Az ostrom, amely eldöntötte a keresztes háborúk sorsát. A Mennyei Királyság romokban, a hódító Európa csaknem teljesen kiszorult a Szentföldről. Jeruzsálem, Tripolisz és a többi nagyváros mind elesett, egyedül Akkon áll még ellen a szultánnak. A védői tudják: ha ők veszítenek, a kisebb települések képtelenek ellenállni a túlerőnek. A szolgasorba taszított Tristan von Zorn a véletlennek köszönhetően ismét lovagi rangra emelkedik. Guillaume de Beaujeu nagymester kegyeltjeként betekintést nyer a templomos rend misztériumaiba, és hamarosan az események sűrűjében találja magát. Nem sejti még, hogy számára a vártnál is több fájdalmat hoz a háború. Múltja utánanyúl, és Tristan válaszút elé kerül: becsület és a hősi halál vagy élet és szerelem. De képes-e élni úgy, hogy feladja elveit? Al-Asraf Khalil, Egyiptom mameluk szultánja 1291 márciusán teljes haderejével Akkon városa ellen indul, hogy egyszer s mindenkorra elűzze az európai hadurakat a Palesztin partvidékről. Ha Akkon elesik,… (tovább)
Akkon ostroma (Akkon 2.) 34 csillagozás

Eredeti megjelenés éve: 2012
Enciklopédia 1
Kedvencelte 3
Várólistára tette 35
Kívánságlistára tette 40
Kölcsönkérné 2

Kiemelt értékelések


Hogyan lehet erről a könyvről pár mondatban értékelést írni? Szerintem nem lehet, de megpróbálom. A szultán Akkon ellen indul, a védők pedig felkészülnek az ostromra. Mindez így egyszerűen hangzik, de valójában nem az. Ami ebben a könyvben elénk tárul, az az ostromra való felkészülés és maga az ostrom, annak minden hozadékával. A könyv olvasása már maga egy igazi kihívás. Nekem sikerült végig érnem rajta és felejthetetlen élményt nyújtott a történet kerek egésze, de biztos vagyok benne, hogy sokan el fognak majd hasalni ezen az embert próbáló olvasmányon.
Olyan történelmi regény ez, amely nem háttér, hanem maga a történelem. A rengeteg leírás azt eredményezte a számomra, hogy a történelem megelevenedett és ott éreztem magam az ostromlott városban. A történelmi hitelesség, a részletesség és az átélhetőség mellett ki kell emelnem a karaktereket, a cselekmény egy részét beburkoló titokzatosságot, az eszmék és nézetek harcát, valamint a teljes cselekménynek csodás keretet adó szerelmi szálat.
Romantikát említettem, de ettől ez a regény továbbra sem esik ebbe a kategóriába. Sőt… Egy másik könyv értékelése kapcsán olvastam, hogy valaki kifogásolta a mindössze fél oldalban részletezett csatát. Ilyen kifogás nem érheti ezt a regényt, mert ebben az esetben gyakorlatilag 800 oldalnyi csata- és ostromleírással találkozunk. Hogy ennek ellenére mégsem unalmas a regény, arról már magam is megbizonyosodtam. Mélysége van, amely nem látszik elsőre. Apránként állnak össze a tények, a cselekmények. A gyakran feleslegesnek tűnő leírásoknak is lesz értelme, van alapja.
Két dolgot tudok javasolni: a történelmi regényeket és az igényes munkát kedvelőknek ezt mindenképpen olvasni kell, a másik, hogy fel kell lélekben készülni az olvasásra, mert kell hozzá kitartás és lelki erő. De nagyon megéri, mert színvonalas és egyedi élményt adó regény ez.
Bővebben, részletesebben is írtam róla:
http://shanarablog.blogspot.hu/2013/01/trux-bela-akkon-…


Igazi nagyívű történelmi regény egy korszak végéről, egy letűnőben lévő eszméről és ennek a hanyatló folyamatnak mintegy záróakkordjáról, Akkon ostromáról és elestéről.
A saját dolgom megkönnyítésén túl azért is ésszerű, hogy egyben értékelem a két kötetet, mert igazából egy történetről van szó, amit csak a terjedelem miatt bontottak ketté.
Bevallom, hogy az eleje nehezen indult. Oké, hogy a szerzői utószóban kaptunk némi magyarázatot az első oldalak kissé butácska, nyimnyám, elepedős, hősszerelmes történéseire, de ez akkor is túllépte a tűréshatáromat, plusz mindezek tetejébe egyik főszereplőt sem sikerült megkedvelnem. Sőt… Ez csak Tristan esetében változott, de nála is jópárszáz oldallal később. Így elég lassan haladtam és nem igazán rántott magával a történet. Viszont az rögtön látszott, hogy az író irdatlan mennyiségű munkát fektetett ebbe a könyvbe. Igaz, ezt másként nem is érdemes csinálni, de akkor is elképesztett ez a felkészültség és profizmus. Ilyen munka előtt muszáj voltam maximális tisztelettel meghajolni, de a szerelem és az az igazi belemerülős érzés az első kötet harmadik harmadáig váratott magára. Onnantól kezdve viszont nem volt megállás, folyamatos emelkedés az utolsó jelenetek katarzisáig.
A történelmi korszak és az események ugye adottak, viszont ennek ellenére egy csipetnyi misztikummal, Akkon és az ostrom hangulatának kiváló megragadásával, valamint az egy-két kivételtől eltekintve jól megalkotott karakterekkel sikerült igazán élővé és kiszámíthatatlanná tenni a történetet. Az író remek érzékkel válogatta össze, hogy kiket szólaltat meg, kiknek a szemén át látjuk az ostromot. A templomos nagymestertől és a szultántól kezdve, a falakon innen vagy túl harcoló katonákon át, egészen az akkoni utcagyerekig vagy a történtek majdani krónikásáig, valós és fiktív szereplők sorsán keresztül élhetjük át és érthetjük meg, hogy mit is jelenthetett a leginkább csak a történelem könyvekből ismert évszám és a hozzá tartozó esemény: 1291 – Akkon eleste.
A második fele tehát zseniális, így a végére teljesen a rabja lettem. Az elején kellett egy kis idő, amíg kinövi magát és eljut hozzám a történet, ezért ha már két kötet, az elsőnél 1 csillag mínusz, de a második kötetre nagyon határozott 5 csillag és a döntés, hogy muszáj a polcomon lennie :))
Trux Béla következő könyve pedig, amint lesz adatlapja, automatikusan a várólistámon fog kezdeni.
A könyveket köszönöm @Shanara-nak :) a kihívást pedig @borga-nak, mert ha nincs most ez a plusz nyomás, tuti hogy húzom még egy ideig az olvasást, amit később nagyon bánnék :))


Az első részt kb. 1 éve olvastam és igazán nem tudom, hogy miért vártam ilyen sokáig a folytatással. Az ostrom kimenetelét tudtam, persze, nem azért, mert ennyire kiművelt vagyok történelemből, hanem azért, mert Apósom, aki történelem szakos tanár volt, amikor meglátta mit olvasok, rögtön közölte velem a véleményét ezen eseménnyel kapcsolatban. :)
Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lesz Tristannal, szerintem nagyon jó ötlet volt egy konkrét személyen keresztül bemutatni a Templomosok életét és a történések sorát. Tetszett, hogy a civilek közül is megismerhettünk néhányat, és az ő szemszögükből is átélhettük a csata borzalmait. Érdekes volt egy-egy eseményt az egymással szemben álló felek részéről olvasni. Azt gondoltam, hogy különösebben nem fognak érdekelni a csatajelenetek, talán emiatt is halogattam az olvasását, de kellemesen csalódtam, ugyanis nagyon izgalmasak voltak az egyes hadműveletek, csodáltam a kor emberének leleményességét, kreativitását.
Egy jó tanács: ne olvassátok az ostrom részleteit evés közben, szerencsére nem vagyok egy finnyás típus, de voltak nehéz perceim. :)
@Tris, köszönöm az élményt! :)


Elvakult történelmi regényeket kedvelőknek kötelező elolvasni!! Itt kérem szépen minden tökéletesen van megkomponálva. Ott voltam a csatákban láttam a kivont kardokat, és a harc közben még nekem is a szemembe spriccelt a vér. Akkon ostroma egy brutális, érzelmeket felkavaró mű. Minden sorát élveztem, észre sem vettem, hogy valójában milyen vaskos könyvről van szó.


Embert próbáló olvasmány volt ez a több, mint 800 oldal. Vaskos, fajsúlyos, mély és minőségi. Ezeken a sorokon, mondatokon nem tud átszaladni a szem és nem tud hézagosból teljeset alkotni az agy. Ez egy gyönyörűen megírt dráma, amelynek olvasása közben többször is azon kaptam magam, reménykedem, hogy talán mégis a keresztesek győznek a végén…
Mint ahogy a Titanicról készült filmnél sem az a kérdés, elsüllyed-e a végén a hajó, itt is a főbb szereplők sorsa volt a lényeg. Az aprólékosan kidolgozott, grandiózus történet bizony, még engem, a kezdő történelmi-regény olvasót is magába szippantott.
Kevésen múlik, hogy nem tökéletes. Az én megítélésem szerint három vonatkozásban lehetett volna még ettől is jobbat alkotni. Egyrészt szerintem helyenként túl van írva, egyes jelenetek sem több információt nem adnak, sem a hangulathoz nem tehetnek már többet hozzá. Másrészt bizonyos jeleneteknél nagy a cselekményugrás, órák vagy napok esnek ki, és néhány bekezdésen keresztül vadul keresgéltem, min siklottam át, miért nem értek mindent elsőre. Harmadrészt pedig, ha már emlegetve vannak az okkult tanok, jólesett volna egy gyorstalpalós beavatás, hogy ne csak a regény szereplői értsék az utalásokat, illetve ide sorolom még, hogy az egyik misztikusnak tűnő fontos karakter szerepe és motivációja nem lett egészen érthetően elmesélve.
Ám ezen néhány kisebb hiányosságon gyorsan átlépve fejet hajtok a szerző hatalmas és alázatos munkája előtt.
Az igényes és elgondolkodtató olvasmányok kedvelőinek ez egy remek csemege.


Majdnem egy éve olvastam az előzményeket, túl sok volt a kihagyás, úgyhogy újra át kellett futnom A templomos lovagon, hogy tudjam ki kicsoda. Szeretem a történelmi regényeket, mert szórakoztat és tanít is egyben, mindig felmerül bennem, hogy az iskolában is lehetne ezt így ötvözni. Őszintén szólva Akkon történetéről se tudtam semmit és látható, hogy a szerző nagyon alaposan beleásta magát a témába. Nekem egy kicsit túlságosan alaposan is, az első 300 oldalon számomra túl sok az információ, részlet, leírás. Akkor védői sem várhatták jobban az ostrom megindulását nálam. Utána viszont jól haladtam vele és élveztem a történet folyását. Tetszett a sokféle nézőpont, a kisemberek szemszöge Péteré, Brandoné és a muszlim oldal nézőpontjának ábrázolása. Mindig is borzasztónak találtam a vallásháborúkat, teljesen mindegy melyik oldal indítja, nem hiszem, hogy ölés lehetne a válasz. Meglepetés volt számomra spoiler. Péter volt az egyik kedvencem, spoiler


Friss, olvasmányos és izgalmasan eredeti. Bővebben erről is a blogra.
http://gaboolvas.blogspot.hu/2014/08/akkon-ostroma.html


Nehéz bármit is írni, de azért megpróbálom.
Nem hittem volna, hogy Sir Steven Runciman után bárkinek sikerül jobban ábrázolni Akkon és az Outremer bukását, de Trux Bélának nem jelentett gondot. Lenyűgöző írói teljesítmény! Mindkét oldal szemszögéből alaposan bemutatja az ostromot. Az ember ott ül a mameluk tábortüzeknél, együtt feszíti az íjakat, nyeli a füstöt Akkon falain, szenved és egy kicsit együtt is hal a szereplőkkel. Az első kötetben felvezetett szálak szépen elvarrásra kerülnek, a vég pedig grandiózus és szívbemarkoló.
Gőg, fanatizmus, ostobaság, intrikák, szerelem és szépség…
Olvassátok! Nagyszerű könyv egy nagyszerű írótól!


Az előző kötethez hasonlóan ez is kellően tartalmas, mély és részletes információ gazdag regény lett. Teli hősökkel és kalandokkal, valamint misztikummal. Hiteles történelmi regény, mely nem könnyű olvasmány, de megéri elolvasni.
Nagyon sok munka van ebben a kötetben, részletes történet leírás, egy ostrom, elszánt keresztesek küzdelmei. Minden adott egy kellően masszív történethez, amihez nekünk is kitartónak kell lennünk! Minden elismerésem Béla, remek kötet volt ez is, köszönöm!
Népszerű idézetek




Nem futhatsz el a sorsod elől! Ha nem állsz ki magad mellett, akkor senki sem fog. Csak magában bízhat az ember, és ha megtette, amit meg kellett tennie, és elmondhatja, hogy nem rajta múlt, csak akkor lehet elégedett önmagával. Ennyivel tartozunk magunknak, Tristan. Mert csak egyszer élünk. Akkor már legyen az az élet teljes. Hogy ha majd a végén visszanézünk, elmondhassuk: igen, így érdemes volt élni. Csak így volt érdemes.
648-649. oldal




Nem a házasság tesz egésszé két embert, hanem az új, közös élet, ami kettejükből fakad. A házasság pusztán egy jelkép. A szerelem csak egy állapot, ami lehet múlandó, lehet rövid, avagy hosszú – de sohasem örök. Egy gyermek az, mi összefűz férfit és nőt, az egyetlen közös, amiben végleg egymásba forrnak a sorsok.
242. oldal (Aba Könyvkiadó, 2012.)




Amikor az embernek gyermeket ad az ég… az addigi félelmek a háttérbe szorulnak, és helyettük újak, fontosabbak születnek a gyermekkel együtt.
247. oldal




A könyvtárterem olyan érzést keltett az emberi szívben, akárha templomba térne be. […] Az alázatos ember fejet hajt mindama bölcsesség előtt, ami idebent várja. A lélek eltörpül az idő mindenhatóságával szemben. Ugyanaz a tűz, ugyanaz az izzás, ami a kisembert a szent helyeken várja
67. oldal
Ezt a könyvet itt említik
Hasonló könyvek címkék alapján
- Csikász Lajos: Megátkozottak 96% ·
Összehasonlítás - Urbánszki László: Fegyver csörög 91% ·
Összehasonlítás - Benkő László: A végső tenger I-III. 92% ·
Összehasonlítás - Rozsnyai János: A táltos keresztje 83% ·
Összehasonlítás - Bíró Szabolcs: Non nobis Domine 96% ·
Összehasonlítás - Bíró Szabolcs: Ötvenezer lándzsa 95% ·
Összehasonlítás - Péri Györgyi: Aki reménnyel indult 98% ·
Összehasonlítás - Benkő László: A másik ösvény 96% ·
Összehasonlítás - Urbánszki László: Vérszerződés 93% ·
Összehasonlítás - Bán Mór: A Hadak Villáma 92% ·
Összehasonlítás