit azzal, hogy ők jóban-rosszban összetartanak és mindig a kis családjuk érdekeit nézik, nem saját magukét.
Szimpatikus volt ez a kötetben, hogy ilyen értékeket közvetít a fiatal olvasóknak. Nagyon erős jelenet volt számomra, mikor egy csatatér láttán elkezdenek tanakodni, hogy vajon ki nyerhetett, mire az egyikük felháborodottan közbeszól, hogy senki, hisz egy háborúnak nincsenek nyertesei. Milyen igaz ez, különösen a mostani helyzetben határozottan tudtam ezt értékelni.
Kicsit bajban voltam azzal, kinek is szól ez a kötet, mert alapból kiskamaszoknak gondolnám, de meglehetősen véres és durva jelenetek is vannak benne.
Az 5 fióka közül nem mindenkit ismertünk még meg eléggé, ahogy kivettem, mindegyik rész másra fog jobban koncentrálni. Itt Pannon volt leginkább előtérben, őt és Fényeskét kedveltem meg, Áradatot nem igazán, Dicső és Szélszál semleges (utóbbi olyannyira, hogy a nevét is ki kellett most néznem a könyvből…). Egyelőre csak ízelítőt kaptunk a világból is, valószínűleg kötetenként fogunk jobban megismerni egy-egy törzset. Az mindenesetre érdekes, mennyire különböző kultúrájuk, mentalitásuk, értékrendjük van, sőt, más-más képességeik is. A világot szerintem jól összerakta az író és az is jó, hogy a fiókák folyamatosan ismerkednek vele. spoiler Tűztincs volt még egy érdekes karakter, elég nehéz lehet úgy élni, hogy nem tud hozzáérni senki.
Van ebben a sztoriban potenciál, de még nem tudom, folytatom-e. Az író elvileg tagja volt az Erin Hunter-csapatnak, akik a Harcosok törzsét írják, az is middle grade, de mégis teljesen rá tudtam pörögni, itt ez elmaradt, sőt, néhol kifejezetten untam, pl. mikor oldalakon át csak úszott Pannon. Egyfelől túl gyerekes volt nekem, másfelől túl brutális a célcsoportjának. De a világ érdekes és különleges, illetve szimpatikus értékeket közvetít. És, ha valakinek számítana kihíváshoz, a szerző venezuelai.


Együtt izgultam végig 9 évesemmel estéről estére.
Sárkányos fantasy világ, bár ezzel talán nem mondok újat, aki megnézte a borítót, elolvasta a címet, az sejtheti. Kicsit eltér az általam korábban olvasott sablonoktól, mert a sárkányok szemszögéből, az ő főszereplésével zajlik a történet, noha fel-felbukkan egy-egy ember(?) is benne.
Mindkettőnknek tetszett, bízom benne, hogy az első 3 rész után lefordítják a többit is.


Egyre több sárkányos könyv kerül kezeim közé az utóbbi időben.
Kicsit furcsa volt eleinte, hogy ebben a kötetben csakis sárkányok szerepelnek – régen olvastam már olyan könyvet, melynek a főszereplői nem emberek.
A világ felépítése nagyon tetszik, bár kissé bomyolult volt elsőre. Ezért kifejezetten hasznos, hogy a kötetek elején össze vannak szedve az egyes sárkámyfajok és a jellemzőik is, így ha az ember hirtelen „eltéved” a karakterek forgatagában tud kapmi egy kis segítséget.
A történet középpontjában öt sárkányfióka áll, akik nagy dolgokra hivatottak egy jóslat szerint, ami véget tudna vetni egy komoly hatalmi háborúnak. A fiókák teljesen elszigetelve élnek a külvilágtól egy zárt csoporttal. Persze egy idő utám fellázadnak és elszöknek. És innem kezdetét veszik a bonyodalmak és a kalandok.
Ebben a kötetben inkább Pannon kerül a középpontba. Az ő sárkány fajának a kultúráját ismerhetjük meg és a múltját.
Aki szereti a sárkányos történeteket ezt a szeretni fogja.


Számomra nagyon új volt az, hogy nem emberek szemszögéből olvastam egy történetet. Őszintén, nem is éreztem, hogy ez furcsa lenne.
Tudom, mindenre azt mondom, hogy izgalmas volt, de ez NAGYON izgalmas volt. Annyira élveztem az egészet, a cselekmény váratlan volt, mindig izgatottan olvastam, hogy na most mi fog történni. Volt pár eseményszál, amit sejtettem, hogy így fog történni, de akkor is meglepődtem néztem, hogy „WoW, na neee”.
Néha belehallgattam a hangoskönyvbe és valami fantasztikus ahogy az írónő felolvas. Szóval aki tud angolul, de mondjuk nincs úgy ideje, hogy leüljön és olvassan annak nyugodt szívvel ajánlom… meg nem csak nekik, mindenkinek.
Nekem a nevekkel volt problémám. Nem annyira tudtam megjegyezni, hogy ki kicsoda, meg hogy hím vagy nőstény, meg milyen fajta sárkány… mondjuk a végére már egy kicsit belejöttem. Meg olyan sokminden történik ha nem olvasom figylemesen akkor mar azt sem tudom, hogy mi van, szóval személy szerint több koncentráció, figyelem kellett ehhez az olvasáshoz.
Még nagy dilemmában vagyok, hogy folytatni fogom-e a sorozatot, mert nagyon sok része van.


Mi történne akkor, ha a megszokott fantasyk helyett ezúttal egy olyan világot kapnánk, amelyet sárkányok népesítenek be, ahol az emberek háttérbe szorulnak, az állatokkal egyenértékűek? Ha felkeltettem az érdeklődésed, akkor ez a könyv neked szól! :)
A Tűzszárnyak sorozatban különféle külsővel, kultúrával és értékrenddel rendelkező sárkányfajok a főszereplők, akik között hosszú ideje háború dúl. A Homokszárnyak közül három jelentkező, három nővér is szeretné megszerezni magának a trónt, így gyakorlatilag szétszakad a világ. Vajon valaki vagy valami véget vethet az értelmetlen harcoknak?
Egy titokzatos jóslat szerint ugyanazon az éjszakán 5 sárkányfióka látja meg a napvilágot, akik majd választanak egy királynőt, s végre békét hoznak. Azonban éppen ezért üldözés céltáblájává válnak.
Elsősorban fiataloknak szóló kötet, mégis bátran tudom ajánlani idősebb korosztályoknak is. Egyrészt a világfelépítés nekem nagyon tetszett, egyedi, összetett. A fajok között el lehet veszni első olvasásra, az eligazodást a kötet elején található leírások és illusztrációk segítik. :) Másrészről olyan értékeket közvetít, amelyekkel bármelyikünk könnyen tud azonosulni: a sok kegyetlenség és vérengzés közepette a sárkányfiókák faji különbözőségeik ellenére is összetartanak, az életüket adnák egymásért. Az erőszakosabb jelenetek miatt nagyon kicsiknek nem is adnám a kezébe.
Mindenkinek tudom ajánlani, aki rajong a sárkányokért, aki szereti az ifjúsági fantasykat, ill. aki kíváncsi, milyen egy kizárólag sárkányok uralta világ. Telve van szerethető szereplőkkel, érdekes történetszállal, karakterfejlődéssel és csavarokkal.


Ez a sorozat @polimatilda miatt került fel a radaromra és nagyon örülök, hogy elolvastam.
Nekem nagyon tetszett a kötet, a karakterek szerethetők, a váltott szemszög miatt valószínűleg a kevésbé szimpatikus karakterek is kedvelhetőbbek lesznek (nekem Clay vagyis magyarul Pannin az abszolút kedvencem) . A fiókák közti barátság fantasztikus, nagyon jól kiegészítik egymást.
off


Enyhén csalódtam. Amennyit hallottam róla és amennyire vártam, hogy megjelenjen végre magyarul… Untam. Nem nagyon, de éppen eléggé, hogy ne legyen annyira élvezhető az egész. Ettől függetlenül jó a cselekmény, aranyosak a karakterek, de ezt a sorozatot sajnos nem nekem találták ki. Pedig annyira szerettem volna szeretni!


Aranyos, kedves történet sárkányokról, azt gondoltam, hogy sokkal jobban magával ragad majd, de ez valahogy elmaradt… azért a vége, az utolsó 1-2 fejezet tartogatott annyi csavart, hogy kíváncsi legyek a folytatásra, úgyhogy mindenképp elolvasom majd a 2. (és a 3.) részt is, hátha a magával- ragadás ott vár majd rám :)
Népszerű idézetek
A sorozat következő kötete
![]() | Tűzszárnyak sorozat · Összehasonlítás |
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jessica Townsend: Kámforkór 95% ·
Összehasonlítás - Geronimo Stilton: A boldogság titka 95% ·
Összehasonlítás - Ecsédi Orsolya: Banyavész 93% ·
Összehasonlítás - J. R. R. Tolkien: A hobbit 92% ·
Összehasonlítás - Michael Peinkofer: A sárkánylovagok átka 94% ·
Összehasonlítás - Cressida Cowell: Így védd ki egy sárkány átkát 92% ·
Összehasonlítás - J. R. R. Tolkien: A babó 88% ·
Összehasonlítás - C. S. Lewis: A Hajnalvándor útja 88% ·
Összehasonlítás - Könyves Karolina: A sárkányok titka ·
Összehasonlítás - Andrew Peterson: A Sötétség sötét tengerének peremén 85% ·
Összehasonlítás