Muminpapa ​és a tenger (Mumin 8.) 88% 24 csillagozás

Kacifántosan, de a végére értem a Mumin sorozatnak (az utolsó részt már korábban olvastam). Ez a kötet elég depresszív és más volt, mint a korábbiak – nem szerettem a világában lenni.

Muminpapa feleslegesnek érzi magát otthon, ezért kitalál egy nagy kalandot, amiben visszanyerheti családján belül az irányító szerepet. Egy kietlen szigetre költöznek, amin csak egy világítótorony áll. Tanúi lehetünk a család csetlésének-botlásának, ahogy otthont próbálnak teremteni ezen a helyen.
Rejtélyes a sziget: mintha a fák mozognának, az egyedüli itt élő lény is nagyon szótlan és barátságtalan, a Mumin család tagjai is inkább a saját útjukat járják.
Újabb és újabb feladatokat keresnek maguknak, hogy irányíthassanak legalább valamit, de rendre kudarcot vallanak. Végül visszatalálnak egymáshoz és úgy tűnik megértik a tenger és a sziget szerepét is.

Kis bumfordiaink most Apának köszönhetően elhagyják Muminvölgyet, és a háborgó tengeren átkelve egy szigetre, Apa szigetére költöznek.
A megszokottól teljesen elütő családmodell-ábrázolás kevéssé gyerek, mint inkább felnőttirodalommá teszi Tove Jansson könyveit. Nem olvastam végig a magyar Mumin-szériát, de azért valahol ez nagyon meghökkentő és bátor (?) lépés, szembemenni a „boldogan éltek, míg meg nem haltak”, „apa erős, okos és bátor, anya szeretetteljes, gondoskodó és lágy” szólamokkal. Miközben pedig Muminbocs számára mégis, érezhetően, kimondottan-írtan pontosan ilyenek a szülei. Valami nagyon más a narrátori pozíció, az íze meghökkentő. Mindenkiből kapunk valami lényegien egyszerűt, frappánsan esszenciális megragadást, miközben kritikus szemmel, ugyanakkor a megértés „lágyságával” szemléljük csetlő-botló szereplőinket a viharos szigeten.
Lustaság fél egészség:
"Azzal, ahogyan Tove Jansson felhasználja a tündérmesei hagyományokat és ahogyan módosítja annak elavult, kirekesztő szemléletét, a felfedezés, az egyéni útkeresés és az önazonosság fontosságát sugallja.
A bátorság, a küzdelem és a családalapítás helyett a kívülállás, a be nem hódolás és a tolerancia válik értékké. Így módosul a tündérmese szerelem-képe is: mivel nincs kötelező norma, szabad a választás. Nehezen találni olyan gyerekkönyvet, amiben ennyire fontos elem lenne egymás feltétel nélküli tisztelete és elfogadása, ahol ennyiféle egyéniség ilyen békében és derűben megfér egy múminházban. Akár felnőtt, akár gyerek valaki, senkinek nem kell „megjavulnia” vagy a hatalomhoz (akár szülői, akár társadalmi hatalomhoz) alkalmazkodnia. Míg az igazi értékek biztonságban vannak, mindenki teret kap, hogy a saját tündérmeséje szerint éljen."

Különleges és egyben borzongató rész ez a Mumin sorozatban. Az egész történet olyan, akár egy lázálom: mindenki kissé kifordul önmagából, és keresi a helyét ebben az új, minden szempontból zabolátlan környezetben, ahol még a végtelen tenger is a cselekmény részévé válik.

Talán nem is igazán gyerekeknek íródott, sokkal inkább a felnőttek fogják értékelni – főleg, mert tele van szebbnél szebb természeti képpel, ráadásul a nyelvezete is különösen megkapó. Tove Jansson egy teljesen új oldaláról mutatkozik be, ahol semmi sem igazán az, mint aminek látszik. Még a félelmetesnek tűnő Jégrém szíve mélyén is rejtőzik egy cseppnyi öröm. :)

Borzongatóan melankolikus. (Mintha az öreg halász mesélne arról, hogy a kertbe visszatérni nem lehet.)

A legkedvencebb Mumin-könyvem, amit valaha olvastam. Lenyűgözött.