Nem értem ezt a könyvet. Mármint nem a faék egyszerűségű, kliséhalmaz történetvezetését nem értem, ami szépirodalomnak vagy kalandregénynek (ezt nem sikerült eldöntenem, de én ehhez kevés vagyok) próbált álcázni valami disztópiás odamondogatás halmazt, hanem azt, hogy erre mi szükség volt, mégis milyen értéket próbált közvetíteni az olvasó számára, vagy úgy általában mi volt a célja.
Kicsit olyannak tűnt számomra a könyv, – ami amúgy kifejezetten erősen indult, és emiatt elég sokáig át is vert, azzal kecsegtetve, hogy ez valami jó lesz – hogy megvolt az első 50 oldal, a égi szikra/kiadói nyomás/akármilyen motiváció pedig azt mondta, legyen még plusz 200 oldal, és lesz itt egy jó kis regény, zabálják majd a népek. Disztópia pipa, megy az most, sejtelmes utalások az okokra mindenféle magyarázat nélkül tökéletes lesz, elég az, ha puffogtatunk pár olyan közhelyet, mint klímaváltozás, hidrogén és atombomba, zombik, mutánsok, szar minden, mindennek vége, jó lesz ez, az olvasó majd hevesen bólogat, és közben a körmét rágja. Dehogy rágja, a könyv baromi unalmas, annyira rosszul használja az ezerszer látott fordulatokat, hogy még az elején esetleg izgalmasnak tűnő megoldások is hamar belefulladnak ebbe a posztapokaliptikus kliséhalomba. Amúgy ezt bőven megbocsátottam volna a könyvnek, ha találok benne olyan gondolatokat, amitől úgy éreztem volna, hogy Totth újat mondott, és értelme volt megírni ezt a könyvet. Vagy ha legalább is nem újat, de olyat, amiről érdemes többször írni, több szemszögből. Semmi ilyet nem találtam a könyvben, az, hogy a háború rossz, kiöli az ember lelkét, meg nem tudom milyen magvas gondolatok voltak itt még elásva, egyáltalán nem olyan, amit úgy érezném érdemes volt még egyszer megírni ilyen környezetben és formában.
És még mindig lehetett volna sokkal jobb ez a könyv, viszont emellett még a stílusa is kifejezetten irritál, kiskamasz narrátor ide, haldokló társadalom oda, nekem úgy en bloc az egész írás olyan furcsa volt, egyáltalán nem tudtam élvezni (jó, erről lehetne vitatkozni, hogy egy háborús történetet kell-e élvezni, de szerintem úgy általában az olvasást nem árt), kifejezetten idegesített a tulajdonnevek előtti folyamatos határozott névelő (pedig én is így beszélek, csak én nem írok könyvet), a rengeteg önismétlés, a széteső ritmus, az álomképek/valóság csapongó váltakozása, mely szintén semmi pluszt nem adott a történethez.
Egynek elment, de éppen hogy. Jóindulattal 3 csillag, de csak azért, mert ennél sokkal nagyobb szemetekre adtam csak kevesebbet, amúgy objektíven nézve nem érdemli meg.