Ugyan újabban ismét barátkozom a műfajjal, de nem nagyon kedvelem sem anime, sem manga alkotásokat, mert gyakran teljesen képtelenek az emberábrázolásai (sokszor azt is nehéz felismerni, hogy melyik szereplőnek mi a neme) – ám a Death Note mint anime azonnal kedvenccé vált (és ezért a zene és a magyar szinkron is sokat tett). Kíváncsi voltam az eredetijére, és azt kell mondjam, hogy ha van tökéletes manga, akkor ez egy ilyen mű. (Főleg ebben a fekete élfestésű, néhány színes oldalt is tartalmazó hatkötetes változatban, amit a kiadások közül a legjobbnak tartanak: link) Nemcsak a meglepően okosan megírt történet, hanem a szereplők jellemfejlődése/-változása és amiatt is, ahogy az olvasót bevonja a játszmába. spoiler Rajzait tekintve a valósághű, részletes modern városi környezettel, váltogatott perspektívával és a tipikus nagyszemű mangafigurás alakokkal ügyesen egyensúlyozik a stílusok között, és olyan látványvilágot teremt, amit nagyon kellemesnek találtam: benn tartott a történetben ahelyett, hogy öncélúan meghökkentő képeivel kizökkentett volna. Gimnáziumi tanuló a főszereplő, egyfajta kiválasztottá válik, és több másik fiatal, sőt, később egy szerelmetes rajongás is jelentős szerepet kap benne – ennek ellenére nem tekinthető ifjúságinak vagy az amerikai YA-vonalon megszokott tinikalandnak. Vérbeli bűnügyi thriller ez két zseni élet-halál játszmájáról.
A 2003-as év Japánjában kezdődik a történet. Az egyetemi felvételi előkészítő vizsgájára gyakorló éltanuló 夜神月 Yagami Light (keresztnevét angolosan ejti, vezetékneve pedig azt jelenti: "az Éj Istene") egy napon egy fekete jegyzetfüzetet talál az iskola udvarán, angol címmel (Death Note) és angol nyelvű használati utasítással. A leírás szerint akinek a nevét beleírja a füzetbe, az meghal – sőt, megszabhatja a halál okát, időpontját és körülményeit is. A részleteket fejezetről fejezetre ismerhetjük meg, néhol ismétléssel vagy apró finomításokkal bővítve a már ismert szabályokat. Először badarságnak tartja, de aztán ha már úgy is unatkozik, tesz egy kísérletet… Miután beigazolódik a hitelessége, megjelenik Light előtt egy halálisten (死神 shinigami), aki onnantól kezdve folyton ott lebeg a válla fölött (csak számára érzékelhetően), sugdolózik a fülébe (miközben lédús almákat falatozik). Imádtam az őt és a füzetet körüllengő misztikumot, hogy még ő sem tud mindent – amiben persze ott sejthető egy újabb játszma: vajon csak nem árul el mindent? Mi a célja az egésszel?
A rajzoló, Takeshi Obata a kötet végén megjegyzi, hogy először vonakodott az ábrázolásától, nehogy valami átkot vegyen ezzel a fejére. Bár a képzőművészetben nem talált róluk alapul vehető mintát, először szörnyszerű állati alakban képzelte el őket, majd reszkető izgalommal alkotta meg végül a bőrruhába bújt bandataghoz hasonlító gótikus bohóc Ryukot.
Light a fejébe veszi, hogy a füzet segítségével megtisztíthatja a világot a bűnözéstől. Ugyan elgondolkozik ennek az erkölcsi vonatkozásairól, de túl sokat nem töpreng rajta. Így lesz a boldog, szerető családban felnőtt mintadiákból magát istennek képzelő sorozatgyilkos. A kísérletezések sikerrel járnak, újabb haláleseteket eredményeznek a bűnözők körében, és ez felkelti a nemzetközi bűnüldöző szervek – pontosabban egy L néven ismert különc szuperzseni nyomozó – figyelmét is. Hamar összerakja a képet, és leleplezi az elkövető tartózkodási helyét, ami Lightot újabb lépésre sarkallja. Miután L elkerüli a halált, egy határokat nem ismerő játszma indul meg kettejük között, és eleinte nem is sejtik, milyen közel vannak egymáshoz gondolkodásmódban.
Ajánlom elolvasásra azoknak is, akik már látták valamelyik feldolgozását, mert több meglepetéssel, újdonsággal szolgálhat, ahogy halad előre a történet.
