Hulló ​angyalok 80% 114 csillagozás

Kellemes olvasmány volt, de nem éri utol A leány gyöngy fülbevalóval és A högy és az egyszarvú színvonalát. Előbbinél a festészet, utóbbinál a szőnyegszövés rejtelmeibe való bevezetés olyan pluszt adott a történetnek, olyan megfoghatatlanul egyedi hangulatot varázsolt, amit itt a szüfrazsett mozgalomba való betekintés nem tudott utolérni. Fájóan keveset kapunk erről a mozgalomból, sokkal több szervezésre, gyűlésre, eseményre (ellenállásra, meghurcoltatásra, kényszertáplálásra) számítottam. A korszellem viszont remekül van ábrázolva: a hagyományos nemi szerepek mellett hogyan jelenik meg a változásokra való igény. Pozitívum, hogy mindenféle korú, nemű, társadalmi helyzetű karakter fejébe beleláthatunk, bár néhány szereplő jelleme jobban is ki lehetne dolgozva.

Katasztrófa.

Azt hiszem, idén még nem is olvastam ilyen csapnivaló, családregénynek álcázott giccses ponyvát. Persze, az írónő korábbi könyveiből kiindulva nem vártam szépirodalmi magaslatokat, egy közepesen kellemes történettel is megelégedtem volna, de még a Libriben kapható 800 forintos romantikus regények színvonalát sem érte el. Na jó, most elnézést kérek Fábián Jankától, amiért úgy leszóltam az Emmáját. Nem, inkább mégsem. A fene tudja, mindkettőt borzasztónak találtam.

A Hulló angyalok tipikus példája annak, amikor egy különben ígéretesnek tűnő alapötletet elrontanak azzal, hogy az írónő úgy fogalmaz, mint egy ötödikes és annyit ért a karakterábrázoláshoz, mint…öööö…. szintén mint egy ötödikes? A regény csak töredékekből állt, minden szereplő elmesélt egy-egy részletet az eseményekből, néhol alig két-három mondattal, nevetségesek voltak és irracionálisak, elsősorban azért, mert az írónő olyan felületesen mesélt el mindent, hogy sejtelmünk sem lehetett a dolgok indítékáról.

Esküszöm, néha elgondolkodom azon, hogy kerülnek ilyen könyvek nemzetközi forgalomba.

Ugyan nagyon szerettem az írónő eddig általam olvasott könyveit, azonban a Hulló angyalok számomra nem hozta azt a szintet, amit eddig megszoktam Chevaliertől vagy amit elvártam volna tőle. Bár a korszak maga érdekelt volna nagyon is, de valahogy hiányzott a történetből az az átgondoltság, az a megszerkesztett precízség, amit az eddig olvasott regényeiben megtaláltam. Ahol tudatosan, ám nem tolakodóan használ szimbólumokat és ellenpontozásokat, ahol nem csupán alakjai, hanem maga a szöveg is többrétegű, elgondolkodtató. A Hulló angyalok ezzel szemben számomra egy olyan történet volt, amit már-már faék egyszerűségű lektűrnek mondanék. Nincs íve, nincs igazán kifutása a sztorinak, szereplői pedig klisések és vértelenek maradnak mindenféle komplexitás nélkül.
Felejthető regény.
Bővebben » https://konyvekkelsuttogo.blogspot.com/2018/12/hullo-an…

Ez a könyv sokat ígér, és mindenből ad is egy keveset, de szerintem klasszikus esete a két szék közül pad alá esésnek. A fülszövegben olvasható sokféle tartalomból egyiket sem sikerül maradéktalanul hozni, ami meglepő, tekintve, hogy nem egy elsőkönyves, vagy éppen folyamatosan gyengén író szerzőről van szó. Emiatt olvasás után nem is nagyon tudtam eldönteni, hogy műfaját tekintve mit is olvastam?
A folyamatosan váltogatott nézőpontok (mindig más-más szereplő szempontjából olvashatjuk az eseményeket) az egyik oldalról remek megoldás, hiszen így saját szavaik/gondolataik alapján alkothatunk képet az egyes szereplők jelleméről. A másik oldalról ez azzal jár, hogy az olvasónak is folyamatosan váltani kell a nézőpontját, hogy értelmezni tudja, az adott elbeszélő miért úgy reagál, miért úgy vislekedik, ahogy. Ezt tovább bonyolítja/nehezíti, hogy a legtöbb szereplővel nem tudtam azonosulni. Sok viktoriánus korban játszódó regényt olvastam már, alapvetően kedvelem is ezt az időszakot, de ennyire vaskalapos és buta emberekkel még nem találkoztam a történetekben, ráadásul itt többször ki is esnek a szerepeikből, teljesen másként viselkednek, mint ahogyan azt várni lehetne tőlük. A végeredmény egy jó nagy zűrzavar, ami mellé megkapjuk még történelmi háttérnek a szüfrazsetteket, persze ezt is inkább csak a külsőségek szintjén, spoiler, így lesz teljes a káosz. Ha valaki végig tudja olvasni, akkor azért annyit el tud érni a könyv, hogy felkelti az érdeklődést a kor, a korabeli életstílus, a történelmi események iránt spoiler, és ennek hatására az ember elkezd valami rendes alkotást keresni, amiből egyiket vagy másikat tényleg megismerheti.

Nem igazán tudom, hogy mit is gondoljak erről a könyvről, erről a történetről. Az írónő korábbi, általam olvasott regényei valahogy egységesebbek voltak, tartottak valahonnan valahová, jobban kivehető volt a történet íve. Itt nem jöttem rá, hogy akkor konkrétan miről szeretne szólni a könyv, zavaró volt – de helyenként azért érdekes! – a rengeteg egyes szám első személyű szemszög. Most akkor a lányok felnőtté válása, a szüfrazsettek, a halál a viktoriánus majd az edwardi érában, anya-lánya kapcsolat…

Már jó pár éve nagy rajongással „tanulmányozom” a Viktoriánus kort, a maga csillogó eleganciájával és a felszín alatt megbúvó, mélyen elnyomott sötét oldalával. Kifejezetten az a világ, melyben szeretnék is élni, és amelytől a hidegrázás környékez egyszerre. Tracy Chevalier regénye gyönyörűen mutatja be ezt a kort, mindennapi problémáival és a háttérben megbúvó, magának egyre nagyobb teret nyerő, óriási változásokkal, ellentmondásokkal, úgy mint tudomány és vallás; ész és hit harca; nők és férfiak közti éles különbségek; fejlődés/változás és hagyomány… Csupa olyan kérdés, melyek még ma is sokakban ébresztenek leküzdhetetlen kételyt. Nagyon szépen ábrázolja a különböző oldalakat, egy-egy családon belül vegyítve őket egymásba.
A cím elképesztően találó, végig tartogat meglepetéseket, újabb és újabb konnotációkat vonzva és tárva fel előttünk.
Engem nem zavart a narráció váltakozása, sőt, szerintem ez tette igazán színessé és érdekessé a vonalvezetést. Pont, mikor az jutott eszembe: Vajon most mit gondolhat a másik? – máris betekintést nyerhettem az ő világába is. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy kis töpörödött lény, aki zsebből zsebbe ugrál a szereplők között, így figyelve végig az eseményeket, karnyújtásnyi távolságból. Számomra újszerű volt ez az élmény.
Mind közül a legszerethetőbbek persze az életet szomjazva fürkésző gyerekek voltak. Pont, mint a való életben, olyan nagy igazságokat fogalmaztak meg, tiszta ösztönből és egyenes logikával, őszinteséggel, melyet a felnőttek, a gyermekkort elhagyva, kétségbeesetten kutatnak, vagy éppen mélyen magukba fojtanak.
Ami még tetszett, hogy a történettel sodródva, cseppet sem erőltetett, szájbarágós módon, olyan fontos történelmi, politikai események részesei lehettünk, mint a szüfrazsettek lázas mozgalma; vagy olyan – még máig a levegőben lógó, terhes kérdésnek számító – morális helyzeteket élhettünk át testközelből, mint zsarolás, prostitúció vagy az abortusz kérdése, ahol „mindennapi” nőknek kellett dönteniük, a pillanat tört része alatt, nem mindennapi, életüket később súlyosan befolyásoló kérdésekben. Sokszor elgondolkoztam vajon én hogy döntenék, vajon lenne-e bátorságom, erőm…
Egyetlen hiányom az volt, hogy valamiért nálam elmaradt az „álremegtető” megrendülés, amire pedig végig nagyon számítottam és készítgettem magam lelkileg. Ettől eltekintve, az írónő ismét egy nagyon jó olvasási élménnyel ajándékozott meg! Köszönet érte! :)
10/ 8.5

A könyv 10 évet mesél el olyan szereplőkről, akiket nem igazán tudtam megkedvelni. Aki szereti a viktoriánus korban játszódó regényeket, biztosan szeretni fogja.
(a váltott szemszög pedig kifejezetten idegesített)

Az eddig olvasott műveihez képest kifejezetten unalmas, meglehetősen érdektelen .
Talán ha rövidebbre fogta volna, és nem ismételgeti a temető bemutatását … A szereplők jellemrajza igen nagyvonalú és a gondolataikról is alig valamit tudunk meg.
Talán csak a szüfrazsettek bemutatása hozott egy kis színt a történetbe, de ott meg Kitty Colemann viselkedése annyira visszataszító volt, hogy már olvasni sem akartam tovább.

Olyan ez a könyv, mint egy valóságsó, amiben a szereplők időről időre kimennek a stábszobába, és elmondják, hogy hogyan történtek a dolgok az ő szemszögükből. Csakhogy a sót magát nem látjuk.

Sok mindent ki hell hámozni, és tetszik, mert nincs a számra rágva minden, ugyanakkor az összes szereplő gyakorlatilag az idegeimre ment, főleg Livy, akitől a falat kapartam. Maude volt még talán a legszerethetőbb, de ő sem igazán.

Szívesen olvasnék pedig valami jó könyvet a feminista mozgalmakról, vagy a szüfrazsetekről, de nekem ez most nagyon nem jött be.

Már sok könyvet elolvastam az írónőtől, összetudom őket hasonlítani. szerintem az eddigi regényei közül ez a leggyengébb , kissé unalmas , ismétli is önmagát , valahogy ez most nem lett az igazi. Azért nem bántam meg , hogy elolvastam. Talán hozzám a szereplők közül Simon állt a legközelebb. Derék kis srác , jó karakter.