Görög ​regék 92% 215 csillagozás

Alap, imádom. Tíz évesen olvastam először, azóta többször is.

A görög mitológia a minden! :)
Fantasztikusnak tartom, hogy a mai napig az életünk meghatározó része a görög kultúra, és hogy számos kifejezésünk, szokásunk az ókori hitvilágból ered. Például ki gondolná, hogy a babérkoszorú egyenesen Apollóntól származik, akinek szerelme, Daphné babérfává változott? Vagy a „páni félelem” kifejezésünk Pán pásztoristen történetéből ered? A „nárcisz” és „nárcisztikus” szavaink használatakor sem Narkisszoszra és Ekhóra gondolunk, de már Adónisz szomorú története sem jut eszünkbe, ha azt mondjuk valakire: „nem egy Adónisz”. Ezek a kifejezések, szimbólumok szimplán beépültek a mi modern életünkbe is, mégis elképesztő, hogy több ezer évet éltek túl és a görögök örökségéül maradtak ránk.

Trencsényi-Waldapfel Imre könyvét gyerekkoromban lapozgattam először (ez volt életem első saját könyve, amit első osztályban vettem), de soha nem olvastam el teljesen a végéig off. Épp ezért zseniális volt végre az összes mítoszt részleteiben, tartalmasan megismerni, ráadásul az élményt tovább fokozta, hogy párhuzamosan olvastam ezzel Edith Hamilton könyvét is. (Igen, olyan hardcore vagyok, hogy gondoltam két forrásból még többet fogok tanulni – és így is lett. :D)
A mondák közül legnagyobb favorit még mindig a Minótaurusz / Daidalosz és Ikarosz / Ariadné fonala voltak, de ezúttal új kedvencet is avattam az Aranygyapjú / Argonauták történetében. Hatalmas élmény volt Thészeusz életútját ezúttal teljesen végigkövetni, akárcsak Héraklészét, habár az előbbi jobban a szívembe lopta magát nemcsak a segítőkészsége és irgalmas hozzáállása, de csavaros észjárása miatt is. A legmenőbb hérosz azonban azt kell mondjam, hogy egyértelműen Perszeusz. Nálam a helyi vagány csávó mérő ott akadt ki, amikor a fickó nemcsakhogy levágta a Medúsza fejét, de aztán a levágott fejjel még kővé is dermesztette az ellenségeit… igazi mardekáros lépés volt. :D
A görög istenekről továbbra is az a véleményem, hogy ők a legszeszélyesebb, legsértődékenyebb és legkegyetlenebb bagázs, akiket el lehet képzelni, és jobb, ha nem avatkoznak bele a mi kis halandó életünkbe. Ennek ellenére Hermész nyugodtan a pártfogásába vehet bármikor (rá továbbra is úgy gondolok, mint a jófej, emberbarát görög Lokira), egyúttal Phoibosz Apollónért már évek óta rajongom, hiába, a napisten az a napisten, arról nem is beszélve, hogy a művészetek nagy pártolója. Vele tudnék valószínűleg a legjobbakat beszélgetni, emellett a zenével mindig le lehetett kenyerezni.
És akkor végül, de nem utolsó sorban meg kell említenem az Iliászt is. Nos… Trója szomorú históriája volt az olvasási élményem megkoronázása. Habár Akhilleusz mindig is egy ikonikus hérosz volt számomra (olvastam is a fantasztikus Akhilleusz dala feldolgozást Madeline Miller tollából), de az eredeti történet soha nem volt még meg így egyben, részleteiben. És talán emiatt is, de nagyon nagy hatással volt rám. Érzelmileg mindenképp ez a rész adott a legtöbbet, ez háborított fel és keserített el leginkább, és itt éreztem azt, amit Akhilleusz is megfogalmazott: hogy mi halandók csak játékszerek vagyunk az istenek kezeiben. Szép, fájdalmas és tanulságos történet, ami nem is csoda, hogy azóta is folyamatosan megihleti a kortársakat.

Szinte biztos vagyok benne, hogy még jó párszor elő fognak nálam kerülni a görög mítoszok – hiába, elég nagy mitológiaőrült vagyok –, de a legfantasztikusabb az egészben, hogy nagyon bele sem kell ásni magam, mert lépten nyomon így is szembe jönnek velem ezek a kedvelt történetek egy-egy modern feldolgozásban. Alig várom, hogy ezekbe belevethessem magam, majd egy elégedett mosollyal megállapítsam: igen, én ismerem az ihletforrásként szolgáló eredeti görög regéket. :)

Ha a mondák regék témakörben rá kellene bökni a kedvencemre, erre mutatnék. Imádtam az antropomorf isteneket, az Olümposzon éltem olvasás közben. Tökéletes olvasmány gyermekeknek, olvasva tanít, játszva okosít. Két éve Athénban jártam, és akármilyen isten vagy legendás hős neve bukkant fel egy műemléknél, mindről eszembe jutott valami lényeges. Utastársam megkérdezte honnan. Hát kérem innen.

Jó volt ezt a könyvet olvasni, nagyon tetszett.
A történetek ismerősek voltak, mert ennek gyerekkönyv változatát sokszor olvastam nagyon fiatal koromban.
Nagyon tetszett ez a nagyobbaknak való, bővített változat. A kedvenc mitológiám a görög.
Többször jártam is Görögországban, egyik kedvenc nyaralóhelyem Csodálatos az ősi kultúrája, és a mondáiban is az egyetemes emberi tulajdonságok szerepelnek, mesés, olvasmányos kivitelben.
A mitológai lények is ezekkel a tulajdonságokkal vannak felruházva. Számomra megunhatatlan ez a téma, a gyerekkönyv változatás is sokszor olvastam, mindig megnyugtató és vigasztaló hatással volt rám.

lakni lehetett benne

Rengeteg történet a görög mitológiából az istenek születésétől a trójai háborún át Odüsszeusz kalandjaiig, tele ismert, ismerős és (számomra) eddig teljesen ismeretlen nevekkel. A könyv alaposságát mutatja, hogy csak a névmutató több mint 30 oldal – ami egyébként nagyon hasznos, főleg, mert pár szóban segít beazonosítani a szereplőket. Később jó eséllyel elő fog még kerülni a könyv, igazi újraolvasós, mindig élvezhető darab.

Olyan végtelenül hülyén hangzik, ha azt mondom, ez így egyben állati tömény volt, elvégre a címe is arra utal, hogy ez egy gyűjtemény és nem lesznek limonádé betétek benne. Lehet, hogy lassabban kellett volna olvasnom, amolyan minden napra egy mese stílusban.

Ami nem tetszik (és ez nem az író hibája): a nyelvezet. Ezek a cirádás, ömlengős szóképek nekem soha és sehol nem jöttek be. Tudom, hogy a mesék ezekkel operálnak, valószínűleg emiatt nem kedvelem őket. Így felnőtt fejjel már nincs gondom azzal, hogy esetleg nem tudom értelmezni az adott szöveget, már csak szimplán idegesítenek és ez sokat levont számomra az olvasás élményéből. Üdvözölni fogom azt a könyvet, ami modern, kevésbé archaikus stílusban lát napvilágot és nem ebben a … hagyjuk! :D Nekem ez az ókori drámák nyelvezete és ott igénylem is, itt nem.
Khm… előfordulhat, hogy ez csak az én szememet szúrja, de észrevettétek, hogy minden görög szőke és kék szemű? Nem akarok kötözködni, de a mediterrán térségben szerintem az éghajlat miatt inkább a sötét szem, sötétebb bőr és sötét haj dominál, nem? Lemaradtam, vagy 2-3000 éve átruccantak az északi szőkék (akik akkor még vörösek voltak, de ez most mellékes) és Thor elkapta egy menetre Afroditét? :D Tudom, ez még mindig csak egy mese, de a tököm kivolt vele, hogy mindenki $@!% néz ki. A mai könyvekben is irritál ez a jelenség, de legalább már tudom, hogy honnan ered…
Iszonyúan erőszakos az egész. Persze gyerekeknek mesélve ők egészen másként dolgozzák fel és igazából a mi meséink, amin felnőttünk, sem különb, de így felnőttként olvasva ez a sok gyilkosság, halál, megcsalás, bosszú, ármány, kegyetlenség… ékes példája ez annak, hogy az emberiség nem túl sokat változott az évezredek alatt, ha a természetét nézzük.

De hogy jót is mondjak: a könyv elején lévő ismeretterjesztő szöveg nagyon érdekes volt és teljesen más megvilágításba helyezte az egész mitológiát. Olvasás közben felfedeztem áthajlásokat a kereszténységbe, de csak a bevezetőt olvasva világosodtam meg, milyen régre is nyúlik vissza ez az egész, miként kapcsolódik az ősember hiedelemvilágához és mindig tapsikoltam, ha „easter egget” találtam, amiből nem is kevés van benne.
Hihetetlenül komplex az egész mondavilág és nincs olyan pontja, ahonnan kiindulva nem tudsz kapcsolatot létesíteni egy másik sztorival. Nyilván ha többet olvasnám a görög mitológiát, akkor a nevek kevésbé lennének ismeretlenek és jobban el is igazodnék ebben a szerteágazó világban.
És maguk a történetek, a színességük, a fantáziavilág, annyira hihetetlenül jó és színes. Ahogyan a mai korban is használt helységnevek előzménytörténetet kapnak.

Érdemes volt elolvasni, na, még a hátrányos dolgai miatt is és továbbra is állítom, hogy szeretem a görög mitológiát, szívesen forgatom az ókori irodalmat.

Most teszek egy megmosolyogtató vallomást: én bizony áldoztam bort és gabonát az isteneknek kamaszlány koromban. Úgy rémlik, Posszeidónnak és Zeusznak, talán még Hérának is, de rá nem mernék fogadni.

Persze, megvan ennek a maga előzménye: már gyerekként is odáig voltam a különféle mitológiai történetekért és vallásokért régésznek készültem jó sokáig, mielőtt még rájöttem volna, hogy ez a szakma a magyar valóságban nem olyan indianajones-os, aztán egy nap a kezembe került ez a könyv és onnantól kezdve hosszú-hosszú évekre belefeledkeztem a görög mondák világába. Olvastam Homéroszt, Platónt, Szapphót és társait, hexametereket írtam és görög mondákat dolgoztam fel verses formában… olyan különös, meghitt, varázslattal teli kis világot teremtettem magamban, hogy néha hiányolom azokat az éveket.

Volt idő, amikor szinte kívülről fújtam egyes történeteket. Azt hiszem, a lelkem mélyén máig hatással van rám ez a monda-gyűjtemény :)

Nagyon érdekes könyv, össze lehetne belőle állítani több családfát is minden görög istenről, a leszármazottaikról, félistenekről, isteni ősű emberekről, hősökről. Sok rege mutatja be az általunk is ismert történelmet, például a trójai háborút, sokkal hosszabban és érdekesebben elmesélve, mint ahogy az iskolában tanultuk. De megtaláljuk benne Odüsszeusz kalandjait, Szép Heléna elrablását, Hektort és Akhilleuszt is. Azon kicsit meglepődtem, hogy ezeknél a görögöknél, legyenek akár isteni, vagy emberi eredetűek, a házastársi hűség nem sokat számított, erre számos példát olvashatunk.
A könyvet képmelléklet is kiegészíti, valamint egy részletes mitológiai névmutató, ezért akár mitológiai kislexikonként is használható.

Baromi jól összeszedett, olvasmányosan megírt gyűjteménye a görög mítoszoknak. Feldolgozz ismert és kevésbé ismert történeteket, röviden végigveszi a két nagy eposz történetét.
A szövegben helyenként nagyon éreztem, hogy az a rész szinte szó szerinti átírata prózába Ovidiusnak vagy valamelyik drámának, de ennyi szerintem belefér, beleszámítva, hogy megjelöli őket forrásnak a végén.
Annyiba picit belekötnék, hogy megvigyorogtatóan sok volt a szőke hős és isten. Kicsit gyanúsan irreálisnak tűnik ez egy mediterrán népnél, de persze mit tudok én…