Az ​Ars-i plébános 1 csillagozás

Az ars-i lelkipásztor élete valódi prédikáció volt; személyében bizonyos fokban megnyilatkozott az Evangélium.
„A mi plébánosunk –, mondották a fonóban –, azt cselekszi, amit mond, azt gyakorolja, amit tanít; soha se láttuk azt, hogy örömöket keresett volna; egyedüli öröme az, ha Istenhez imádkozik. És mindenesetre élvezi ezt az örömet, miután örömet talál az imában… Kövessük tanácsát: ő csak javunkat akarja.”

131. oldal (II. rész, V. fejezet)

„Felelni fogtok lelketekért, sőt a gyermekeitek lelkéért –, mondotta nekik… Én nem tudom azt, vajjon azt teszitek-e, amire képesek vagytok; de azt tudom, hogy ha gyermekeitek házatokban elkárhoznak, félő, hogy felügyeletmulasztás miatt ti is elkárhoztok… Nagyon jól tudom, hogy egy lépéssel sem tesztek többet, hogy gyermekeitek iránt való kötelességeiteket teljesítsétek; mindezért nem nyugtalankodtok s talán igazatok van, mivel elég időtök lesz arra, hogy emiatt az egész örökkévalóságon át bánkódjatok”.
Valljuk be, e csípős gúny volt az egyedüli s alkalmas, megfelelő beszédmód.

135. oldal (II. rész, V. fejezet)

„Főtisztelendő úr –, kérdezte egy másvalaki –, miért imádkozik oly csendesen, és miért prédikál oly hangosan?” "Ez azért van –, válaszolt jóindulatúan Vianney –, mert ha prédikálok, akkor vagy a süketnek vagy a szundikálónak beszélek, ha pedig imádkozom, a jó Istennel beszélek, ki nem süket".

118. oldal (II. rész, III. fejezet)

Később, amikor megdicsérték azért, hogy olyan korán szerette meg az imát és az oltárt, könnyel áztatott meghatottsággal így válaszolt: „Ezt Isten után anyámnak köszönhetem. Ő olyan jó volt! Az erény könnyen átszármazik az anyák szívéből gyermekeik szívébe. Az a gyermek, ki oly szerencsés lehetett, hogy jó anyja volt, sem nem tekinthet, sem nem gondolhat rá soha anélkül, hogy ne sírjon.”

19. oldal (I. rész, I. fejezet)

Az écully-i szószéken röviden, de világosan beszélt. […] Eközben nem félt odamondani a való igazságot és ostorozni bizonyos kihágásokat. Écully nem volt éppen a tökéletesség oázisa: a forradalom itt is nyomot hagyott hátra erkölcsi téren és a nagyváros közelsége sem volt alkalmas arra, hogy ezt az erkölcsi nyomást enyhítse. […]
Ha az erkölcsök szépségéről, vagy a keresztény élet tökéletességéről beszélt, az első, aki életével példát adott, Vianney volt. Ez a 30 éves pap, csodálatosan tartózkodó, igen egyszerű s nagyon jó tudott lenni, de távoltartott magától mindennemű bizalmaskodást. A szentek azon különös kegyelmével rendelkezett, amely szalézi Szent Ferenc szerint abban áll, hogy „látnak mindenkit, anélkül, hogy tekintetüket valakin rajtafelejtenék”.

89. oldal (I. rész, X. fejezet)

A hívek kíváncsian figyelték újonnan jött lelkiatyjukat. Már többen látták áthaladni a templomtéren vagy a temetőn. Úgy találták, hogy a kistermetű pap kissé félszeg benyomást tesz durvaszövetű reverendájában és otromba, paraszti cipőjével. De amint őt az oltárnál átszellemülten, mélységes áhítattal misézni látták, őszinte tiszteletet éreztek e pap iránt. „Szegény templomunk van, – mondott a polgármester, a község természetes szóvivője, nagyeszű férfiú, ki húsz évig vezette községét – szegény a templomunk, de a plébánosunk szent”.

103. oldal (II. rész, I. fejezet)