Vonalkód 376 csillagozás

Tóth Krisztina: Vonalkód Tóth Krisztina: Vonalkód

Vonalkód – ez a különleges jel díszített mindent, ami a hetvenes években Nyugatról érkezett. Ez az időszak alakította ki Tóth Krisztina generációjának értékrendjét, ízlésvilágát – és kitörölhetetlen félelmeit, megváltoztathatatlan reflexeit. A Vonalkód novelláiban egyik legnépszerűbb költőnk a legszemélyesebb történeteken keresztül idézi meg e kort: részvéttel, de nem sajnálattal ír szorongásról, kitaszítottságról, „hiszen gyereknek lenni még így is jó volt. Valamennyire.”

Eredeti megjelenés éve: 2006

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2018
keménytáblás
>!
Magvető, Budapest, 2016
184 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425123
>!
Magvető, Budapest, 2013
184 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631425123

7 további kiadás


Enciklopédia 4


Kedvencelte 59

Most olvassa 19

Várólistára tette 110

Kívánságlistára tette 77


Kiemelt értékelések

DaTa>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

Tóth Krisztinától nem olvastam korábban semmit. Miért nem olvastam Tóth Krisztinától korábban semmit? Tóth Krisztinától eztán el fogok olvasni mindent.

9 hozzászólás
pepege P>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

Tetszett az a játék, amire Tóth Krisztina invitált a vonalkódokkal, hogy minden alcímnek köze volt a vonalhoz (és gyakorlatilag magához a történethez is). Ötletes. :)
Bús-borongós, de mégsem fekszi meg a gyomrunkat. Minden történet közel azonos színvonalú, remekül összerakott kötet. A Pillanatragasztóval szigorúbb voltam.
Azért még mindig az Akvárium tőle a legjobb! ;)

KönyvParfé>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

Nagyon szerettem a Vonalkódot. Nem érintett meg annyira, mint a Pixel, vagy a Hazaviszlek, jó? című kötete, mégis… elképzelésem sincs, hogy csinálja ez a nő?!

6 hozzászólás
egy_ember>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

Hallgattam.
Naponta egy-egy novellát munkába menet, munkából jövet, sétálva a télbe vedlő utcákon.
Hallgattam.
Pedig fényképek. Nagyon részletgazdag, nagyon élesre exponált, nagyon szomorú felvételek.
Most hallgatok. Csendben. Vagyok.

19 hozzászólás
cippo I>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

Százhetven centinyi torkomba szorult csönd és könny vagyok.

4 hozzászólás
pável>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

Tóth Kriszta verseskötetei után szintén mesternek bizonyult a prózában is (emellett ólomüvegműves és restaurátor). Főleg a szerző gyermek- és ifjúkorába kalauzol a kötet, az úttörőtáboroktól Párizsig, de inkább gyerekkorokba – akár a miénkbe is. Történetei felfeslett történetek, amelyek „nemzedékeken át mesélődnek” és „soha nincs végük, csak abbamaradnak, meghúzzák magukat, mint a lappangó betegségek, hogy aztán egyszer csak feltámadjanak és másutt, máshol kezdjenek hasogatni, burjánozni, nyilallni”.
A címadással a többértelműségre játszik rá, az elbeszélések alcímeinek mindegyikében megjelenő „vonal” szó (pl. Vaktérkép – Életvonal, stb) kétszeres címadása felülírja a főcím sugallta, látszólag gyakorlatiasabb jelentést: az Ez itt minek a helye? – (Bikinivonal) narrátora a fürdőruhákhoz való viszonyán keresztül vall gyermekkorról majd anyaságáról. Csalódás- és egyben tanulságtörténetek olyan finom nyelven, amire csak verseskötetek után képes valaki.
(2006 körül – de már a Síró ponyva óta a kedvencem)

Rits>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

Nem tudom, hogy csinálta…
Nehéz volt nem olvasni, pedig szívesen letettem volna párszor…sokszor.
Minden története egy mélyen a bőr alá égetett jel…vonal…és a végén ezekből összeáll a csak rá jellemző kód, amiről egyértelműen felismerhető lesz. Mint ahogy rajtunk is kirajzolódik a saját „azonosítónk”. Jó lenne tudni hogy születnek ezek, és megismerni legalább számunkra fontos emberek, emögött rejlő történeteit…

„Mindeközben szégyelltem magam is magam, amiért még most, felnőtt fejjel is hiányzik belőlem a megbocsátásra való képesség, amiért évtizedes fájdalmak emlékével, elhangzott mondatok sajgásával a mellkasomban járok-kelek, és képtelen vagyok felejteni, átértékelni, de még csak megérteni is mindazt, ami valaha megsebzett.”
Ez minden történetében benne van, ezért aztán nincs feloldozás, nincs megkönnyebbülés sem…

amnaen>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

borzasztóan nehéz úgy élni, hogy nem tudsz felejteni.

VERDI>!
Tóth Krisztina: Vonalkód

1.
Ilyen az élet.
Ilyen az élet!
Ilyen az élet?

2.
Élet az ilyen.
Élet az ilyen!
Élet az ilyen?

Na ezért szép a nyelvünk.
:))

12 hozzászólás

Népszerű idézetek

Papusz P>!

Várnak, tehát vagyok.

109. oldal, Hideg padló (Színvonal) (Magvető, 2006)

agisajt>!

Reggel nem volt szabad zajt csapni, mert az amerikai kislány aludt. Anyám odáig ragadtatta magát, hogy azt kérte, halkan húzzam le a vécét. Mondtam, hogy halkan nem tudom, úgyhogy vagy lehúzom, és akkor felébred és megissza a reggeli kakaóját, vagy egyáltalán nem húzom le, és akkor tíz óra tájt szembesülnie kell majd az üres házban azzal a rettenetes ténnyel, hogy a magyar ember reggelente szarni szokott. Anyám közönségesnek és undoknak minősítette a megjegyzésemet, aztán megkérdezte, hogy szerintem ne tejeskávét csináljon-e a lánynak, mire mondtam, hogy de, mind a kettőt, meg tartalékba teát is, de talán fel kéne hívni interurbán a szüleit, mielőtt fölébred és megérdeklődni, hogy mit szeret a legeslegjobban. Anyám ezt már nem bírta tovább és kiordított a konyhából, hogy ők tulajdonképpen áldozatot hoznak, Kathy igazából az én vendégem. Visszaszóltam, hogy ez azért hangosabbra sikerült, mint a vécélehúzás.

Langyos tej (Vonalkód) Bp.: Magvető, 2006. p. 70-71.

lizke>!

Mintha ezért jöttem volna ide. Homályosan éreztem hetek, hónapok óta, hogy dolgom lesz ezzel az érzelemmel, hogy a legváratlanabb, leglehetetlenebb helyzetben fog felbukkanni, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen abbahagyni egy kapcsolatot, meg kell dolgoznom azért, hogy múlttá válhasson a még jelenlévő. kísértő, lezáratlanul magam mögött hagyott idő.

113. oldal, Hideg padló (Színvonal) (Magvető, 2006)

2 hozzászólás
ParadoxH>!

Csókoljon meg engem.
Kényelmetlen pózban, meggörnyedve álltam felette, miközben ő fél kézzel, sóvár és túlvilági erővel szorította az alkaromat. Fölegyenesedtem, lefejtettem a kezét, visszaültem.
Válasz nélkül, mint aki nem hallott semmit.
Hatvan év volt köztünk, a nagyapám lehetett volna. Bizonyos értelemben az is volt: hallgattam a történeteit, csodáltam a képeit, lestem a dicséretét. Most meg rémülten, szégyenkezve ültem mellette és bámultam ki az ablakon. Jézusom, mit akar. Húszéves voltam, tudatlan, gőgös fél-felnőtt. Nem értettem, hogy mit vár, hogy búcsúcsókot szeretne, hogy a peronon állunk és ő percek múlva indul, hogy nem a nőtől, nem tőlem akar ő egy csókot, hanem az élőtől, a halálba készülő szeretne kapni valami végső ajándékot, valami csodálatosan lehetetlent – történetesen éppen tőlem.

7. oldal, Lakatlan ember (Határvonal) (Magvető, 2006)

kiscsillag0310>!

Kihallatszott a körfolyosóra az üvöltés, valaki elköltözött belőlem, azóta se jött vissza.

127. oldal, Egy boszorka van (A vonal foglalt)

Dün SP>!

Mindeközben szégyelltem is magam, amiért még most, felnőtt fejjel is hiányzik belőlem a megbocsátásra való képesség, amiért évtizedes fájdalmak emlékével, elhangzott mondatok sajgásával a mellkasomban járok-kelek, és képtelen vagyok felejteni, átértékelni, de még csak megérteni is mindazt, ami valaha megsebzett. Húzni kell egy vonalat, mondogatta mindig anyám, húzni kell egy vonalat és kész. Onnantól el van felejtve minden. Jó. De vajon miféle vonalat.

182. oldal; Miserere (Húzni egy vonalat)

Miamona>!

A vállam lassan begyógyult, a kicsi vulkán helyén gyöngyházfényű heg lett, de még majd' két évet kellett várnom arra, hogy valaki a délutáni szoba homályában kigombolja a blúzomat és vigasztaló csókot nyomjon arra az azóta is sajgó foltra.

64. oldal, A kastély (Élvonal)

ParadoxH>!

Anyám már a levest merte, mire végre összeraktam magamban az angol mondatot és hangosan meg mertem kérdezni, mióta ilyen világos a haja. Nem értette, amit mondok. A tányér fölött felém fordította hamvas, pici kis anyajegyekkel pöttyözött arcát és érdeklődve mosolygott. Még egyszer el kellett ismételnem a kérdést. Megint nem értette. Ha akkor a szüleim nem bámulnak feszülten, ha apám arcára nem ült volna ki a villámgyors fejszámolás minden lépése, ha nem tudtam volna, hogy azt mérlegeli, mennyibe is került idáig a négy évi különóra angolból, ha anyám zavart mosolyából nem az sugárzott volna vissza apámra, hogy ő, ugye, ezt előre megmondta, akkor bizonyosan a hajamra kezdek mutogatni, így viszont feladtam a dolgot, végül is tökmindegy, mióta szőke, felőlem kopasz is lehetne.

Papusz P>!

Előre lejátszottam a fejemben az egész történetet. Gyakran szórakoztam egyébként ilyesmivel: kidolgoztam a jeleneteket, megírtam a párbeszédeket, aztán nem volt más hátra, mint várni, hogy a valóság több-kevesebb bakival lejátssza, amit elterveztem. Az elképzelt jelenetsor általában sokkal színesebb, pergőbb volt, mint a megvalósuló, kimondott szavakból és mozdulatsorokból álló élőfilm, amelyet a véletlen teletűzdelt fölösleges szünetekkel, kitérőkkel, sőt, időnként teljesen el is rontott.

66. oldal, Langyos tej (Vonalkód) (Magvető, 2006)

diohejban>!

Klón vagyok: sebhelyek, fájdalmak, idő nélküli üres test, történettelen önmagam tökéletes mása.

125. oldal, Hideg padló (Színvonal) (Magvető, 2006)


Hasonló könyvek címkék alapján

Tomasz Lem: Földközeli kalandok
Poós Zoltán: Állami Áruház
Poós Zoltán: Szivárvány Nagyáruház
Poós Zoltán: Szivárvány Áruház
Bakay Eszter: Retroterek, retroparkok
Békés Márton – Böszörményi Nagy Gergely – Dobos Csaba – Kollár Dániel – Sápi Zsófi: Kilencvenizmus
Gál László: Szubjektív telefonkönyv 1966
Ernest Cline: Armada
Gál László: „Csak a szépre…”
Csigó Zita – Szalisznyó Tibor – Kocsis Bálint: Retro – újratöltve