Pixel 536 csillagozás

Tóth Krisztina: Pixel Tóth Krisztina: Pixel

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Tóth Krisztina számos nyelvre lefordított Pixel című könyve rövid történetekből álló laza novellafüzér. A novellák önmagukban is értelmezhetők, együtt pedig egy nagy kompozíció részei. A novellák történetei 1-1 testrész köré rendeződnek. A főszereplőket – feleségeket, férjeket, szeretőket – kivétel nélkül szembeállítja valamilyen hétköznapi esemény saját magukkal.
A hangoskönyv mini hangjátékokból áll, 15 nagyszerű színész közreműködésével. A három narrátor: Györgyi Anna, Létay Dóra és Major Melinda, a karakterszerepekben pedig Epres Attila, Fesztbaum Béla, Friedenthal Zoltán, Gyöngyösi Zoltán, Hajmási Dávid, Igó Éva, Jordán Adél, Lux Ádám, Radnay Csilla, Rujder Vivien, Vida Sára és Zsurzs Kati hallható.
Zeneszerző: Darvas Benedek
Rendező: Papp Gábor Zsigmond

Eredeti megjelenés éve: 2011

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2020
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428681
>!
Bologna, 2020
ISBN: 9786158140027
>!
Magvető, Budapest, 2018
166 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789631428681

4 további kiadás


Enciklopédia 16

Helyszínek népszerűség szerint

Párizs


Kedvencelte 70

Most olvassa 27

Várólistára tette 214

Kívánságlistára tette 143

Kölcsönkérné 3


Kiemelt értékelések

gesztenye63 P>!
Tóth Krisztina: Pixel

A ’89-es színházi szezon egyik emlékezetes darabja volt számomra Kornis Mihály Körmagyarja. Azóta is visszajár emlékeimbe a Vígszínház akkori fiatal, azóta legendássá vált színészeinek briliáns játéka, az előadás képi világa és az a különös, körbeérő magyar valóság, ami kellemetlen, keserű utóízt hagyott maga után, pont úgy, mint a korszak jellegzetes kommersz söre, a piros-kék címkés Kőbányai Világos (fogy. ár: 9,90 Ft + üvegbetét).

Azóta gyakran felbukkan bennem ez az emlék, ha kortárs magyar rögvalóról olvasok. Keserű utóíz a szájban, alhasi diszkomfort érzés vegetatív tünetekkel, s mégis valami addiktív, ráfüggő figyelem az utolsó kényszeres lélegzetig. Ennek a sajátos magyar danse macabre-nak a jeleneteit, filmkockáit, vagy ha úgy tetszik, Pixeljeit érzem én felbukkanni Tóth Krisztina novellafüzérének minden egyes darabjában. Úgy adja át a történet stafétáját kéz a nyaknak, az ujjak a hüvelynek, vagy száj az ínynek, mint ahogy utcalány a katonának, katona a takarítónőnek, takarítónő a fiatal elvtársnak és így tovább. Ember az embernek így adja tovább a maga halálvágyó, zsákutcában toporgó életét és bárhonnan is nézzük, csak az a végkifejlet, hogy mind be vagyunk zárva a privát kis dunsztos üvegünkbe, amiből vészesen fogy a levegő.

Sajnos, vagy hál’ Isten, kinek-kinek ízlése és vérmérséklete szerint, de meggyőződésem, hogy ez az érzület, ez a kollektív búsonghatnék, ez a veszteségaratás, a morális hiánygazdaság mindig is velünk marad, míg csak magyar lesz a világon, avagy világ lesz a magyaron…

A Színház című folyóirat egyik archív számában találtam a korabeli előadásról egy nagyon kerek megfogalmazást, ennél jobbat nem tudnék Tóth Krisztina Pixeljére sem (a néző helyett természetesen behelyettesítendő az olvasó): „Az összkép, az összjáték a nézőben jön létre. Az epizódokból felépülő egész, a szemekből összekapcsolódó füzér a befogadóban kapcsolódik körré, Körmagyarrá.”

link

DaTa P>!
Tóth Krisztina: Pixel

Tóth Krisztina írásai olyanok, mintha kést döfnének az emberbe, és jól megforgatnák azt, majd belehal az olvasó, olykor annyira fáj, de mégis lehetetlenség letenni a könyveit, mert közben csak azt érzi az olvasó, $@!% meg, igen, ez az élet, ez is az élet, ilyen vagyok én is, ezt tettem én is, ezt tették velem is. Két éve, a Vonalkódnál azt írtam, Tóth Krisztinától nem olvastam korábban semmit. Miért nem olvastam Tóth Krisztinától korábban semmit? Tóth Krisztinától eztán el fogok olvasni mindent. Tartom magam ehhez. Leborulok Tóth Krisztina előtt, számomra egyértelműen az egyik legnagyobb kortárs írónk. Sokat tőle még. Írjon nekünk sokat még.

1 hozzászólás
Lunemorte P>!
Tóth Krisztina: Pixel

Az élet fájdalmas sodrásában időnként felbukkanhat egy reménysugár, melyet rendszerint nem veszünk észre és vakon megyünk tovább rögös utunkon. Talán a sors találta ki azt, hogy unottan rábök a legrosszabb eshetőségre. Valójában mi magunk vagyunk azok, akik előítéletesek, naivak vagy éppen túl merészek és sorolhatnám…Törekednünk kellene a legjobb és legegyszerűbb megoldásokra, de valahogy mindig sikerül elszúrnunk valamit, nem? Ezeken a történeteken keresztül különféle emberekkel ismerkedhetünk meg, többször is felmerült bennem a szereplők láttán, hogy ismerek én is egy pontosan ilyen embert vagy pedig éppen magamra ismertem…A felismerés elrettentően kínos tud lenni időnként. Érdemes ettől az írónőtől olvasni, én már rájöttem!

gabiica P>!
Tóth Krisztina: Pixel

Annak idején egyetemen találkoztam először Tóth Krisztina írásaival, akkoriban ez a kötet volt kötelező olvasmányunk. Már akkor nagyon megtetszett a stílusa. Zseniális, ahogy ír, magával ragadja az olvasót, és nem ereszti. Mert az olvasó maga sem akar elmenni… annyira jó.

stippistop P>!
Tóth Krisztina: Pixel

„Csak még egy fejezetet… csak még a következőt… na még egyet!” -győzködtem magam az utóbbi két napban. És olvastam metrón (mert négy megálló épp egy történet), buszmegállóban, konyhában és evés közben, majd elalvás előtt és ébredéskor. Nem mindig esett jól, de mindig hatott. Olyan volt, mint amikor félálomban összefolyik a valóság, mindenből lehet minden, rejtélyes módon összekapcsolódnak addig összekapcsolhatatlannak hitt dolgok, majd ébredéskor kikristályosodik az egész. Olykor fájt, hogy olyan éleslátó, hogy tényleg ilyenek vagyunk, megcsalunk/megcsalatunk, elmaszatoljuk az életünket és végül az egészben nincs semmi pátosz. Mégis szívesen nekiállnék most újra, hogy olvassak csak még egyet és még egyet, na meg a következőt.

8 hozzászólás
csucsorka P>!
Tóth Krisztina: Pixel

Megveszek ennek a nőnek az észjárásáért és a páratlan megfigyelőképességéért; és azért, hogy ezt a kettőt képes papírra is vetni! A Pixel ennek talán a csúcspontja. (Mármint prózában, mert hogy a líráját is pontosan ezekért a vonásokért imádom.)

Lassan jöttem bele. Ahhoz, hogy Tóth Krisztinát értsem, szükségem volt Tóth Krisztinára. Emlékeztem, hogy a Reptéri nyúl című interjúkötetet azért hagytam félbe évekkel ezelőtt, mert olyan könyvekről beszélgettek benne, amiket én még nem olvastam. Messze nem mondható, hogy a Horváth Csabával folytatott beszélgetés készre rágná nekem a falatot, és mankónak sem lehetne használni, de ahhoz pont elég, hogy kicsit megágyazzon a Pixel-olvasás hangulatának; az interjú után meglódultam, és bomlottak ki előttem a jobbnál jobb novellák (talán a szerző legjobbjai). Tóth Krisztina mindig rámutat arra, hogy a hétköznapok, és benne a legszürkébb emberek is milyen végtelenül érdekesek tudnak lenni – és ahhoz, hogy egy-egy ilyen ember világa feltáruljon, elég csak belesnünk egy függöny nélküli ablakon egy idegen lakásába, vagy sorbanállás közben az előttünk álló ember kosarából találgatni, ki lehet, mi lehet, hová tarthat éppen. Tóth Krisztina pedig döbbenetes messzeségeik képes ezt a játékot húzni, és kegyetlen jó verseket meg novellákat ír belőle.

Az író az interjúban azt is elárulja, hogy írás közben rajzolt. Folyamatábrát készített, kérem! _”Helyenként kellett egy-egy jellegzetes tárgy a szereplő mellé, hogy később ennek alapján felismerhetőek legyenek egy sokkal távolabbi, más időszakban játszódó sztoriban. (…) És amikor már szinte az egész megvolt, kiterítettem egy ábrát az asztalomra, egy hosszú, lyukacsos szélű lapot, hogy lássam mindig, ki kihez kötődik, és körülbelül milyen sorrendben bukkannak fel, tűnnek el.”
Szeretnék egyszer olyan okos lenni, hogy én ezeket a szálakat összerakjam, felismerjem. De ezzel kapcsolatban is megnyugtat: költő barátja a kéziratot olvasva a képekbe szeretett bele, észre sem vette, hogy van itt egyéb látnivaló a felszín alatt; míg a krimirajongó ismerőse azonnal észrevette, hogy itt „feladat van”, és lázasan kereste az elbújtatott, újra meg újra fel-felbukkanó szereplőket.
Szóval megnyugtatásképp': ez a szédítő, zseniális tesz-vesz város mindenkinek tetszhet.

A Pixel iskolapéldája annak, miért fontos arról beszélni az irodalomórákon, hogy mire gondolt a költő; hogy miért fontos kiegészítés egy könyv mellé a könyvbemutató – nem egy hülye dedikálásért, hanem azért, mert itt alkalmad van megsejteni valamit abból, amit az író nélkül, magadtól, sosem találnál ki. Az interjú olyan volt, mintha a szerző átnyújtotta volna a kész könyvet az olvasójának. Magamra hagyott vele, nem árult el túl sokat, nem adott megoldókulcsokat a kezembe, de teremtett egy olvasásra megfelelő közeget, ahova magamtól nem biztos, hogy odataláltam volna.

Nem akarok, a szokásos lózunggal jönni, hogy „haaa csak egyetlen Tóth Krisztinát olvasol el, akkor ezt” – de ezt tényleg mindenképp!

1 hozzászólás
Sapadtribizli P>!
Tóth Krisztina: Pixel

Néhány évvel ezelőtt elkezdtem, de nem fejeztem be. Úgy emlékzetem rá, hogy furcsa, és, hogy sokat nem adott az olvasása, ezért el is felejtettem. Aztán, ahogy most újra a kezembe vettem, a már olvasott novellák egy-két mondat után teljes egészükben eszembe jutottak – ami, őszintén szólva, nagyon meglepett.
Rengeteg féle érzést váltottak ki belőlem… Ugyanakkor, ami eszméletlen vagány még ebben a könyvben, az az, hogy nem csak az érzelmi világra hat, hanem a szellemire is! Élvezetes kihívás kirakni a puzzle – a pixel darabjait, az időben –, helyeken utazni, és szereplőket, helyzeteket, stb. elhelyezni az addig megismert világba.
A szikár stílus most is furcsa volt, de mivel rajongok a játékokért, a kirakósokért, a fejtörőkért és az emberi élet (sors?) kifinomult ábrázolásáért, végül teljesen meggyőzött a könyv. spoiler
Számomra azok az igazán jó könyvek, amelyek magába tudnak szippantani az aktuális olvasás abbahagyása után is – és ez itt most sikerült. Sétáltam a városban két novella között és mind csak az addig olvasott történetek jelenetei voltak a szemem előtt! ahhoz, hogy összefussak a több mint 300 000 lakossal rendelkező városban egy olyan emberrel, aki a 300 lelkes szülőfalumból származik! Mintha a Pixel elevenedett volna meg egy kis részletében :)
Ez a könyv kesernyés csemege! Érdemes többször is elolvasni!

2 hozzászólás
szadrienn P>!
Tóth Krisztina: Pixel

Sehol egy világrengető esemény, sehol egy sárkány vagy egy titokzatos rejtély, csak hétköznapi emberek életéből kiragadott jellegzetes pillanatok.
Mégis magával ragad a könyv és nem lehet letenni.
Sosem fogom megfejteni a jó írók titkát.
Megelégszem azzal is, hogy minél többet olvashassak tőlük.

1 hozzászólás
csillagka P>!
Tóth Krisztina: Pixel

Lányom imád vasalható gyöngyökből mindenféle mintákat kreálni (jó is csinálja) ez a könyv pont arra emlékeztetett, azzal a kitétellel, hogy itt még a gyöngyök is összekeveredtek. Múlt és jelen, mennyi élet és mennyi szenvedés, mocsok, kilátástalanság. Nem vagyok biztos benne, hogy mindig jó csak ezt megmutatni, oké ezt is látni kell, de mai magyar szépirodalmi próza mintha elfelejtett volna örülni (nem csak a magyar, lásd J.K.R.: Átmeneti üresedését) csak magának az életnek, mert süt a nap, kék az ég és bizony lehet szerelmesnek lenni mindenféle hátsó szándék nélkül. Egy kicsit légyszí!! a húsz szereplőből egynek legyen jó a végén. (olyan nagy kérés ez ? )
Sok, nagyon sok ez a könyv, egy merő szenvedés gyűjtemény, jól van megírva ez még csak ront rajta, mivel érdekel, nem tudom abbahagyni és kész depresszió lesz a vége. (be kellett osztani)
Tetszett, de nem lettem tőle boldogabb, talán nem is ez a célja, minden esetre közben jobban éreztem magam mint most.
Olvasásra csak teljesen stabil állapotban ajánlott, de akkor is kell utána valami limonádé, hogy a torkomba beleszorult mondatok lecsússzanak.

2 hozzászólás
Chöpp P>!
Tóth Krisztina: Pixel

Összességében élvezetes novellák gyűjteménye a Pixel. Biztosan olvasni fogok még Tóth Krisztinától, mert nagyon jó abban, amit csinál. A novellák szinte egytől egyig tetszettek; még a szomorkás, komorabb darabokban is volt valami kegyetlen szépség.


Népszerű idézetek

Miamona>!

– Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.

45-46. oldal (Kilencedik fejezet, avagy az ujjak története)

Miamona>!

Milyen érdekes szó az, hogy emberöltő! Az emberi test felbukkan és alámerül az időben, aztán ismét felszínre tér az emlékezetben, föl-le, föl-le, mint a tű, és közben szorosan összeölti a múlt és jelen szétfeslő rétegeit. És minden egymáshoz varródik, miközben láthatatlan a cérna.

163-164. oldal (Harmincadik fejezet, avagy a fenék története)

Dora>!

Akkor a sors – még utoljára – többféle lehetséges történetet felkínált. A valóság pedig a legrosszabbra bökött rá, hogy jó, haladjunk, akkor legyen ez. Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.

83. oldal - Tizenhatodik fejezet, avagy a mell története

DaTa P>!

– Az ember nem valaki miatt tanul meg egy nyelvet – mondja a tanárnő, és már a kimondás pillanatában is érzi, hogy ez hazugság, hiszen dehogynem. Csak amiatt. Az anyánk miatt tanulunk meg beszélni, hogy aztán soha többé ne hallgasson ránk és ne értsen minket, aztán idegen nyelveket tanulunk, hogy továbbra is idegenek maradjunk. Egyre több nyelvet, egyre idegenebbül a világban.

Miamona>!

Mindig a legrosszabb történet íródik jelenné, és ezt mindig csak utólag lehet látni.

83. oldal, Tizenhatodik fejezet, avagy a mell története

csillagka P>!

A nőnek zöld szeme van, és csak átmenetileg vak, mint a szerelem.

15. oldal

mdmselle I>!

Láthatóan megdöbbent, amikor a lány mosolyogva közölte, hogy a fülbevaló gyönyörű, de neki sajnos nincs kilyukasztva a füle. A szikh zavartan bámult rá, mintha ez idáig abban a hitben élt volna, hogy a nők eleve lyukkal a fülükön születnek.

Nyolcadik fejezet, avagy a fül története

1 hozzászólás
Miamona>!

Tulajdonképpen a férfi semmi másra nem vágyott, mint minden kötelezettség nélkül a nő mellett lenni, lehetőleg állandóan. Azt is írhatnánk, sokkal rövidebb és elegánsabb volna, hogy szerette ezt a nőt. Ám rögtön hozzá kellene tennünk, hogy a maga módján, bár ez se jelent semmit, hiszen mindenki csak a maga módján képes kapcsolódni egy másik, a maga módján ezt váró és megengedő lényhez.

30. oldal (Hatodik fejezet, avagy a tenyér története)

Tiger205>!

A férjek mindig azt hiszik, hogy a feleségek nem tudnak a szeretőikről. az ölében a kislányával szánkózó apa is halálos biztos volt benne, hogy a felesége semmit sem sejt, pedig a nő (aki maga is volt már szerető az imént hallottuk) hónapok óta mindent tud.

160. oldal

Lunemorte P>!

A sors viszont jóval ravaszabb nála: az elbeszélőt még csak-csak el lehet téríteni, a sorsot soha.

Tizedik fejezet, avagy a hüvely története

Kapcsolódó szócikkek: sors

Hasonló könyvek címkék alapján

Anne L. Green: Csábító vallomások
Bächer Iván: Hatlábú
Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája
Schäffer Erzsébet: Ómama és a főpincérek
Szöllősi Mátyás: Váltóáram
K. M. Holmes: Mason
Böszörményi Gyula: Kucó és más életszilánkok
Anne L. Green: Elfojtott indulatok (novella)
Ruby Saw: Lovestruck
Békés Pál: Csikágó