Trianon 0 csillagozás

A békeszerződés
Trianon

A ​trianoni békének nevezett, ránk erőszakolt okirat előreláthatólag a közel jövőben életbe lép, s így a becikkelyező törvény minden valószínűség szerint nemsokára ki fog hirdettetni. Bármily erős is a hitünk, hogy a békeszerződés tarthatatlanságát ellenfeleink is csakhamar belátják, s így az mai alakjában hosszú életű nem lehet, mégis számolva az adott helyzettel, saját érdekünkben mindenképpen arra kell törekednünk, hogy a békeszerződést minél szélesebb körben ismertté tegyük, annál is inkább, mert rendelkezései nemcsak a közérdeket, hanem úgyszólván mindannyiunk magánérdekeit is érintik – jelent meg az 1921-ben mindösszesen egyszer napvilágot látott kiadvány ismertetőjében, mely a békeszerződés szövegét tartalmazta.
A jelen kiadás a teljes békeszerződés szövegét adja közre, mind a 364 pontot, jegyzetekkel kiegészítve. A történelmi trauma, mely száz éve kísért, tökéletesen érthető: ez nem békediktátum, hanem egy ország és egy nép eltiprásának dokumentuma, melyhez fogható… (tovább)

>!
Szépmíves Könyvek, Budapest, 2019
338 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155662775

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 4


Hasonló könyvek címkék alapján

Dobó Attila: A trianoni békediktátum
Glant Tibor (szerk.): Az Egyesült Államok útja Trianonhoz
Gömbös Gyula: Egy magyar vezérkari tiszt bíráló feljegyzései a forradalomról és ellenforradalomról
Papp Klára – Bárány Attila – Kerepeszki Róbert (szerk.): Kultúra, művelődés, agrárium
Szeghy-Gayer Veronika – Zahorán Csaba (szerk.): Kérészállamok
Fülöp Mihály (szerk.): Második Trianon?
Buday László: Magyarország küzdelmes évei
Gyimesi Jenő Balázs: Erdély a miénk!
Barna Attila (szerk.): Trianon 100
Ligeti Dávid – Vörös Boldizsár (szerk.): „…minden édenek neve vad poklokat büvöl…"