Holtverseny 320 csillagozás

Totth Benedek: Holtverseny Totth Benedek: Holtverseny

Magyarország valamelyik elhagyatott, vidéki elkerülőútján egy kamaszokkal teli sportkocsi száguld a koromsötét éjszakában. Éppen elég fenyegető kezdet ez egy regényhez, de még így is váratlan, ami a folytatásban következik. Totth Benedek nem bánik kesztyűs kézzel sem regényalakjaival, sem az olvasókkal első könyvében. A kamaszregény, a krimi, a lélektani thriller és a fejlődési regény elemei keverednek ebben a különös, nyomasztó és olykor mégis humoros, kegyetlen, de nem öncélú prózában. Ha valaki a mai Magyarországra, s a benne meglehetősen elhagyatottan, néha boldogan, többnyire boldogtalanul, olykor szomorúan, de gyakrabban inkább dühösen ténfergő tizenévesekre ismer, nem téved nagyot. Mégsem a társadalomkritikán van a hangsúly, hanem a nagyon is személyes szembenézésen azzal a kamasszal, aki mi magunk is voltunk, vagy lehettünk volna ezen a sivár, nem vénnek való vidéken, ahol még a vaddisznók sem azok, amiknek látszanak.

Eredeti megjelenés éve: 2014

>!
Magvető, Budapest, 2018
260 oldal · ISBN: 9789631436891
>!
Magvető, Budapest, 2018
260 oldal · ISBN: 9789631436495
>!
Magvető, Budapest, 2015
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429060

2 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Bruce Willis


Kedvencelte 31

Most olvassa 8

Várólistára tette 163

Kívánságlistára tette 157

Kölcsönkérné 4


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Totth Benedek: Holtverseny

Már a könyv védőborítója is két lehetséges értelmezést kínál a laikus összehasonlító irodalmároknak. Egyrészt ott van Dragomán György ajánlása, miszerint ez a könyv egy „Trainspotting az uszodában”, másfelől pedig a fülszöveg fontosnak tartja külön kiemelni, hogy a szerző Cormac McCarthy magyarra ültetője. Nos, ha ez a két ösvény nem is nevezhető nyilvánvaló zsákutcának, de alighanem félreviszi a hiszékeny olvasót. Legalábbis szerintem legalább ilyen érvényességű lehet az az állítás, miszerint e könyv Easton Ellis nyomdokain jár (különös tekintettel a Nullánál is kevesebb-re), esetleg Szepesi Nikolett életművének „szépíróizálása”, sőt még a Tudom, mit tettél tavaly nyáron című horrort sem szentségtörés idevenni – a könyv első jelenete egy az egyben átveszi annak nyitányát.

Totth könyve négy középiskolásról szól, akik egy (meg nem nevezett) vidéki városkában tengetik napjaikat az uszoda és a durva éjszakai élet kettős vonzásában. Nem mennék bele, mit is csinálnak pontosan, az azonban biztos, hogy ha a töredéke igaz annak, amit Holtverseny a honi úszószubkultúráról állít, akkor én a gyerekeimet a medence közelébe nem engedem. Totth a regény nyelvének a kallódó kamaszok irodalmiságtól megfosztott nyelvét választotta, és ez már a kezdet kezdetén erős ellenállásba ütközött bennem. Arról van itt szó, hogy aki kortárs irodalmat manapság kezébe vesz, az meglehetősen ritkán ismeri első kézből ezeknek a peremen túlra pottyant fiataloknak a brutális, erőszakos világát, és paradox módon ahhoz, hogy az író meggyőzzön bennünket ennek a világnak a létezéséről, nem hitelesnek kell lennie, hanem hitelesnek kell tűnnie – a különbség a kettő között ég és föld. Ráadásul az írónak szembe kell néznie a problémával, hogy esetleg egy olyan olvasót kell meggyőznie világa létezéséről, akinek esze ágában sincs elfogadni egy ilyen világ létezésének lehetőségét. És még itt van ez a tömény erőszak és szexualitás a szövegben, ami nem megfelelő fokozatossággal adagolva olyan unalmassá teszi a szöveget, mintha szociálpatológiai esettanulmányt olvasnánk – némely de Sade könyvnél támadt ilyen érzésem. Ezek voltak hát azok az akadályok, amiket ennek az elbeszélésnek meg kellett ugrania bennem.

És megugrotta. Azt hiszem, ez a rohadtul embertelen textus, ami száz oldalon keresztül kőkemény próbatétel elé állítja az olvasót, tulajdonképpen beléptetőkapu a regénybe. Mintha Totth azt mondaná: ez a világ ilyen. Amíg ezt el nem fogadod, addig fityiszt kapsz, nem történetet. De ha elfogadod, akkor már fenn is vagy a hullámvasúton. A Holtverseny második fele elsőkönyves írótól szokatlan dinamikával és feszültséggel építi fel önmagát a kegyetlen végkifejletig, ami intenzitásában valóban egy gyomorba rúgásra emlékeztet. Elsőrangú munka, Totth pedig valóban olyan szín a kortárs palettán, akire figyelni kell. Van benne erő, mégpedig elképesztő erő, és van hozzá szakmai tudása is. Más kérdés, hogy a nyílt erőszak ilyen zsigeri ábrázolása ki fogja verni sokaknál a biztosítékot. Na de nekik ott van Schaffer Erzsébet. :)

42 hozzászólás
>!
n P
Totth Benedek: Holtverseny

Legszívesebben azt tenném, (amikor ma éjszakára bemegyek dolgozni a koleszba), hogy mesélnék néhány diáknak a könyvről. De felmerült bennem néhány kérdés: kiknek beszéljek róla? Azoknak, akik jó tanulók, jó családból stb. és biztos (vagy remélhetőleg már) nem lesznek olyanok, mint a könyv szereplői, vagy azoknak, akik hadilábon állnak, nem csak a tanulással. Akiknek viszont lehetne bátran, akár idézni is a könyvből, hát ők meg már nincsenek a kollégiumban. (én ezt sajnálom egyébként, mindig mellettük szavaztam, ha az eltávolításukról volt szó), Nem tudom még mit tegyek, este 10-ig eldöntöm. Úszóim vannak, ez stimmel, de ők meg románok és „jelelve” beszélek velük, ha van valami. De félre a „tréfával”, még ha néhol vicces is a könyv. Se szülőként (már nem kamaszok a gyerekeim, bár az egyik éppen úgy tesz mostanában), se nevelőtanárként nem volt egyszerű ezt az ámokfutást megúszni, megfutni. Végül úgy döntöttem, miután elolvastam a könyvet, hogy a nagyobb fiamnak adtam a kezébe, azzal az ajánlással, hogy a vizsgaidőszak után remek olvasmány lenne.

3 hozzászólás
>!
ponty
Totth Benedek: Holtverseny

Van ez a defektem az első regényekkel (plusz Kaposvár itt van a szomszédban), így aztán ezt a könyvet az első pillanattól akartam. Borító, fülszöveg, tehát a legminimálisabb információk alapján, és pontosan azt kaptam, amit ezek alapján vártam.

Nyilván a sporttartalom miatt is élveztem, de én a fiatalokról is szeretek olvasni. Az ilyen fiatalokról is. Nagyon tetszett a nyelv, egy pillanat volt csak a ráhangolódás, és szerintem teljesen a helyén volt a szleng, pedig aztán a világ legegyszerűbb dolga lenne elrontani, ahogy mondjuk hip-hop szerkóban is könnyű hülyén kinézni. Főleg egy bizonyos kor felett. Én rendben találtam a figurákat is, hihetőek voltak, és egy ilyen regényben pont nem érdekel, hogy vannak klisék, ha egyszer hiba nélkül működnek. A totál elszállt bandavezér, az irányítható erős srác, a „túl” érzékeny kölyök, akit lehet szívatni, de akkor is hűséges marad, mint egy kiskutya, és az elbeszélő, aki ugyanúgy kamuzik (a legnagyobb kamuja éppen az, hogy tagja ennek a bandának, mert jófiúnak lenni nem menő), és benne van a balhékban, de néha azért kívülálló néző is, aki mélyen belül pontosan tudja, hogy nem a megfelelő helyen, nem a megfelelő társaságban, nem a megfelelő dolgot műveli, ezért a maga módján, apró beszólásokkal, próbálja szabotálni az az aktuális műveleteket. Mondjuk nekem, 40 évesen, a legkisebb problémát se jelentette ennek a srácnak a fejébe olvasni magam. És tudom, hogy léteznek ezek az alakok, a körülöttük lévő lányokkal együtt.
Oké, a sztori talán itt-ott – amellett, hogy külön-külön egyébként simán hihető minden részlete –, néha picit túl van húzva, de ez csak olyan, mint mikor tök ügyesen színezel, épp csak a lendülettől megszalad a filc a kezedben, és egy gyűszűnyit a vonalon túlra mész. Csak akkor látszik, ha túlságosan közelről nézed a képet, viszont olyankor meg viszonylag nehéz látni az egészet.

Na szóval, volt amikor mélyen érintett, és volt amikor nagyon röhögtem, és pontosan azért mert (szándékosan) kellően túl van pörgetve, szerintem simán oda lehet, és kell adni a hasonló korú fiataloknak. Azok, akiknek szól, érteni fogják, mert az ő nyelvükön szól, és ez a legjobb a Holtversenyben. Ha az unokaöcsém most lenne mondjuk 17, és nem 22, én odanyomnám a kezébe. De lehet, hogy még így is fogom.

1 hozzászólás
>!
eme P
Totth Benedek: Holtverseny

Bepillantás a kerülőúton cél nélkül szaggató tizenévesek kurva nagy csendjébe a semmi közepén. Pedig ordít ez a csend – trágárul, beszívva, a „mindent lehet, mert semmi sem számít” közönyével, közben meg kétségbeesetten rimánkodva valami után, ami értelmet adhatna az életnek.
Most mondjam azt, hogy néha hallom ezt az ordító csendet? Hogy néha belefülelhetek? Nem a dúsgazdag Kacsák luxus-nihlijébe vagy az orvoscsemete, olimpikon-öcs Bójáéba, hanem azokéba, akik apa/szülő és anyagiak nélkül lebegnek a lelki sivárság semmijében, és elképesztően leszűkített nyelvi, szellemi, érzelmi sablonokban vergődve nem tudnak mit kezdeni magukkal (még uszodájuk sincs – edzéssel, versenyekkel, melyek azért mégiscsak egyféle rendet, tisztességes küzdőteret biztosítanak a regény alakjainak. Nem tökéleteset, de talán elfogadhatót). Nem ismeretlen számomra a mondatonként minden két szóra jutó káromkodás és trágárság, sem a hétfő reggeli véreres, üresbe bambuló szemek, sem az üveges tekintet vagy a fölpörgött, alig kezelhető vagánykodás. Pedig csak egy kis, vidéki város szakközépiskolájában tanítok. Persze nem jó általánosítani, és nem is kell. Nem a mai kamaszokról szól ez a regény – inkább csak egy (eléggé tetemes) hányadukról. Meg egyebekről is, természetesen.
A periféria ez, melyről nem tudunk, vagy nem akarunk tudni. Vagy melyet valahogy nem sikerül egészen elhinnünk sem. Pedig ilyen, még akkor is, ha ebben a történetben picit sűrített adagot kapunk belőle.

Az elbeszélés maga állandó pörgésben, az akcióra, eseményre, történésekre éleződve tárja elénk az unalmas, inkább hiányaiban jelen lévő kisváros kamaszainak világát. A külvilág alig létezik az elbeszélő számára, a belső is csak csökevényesen – pár tétova gondolat és kusza álom formájában. A beszédstílusra is inkább a hiány jellemző – tartalom nélkül nincs nagy szükség gazdag árnyalatokat is közvetíteni képes eszközre sem. Az elbeszélő szókincse abból a miliőből merít, amely még annyira amennyire foglalkoztatja, pontosabban amelybe jobb híján belekábítja magát: pornó-, horror- és természetfilmekből. Ezekre épül nemcsak a szókincs, hanem maga a történet és ennek az elbeszélő általi láttatása, értelmezése is. Ösztönökre redukált, majdnem minden mással szemben érdektelen és közömbös világ ez. Nem kérdez, nem mutat rá a motivációkra. Mert miért is kérdezne? Céltalan és értelmetlen minden. És néha következmények nélküli. Legalábbis azok számára, akik úgy tudnak úszni, hogy mindig megússzák. Nem logika és magyarázhatóság kell ide, hanem pénz és összeköttetés, néha még annyi sem. Mert mit számít egy ember? Főleg, ha nem hiányzik senkinek.

Ússzál tovább, fiam, ha beledöglesz is – jön egy álomból szóló, mitikus apai üzenet. Mert a cápa uszony nélkül lesüllyed a mélybe, és ott fullad meg. Addig élsz, míg mozogsz. Míg úszod a köreidet. Ennyire egyszerű ez.
Mégsem ragadunk meg teljesen a nihilben, elbeszélőnk, bár része ennek a vadászcápa/cápavadász-világnak, nem azonosul teljesen ennek értékrendjével: ő még észreveszi valaki hiányát, ő még feltesz magának kérdéseket. Igaz, nem kis áron tanulja meg, hogy a versenyt nem minden téren és nem mindenkivel lehet felvenni. Bele kell picit roppannia abba, hogy rájöjjön, a legjobb eredmény csak a holtverseny lehet. Ki az életnek nem nagyon nevezhető létben, ki az uszodában kerekedik felül. De a „nem bírok megállni” elszántsága azért talán mégis ad némi reményt.

Nem tökéletes, de figyelemre méltó regény. Ahogy figylemre méltó a téma is, amelyet feldolgoz. Pontosan ez hiányzik azoknak az életéből, akikről ez a történet szól: a figyelem. Egyébként talán még az úszás is könnyebben menne.

9 hozzászólás
>!
balagesh P
Totth Benedek: Holtverseny

Sokan próbálkoznak a fiatalok vad életének bemutatásával, de általában két kategória között oszlik meg a végeredmény: vagy az értelmiségi így képzeli el a tinik életét csapásiránnyal találkozunk, vagy pedig a másik véglettel, amikor pedig a tini képzeli el valahogy önmaga és korosztálya irodalmi megjelenítését. Mindkét esetben erősen modoros, fárasztó, suta végkimenetet kapunk. Igen: ez most a kivétel. Nyelvileg nincsen benne semmi erőltetettség (a 150. oldal környékén sem). Hihetően és monotóniától mentesen durva ez a nyelv. A főszereplő srác pedig egyáltalán nem sekélyes. A mélyérzésű lény ott van a páncél mögött, és engem is alaposan berántott ebbe a sértődékenyen agresszív „pont leszarom” lelkiállapotba. Figyelmeztetés: bármennyire is röhögtem szarrá magam, amikor Kacsa faterja szpészkéktől elszállva tévézett, senki ne filmesítse meg – nem a cselekményében, hanem a nyelvében él ez a könyv. (Azért én tudnék belőle forgatókönyvet írni.)

10 hozzászólás
>!
B_Niki P
Totth Benedek: Holtverseny

Régóta kíváncsi voltam erre a könyvre, most jött el az alkalom, hogy elolvassam a saját kihívásom apropóján, a finisben, úgymond az utolsó 50 méteren.
Brutális, letaglózó történet mai, gátlástalan és agresszív fiatalokról. Bár remélem, hogy ilyen tizenévesek csak a fantázia szülöttei lehetnek, és a való életbe nem léphetnek le ezekről a lapokról.(Igyekszem nem gondolni arra, hogy részben valós események is ihlették a történetet…) Durva nyelvezet, kendőzetlen szókimondás, elemi erejű, elsöprő indulatok.
Az elején tartottam tőle, hogy egy magyar Tudom, mit tettél tavaly nyáron tinihorrorba torkollik a könyv, de az aggodalmam felesleges volt. Ez a könyv jó. Jó annak ellenére, hogy borzalmas dolgok történnek benne és az egyes szám első személyű elbeszélői hang is elborzasztó. Arra gondoltam, hogy lehet, hogy ennyi inger, információ és lehetőség közepette a könyvben szereplő fiatalokat a határtalan tudásvágy helyett ilyen ősi, agresszív és rivalizáló indulatok fűtenek. Félelmetes, mégis beszippant. Nem lehet letenni. Örvényként ránt magával. Mélyvíz – csak úszóknak!

1 hozzászólás
>!
Cicu
Totth Benedek: Holtverseny

Azt a hétszázát!
Ez valami brutálisan jó volt! Imádtam!
Dragomán szerint: „Trainspotting az uszodában. Úgy vág szájba, hogy beleszédülsz.”
Osztom a véleményét, ez a könyv letaglóz. Nyers és szókimondó, de szerencsére nem hiányzik belőle a humor sem, ami miközben totálisan elmerülsz a mocsokban néha hagy a felszínre jutni.
Briliáns, és mindez egy magyar író tollából!
Remélem még olvashatok tőle :)

>!
janetonic P
Totth Benedek: Holtverseny

Az első három sor után le akartam tenni, mert minek ez a sok káromkodás, aztán mégis tovább olvastam, és furcsamód onnantól kezdve egyáltalán nem zavart, teljesen természetes volt a főszereplő gondoltaival úszni, ahogy vetítette a történetet elém, tényleg filmszerűvé vált. Nem igazán szeretem a földbe döngölős történeteket, és ez olyan, mégis úgy tettem le a könyvet, hogy ez egy piszok jó regény volt, nem lógott ki belőle egy részlet sem, még akkor sem, ha nem hiszem el, hogy ez a valóság, ilyen a valóságban nem lehet. spoiler

1 hozzászólás
>!
christine
Totth Benedek: Holtverseny

A könyvet az Egymás Szemében Könyvklub keretein belül olvastam.
A véleményemet bővebben a Zivataron olvashatjátok a lentebb mellékelt linken. Annyival szeretném még kibővíteni, hogy a történet stílusa és a mondanivalója miatt történt a csillaglevonás: ennyi káromkodást életemben nem olvastam még egyetlen egy könyvben, és még az nem tetszett, ahogy a 21. századi fiatalok életviteléről beszél, mert olvasás közben végig azt éreztem, hogy a másik opció – a nem vagány, nyugis, drog és cigi mentes fiatalok – teljesen ki van zárva, mintha tulajdonképpen nem is létezne. :)
Bővebben: http://zivatar-christinekcoldman.blogspot.com/2018/04/e…

>!
AniTiger MP
Totth Benedek: Holtverseny

Nem az én világom. Se a történet, se a duma, se a műfaj, se a sztori (ha volt egyáltalán). A szomorú az, hogy az író stílusát élveztem, de nagyon mellé nyúlt nálam ezzel a káromkodásokkal és ízléstelen dolgokkal teletűzdelt sztorival! Komolyan mondom, hogy még a vége tetszett a legjobban – és ez nem egy poén… nem arra gondolok, hogy a VÉGE szöveg tetszett a legjobban –, mert bár kegyetlenül brutális volt a vaddisznós témával együtt, mégis abszolút megérdemelte a sok kis *****, ami velük történt.

Ennyire unszimpatikus, ellenszenves, undorító társaságot már régen pipáltam regényben. Ha nem ez lett volna az egyik könyv a kettő közül, amit magammal vittem nyaralni és a másikat ne olvastam volna ki hamarabb, akkor tuti, hogy félbehagytam volna… Mivel nem volt több olvasnivalóm, ezzel kellett „beérnem”, mondhatni: így jártam.

Végig azon gondolkodtam, hogy tartunk-e egyáltalán valamerre? Mit mesél el a könyv? (Már azon túl, hogy ha lesz gyerekem, akkor véletlenül sem hagyom, hogy úszó legyen belőle…) Nem értem, nem tetszik és nagyon nem éreztem rá erre a történetre.

Morgolódás:
https://hagyjatokolvasok.blogspot.hu/2017/12/totth-bene…

>!
Magvető, Budapest, 2014
248 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631429060

Népszerű idézetek

>!
Cicu

Hajnali öt van, a busz végében ülünk, mint egy csapat másnapos veréb a villanydróton.

159. oldal

>!
Cicu

Soha nem akarok megöregedni és megkeseredni.

78. oldal

>!
Cicu

Zolikának van a legrondább anyja a világon, ijesztőbb az arca, mint Zámbó Jimmynek a fejlövés után.

19. oldal

>!
Cicu

(…) Bandibá kopogás nélkül beront a szobába. Egyszerre ülünk fel az ágyunkban, mint Drakula gróf a koporsóban…

172. oldal

2 hozzászólás
>!
Cicu

– Tudom, hogy tudja, hogy tudom, hogy kamuzik.

182-183. oldal

>!
petibácsi

Kacsa meg csak nézett, mint a hóember a szoláriumban.

161. oldal

>!
robinson P

Mi jól járunk, mert Bója annyi orvosi igazolást tud szerezni, hogy alig bírjuk lelógni.

78. oldal

>!
Cicu

A terepjáró sötétített ablaka lassan lemegy, és egy kopasz, napszemüveges csávó bámul ránk. Egyszer kiderítem, hogy ezeket hol tenyésztik.

157. oldal

>!
Cicu

Zolika középre hajol, kérdezni akar valamit, gondolom, de ahogy megpróbálja kidugni a fejét a két ülés között, izomból lefejeli a támlát. Mindig túl van pörögve, teljesen mindegy, hogy mit szív vagy vesz be. Azt nem tudom, a pia hogyan hat rá, mert sosem iszik.

10. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Szöllősi Mátyás: Váltóáram
Milbacher Róbert: Szűz Mária jegyese
Borenich Péter: Doppingbotrány
Lance Armstrong – Sally Jenkins: Bicikli életre-halálra
Daniel Gray: X-files 2003 – Fókuszban a doppingszerek
Frenkl Róbert: Győzni minden áron
Takami Kósun: Battle Royale
Don Winslow: Drogháború
Mészáros Dorka: Én vagy senki