A ​suttogó titkai 1. (A suttogó 1.) 77% 185 csillagozás

A teljes értékelés elérhető a blogomon:
https://www.niitaabellvilaga.hu/2021/12/tracy-hogg-meli…

„Az anyaság és szülőség tipikusan egy olyan kategória, amelyről mindenkinek van véleménye; vagy azért, mert már van tapasztalata vagy azért, mert ismeri önmagát és rendelkezik egy elképzeléssel magában arról, hogy ő az adott szituációkat hogyan kezelné, ha benne lenne. A valóságban azonban, miközben kéretlenül is szórjuk a különböző tanácsokat, az elveinket sokszor sutba dobjuk éles helyzetben. Biztos vagyok benne, hogy nekem is lesznek ilyen pillanataim, sőt, napjaim, ám ez esetben azért megpróbálok majd elsőnek egy esélyt adni Tracy Hogg módszereinek is. Nem mondanám, hogy maximálisan, minden pontjával egyetértek, de a nagyja része hasonlít az általam elképzeltekhez és különben is, mit veszíthetnék?
A suttogó titka valójában nagyon egyszerű. Nincs szó semmiféle boszorkányságról, csupán a tudatos élettér megvalósítására alapoz úgy, hogy mind a szülő, mind a gyermek igényeire legyen szabva. A technikája abszolút érthető és azzal, hogy sokszor a csecsemő szemszögéből megközelítve is ismertette az adott szituációt, sokkal könnyebben felfogható a mögöttes tartalom is. Apróságokról beszélünk, mégis az ember a homlokára csap, hogy ez neki eddig miért nem esett le, hiszen teljesen evidens.
Úgy gondolom, hogy a piacon fellelhető anyagok közül ez a könyv egy jó választás, ha az ember a csecsemőnevelés témakörében szeretne olvasni. Még abban az esetben is, ha pár hét múlva, mikor a kislányom megszületik, arra kell rájönnöm, hogy nálunk a felskiccelt módszerek pont nem válnak be. Hiszen ahogy Tracy is hangsúlyozza: nincs két egyforma gyermek, így ő és az elvei is csak iránymutatóként tudnak szolgálni. Majd meglátjuk. Minden esetre több kételyt is eloszlatott bennem és úgy érzem, kicsit tudatosabban, magabiztosabban állok a rám váró nehézségek előtt, mint korábban.”

Volt egy osztálytársam (lány), aki anno kihúzta a hideg otto-motor indítását a műszaki vizsgán, ahol a következő párbeszéd zajlott le:
– Na, és hogy indítja a hideg otto-motort?
– Megpróbálom elindítani, ha nem indul, várok 20 másodpercet, aztán indítom újra.
– És ha akkor se indul?
– Várok 20 másodpercet és újra megpróbálom.
– De ha akkor sem?
– Várok 20 másodpercet és újra megpróbálom.
– Jó, de ha még mindig nem?
– Otthagyom a p.csába és megyek busszal!

Na, pont annyira nem ad választ ez a könyv sem arra, hogy mit csinálj egy üvöltő gyerekkel, mint amennyire a műszakis könyv nem adott választ arra, hogy mi van, ha húsz másodperc múlva sem indul az otto-motor. Mert az addig tiszta, hogy nyugtasd meg és tedd be az ágyába, csak mi van, ha akkor újra üvölt és meg sem nyugszik? Elhiszem, hogy Tracy tudna mit csinálni a gyerekemmel, de én órákig is nézhetem, miközben üvölt és susoghatok közben neki, ha épp olyanja van, csak annyi történik, hogy megfájdul a fejem. Hát, szóval innen nézve Tracy a világot nem váltotta meg ezzel a könyvvel, ezzel együtt azért haszontalan sem volt, sőt.

Az alapgondolatok (rendszer kialakítása, anyának is aludni, kikapcsolódni kell, stb.), a magyarázatok (alvás kialakulása, anyatej minősége) nekem kifejezetten tetszettek (de ebben meg nem egyedi a könyv), a megoldási javaslatok viszont helyenként túl standardizáltak. Jóllehet hangsúlyozza a szerző, hogy minden gyerek más és mindegyiknél másra van szükség, mégis a megoldást sokszor kétszerkettőmindignégy jelleggel adja elő (pl. harmadik ásítás után tedd le aludni).
A stílus nem tetszett, az nagyon amerikai, mintha komplett idiótáknak írta volna ("és akkor megjelent Barbara az ajtóban, lehányt, gyűrött pólóban, karikákkal a szeme alatt, és én rögtön tudtam, mi a baj" – na brávó, hát nagy ész nem kell hozzá, hogy rájöjjünk, Barbara kissé kikészült).

A kötődő nevelés hívei bele se kezdjenek, mert 20 oldal után falhoz vágják.

Bevallom, nagyon hiányos a tudásom a babákat illetően, így bőven van mit pótolnom ebben a témában. A könyvet egy ismerős ajánlotta, ezért is kezdtem el. Aztán a folytatás már nem volt kétséges, mert nagyon magával ragadó a stílusa, igazán szemléletes. Különösen tetszett, hogy tele van példákkal és nagyon megértően magyarázza el a hibákat, amit természetesen minden szülő elkövet. Érdekes a módszere, de engem leginkább az olyan tények ejtettek ámulatba, mint az alvás fázisainak leírása vagy a különböző sírások ismertetése. Nagyon sokat tanultam belőle.

A gyereknevelés olyan, mint a foci: mindenki ért hozzá, sőt jobban tudja!
Épp ezért nehéz gyereknevelési könyvekről, elméletekről beszélgetni, mert valahogy mindig vitába fulladnak. Sokan úgy gondolják, hogy ha valaki másként neveli a gyerekét, akkor a másik feltétlenül rosszul csinálja, hiszen amit ő csinál az a jó. Annak KELL jónak lennie. Annak MUSZÁJ jónak lennie. Aki pedig másként csinálja, gondolja az szükségszerűen rosszul teszi.
És hogy miért írok erről ennyire hosszasan? Mert az értékelésemet, a benne leírt gondolataimat még véletlenül sem bírálatnak szánom azok felé, akik másként gondolják.

Alapvetően tetszett a könyv. A gyermek szeretetéről, tiszletetéről ír, arról, hogy nekünk kell felismerni a jelzéseit és azoknak megfelelően kielégíteni az igényeit.
De közben végig szem előtt tartja azt is, hogy az anyukának is vannak igényei. Persze a gyermek születésével ezek hátrébb szorulnak, de nem lehet, nem szabad teljesen megfeledkezni róluk. Úgy gondolom az az anya tud adni, aki néha fel is tud töltekezni.
Szem előtt tartja, hogy a szülők nem szűnnek meg férfinak és nőnek, tehát házaspárnak lenni, csak mert gyermekük született. A család alapja a házaspár, ha ők nincsenek rendben sokkal nehezebb megfelelő, szeretetteli légkört biztosítani a gyermek felneveléséhez.
Számomra ezek szimpatikus gondolatok, főleg mivel az én szüleim elváltak és bár külön-külön mindketten nagyon szerettek, a válásuk komoly hatással volt mind a gyerekkoromra, mind a fiatal felnőtt életemre nézve.

Tracy másik fontos üzenete a napirend fontosságának hangsúlyozása. Tudom, tudom, itt most sokan elszörnyednek és már fogalmazzák is a dühös kommenteket, mert a kötődés és egyáltalán… spoiler
Na szóval a napirend. Ez Tracy elgondolása szerint nem egy merev dolog, nem arról szól, hogy a gyerek akkor is csak 4 óránként kap enni, ha már elájul az éhségtől. A napirend egy rugalmas keretet jelent, ami a gyermek számára kiszámíthatóvá teszi a napokat, esti rituálékat jelent, ami segít tudatosítani, hogy most este van és alvás lesz. A szerző ellenzi a Ferber-módszert, nem bíztat arra, hogy hagyjuk sírni a babát.

Amivel nem értettem egyet az az „Úgy kezdd, ahogy folytatni akarod” elv. Nekem ez egy picit merev elgondolás. Amíg a baba egész kicsi szerintem érdemes megfigyelni a babát, majd ez alapján kialakítani a napok ritmusát.
A másik, ami nekem fura volt, ez a „ csak tedd le a babát és magától elalszik”. Hát lehet van valami spéci technika, de az én babám nem alszik el csak úgy :D Illetve vannak ismerőseim, akiknél ez tényleg így működik: ahogy a baba feje az ágyhoz ér, szinte már alszik is. Szóval biztos nem lehetetlen, de a megvalósítása számomra homályos.

Nem mindennel értettem egyet, de alapvetően jó gondolatokat olvastam ebben a könyvben, amivel meg nem értek egyet, azt egyszerűen nem alkalmazom.
Amit még fontosnak tartok leírni: szerintem az a legfontosabb, hogy olyan elvek mentén neveld a gyereked, amivel önazonos tudsz lenni. Találj egy olyan rendszert, vagy rendszertelenséget, amiben jól érzed magad, ami a babának, neked és a családnak is megfelelő. És ha azt látod, hogy mások másként csinálják próbálj nem ítélkezni! Minden baba-mama páros, minden család más, de ahol szeretet van, ott nagy baj nem lehet :)

Nem lehúzni meg fikázni kell, hanem hallgatni kell rá és ki kell próbálni, de persze a saját eszedet és anyai/apai ösztönödet azért nem kell a fiókba tenni. Továbbá nem öt perc alatt ható csodaszereket kínál, tehát kitartásra és következetességre is szükség van. Nekem minden bevált, amit javasolt. Az életmentés folytatódik a http://www.babywhispererforums.com/ oldalon.

Abban a helyzetben, ahol az ember épp semmit nem tud meg a gyereknevelésről, nem egy rossz kiindulópont. Szépen össze van szedve a könyv és jól fel van építve. Nem csak bele-bele kap egy ket témába, hanem tankönyv szerűen van felépítve, rengeteg példával, ami nekem nagyon tetszett. Sok mindenre felhívja a figyelmet és sok praktikát mutat meg a könyv, amit mindenki maga belátása szerint tud majd alkalmazni. Számomra egy iránymutatás, egy szemlélet a két véglet között, amiből lehet ötleteket meríteni. Kifejezetten tetszett még, hogy a baba oldaláról nézzük a dolgokat és próbál arra megtanítani, hogy megismerjük a babánkat és a baba igényeit. Én valahogyan nem tálaltam a könyvben meg azt a részt, fejezetet, oldalt, ahol arra biztatna minket a könyv, hogy hagyjuk sírni a babát. A babak sírnak sajnos, újszülöttet én sem hagynék, de egy leszoktatásnál, átnevelésnél egy pici sírás sajnos elkerülhetetlen, de a könyv is arra biztat végig, hogy ilyen helyzetben is a baba mellett a helyünk, hogy megnyugtassuk és érezze, hogy ott vagyunk neki.
***
Azért pontoztam amúgy idővel lejjebb, mert már teljes mértékben elhatarolodok a sírni hagyastol és hogy azt gondoltam, hogy átnevelésnél ez belefér. Hiszen kezdettől úgy kellene nevelni a gyereket, hogy ez ne történjen meg. Ha meg csak annyi a baj, hogy nagyon szerettük és most már egyedül kellene pl aludnia, ott nem kell átnevelni. Ráadásul az iszisz nem elfogadott a könyv szempontjából és egyáltalán nem szoptatás barát. Sőt ha az emlékeim nem csalnak, írja is hogy legtöbb esetben az iszisz babáknál van baj. Mikor semmi baj nincs velük.

Támpontnak jó. Ő is elmondja h nem minden gyereknek jók ezek. Hallgass a női/anyai megérzéseidre.

Azt mondják és húzzák le a könyvet mert nagyon karrierista. Csak Magyarországon lehet 3 évig itthon lenni (ha akarsz/tudsz). Ezt sokan elfelejtik. Sok helyen 3 hónap és mennek vissza dolgozni.

Tagadhatatlan Tracy Hogg hozzáértése a témához, rengeteg használható dolgot találtam a könyvben, ám módszerét egy az egyben nem ültetném át a gyakorlatba. Ez nem feltétlenül a módszernek a problémája, hanem az én személyiségemből fakad. Tény, hogy több elv nálunk is megjelenik, hasonlatosságot mutat a könyvben leírtakkal, de azért mégsem teljesen ugyanaz.

Nem értem, néhány értékelés koncepcióját erről a könyvről. A szerző egyáltalán nem szoptatásellenes, és nem fogja a tápszer pártját sem, hiszen csak elfogadható alternatívának tartja. Értő olvasás kell hozzá, és egyértelműen látszik. Ha valami elmondható, akkor inkább az, hogy ezt a témakört kissé félvállról veszi, és nem áll ki mereven a szoptatás előnyei mellett, ami néhányakat zavarhat. Ugyanez vonatkozik arra, amikor azt olvasom az értékelések között, hogy ez a könyv hagyja sírni a babákat. Spoiler alert: nem hagyja.
Kifejezetten tetszett, hogy hangsúlyozta a szülők szabad akaratának fontosságát, és hogy vegyük komolyan, hiszen egy pici babát alapvetően csak mi tudunk 'irányítani', vezetgetni az útján.
Nálunk többé-kevésbé már kialakult magától az a napirend, amit leír, pedig igény szerint szoptatott babánk van. Sokan félreértik szerintem ezt az egész iszsz babásdit. Attól, hogy nem minden nyikkre kap cicit a baba, még az evés szempontjából igény szerint szoptatott marad. Attól, mert van a napnak egy kerete, és minden szoptatási ciklusnak egy nagyjábóli menetrendje, még nem óra szerint fog szoptatni valaki.
Továbbá igenis fontos, hogy a szülőknek is legyen egy kis magukra fordítható idejük, hiszen ahogy Tracy is megjegyzi, nemcsak anyák vagyunk, hanem feleségek/barátnők/lányok/egyéniségek is.
A fentiek alapján szerintem ez egy olyan könyv, amit mindenkinek érdemes elolvasnia, aztán mindenki a saját maga belátása szerint eldöntheti, mennyit szeretne alkalmazni belőle.

Mivel a kötődő nevelést pártolom, ezért el sem kellett volna olvasnom ezt a könyvet, de első körben minden vélemény érdekel, másrészt nem bántam meg, mivel ebben a kötetben vannak olyan tartalmak, amiért megéri elolvasni.
Mivel ez egy korszakalkotó (?) kötet, amiről megoszlanak a vélemények, rengeteg (véleményem szerint) rossz és jó dolog van, párat összeszedtem vegyesen:

1, Maga a kötet felépítése nagyon profi, hiszen sommázott leírást kapunk a napirend felépítésének módjáról, szoptatásról, pelenkázásról, altatásról, az újszülött kommunikációjáról és számos hasznos dologról.
—>Itt jegyezném meg, hogy nekem nagyon „katonai” ez a fajta napirendalkotás, ilyen szigorú keretek közé nem szabad a babát szorítani.
2, Tetszett a leírás a babafürdetésről, bár ábrákkal szemléltetve nagyobb lett volna a hatásfok.
3. A babák öt típusa (Mintababa, Kisangyal, Mimóza, Talpraesett, Morcos) téma nekem erőltetett, nagyon amerikai. Minden gyermek egy egyéniség, nem raknám őket halmazokba.
4. Sírástípusok és azok jelentései -->ilyen részletesen sehol nem olvastam ilyenről, tényleg hasznos ötlet.
5. Többször előjön a karrierista szemlélet, amit nem tudtam hova tenni. Rengeteg (megtörtént?) példán keresztül mutatja be, hogy mit csinálj, ha vissza akarsz menni dolgozni minél előbb. Mintha ez lenne a cél. Hát nem ez.

Jók a meglátások, trükkök, taktikák, de azért ez egy felszínes összefoglalás, nem nevezném klasszikus szakkönyvnek, inkább bemutató füzet.