Varázskalap ​a Múminvölgyben (Mumin 3.) 93% 66 csillagozás

Először a hetediket olvastam( Tove Jansson: A láthatatlan kisgyerek), ami egyelőre viszi a prímet. Bár nyomokban ezekben a mesékben is felfedeztem a csodálatosan egyszerű életbölcsességeket, de korántsem olyan mennyiségben és sűrűségben, mint ahogy (el)vártam. A hat történet mindegyike tetszett. Szeretem Múminvölgy szeretetreméltó lakóit. Csodálom a múminszülők remek életfelfogását, a gyerekek életrevalóságát, és Kószlászbóklászt, bár neki viszonylag kevés szerep jutott ebben a kötetben. Viszont most már Pézsmapatkány úr is a szívem csücske lett.

Igaz, már korábban olvastam a Napkút Kiadós változatot, azonban az elmúlt öt év során alaposan megfakultak az emlékeim, így szinte minden mese az újdonság erejével hatott rám. Még mindig jobban szeretem ezt a sok rövidke történetet, mert jóval több szereplőt vonultat fel, arról nem is szólva, hogy a végén százszorosan bebizonyosodik, Muminvölgy milyen fantasztikus, idilli hely is igazából.

Persze ezúttal sem maradunk kaland, izgalom és bűbájos karakterek nélkül, akik alighanem jóval színesebbé varázsolják a cselekményt, de mindenek előtt azt a feltétlen, őszinte, hamisítatlan bájt és bölcsességet szeretem benne, ami valamennyi kötetet átszövi.

Ui.: Harrach Ágnes fordítása pedig kiemelkedően jó, minden egyes sora élmény volt! :)

A rajzfilm és a képregények gyerekként nagy kedvenceim voltak, a könyvekből egy pár angolul megvan, magyarul szinte lehetetlen beszerezni őket. Ezért is örültem meg, amikor fillérekért megtaláltam ezt a részt nemrégiben a Coopban. A történet, bájos, kedves, nagyon szeretem az ártatlanságát, naivságát, ami mögött lapul némi sötétség, de nem annyi, hogy az félelmetessé vagy kellemetlenné tegye. Ha lehet évszakok szerint sorolni a Múmin-család kalandjait, akkor ez egy nyári kaland, annak minden szépségével és furcsaságával. Szerettem olvasni.

Annyira friss, egyedi, különleges a meseszövés, a karakterek vibrálóan elevenek: ennyi idő távlatából sem vált elavulttá vagy porossá ez a mesesorozat. Ráadásul felnőttként olvasva éppen olyan szórakoztató, mint gyermekként megismerkedni a világával. Az illusztrációkkal is egészen megbarátkoztam, bár a főszereplők inkább hasonlítanak bumfordian bájos apró vízilovakra, mint trollokra – mivel azonban mindezidáig nem volt alkalmam találkozni egyetlen példánnyal sem, ki vagyok én, hogy megítéljem a kinézetüket?
Azt viszont sajnálom, hogy a későbbi fordításokban megváltoztatták a neveket, sokkal hangulatosabbá vált általuk a történet.

Olvastam már több könyvet a múminokról, de valahogy ez most jobban magával ragadott. A történet és a fordítás is gördülékeny – bár magamban Kószlászbóklász helyett mindig Vándort olvastam. Gyakran húzódott mosolyra a szám olvasás közben, így biztosan visszatérek még Múminvölgybe.

Nagyon érdekes történet, egyedi világ. A dzsungelnövesztés, a felhőkön lebegés különösen tetszett. Milyen jó lenne, ha nem csak ideig-óráig működne némelyik varázslat.

Emlékeimben egy idealizált kép élt a mesefilmről, a történetből semmire sem emlékeztem, csak a szereplőkre.

Szokatlan kis csapat (ahányan, annyi féle tulajdonságokkal), különleges helyzetekben, amit megbonyolít/megbolondít egy varázskalap.
Múminpapa és Múminmama élik a kis életüket, nem igazán foglalkoznak a gyerekekkel. Az anyuka az élelmezéssel és a renddel törődik, az apuka a könyvével foglalatoskodik. Elmennek kirándulni, ahol a gyerekek csatangolnak, míg az anyuka alszik… Meglepő volt, hogy ennyire azt tesznek a gyerekek, amit csak akarnak, mennek a saját fejük után, titkolóznak… Talán ebből az elengedésből, megengedésből ered Múminmama végtelen türelme. :)

Inkább nosztalgia, mint kaland.

Gyerekkorom meséje. Nem tudtam, hogy van belőle könyv, de örültem, hogy rátaláltam!
Annyira cukik ezek a rajzok, hogy már ezért megérte kézbe venni. Egyszerűen mosolyt csal az ember arcára!
Olvasás közben megnéztem az első részt a YouTube-on. Vannak eltérések, néhány szereplőt másképp hívnak és van aki ki is maradt, de így is élvezhető. Nagyon jól kiegészíti egymást a mese és a könyv.
Nagyon furcsa, de felnőtt fejjel nekem inkább a zsörtölődő Böngész bácsi és Pézsmapatkány úr jött be és aki a legkevésbé, az a hiú Bájocska. Szerintem egyáltalán nem volt bájos, sőt!
Hogy mennyien együtt éltek a Mumin házban! Nagyon vendégszerető család ez és még az olyan rosszcsontokat is kérdés nélkül befogadják, mint Nyiff és Nyaff. De nélkülük is volt bőven izgalom az idő alatt, amíg a történet játszódott. Az a varázskalap lépten-nyomon felbukkant és szinte csak bajt kavart!
A vége kicsit szomorú. Itt az ősz és egy jóbarát is búcsúzik, de még egy nagy buli belefért és nem is akármilyen vendég toppant be!
Szerintem ez a mesekönyv egyszerre aranyos és félelmetes, nekem kicsit nevelő célzatúnak is tűnt (pl. ne felejts el fogat mosni lefekvés előtt), de örülök, hogy elolvastam. Jól esett kicsit nosztalgiázni!

Emlékszem, elsős voltam, amikor valamiért kórházba kerültem pár napra. Anyum is jött velem természetesen, és hozta ezt a könyvet is. Akkor még nem tudtam olvasni, ezért ő olvasott fel nekem. Bár a kórházban elvesztettem az időérzékemet, mert még kicsi voltam, hogy ilyenre figyeljek, talán egy nap alatt kiolvastattam anyummal. Nagyon megszerettem ezt a könyvet, azóta már kétszer újraolvastam és még mindig ugyanolyan aranyosnak és jónak találom a történetet.
Egyébként furcsa, hogy én nem láttam a tv-ben, pedig a családom ismerte.
És – bár nem a könyvhöz tartozik – van egy múmin-plüssöm, amit imádok. :D
Szóval mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a könyvet.

Nemrég került elő sok más gyerekkori könyvvel egyetemben és arra voltam kíváncsi, hogy hogy fog hatni. Kedves emlékeket idézett elő, de még mindig félelmetes egy picit. Jó volna felülni azokra a felhőkre, elmenni kirándulni Kószlászbóklásszal és számtalan hasonló furcsaságot csinálni vagy egyszerűen csak úgy élni, mint a Múmin család.