Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Sibumi 24 csillagozás
Nicholai Hel után világszerte folyik a hajsza. Sanghajban született az első világháború káoszát követő években, orosz arisztokrata anya és egy német apa gyermekekként, majd egy japán go-mester fogadta pártfogásába.
Japán meghódítását túlélve a világ egyik legjobb szeretőjeként és legügyesebb – egyben legkeresettebb – bérgyilkosaként lép ismét színre. Lángész, misztikus, nyelvzseni, a kultúra elkötelezett szószólója és védnöke… Elszántan pallérozza lelkét és szellemét, edzi akaraterejét és önfegyelmét, hogy elérje a könnyed tökélynek azt az állapotát, amelyet a japánok sibuminak neveznek.
Mostanra magányos hegyi kastélyába vonult vissza pazar ágyasával. Akarata ellenére mégis visszakerül a terrorizmus világába, amikor egy gyönyörű ismeretlen kopogtat az ajtaján, hogy a segítségét kérje. Rövidesen kiderül, hogy Helt az Anyavállalatnak nevezett nemzetközi mamut-kémszervezet üldözi. A frontvonalak világosak: az egyik oldalon a könyörtelen hatalom és a korrupció, a másikon… (tovább)
Gyilkos ösztön címmel is megjelent.
Enciklopédia 21
Helyszínek népszerűség szerint
Japán · Amerika · Amerikai Egyesült Államok · Tokió · Izrael · Vietnam
Kedvencelte 5
Most olvassa 1
Várólistára tette 16
Kívánságlistára tette 3
Kiemelt értékelések
A baszk résznél nekem elakadt, bár egy barlang felfedezése is ilyen, akadozó, tapogatózó, én ott nem élveztem az olvasást, a főszereplő barátja meg kifejezetten taszított. Később kicsit megbékéltem vele, de az ilyen hangos és túlsok(k) emberek nem az én eseteim. Az első fele a könyvnek viszont megállás nélküli élvezetes életút leírás, néha egy-egy Washingtoni kutyaugatással, de legtöbbször a Japán cseresznyevirág szirmait csodálhatjuk, előtte egy kis kínai köpőcsésze, porcelán, kézzel festett, arisztokratikus. Aztán kimásztuk magunkat a barlangban, már újra levegőhöz jut a könyv és felgyorsul egy kicsit a mellkas süllyedése és emelkedése. Bizonyos vég mindig elkerülhetetlen, főleg, ha japániai lélekkel társul, az ív mindig lefelé siklik, mint egy női nyaktól, le a gerincen át a farokcsontig és a semmibe révedve.
Amúgy rengeteg bölcsesség volt az első részben, sokszor bólogattam és gondolkoztam el. Furcsa, hogy a barlangrész nem tetszett, mert amúgy meg mániákus barlang és metrórajongó vagyok, szeretek elszigetelt dolgokat felfedezni, gyerekként teljesen biztonságban érezve magam, be mertem menni oda, ahova a többi nem. Aggteleknél is folyton a lezárt részek vonzottak. A metrók alagútjaiba meg legszívesebben végigsétálnék, vagy a ott a csalagút, vagy nemrég átadott Boszporusz alagút. No mindegy.
Szóval a könyv jó, még titokzatos is, és szarkasztikus módon az amerikaiakat festi le sztereotipikusan, meg az arabokkal sem bánik kegyesen. Sok kis összeesküvés elméletke, ami akár valóság is lehetett, én már nem hiszek abban, amiben azt akarják, hogy elhiggyem. Az gyanús. És ne sétálj bedugott fülekkel, pláne este, figyelj magad köré, nem vagy elkülönült entitás, része vagy a környezetednek, használd az érzékeidet és éljél ebben a világban, pláne, ha épp egy sötét utcán sétálsz, mert sosem tudhatod…
Ez a könyv számomra sok mindenről szól, és legkevésbé a halálról, pedig tele van vele. Inkább az életről, a tartalmas megéléséről. És igen, ritka foglalkozás a terrorista elhárító bérgyilkosé; egy huszadik századi szamuráj, saját erkölcsi kódexszel. Ahol a kormányok zátonyra futnak, ott ő eltakarít, és teszi mindezt stílusosan.
Találtam egy-két érdekes szálat: vajh mi lett a Gnóm utolsó ajándékával és Hanával? Ki lépett a Gnóm helyébe? Olvasnám még tovább is…
http://rakenroll.freeblog.hu/archives/2010/09/23/Sibumi/
Jó is volt meg nem is. Az eleje nagyon lekötötte a figyelmem, érdekes volt Hel élete. Csak úgy faltam az oldalakat. És akkor hopp jött a mélypont, a barlangászás. Bevallom (eddigi könyv olvasási karrierem folyamán először), kihagytam vagy 15 oldalt abból a részből. Ha e drasztikus lépésre nem szánom el magam akkor még jövő ilyenkor is olvasnám. Ezt a holtzónát leszámítva izgalmas könyvet ismerhettem meg, teli olyan gondolatokkal amik az ember hasznára is válhatnak.
Furcsa egy könyv…
Mintha az író saját szórakoztatására öntötte volna a történetet papírra. Csapong a műfajok között. Hel élettörténetének epizód szerű felvillantása zseniális. Az erotikus résznél azt hittem, no, most meg jön a Káma-szútra – szerencsére nem –, a barlangászos részt meg untam a végére a hossza miatt. Vannak részek, melyek túl részletesek, máskor pedig egy-egy esemény egy tollvonás, akár csak érintőlegesen is.
Amerikai írótól még nem olvastam ennyi amerikát ledorongoló kritikát, de ebben egy húron pendültünk.
Egyébként meg: Sibumi!
Népszerű idézetek
– Nem az amerikaiakat tartom bosszantónak, hanem az amerikaiságot mint jelenséget: a posztindusztriális világ betegsége ez, amely sorra fertőz meg minden nemzetet a kereskedelem útján, mint a spanyolnátha vagy a japán B típusú agyhártyagyulladás. Tünetei a munkamorál eltűnése, a belső erőforrások kimerülése és a külső ingerek állandó igénye, kísérőjelensége a lelki hanyatlás és az erkölcsi narkózis. Az áldozatokat arról lehet felismerni, hogy folyton önmagukat keresik; azt képzelik, lelkük gyengesége érdekes pszichológiai jelenség; menekülnek a felelősség elől, amiben új élmények zálogát látják. A végső stádiumban a beteg már csak a legalantasabb emberi tevékenységnek él: a szórakozásnak. Ami az ételt illeti, az amerikaiak egyvalamiben nagyok: a gyorsételekben. És úgy gondolom, ennek van valami szimbolikus jelentősége.
347-348. oldal
A szociológia, ez a leíró áltudomány, amely bizonytalanságát a statisztikák ködébe burkolja, benyomulva a pszichológia és az antropológia közti résbe. Nem csoda, hogy oly sok amerikai használja négyéves intellektuális vakációja igazolására, amivel serdülőkorukat tolják ki.
348. oldal
– […] a sibuminak a hétköznapi megjelenés mögött rejlő kifinomultsághoz van köze. Olyan találó, hogy nincs szüksége merészségre; olyan átütő, hogy szépnek sem kell lennie; olyan igaz, hogy már nem is valódi. A sibumi inkább megértés, mint tudás. Elegáns hallgatás. A viselkedésben szerénység szerénykedés nélkül. A művészetben, ahol a szabi (a népi énekesek átütő tiszta előadásmódja) alakját ölti, elegáns egyszerűség és velős megfogalmazás… A filozófiában, ahol vabiként (egyszerűség, szerénység, halkság) jelenik meg, olyan nem evilági nyugalom, amely nem passzív; olyan létezés, amelyet nem köt a levés nyűge. Az emberi személyiség viszonylatában… hogyan is mondjam? Tekintély nyugalom nélkül?
[…]
– Hogyan tehetünk szert erre a sibumira, uram?
– Az ember nem szert tesz rá, hanem… felfedezi magának. Csupán néhány végtelenül kifinomult férfiú képes erre.
[…]
– Ez azt jelenti, nagyon sokat kell valakinek tanulni, hogy elérje a sibumit?
– Inkább azt jelenti, hogy a tudást meghaladva kell eljutni az egyszerűségig.
93-94. oldal
– Végül minden háborút elveszítenek. Mindkét oldal elveszíti, Nikko. A hivatásos harcosokkal vívott csaták napja leáldozott. Ma a háborúkat egymással szemben álló ipari hatalmak és az ellenséges országok népessége vívja.
[…]
Végül is hazafi vagyok. Nem politikai, ideológiai vagy katonai értelemben, és nem is a hinomarut (japán zászló) tisztelem. De ettől még hazafi vagyok. Én a kertekért, a holdünnepekért vagy a go finomsága miatt vagyok hazafi, a rizsültető nők éneke miatt, a cseresznyefák rövid tavaszi virágzása… a japán örömök miatt.
114. oldal
Ami az ételt illeti, az amerikaiak egyvalamiben nagyok: a gyorsételekben.
348. oldal
– […] Nézd meg magadat! Egy harcos kertész! Te aztán igazi középkori japán vagy, amint azt az előbb is fejtegettem. Egyúttal antihős is – már nem abban az értelemben, ahogy a dicsőség után ácsingózó kritikusok és tudósok használják (tévesen) ezt a kifejezést. Akiket ők antihősnek neveznek, igazából köznapi hősök vagy megnyerő gonosztevők (ilyen a kövér zsaru vagy III. Richárd). Az igazi antihős a hős egy változata, nem pedig bohóc főszerepben; de nem is egy néző, akinek megengedtetett, hogy valóra váltsa erőszakos fantáziáit. A világtörténelem nagy hőseihez hasonlóan az antihős megváltást hoz a tömegeknek. Volt idő az emberi fejlődés komédiájában, amikor megváltás minden jel szerint a rend és szervezettség felé mutatott, és valamennyi nagy nyugati hős egyetlen ellenség, a káosz ellen vezényelte híveit. Újabban arról hallunk, hogy a végső ellenség nem a káosz, hanem a rend; nem a különbözés, hanem a hasonlóság; nem a kezdetlegesség, hanem a haladás. És az új hős – az antihős – erényt kovácsol ebből a felismerésből, miközben megtámadja a rendet és a hatalom ellen fordul. Kezdünk rájönni arra, hogy fajunk megváltásának záloga a nihilizmus, csak azt nem tudjuk, meddig merészkedhetünk ebben.
425-426. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Terry Hayes: Nevem Pilgrim 94% ·
Összehasonlítás - Kim Hjonhi: Kémek iskolája 92% ·
Összehasonlítás - Tom Clancy: Utolsó parancs 91% ·
Összehasonlítás - Vince Flynn: Amerikai bérgyilkos 90% ·
Összehasonlítás - Eric Van Lustbader: A Bourne-birodalom ·
Összehasonlítás - John le Carré: Kettős szerepben 87% ·
Összehasonlítás - Jeff Rovin: Hadiállapot I-II. ·
Összehasonlítás - Robert Ludlum: Az Aquitánia hadművelet 86% ·
Összehasonlítás - David Ignatius: Hazugságok hálója 86% ·
Összehasonlítás - Robert Littell: Legendák 85% ·
Összehasonlítás